20. rész - Ne ellenkezz már......

Sziasztok!
Örömteli események történnek az oldalon! Elkészült a 20. rész, alig másfél hónapos fennállásunk alatt meghaladtuk a 10.000 látogatót, és majdnem elértük a hihetetlennek tűnő 40 pipát!:)
Köszönöm, köszönöm, köszönöm!:)
Nekem kell a visszajelzés, különben elbizonytalanodom és az gondolom senki se kíváncsi rám, és senki se olvas....
Szóval még egyszer köszönöm nektek!:)
Amúgy jól vagyok, hétfő óta suli, és azt se tudom hova kapjak. Ráadásul hétfő reggelre nőt a homlokom közepére egy jókora pattanás:( A hülye göndör hajamtól frufrum se lehet, így csak úgy világít!
Táncórán én voltam a steppelő unikornis!
Elképzelhető,  hogy ezúttal még pénteken se tudok új résszel jönni:(  Rengeteg pótolni valóm van, két napja nem is voltam gép közelbe, ráadásul most nálunk teljes katasztrófa övezet van!
10-én lesz a családunk egyetlen férfi tagjának a születésnapja és nagyon készülünk rá!
Ráadásul hétfőn telefonált a nővérem, és nem tudtam eldönteni sír, vagy nevet? Megnyugtatott, hogy mindkettőt. Járnak egy másik suliba is az egyetem mellett. Eddig nem volt gond, ő meg amúgy is egy zseni. Tudja már a munka jogot, a munkahelyi biztonságot meg ilyeneket. Erre most kiderült, hogy jövő hétfőn főzéstanból kell vizsgázniuk. Amin két nyelvű menükártyát, italkártyát kell készíteniük, elmondani két nyelven az étlapot, teríteni, italt ajánlani, gasztronómiai tájékoztatást adni, és ami a k.o. nekik 180 percben elkészíteni egy 3 fogásos ételt amit felszolgálnak majd.
A barátnőim meg is jegyezték jól jár aki utánuk következik, mert addigra a vizsgabiztosok már mind hányni fognak:(
A nővéreméknek még egy rántotta is komoly kihívás, most 1 hét alatt kéne megtanuljanak főzni:(
Úgy érzi eljön, az elképzelhetetlen és a bukottak népes csapatát fogja kövéríteni. Az egyetlen reményük,  hogy mindenki fellázadt, miszerint nem szakácsnak jöttek, hanem üzletvezetőnek.
Szóval most ő szeretné sütni, a szokásos Tátra-csúcs szülinapi tortát, ami rengeteg párizsis csokikrémből és mogyoróból áll, de az öcsém nem lelkesedik.
Szegény mindig szívott miattunk az általánosba! A tanárok cseszegették, hogy akinek ilyen nővére van az ne csak kosarazni szeressen. (A nővéremmel diákolimpiákra jártunk, és ő úgy futott akár egy gepárd. A szobájába van egy léc körbe és fel vannak rá szegezve az érmei) Tornatagozatra jártunk, kötelező volt az edzés is.
Aztán meg azért kapott, mert neki kihívás még egy pöttyös labdát is rajzolnia. Míg a nővére - ez én vagyok:) - rajza Japánba kapott díjat és bekerült az ottani gyereknaptárba.
Nem énekel - ez is én:( , és nem szaval - ez a nővérem - az ünnepségeken. Megjegyzem utáltuk és persze nem volt kötelező, de csak mondtunk volna nemet....
Szóval, most ünneplünk és főzni tanulunk, nem tudom sikerül-e gép közelébe jutnom és ha már hozok, rendes munkát szeretnék végezni. Lassan amúgy is elindulnak a bonyodalmak:)
A mai részhez azért kellemes szórakozást kívánok, és a hétvégére jó szurkolást:)
puszilok mindenkit, nora

„Minden csók egy szívrengés.

Hosszáról és erejéről állapítható meg a kár,

Amit okozott.”

Csak Kimi…..

A kiöntött pezsgő milliónyi apró buborékot gerjesztve habzik, az opálos pohár oldalán. Kriszti a kezével próbálja megállítani a kifutó italt, aztán az ujjain maradt gyöngyöző pezsgőt, nemes egyszerűséggel, és zavart vigyorral lenyalja.

Míg Rami dörgedelmes beszédét hallgatjuk, egy óvatlan pillanatban az ölembe rántom. Picit ficereg, de nyilván megérez ő is valamit a következményekből, így inkább nyugton marad. Anyu kritikusan nézeget minket, de most még ő se érdekel!

-         Neked megártott az igazgatói szék! – röhögök a fenemód hivatalosra sikeredett ünnepi beszéd végén.

Rami sértődötten méreget, de a lány annyira nevet, hogy csilingelő kacagása nem csak a gyerekeket ragadja magával, hanem anyut és a bátyámat is.

A gyerekeket, - a holnap majd nagyot fürdünk, ha időbe felkeltek mielőtt haza indulnátok, - mondattal sikerül ágyba parancsolni.

Mi felmegyünk még kicsit ünnepelgetni. A két pincér halkan suhan körülöttünk, míg Kriszti szól nekik, hogy feküdjenek csak le nyugodtan, ki tudjuk magunkat szolgálni, tudunk önteni a poharunkba.

-         Holnap korán kelnek, hogy elkészítsék a reggelit meg az ebédet még az indulás előtt. – magyarázkodik kérdő tekintetemnek. – És idegesít, hogy bámulják, ahogy az öledbe ülök. – mormogja a fülembe, olyan közelről, hogy finom ajkai érintik a fülcimpám, és ettől megint mindenem ágaskodni kezd.

Hát mit bánom én! A pokolba a pincérekkel!

Reggel gyerekek elégedetten veszik tudomásul, hogy Kriszti betartotta a szavát, és eszébe jutott néhány újszerű szendvics.

-         Ez itt kutyusos hamburger virslikével, és cicusos szalámis pizza. És készítettünk még néhány rénszarvasos falatkát is, hogy ne hiányozzon Rudolf se az asztalról. – kínálgatja a portékáját.

-         Úgy gondolod, a finneknél nem múlhat el nap, Táltos nélkül? –vigyorgok.

Nem válaszol, csak kacéran megnyalja a száját és lesüti a szemét. Látom rajta, hogy eszébe jut egykori beszélgetésünk a születésemkor viselt fogamról.

Rekord sebességgel tűnik el kutyus, cicus és Táltos is. Juustu tele szájjal dühösen rám mordul mikor elcsórok egy kutyás virslit. Nahát!

Mark müzlit kínálgat…..

-         Hát ne már! Most nyaralunk, a tököm tele a müzliddel.

-         Arról nem ez a szegény müzli tehet… – mormog a tányérjába.

-         Cicc! – nyújtogatom a nyakam gonosz mosollyal.

-         Egyél inkább pizzát is. – húzza kopasz kobakját a vállai közé, és riadtan pislog maga köré. – Majd otthon megbeszéljük az új edzésprogramot. – vigyorog a tányérjába.

-         Itt lenne az ideje az edzőváltásnak? – mélázgatok.

-         Egyél inkább! – torkol le az asszony.

Agyam eldobom, még szinte közünk sincs egymáshoz, máris nevel! Kell ez nekem?

A kérdés felesleges és költői, mert tudom rá a választ. Hát persze hogy kell!

Kaja után irány a homokos part. Tényleg jó itt Portugáliába, hogy olyan részekre is ráakadunk a minden igényt kielégítő puha homokos szakaszokon, ahol senki sincs. Letelepedhetünk, és nyugodtan élvezhetjük a lábunkat csiklandozó tarajos hullámokat anélkül, hogy bárkivel is osztoznunk kéne az örömbe.

Hatalmasakat fürödtünk utoljára még a lurkókkal. Ez az utolsó nap, egy utolsó nagy csobbanással…

Labdázunk, kergetőzünk a vízbe, úszunk, bár ez a lány szakaszra, annyira nem jellemző, inkább frízbit dobál a kutyának, és közben sajnálkozik szegény senor Sangrián, aki imád fürdőzni és most kimarad ebből a nagyszerű élményből.

Hihetetlen de még ő is elfáradt. A parton elfekszik a finom homokba, vörösesbarna haja szétterül az arca körül.

Fölé könyökölök, mosolyogva néz rám, öklein zavartan morzsolgatja a homokot. Úgy tartja a kezét, hogy ne férjek hozzá, de ez engem picit se hoz zavarba. Visszanézek a vízbe, ahol Rami épp széttárt karokkal vágódik a vízbe harci eszkimó csatakiáltást hallatva, nyakába kapva mindkét lurkót. Ezek most el vannak foglalva…..

Visszafordulok a lányhoz, és nagyon határozottan megfogom a kezeit. Széthúzom és a feje mellett a homokba nyomom. Kiszolgáltatottan hever alattam, és riadtan ugráló szemein látom, egy cseppet se tetszik neki. Így maradunk vagy egy percig, felette hasalok, tekintetem a szemét keresi, és vágyakozva mosolygok rá. A szememmel simogatom. Felhúzott térdeivel igyekszik védekezni. Nem csókolom meg, inkább lassan a nyakára borulok. Megpuszilom, picit megharapdálom épp csak érintve a fogaimmal végig a nyakát, az állát és így találok a szájára. Visszacsókol, de amint elengedem a kezét, hogy kicsit felfedezzem, bebarangoljam a testét, tenyere azonnal a mellkasomnak feszül.

Hát jó, vonok vállat gondolatba, elkapom a csuklóját, és megint visszanyomom a feje mellé a homokba.  El se veszem az ajkairól a szám, tovább csókolom és közben ujjaimat, az ujjai közé fonom, két kezét végig húzom a homokba egészen fel a feje fölé. Így kénytelen vagyok kicsit ráfeküdni, de a térdei útba vannak. Megint elengedem a kezét, de mielőtt még lökdösődni kezdene, belelihegek a fülébe.

-         Ne…ne ellenkezz már…..hagyd,  hogy szeresselek….Kriszti…..cica…

Közben a mellemnek feszülő tenyerét lefejtem és a nyakamba teszem.  Ujjaival végigszántja a hajam, teljesen kikészít ezzel a mozdulattal. Ott hagyom a száját, a nyakát kezdem csókolni és óvatosan a mellét. Közben a kezemmel finoman de határozottan lenyomom a felhúzott térdét, és simogatni kezdem a combját.

Teste megfeszül a homokba, ne, nyöszörgi, de nem lök le magáról.

-         Kriszti…..kicsim…..cica – dadogom visszatérve a szájához. Újra csókolni kezdem és elengedem a másik kezét is. Átöleli a vállam, a tarkóm simogatja, míg másik keze még mindig a hajamba turkál, amitől majd szétdurranok. Rácsúsztatom a combom a lábára, és finoman próbálom beszúrni a szorosan összezárt combjai közé. Eleinte csak olyan tessék-lássék ellenkezik, aztán hirtelen nekifeszül a mellemnek mindkét kezével, és próbál ellökni magától.

-         Mi…mi van? – meredek rá lihegve.

-         Nem….nem hallod? A gyerekek! – kapkodja a levegőt.

-         Faszomat…. – nyögöm, mert már hallom és látom is, ahogy a víz felé fordulok.

A két apró Raikkönen ráunt az apjára, az hiába csápol a vízbe, szélmalom módba, és a nevemet kiabálva igyekeznek a part felé. Még jó hogy itt nagyon sekély a víz, és Remi rendes testvérhez méltón, jó mélyre bevitte a fiait.

De most jönnek, én meg……

-         Eeeeh, - nyögök nagyot, és hasra vágódom a homokba.

Jó meleg, inkább valami hűsítés kéne.

-         Kimi gyere te is lovacskázni! – kiabál Juustu.

Hajából néhány kövér csepp a lányra pottyan, aki visongva veszi ezt tudomásul. Gondolom ő is felforrósodott egy kicsit.

Erre a bátyja után totyogó Titus megáll felette, és egyenest rá rázza a haját.

Kriszti már teljesen magához tért.

-         No, megállj csak! – kiabál akár a gonosz farkas a nyuszis mesébe. Felpattan, és a visongva menekülő kisfiú után veti magát.

-         Gyere már! – csap a hátamra Juustu és a vízbe rohanó öccsét üldöző lány után bámul.

-         Eeeh, mindjárt csak kicsit még hűtenem kell magam. – nyögöm. – Nagyon felforrósodtam itt a napon.

-         De hát Krisztinek se árt a víz? – mered rám értetlenül.

-         Eeh, mert neki más a testfelépítése, mint nekem. Megyek már, te csak indulj előre, és döntsétek, el melyikőtök akar az én nyakamba ülni.

Kicsit értetlen arccal fut a visongó öccséhez, aki a lány ölelő karjaiból igyekszik menekülni, és közös erővel vízre viszik Krisztit.

Sajnálom, én is lovacskázni akartam csak kicsit másképp és szigorúan négyszemközt, sóhajtozom…….

Idejét látom közbeavatkozni, még belefujtják nekem. És most nem is figyelnek rám, így hamar begázolok kicsit meredező szerszámmal a hűvös vízbe, és határozottan meg is könnyebbülök.

Talán jókor jöttek, ki tudja, meddig megyek el, ahogy be voltam indulva. Igaz hogy nincs itt senki rajtunk kívül, de mégis csak egy szabad strand, és nem is így akarnám az elsőt, sóhajtozok. Felkapom Juustut a lányról, és jó messzire elhajítom a vízbe. Nevetve csapódik be akár egy labda.

Elkecmergek Remiig, két csimpaszkodó polippal a karjaimon. Kiosztjuk a csapatot, sajnálattal állapítjuk meg, hogy Krisztinek nincs lova….

-         Szóljunk Marknak! – jut eszébe a remek ötlet Titusnak.

-         Nem bántalak, mert pici vagy még. – morgom finnül, aztán, - Mark csak tegye a nyakába a felesége combjait-tal zárom le a vitát immár angolul.

-         Te a lovak meg a zsokék….. – röhög leplezetlen élvezettel Rami.

Kap tőlem egyet testvéri alapon, amitől beborul a vízbe, és kis időre kivonja magát a forgalomból.

-         Inkább csak nézlek, és innen szurkolok neked! – hárít zavartan Kriszti Titusz ajánlatára. – Velem nem nyernél, nem én vagyok neked a megfelelő paripa. Szerintem ülj a Kimi nevű kehes, heréletlen kese ménre, kapaszkodj a sörényébe, és jó alaposan vágd a vékonyába a sarkantyúidat.

-         Ad neked még ez a heréletlen kese mén, csak maradjunk egyszer kettesbe. – ígérek csendesen, míg Titusért indulok, hogy a nyakamba penderüljön.

-         Mi az a vékonya? – faggatja kikerekedett szemekkel.

A lány nem válaszol, mosolyát grimasz mögé igyekszik rejteni, ettől elég érdekes lesz az arc karakterisztikája.

-         Nekem le ne rúgd a vesémet, ennek az eszetlen tyúknak a tanácsára. – dörgök a ficergő kölyöknek, mielőtt még válaszolna, és a nemesebb szerveimre uszítaná az unoka öcsit.

Hatalmas lendülettel vetem magam a csatába.

-         Ordítsál te is! - követelőzik a potyautas a hátamon, ha kis szünetet tart éktelen rikoltozása közben. – Az kell hogy elrettentők legyünk!

Nem akarok, de levakarhatatlan. Végül óvatos jegesmedve módra felmorranok párat. Ettől Kriszti konkrétan a vízbe fordul, és Rami is olyan gátlástalanul röhög, hogy semmi nehézséget nem okoz a legyőzésük.

Az egyre hevesebb vita elkerülése érdekébe döntetlen javaslok, és mivel Kriszti kilátásba helyez egy s.k. pizzát, Rami meg, hogy mindjárt indulnak haza, nem folyik vér a győzelem eldöntéséért.

Szeretném magamhoz ölelni a visszaúton, de nem jutok hozzá. Mindkét kezét egy apró Raikkönen sajátította ki. Titus hevesen igyekszik meggyőzni, hogy menjen velük. Az ember azt hinné, ennyi rikoltozás és bősz sarkantyúzás után legalább bereked egy időre, de nem….

-         A nagyi is szeret téged…..és anyut meg nem is ismered még. Eljössz, és ott leszel Kimivel.

-         Jó, - egyezik bele engedékenyen, - ha majd megy hozzátok Kimi, én is vele megyek.

-         De hát mostan jön! – csodálkozik rá a kicsi. – Akkor jövöl te is? Amíg Jennivel lesz, te velünk lehetnél.

A Jenni név hallatán egy pillanatra ráfagy a mosoly az arcára, és valahogy elillan az iménti jókedve is.

Haza felé megállok egy terebélyes fa alatt és letépek egy szép gyümölcsöt.

A jacht előtt a fiúk kiabálva futnak fel a lépcsőn, kap tőlem egy utolsó saját kézzel szakított citromot a koktéljához.

-         Olyan képet vágsz, mintha már bele is haraptál volna…. – jegyzem meg morcosan.

-         Csak meglepődtem, hogy elutazol…. – szabadkozik tekintetét a sárga gyümölcsre szegezve.

-         Mikor mondhattam volna? A futam első napján hívott fel….egyezkedni akar, de Finnországba van. Oda kell utaznom hozzá….

-         Nem tartozol nekem beszámolni….

Megragadom a karját, és magamhoz rántom.

-         El akarok válni…..magam miatt….és miattad is! Érted?

Tekintete ugrál egyik szememről a másikra. Óvatosan belemarkolok a hajába, a szájára csókolok, és a mellkasomra húzom a fejét. Rápuszilok a búbjára, mielőtt fellépünk a hajóra.

Az ebéd a gyerekek legnagyobb örömére pizza volt.

Aleandro remekelt az igazi olasz specialitással. Mire visszatértünk a játékos fürdésből már el volt készítve, ahogy megbeszélték. Kriszti gyorsan lefutott a konyhába én meg szorosan a nyomába. Nem fogom hagyni, hogy beálljon konyhalánynak meg kíváncsi is voltam mit művel.

Az apróra reszelt parmezánt rászórta a felforrósított pizzára, egy pillanatra visszatolták a sütőbe, hogy összeolvadjon. Aztán kihúzták, ekkor egy pálcikával elrendezgette az olvadt sajtot szellem formába, fekete olivából szemet meg orrot készített.

-     -         A zöld olivából meg tegyél rá pókokat. – mosolyog Aleandrora. – Rozmaring levél legyen a lába…..négy pár lába van a póknak. – teszi hozzá rövid hallgatás után mosolyogva.

-         Értettem! - szalutál nevetve a pincér. A másik meg már 50 fogsoros vigyorral tépegeti az azonos méretű rozmaringokat a lábakhoz.

Kriszti gondol a trénerre is, és neki külön, narancsból készít egy rajongó ábrázatú nyávogóst.

-         Sajnos nem jutott eszembe hogy tudnám neked feketébe elkészíteni. – mentegetőzik.

-         Így is rendkívül örülök neki! – mosolyog a konditermek királya. – Egyem is meg? Olyan szép, hogy sajnálom….

-         Ágyba is bújhatsz vele! – adok választ a kérdésére.

Nem törődik velem, leemeli a pálcikával rögzített cica fejet, megfosztja a füleitől, és mohón beleharap.

Az ebéd végén nagyon komoly felnőtt beszélgetésbe keveredek Mr Juustu Raikkönennel.

-         Emlékszel, mit kérdeztél tőlem Kimi? – huppan mellém a teraszon. Anyuék a nappaliba kávéznak, Mark a második körét teszi meg a hajón senor Sangria elől menekülve, én meg az ebéd utáni sörömet kortyolgatom az apjával.

-         Sokat kérdezek, és néha kevés választ kapok. – bölcselkedek. - Pontosan mire is gondolsz?

-         Hát Krisztivel kapcsolatba….

-         Eeeh, hát hogyne emlékeznék. Hallgatlak! – dőlök hátra karba font kezekkel rettentően gyúrva a komoly arckifejezésre.

-         Szerintem igen!

-         Lássuk csak, pontosan melyik kérdésemre is gondolsz? – nézek segélykérőn Ramira.

-         Hát a Jennivel kapcsolatosat. – pillant rám értetlenül.

-         Jaaa! – bólogatok tanácstalanul. – És mire jutottunk? – teszem fel bölcsen a királyi többest.

-         Szerintem tedd meg! – néz a szemembe nagyon határozottan.

-         Eeh, mégis mire gondolsz pontosan?

-         Hát Krisztire! Vedd feleségül….cseréld le vele Jennit.

-         Na! – pillantok rá vigyorom nyeldesve. – Hát te már nem akarod elvenni? Ennyi volt? Kiábrándultál? Nem vagy valami állhatatos!

-         Láttam! – néz rám dühösen összehúzott szemekkel.

-         Mégis mit? – nyekkenek.

-         Smároltál vele…..

-         Honnan szedsz te ilyen szót? – hörren a söre mellől a riadt apa.

-         Hát a mesékből. – von vállat és visszafordul felém. – Vedd csak el nyugodtan, amíg nagyobb leszek. Akkor majd elválsz tőle is, én meg elveszem!

-         Eeeeh, szép kilátások! – nyögök. – És most? Jennit nem akarod?

-         Nem….. – vonja össze komolyan a szemét. – Azt add másnak! – dönti el a kérdést.

-         Ideje csomagolnunk! – emelkedik fel a riadt apa.

Senor Pezo bent kukkol a házába semmiképp se akar előjönni.

Riadt pillantásokat küld felénk a kajütje ablakából. Rózsaszín orrocskájával izgatottan szimatolgat a lak mélyén. Végül egy kis szóló szőlővel tudjuk jobb belátásra bírni, hogy a srácok elköszönhessenek tőle.

Bezzeg a haspók senor Sangria a száját nyalogatja, amint megpillantja a gyerekeket. Az elmúlt néhány napba a fiúk dagadtra etették. Volt, hogy még mozdulni is képtelen volt, annyi lazacos szendvicset kapott suttyomba.

-         Látod? – mutat a száját nyalogató cicára. – Senor Sangriánál tökéletesen működnek a pavlovi reflexek. Ahogy meglátja az unoka öcséidet, a száját kezdi nyalogatni.

-         Én is, ha téged látlak. – harapok egy aprót a nyakába. – Ez milyen reflex szerinted?

-         Hess, hess! – hesseget visongva.

Behúzza a nyakát, és magához öleli a karját nyújtogató Titust.

Sokáig búcsúzkodnak. Észre vettem, hogy mindkét fiú megkedvelte, de Titusnál valahogy mélyebb. Látom, hogy a könnyeivel küzd a kisfiú.

-         Hamarosan meglátogatunk titeket. – veszem le Kriszti nyakából. – És ígérem, őt is viszem magammal. – súgom hangosan a fülébe.

Anyu is megkönnyezi a búcsút. Kint állunk a parton és integetünk utánuk, míg el nem kanyarodik a taxi. Aztán átölelem a két nőt és felterelgetem őket a jachtra.

A délután kicsit mélabúsra sikeredik. Anyu még mindig az unokáit siratja, és kedvesen visszautasítja a felajánlott társaságot és esti városnézést.

-         Menjetek csak gyerekek! Nekem jobban tetszik ez a hely napsütésbe.

Mark se jön. Senor Sangria által fényesre nyalt fejét álomra hajtja, hogy éjjel nézhesse a csillagokat, ha elindulunk haza felé, ha már Kriszti bezárta a tolakodó négylábút.

-         Csak szeret téged! – röhögök a megnyúlt ábrázatán. – Ahogy mi is!

-         Raikkönen, - csattan fel szokatlan hevességgel, - ha te is elkezded nyalogatni a kopasz fejemet, inkább haza úszom!

Magára hagyjuk a hirtelen született hosszútávúszót. Ajax hívatlanul csatlakozik mellénk. Talán úgy véli, ebbe a sötétbe kell a védelem. Végül is miért ne jöhetne?

Utolsó esténken valami karneválszerűbe csöppenünk. Mindenütt felvonulás utcai zenészek és mutatványosok szórakoztatják az embereket. Kettesbe barangoltunk a sokadalomba és fenemód élvezem. Egyrészt a társaságot, másrészt, hogy fesztelenül vegyülhetek, a világon senki nem mereszti rám a kikerekedett szemét, nem kiabál, hogy Kimi, Kimi, és nem nyom se mikrofont, se telefont az orrom alá.

Lazán téblábolunk, egy idő után a kezéért nyúlok a sokadalomba, nehogy elsodródjon mellőlem, ő pedig engedelmesen dugja a mancsát a tenyerembe.

Aztán egy furcsa koktél után átölelem, és magamhoz húzom, hogy halljam a hangját a zajba. Ő meg félénken átöleli a derekam, és a vállamra hajtotta a fejét, és mire észreveszem már kétszer is belecsókoltam a hajába.

Csillogó szemekkel figyeli a tűzzsonglőröket. Teljesen elvarázsolódik a fekete éjszakában különösen szép látványt nyújtó produkciók láttán.

-         Ez nekem is menne egy üveg vodka után. – dünnyögöm.

-         Azért ne próbáld meg. Így is keveset beszélsz, ha leég a szád hónapokig ki se nyitod.

-         Dehogy nem. – mosolygok. – Majd meglátod, milyen sokat nyitogatom én…..csak még nem jött el az ideje.

-         Most fenyegetsz? – pillant fel az arcomba incselkedve.

-         Ígérek! – sóhajtozok.

Kisétálunk a mi partunkra. Most csendes minden a lebukó nap vékony csíkot húz a tenger vízébe. Ajax beül a fényvonal csúcspontjába, és mozdulatlanul bámulja a szökő napkorongot.

-         Köszönj el álmaid szigetének tengerpartjától és a sós víztől. – sóhajtok. – Ha felmentünk a hajóra indulunk haza.

Nem köszön, helyette ruhástól rohan bele, és úgy fickándozik a vízbe akár egy delfin. Ajax a parton marad inkább. Kriszti csapkod, dobálja a haját, nevet, egy vad, betöretlen, szilaj csikó jut eszembe róla. Talán azért mert magyar, és a magyar lovas nép? Pedig nem ápolok túl jó kapcsolatot ezekkel a négylábúakkal.

De kit érdekelnek a lovak, mikor itt ez a lány?

A lemenő fénykorong a háta mögött mond búcsút a mai napnak, narancsos hátteret biztosítva a fékevesztett nőnek. Sötét sziluettje szinte a retinámba ég, ahogy bámulom.

Felé indulok, észre se vesz, úgy hancúrozik. Megragadom a karját. Meglepetten torpan meg és kapja rám a tekintetét. Arcán még ott az iménti fékezhetetlen jókedv, de ahogy az arcom nézi, lassan leolvad róla és tovatűnik a narancsos háttérfénnyel együtt. A derekára csúsztatom a kezem, és lassan magamhoz húzom. Nem ellenkezik, inkább riadt kíváncsisággal néz a szemembe.

-          Olyan vagy, mint a tűzből kipattant szikra. Lángolsz, égetsz és pattogsz. Megszédítesz mindenkit a szikrázó fényeddel. Muszáj megérintenem, vonzol, pedig félek, hogy megégetsz,…. de már az se érdekel. Izzol és elvarázsolsz te tűzboszorkány. – suttogom.

Felemeli a kezét, és lassan végigsimogatja az arcom.

-         Elvarázsolnálak? – mosolyog bele az éjszakába. – Pedig te vagy a sámán….neked kellene varázsolni…

-         És én nem….én nem varázsollak….? – makogom.

-         De igen….az első pillanattól fogva….

Tenyerét tovább csúsztatja a nyakamra. Bőröm érintésétől mindenem ágaskodni kezd, ráadásul a tarkómnál a hajam tövét kezdi cirógatni épp csak az ujjai hegyével. Lehunyt szemmel sóhajtozok az érintése alatt. Az őrületbe kerget.

-         Nagyon megmozgatod a fantáziám….folyton csak rád gondolok….a futam alatt is te jártál a fejembe….és az, hogy milyen jó téged csókolni, és a karomba tartani.

-         Igen….de nem lenne szabad. – suttogja a szemembe nézve.

-         Mért nem….mi a baj velem?

-         Megbántasz… és el fogsz dobni…

-         Azt így nem tudhatod…..adj egy esélyt, hogy bebizonyítsam az ellenkezőjét. - morgom rekedten, és a szájára hajolok.

-         Hogy tudnád bebizonyítani….

-         Majd improvizálok! – borulok a szájára.

Tenyerem bekúszik a vizes pólója alá. Remegő kezekkel simogatom a finom bőrét, ami libabőrős lesz az érintésemtől. Nem lök el, mozdulatlanul tűri, hogy kezeim felfedezőútra induljanak.

Még közelebb vonom magamhoz, száját egyetlen pillanatra se hagyom magára, de kezeim lassan csúsznak a feneke felé. Lehunyt szemmel csókolom a derékig érő testünket nyaldosó vízbe. Ha valaki leskelődne se látna semmit, nem fogom tovább vissza magam. Belemarkolok a fenekébe és hozzádörgölőzöm.

Ahogy megérzi a férfiasságom, lefagy a karomba. Kezeit a vállamra feszíti. Nem lök el magától, de az egész tartása riadtságot, feszültséget sugall.

Megértem és visszaveszek. Éjszaka van, sehol egy lélek és mi itt állunk a tengerbe egyedül. Nem jó érzés, hogy fél tőlem, hogy ennyire nem bízik bennem, de elfogadom. Nem tudom, hogy működik, bántották, megtörték és megalázták, neki sokkal több idő kell a bizalomhoz. Nekem pedig rengeteg türelem. Annak tudatába, ami vele történt, ennyivel is meg kell elégednem. Majd kisebb lépésekbe haladunk….nem számít, csak az, hogy ölelem és csókolom az édes száját.

Haza felé….

Kint áll a korlátnál és a távoli horizontot kémleli. Haját magával akarja ragadni a szél, a vékony ruha a testére tapad, minden porcikáját felfedve. Izgatóbb mintha meztelen állna, mert akkor tudnám, így csak sejtem a domborulatait. Mögé lépek. Picit oldalra néz és elmosolyodik. Azt akarom, hogy észrevegyen, mielőtt hozzá érek.

Hátulról ölelem át, szám érinti a finom bőrét, ahogy a fülébe suttogok.

-         Mit csinálsz?

-         Búcsúzom….

-         Mitől?

-         A megelevenedett álmomtól!

-         Boldog vagy? Megtaláltad az álmod?

-         Kinek kell az álom,……ha te vagy a valóság…. – suttogja.

Szavait felkapja a szél és sokáig játszik velük a fülembe. Magam felé fordítom. Arcát a két tenyerembe zárom és felemelem. Nem ellenkezik megnyílt ajkakkal várja, hogy megcsókoljam,  de nem teszem. Csak nézem, hosszan meredten. Úgy bámulok az arcába, mintha először látnám, mert elvarázsolt a szavaival. Magamhoz húzom, homlokomat a homlokához érintem, lehunyt szemmel élvezem, ahogy kapkodó forró lehelete beteríti az arcom.

A száját keresem, sokáig játszom, harapdálom az ajkait.  A nyakam köré fonja a karjait, és egyszer csak megcsókol! Ő dugja a nyelvét a számba, ő keresi az enyémet. Mozdulatától őrülten kezd verni a szívem, zuborogva önti el a testem adrenalinnal és vérrel. Lüktet a fejem a szívem és az ágyékom. Őrült szenvedéllyel csókolom, és ő megadóan tűri, hogy szinte szétmarcangolom az egész testemet feszítő vágytól……

Most ennyi lenne!

Izgatottan várom a véleményeket!:)