17. rész - Csak egy csók......

Sziasztok!
Hát szép lassan csak megérkezem!:)
Az történt, hogy a 3 majomként ücsörgök itthon, vagyis nem látok a lázas könnyes szemeimmel, nem hallok mert bedugult a fülem is és nem beszélek mert nincs hangom. Ráadásnak nem is érzek, mert az orromból papír zsepik meredeznek elő. Már két napja nem tudok enni, és az egész család versenyt aggódik. A dédi szerint szemüveget kell vegyen, hogy meglásson!:(
Gondoltam, oké eszem valamit. Kitámolyogtam és látom, hogy az előbb a szülésznő hozott valami origi csirkemell sonkát. Mondom, elnyammogok pár szeletet és majd úgy teszek mintha szendvicset ettem volna. Eszegetek, egyszer csak kipattan a dédi a szobájából úgy szimatolgatva akár egy vadászkutya. Kérdi, hogy mi ez a fertelmes bűz a lakásba. Mondom dédi nem tudom, mert minden érzékszervem elvesztettem. Erre kikapja a kezemből a csomag felvágottat, beleszagol és hátratántorodik. Azt mondja ez olyan büdös, hogy mindjárt összefut a ház, hogy mit művelünk mi itthon, gyorsan köpd ki Luna. Rohantam köpködni, már ahogy tudtam, de amit én egyszer a számba veszek, azt le is nyelem!:)
Közben megjött anyu az orvostól derékszögben az öcsém által támogatva, és már az ajtóba faggatózott, hogy mi ez a bűz? Rögtön le is zavarták a szeméttel, rám borítottak egy rakás takarót és szellőztetni kezdtek. 
Kiderült, hogy a barátnőmék - akik a másik lépcsőházba laknak albérletbe és nálunk étkeznek amiért anyunak adnak kaja pénzt, - találtak a hűtő mögött egy csomag felvágottat és gondolták áthozzák a cicának. Én meg befaltam!
A dédi szerint ez távozni fog idő előtt belőlem, kérdés, hogy hol!:(
Így eddig a wc közelébe ücsörögtem, de most besettenkedem a géphez, legfeljebb majd rohanok, mert ha futni kell, akkor futni kell......
Ráadásul csúnyán köhögök is, remélem nem lesz baj egy köhögő rohamnál!:)
puszilok mindenkit aki olvassa, nora
Így gépelek!

„Egy másodpercig azon tűnődtem,

Hogy ha megcsókolnám, az vajon megtörné-e a varázst, amely körülvesz bennünket,

De már túl késő lett volna megállni félúton.

Amikor az ajka az ajkamhoz ért,

Tudtam, hogy ha száz évig élnék,

És a világ minden országát bejárnám,

Akkor sem élhetnék át semmi ahhoz foghatót,

Mint amikor először megcsókoltam,

Tudtam, örökké szeretni fogom."

Kimi….

Éjfél már jócskán elmúlik, mire haza vánszorgunk a kedves kis kerthelyiségből. Eléggé el vagyok varázsolva, és nehezen válok meg a zavart kis háztartási alkalmazottamtól, de anyu, ellentmondást nem tűrőn magával ragadja a karjaim közül.

Pedig ölelgettem volna még…., vetődök az ágyamba morcosan. Egyre jobban éget a lepedő!

Holnap kirándulni megyünk, jobb lesz, ha megpróbálok minél előbb elaludni, mert anyu arcára visszagondolva, már hajnali 6-kor itt fog kopácsolni, mint egy harkály, hogy induljunk. Ha legénykedtél itt az éjjel, legyél most is kemény! Ajaj, sóhajtozom, az én anyám, ismerem!

Még szerencse, hogy az éjjel rá is szakítottam időt, és megtáncoltattam egy kicsit, amíg Mark Krisztit ragadta magával. Előzékenyen nem kezdett virtuózkodni a táncparketten, csak lépegettek, hamar levette, hogy ez a lány még életébe nem táncolt. A lányon gondolkodom…. Riadt dacos tekintetén sete-suta őzike lábain, őszinte gyermeki mosolyán, nyílt tekintetén.

Olyan nekem vele lenni, mintha egy könyv érintetlen tiszta oldalára lapoznék. Ahol még nincs bejegyzés, semmi nem rondítja az oldalt. Minden, ami ezután történik erre az üres, tiszta oldalra kerül, és csak rajtam múlik, hogy mivel töltöm meg a sorokat és az is, hogy happy and lesz-e a vége. Szeretném ezt a riadtan, félénk, mégis olyan vad lányt megszelídíteni. Évtizedek óta tartó legendás nőfaló múltam ellenére is fogalmam sincs, hogy közeledjek hozzá úgy, hogy ne riasszam el. Ne egy másik önző gazdag svájcit lásson bennem, hanem a férfit, aki talán neki van teremtve. Nyílt és őszinte, vad és gyengéd, teljesen megőrjít ez a kettőssége.

Nem tudom róla elképzelni, hogy hazudozni kezdene, és viszony folytatna valakivel a hátam mögött, közben meg alaposan merítgetne a bankszámlámról. Ő nem olyan, és az a baj, hogy annyira más, hogy fogalmam sincs, mit tegyek. Ölelgetem, simogatom, és közben felrobbanok, mert erősen megragadtunk ezen a szinten. Segíthetne nekünk, a te Endre atyád istene sóhajtozom, és végre elaszom….

Kriszti…

Reggel mosolyogva üldögélek az ebédlő asztalnál, és halkan beszélgetek Markkal. Kávét iszogatok és figyelem, ahogy erőlködik. Nem akar megbántani, ezért egyre mélyebb terpeszbe ül a székén, mert senor Sangria az ölébe huppan, és nem hajlandó magára hagyni. Rettenetes izgalomba dagasztja a férfi ágyékát, és csak úgy rezegteti a hangszálait. Mark mosolya egyre hervadtabb és sportos előéletének köszönhetően lassan angol spárgába fogyasztja a reggeli teáját.

Paula frissen és ropogósan telepszik mellém, és mindjárt csacsogni kezd. Az unokáiról mesél.

-         Két rosszcsont egyik pici másik kicsi, szegény menyemnek van dolga velük rendesen. Azért is jönnek most ide nélküle, hogy egy kis levegőhöz jusson. Imádni valóak, úgy tudnak lelkesedni és hízelegni akár egy cica. – pillant a mély terpeszbe hessegető trénerre.

Átnyúl és leemeli a tüsténkedő kandúrt Mark veszélyeztetett férfiasságáról.

-         Eredj Mark, verd ki az ágyból azt az álomszuszékot. Lassan indulhatnánk. – bocsájtja el a trénert.

Az ölébe ülteti a meglepett kandúrt, és mesélés közben simogatni kezdi. Senor Sangria teljesen megzavarodott, hirtelen úgy érzi, őt is az a megtiszteltetés éri, hogy hivatalos az asztalhoz. Ezért kényelmesen nekidől Paula mellének, és első mancsait illedelmesen felhelyezi az asztalra. Épp csak nem rendel egy tonhalas szendvicset. Kerek szemei az éppen távozó Mark kopasz fején csüggnek.

-         Tudom milyen, nekem is alig egy év volt a két fiú között és együtt sírtak együtt nevettek ráadásul egyszerre voltak betegek is. – magyaráz tovább. – De hidd el, a gyerekek rengeteg is örömet adnak az életednek, és ha felnőnek, rettentő büszke leszel rájuk. Úgy érzed a te gyerekeid a legszebbek, legokosabbak szóval mindenkinél különbek. És egy anyának így is kell éreznie! – érinti meg a kezem mosolyogva, aztán visszatér a kandúrhoz, és tovább cirógatja.

Senor Sangria elakadó lélegzettel veszi tudomásul kiemelt helyét, már nem is dorombol, inkább kábultan dúdolgat a kényelmes ölbe.

-         A másik fiamat is nagyon szeretem. Ő is remek sportember, nagyszerű apa és kiválóan helytáll a munkájában. Kimivel van közös érdekeltségük és kicsit egyszerűbb természet az öccsénél. Kimi meg hát… - mosolyog révetegen a távolba. – belőle csak egy van, és nem lehet őt nem szeretni, meg büszkének lenni rá.

Egyetértően bólogatok és igyekszem nem vigyorogni, ahogy megpillantom imádatunk tárgyát kócosan, laposakat pislogva, dühösen vakargatva magát nem a legillendőbb helyen.

-         Igen! – szólalok meg, hogy elfojtsam a nevetésem.

Előbb a számhoz emelem az üres kávéscsészém, aztán rámosolygok a pingvinként totyogó férfira.

Nem viszonozza a jókedvem. Durcásan lerogy egy székre méghozzá zsebre dugott kezekkel, ami lássuk be szép teljesítmény.

Pattanok, és elé teszem a kávéját, sütijét.

-         Ki tudod nyitni a szádat kisfiam, vagy rágjuk is meg neked? – faggatja Paula az iméntitől teljesen eltérő hangnemben imádata tárgyát.

Grimaszolva eltapogat az asztalig.

-         Mért kell hajnalba indulni? – nyűgösködik. – Muszáj nekünk megkongatni a hegyi falukba a reggeli ébresztő harangot?

-         9 óra van….a falukba ilyenkor már egyszer elfáradnak az emberek….. – halkulok el a tekintete alatt.

-         Vegyél fel egy rövid sortot és egy pólót.

-         Már megint kezded? – csattanok fel.

-         Szamaragolni fogunk tőlem jöhetsz így is, de akkor te mész előttem! – vigyorodik végre el.

-         Milyen szamár? – faggatom megzavarodottan.

-         Füles szamár….tudod, azt mondja iá. A te faludba nem volt?

-         Akad az mindenütt, több is, mint kellene. – állok fel vigyorogva és iramodok, hogy átöltözzem.

Ez a hajó! Minden lehetőséget megragadok, hogy körözzek benne. Mark állandóan a jakuzziba ücsörög, de ki a fenét érdekel, mikor ilyen csodálatos faburkolatú gyönyörűségen utazgathatsz? Nem tudtam milyen egy hajó, valahogy olyannak képzeltem, mint otthon a halász ladikokat. De ez itt pontosan úgy van berendezve, mint egy nappali vagy egy hálószoba. Ha nem tudnám, hogy hajón vagyok, és nem látnám a kerek ablakokat, nem is gondolnám, hogy a vízen ringatózom. Inkább olyan mintha egy nagyon is igényes lakásba ücsörögnék. Este a víztükörből visszatükröződnek a fények és a hajó köré sereglenek valamilyen apró halak. Felugranak, ezüstös karcsú testük megcsillan a holdfényben, és izgatottan rontanak rá a bedobott kenyér falatokra.

-         Pilótahalak. – intett felém a kapitány. – Ezek a kis lények együtt utaznak a hajókkal vagy a nagyobb halakkal, és úszás közben néha felvetik magukat a vízből.

Rövid sortba és pólóba indulásra készen térek vissza. A hajó mellett már ott áll néhány hegyi ember édes kis fülesekkel. Alig bírom ki, míg ez még itt elszöszmötöl, rohannék a kedves kis igásokhoz.

Elcsenek pár szem kockacukrot, és már futok is. Leguggolok a pihengető csacsihoz és megetetem a cukorral. A sírás kerülget, ahogy a selymes ajkaik hozzáérnek a tenyeremhez. Nedves orrlyukaival hatalmasakat szusszan és csiklandoz néhány meredező hosszú szőrszálával, amik az ajkai mellett nőttek.

Milyen régen nem érintettem már lovat….

Azelőtt volt nekünk is, míg élt a papa, aztán a nagyi eladta szegényt, jobban boldogultunk a biciklikkel. De a szomszédokba mindig volt, nem csak ló, hanem tehén is és én imádtam ott csellengeni, habos meleg tejet inni, aminek köze nincs ahhoz, amit itt a boltba veszünk.

Nagy nehezen előkerül végre morgó is és felpattanunk a kiosztott csacsikra. Már aki pattan, Paulának elkél a segítség, és kacagva visong, ahogy a szamár a sziklák közt lépdelve kicsit jobban megbillenti a hátán. Nagyot nem esnénk, lábaink szinte súrolják a talajt. Én összenőttem a paripámmal. Végtére is lovas nemzet vagyunk. Úgy feszítek rajta akár egy kentaur.

Csodás tájakon megyünk keresztül. Festő vászonra kívánkozik a felváltva sziklás és homokos part mentén elterülő halászfaluk és szélmalmok. Egyet megnézek közelről, mert ilyent se láttam még.

Lassan poroszkálunk a girbegurba utcákon, melyek képét meghatározzák a kék festett csempével gazdagon díszített házak. A csacsit vezető férfi halkan magyaráz.

-         Ezek a csempén nem csak díszítenek, hanem a nyári hőséget is enyhítik. Érzi kisasszonyka ezt az illatot? A vidéket bejárja az eukaliptuszerdők illata és mindenütt narancs meg citrom nő a kertekbe. Varázslatos ez az illat kavalkád. Előfordulhat, hogy bikaviadalnak is szemtanúi lehetünk, de nem kell megijedni, ellentétben a spanyolokkal, mi nem bántjuk az állatot.

-         Hasonlít a nyelvük? – faggatom.

-         Megértjük egymást, de a portugálok nem szertik, ha a spanyolokhoz hasonlítják őket.

-         Értem!

Többet nem beszél, hagyja, hogy elmerüljek a környék varázsába. Elfogódottan bámulom a búja trópusi növényzetet a pálmafák sokaságát. A megszámlálhatatlan színorgiába pompázó virágokat. Annyira elmerülök a tájba, hogy teljesen megfeledkezem a körülöttem levőkről. Akkor eszmélek fel, mikor bekocogunk egy faluba.

-         Itt fogunk étkezni. – magyaráz az idegenvezetővé avanzsált kedves szamarász.

-         És mit kapunk ebédre? – faggatom pironkodva, mert hatalmasat kordul a hasam. Hiába a jó hegyi levegő….. A háttérben morcos herceg viaskodik az ő táltosával.

-         Tőkehalat készítenek a helyiek.

-         Valamiért nem is csodálkozom. – mosolygok rá, ahogy lesegít délceg paripámról.

-         Az itteni emberek fő tápláléka a hal, hiszen az a tenger ajándéka. A tőkehalat például 365 féle módon tudják az itt élő emberek elkészíteni. – figyel huncutul a kalapja alól.

-         Vagyis minden napra jut egy hal recept? – mosolygok.

-         Igen, és egyik finomabb a másiknál. Pont az ilyen vékonyka szép kisasszonyoknak való, hogy kicsit megasszonyosodjanak tőle. – bókol a portugál.

-         Ideje volt már – huppan közénk az imádni való prosztó – feltörte a hátsóm ez a szamár.

-         Talán nem olyan kényelmes, mint egy rally autó?

-         Eeeh, utálom a lovakat….és ez itt nagyon hajaz egy lóra, csak a füle hosszabb…..meg a farka. – vigyorog rám.

-         Mi bajod a paripákkal?

-         Allergiás vagyok rájuk. – vonogatja a vállát. – És nincsenek velük kapcsolatba jó emlékeim.

-         Akkor mi lesz a boldog befejezéssel? Hiszen te vagy a szőke herceg, hogy lovagolsz így el a kedveseddel a naplementébe?

-         He….majd berakom a kocsiba hátra a bukócsövek közé. – vonogatja a vállát. – az a paripa nagyobb lóerővel bír, mint ezek itt.

-         Nincs benned semmi romantika. – csóválom a fejem.

-         Hát látod, most nagyon a lényegemre tapintottál. – bólogat.

Ebéd után újra körülöttünk sündörög a szamarász.

-         Ez itt a portugál bor. – tesz elénk néhány hosszúnyakú butéliát. - Meg kell kóstolni. A portói, édes, magas alkoholtartalmú desszertbor. Azért édes, mert készítése során brandyt öntenek hozzá, és ezzel megállítják az erjedést.

Lehunyt szemmel emelem a számhoz a sötétrubin színű édes nedűt. Aztán csak csettegek a nyelvemmel, és nyammogok, mert ami finom, az finom…..

Kimi kicsit elbambulva bámulja, ahogy iszogatok. Tényleg korán kelt…. Most nyűgös lenne egész nap, de persze nem mer, mert itt az anyukája.

-         Íme az édesség! A portugálok nagyon szeretik az édes ízeket. Ez egy helyi specialitás, a pastel de nata.

Paula csilingelve felkacag az édesség hallatán.

-         És mivel van töltve? – faggatózik nevetve.

-         Egy tartalmas mandulakrémes tejszínes süti. – magyaráz a férfi, és elégedetten szemléli, ahogy a morgós nagyot harapva tünteti el a második kosárkát a pocakjába, míg Mark, tarkójáig felvont szemöldökkel méregeti.

-         Csak kíváncsi voltam, hogy olyan-e mint a tegnapi?

-         És ezért kell már a harmadikat magadba tuszkolni?

-         És olyan? – faggatom.

-         Ja! – zárja rövidre tele szájjal.

Kicsit még nézelődünk a fantasztikus panorámába. Megszaglászok néhány virágot meg növény, amit előzékenyen mutogatnak. Ezek gyógynövények – lép mellénk a vezetőnk – az itteniek nem szoktak minden apróságért orvoshoz rohanni. Remekül értik a természet adta lehetőségeket.

Haza felé egy másik kedves szamár a csapatból cipel a hátán. Szegény biztosan néhány kilóval nehezebbet visz, mint az, aki ideszállított.

Olyan kis törékenynek tűnik, mégis remekül boldogul, egyszer még el is iramodik velem. A trénerek nagymestere ereszti a saját csacsiját hosszú kantárvégre, és iramodik utánam.

Kimi végig aggódja az utat. Komolyan azt várom mikor hív fel egy specialistát, hogy vajon ha allergiás a lószőrre, az vonatkozik a csacsira is, vagy bátran megsarkantyúzhatja szilaj paripáját.

A kirándulás után a hajón hosszú percekig próbál szipogni, és izgatottan várja, mikor kezd viszketni a szeme, de nem produkál semmi tünetet. Végül belenyugszik, és mi is, hogy megmarad!

Ma a hajón töltjük az estét mert sokat voltunk kint és látom, hogy Paula is fáradt.

Kimi…..

Degeszre ettem magam és ez a sötét selymes vörösbor, komoly alkoholtartalommal rendelkezhetett, mert kicsit elpilledtem tőle. Jó, talán picit többet ittam anyuéknál, de kellett a halat valamibe megúsztatni. Amúgy nem kedvelem különösebben a vörös bort, de ez jó volt….

Visszafelé végig kacarászta az utat, csilingelve szállt a hangja és be nem állt a szája egyetlen pillanatra se. Hol anyut, hol Markot traktálta az élményeivel. Még a szamár is eliramodott vele, amit nem is csodálok. Totál ki vagyok tőle.

Aztán megérkezünk, kifizetem az idegenvezetőket, és bőséges borravalót is adok, mert tényleg jól éreztük magunkat.

Addig ő búcsúzkodik a szamaraktól, mindegyiket külön megölelgeti, mielőtt visszaindulnak a faluba.

Mikor elfogynak a szamarak, az én nyakamba veti magát. Össze-vissza hadarva köszöni meg a nagyszerű kirándulást.

-         Az a rengeteg virág meg pálmafa. Soha,…soha nem fogom elfelejteni, amiket itt láttam, én annyira köszönöm! Igazad volt, a valóság sokkal szebb az álmaimnál!

Olyan hirtelen támad, hogy komoly lépéshiányba keveredek. Teljesen megzavarodom, mire feleszmélek és megölelgetném, már ki is bontakozik a karomból, és nevetve berohan a tengerbe.

 Nem jön fel a hajóra, inkább rövidnadrágba belegázol a vízbe, és beáll a habos tarajú hullámok közé. Nem érdekli, hogy vizes lesz teljesen megkergült.

 A megélénkült szélben, most sokkal szebbek a partra sodródó fodrozódó hullámok, és az, hogy ő ott áll közöttük égnek emelt arccal, széttárt karral nevetve, lenyűgözővé teszi számomra.

Csodálkozva figyelem ezeket a vad, szilaj érzelem kitöréseket, melyek tőlem annyira távol állnak, és úgy egyébként sem jellemzők a finnekre.

Ez meg itt állandóan robban, a leglehetetlenebb pillanatokba, akár a bomba.

Anyunak kell őt kiparancsolni a vízből. Tyúkanyóként terelgeti a jachtra az ő eltévelyedett csibéjét.

A délután folyamán Kumál a szerecsen pincér túlszárnyalta a belé vetett reményemet. Kiderült hogy profi mixer és jobbnál jobb koktélokkal kápráztatja el szívem hölgyeit és a kopasz tréner királyt. Jeges és lángoló csodákat készít felváltva.

Kriszti az előbb csacskán ráfujt egy jeges Amsterdamra, most meg majdnem behörpinti a lángoló Sambucát.

Én jeges áttetsző Kamikáze koktélt kortyolgatok, mert ez megy a hangulatomhoz. Néha megöntözöm egy Black Russiannal. Tegnap fehér volt, akkor ma legyen fekete, beszélem meg magammal nagy egyetértésben.

-         Cica előbb fújd el, csak utána igyál bele. – figyelmeztetem, mert szórakozottan a szájához emeli a lángoló poharat. – Vettel az, - olvasgatom az imént kapott üzenetemet. – A végén, még világbajnok lesz a kölyök.

-         Írd meg neki, hogy fantasztikusan érzem magam és puszilom. – rendelkezik a nekibátorodott alkalmazott egy csíkos lángoló B-52-vel a kezében, amit butácska arccal fújdogál. Remekül elvan egymagában is.

-         Ő is puszil! – húzom el a szám kedvetlenül.

Egy óvatlan pillanatba senor Sangria is belelefetyel az Amsterdamomba, amit kikérek magamnak. Miután bekoktélozott belakja a portugál büszkeség és öntudat szimbólumát.

-         Még szerencse hogy nem csurrantott bele – heherész a nagymacska – szegénykém becsiccsentett és lehet, hogy elfelejtette hol az almocskája.

-         Ahogy így lenézem nem ő az egyetlen részeg macska a hajón. – mosolygok.

Nem érdeklem, inkább megiramodik a hátsó fedélzet korlátjához. Tátott szájjal bámulja a naplementét.

Átölelem a dülöngélő lányt. – vigyázni kell ezekkel a koktélokkal cica. Finom édesek és itatják magukat, aztán észre se veszed, és már együtt hullámzol a hullámokkal.

-         Mert mozog ez a hülye ladik.

-         Ladik? Ugyan mikor fokoztad le szegényt? Tudtad te, hogy ilyen hajó szerepelt egy James Bond filmbe, a Casino Royalba?

-         Akkor is mozog! – szögezi le, és különösebben nem dobogtatja meg a szívét a 007-es ügynök emlegetése. Óvakodom megkérdezni, tudja-e kiről beszélek….

-         Hisz nem is megyünk. – mondok ellent óvatosan.

-         Attól még mozog….a Földel együtt. – néz összevont szemmel.

-         Mi vagy te egy Galilei? – meredek rá megütközve.

-         Aha….ha akarod! – vékonyodik el a hangja, ahogy rám emeli a tekintetét.

A szemébe nézek, ellágyulok és kapitulálok.

-         Jól érzed magad cica?

-         Én olyan boldog vagyok….el se tudom neked mondani. Valóra váltottad minden álmomat. – sóhajt egy hatalmasat és megnyílt ajkakkal néz a messzeségbe.

-         Még nem mindet. – suttogom rekedten. Magamhoz ölelem, és arcomat a hajába temetem.

-         Kár hogy nem fogadtunk. – hallom Mark hangját a hátam mögött finnül.

-         Mibe? – kapom rá a fejem.

-         Abba hogy mennyire érzek rá a jövőre. – vigyorog elégedetten és kopaszon, és elkocog a hajó elejébe a jakuzzihoz, a villogó szemű becsiccsentett senor Sangriaval a nyomába.

Ketten csodáljuk, ahogy a nap lassan belemerül a vízbe. Oda van a csillagokért a tengerért…..mindenért. Könnyeit nyeldesi, elérzékenyül a sok szépség láttán. Ezért is lep meg nagyon, mikor megszólal, és amit mond.

-         Arra gondoltam – néz a narancsosan félhomályos semmibe elmerengve – megkérem Sebet… Azt mondogatja, hogy a barátom…..és, hogy esetleg baráti alapon….szóval…..tanítson meg csókolózni…- bizonytalanodik el a hangja.

-         Mi? – meredek rá.

-         Mert hát.….szégyellem,….hogy nem tudok…és már olyan öreg vagyok. Ha találnék valakit, kinevetne. Gondoltam…..baráti alapon – von vállat – Seb olyan kedves….közvetlen srác. Mindig azt mondja a barátom…...mit gondolsz? – fordul felém zavartan. Szeme riadtan rebben néhányszor.

-         Azt hogy nem nevetne ki senki, inkább örülne, hogy ilyen tiszta vagy és ártatlan. Ha mégis nevetne, nem érdemelne meg…. – lépek közelebb beszéd közben. – És mért Seb? Velem mi a baj? – simogatok ki gyengéden egy tincset az arcából.

-         Heh,… te! – nyögi. – Egy ilyen pasi… nem foglalkozik olyan lánnyal, mint én. – néz el mellettem zavartan.

-         Milyen pasi? – simítom arcára a tenyerem.

-         Hát….- kapkodja a szemét össze-vissza – elég jó…..meg minden.

-         Mi minden? – csúsztatom a másik kezem is az arcára és még közelebb lépek.

-         Én…. – nyekken vékonyka hangon és akkorát nyel hogy én is hallom. – nem tudom…..

-         Mit nem tudsz? – hajolok lassan egyre közelebb a szájához. Arcát két tenyerembe zárva kicsit felemelem, nagyujjammal végig simogatok az ajkain. – Ezért nem kell átmenned a szomszédba…..én szívesen megmutatom….megtanítalak mindenre, amit csak tudok. – lehelem a szájának.

-         És én….én mit csináljak? – dadog az ajkaimnak.

-         Élvezd, – súgom rekedten – élvezd minden pillanatát.

Gyengéd apró puszikkal borítom el a száját, egyik kezem a tarkójára siklik. Finoman ráharapok az alsó ajkára és megszívom, aztán lehelek rá egy apró csókot. Ugyan ezt teszem a felsővel is.

Újra megpuszilom és a szám, már nem emelem el az ajkától. Rátapadok és gyengéden feszegetem a nyelvemmel a fogait, míg meg nem nyitja. Az egész nő reszket a karomba.

Nyelvemmel a nyelvét keresem, finoman siklok a szájába. Kezeivel gyámoltalanul átölel, tenyere alatt felforrósodik a bőröm, ahogy az agyam is. Folyamatosan hűtenem kell, nehogy elragadtassam magam, és neki essek. Őrülten kívánom, egyszerűen megveszek ezért a tiszta egyenes őszinte nőért. 

Sokáig csókolom, ahogy elengedem, nyelnem kell egy nagyot. Kapkodó lihegése simogatja az arcom. Szája picit nyitva marad, szemeit lezárva tartja, még mindig kapkodva lélegzik. Mosolygós arca fürdik a lemenő napot elnyelt narancsos tengerbe.

Karjait óvatosan lefejtem a derekamról és a nyakam köré teszem. Félénken ölel át, érintésétől még hevesebben ver a szívem. Lassan végigsimogatok az oldalán és átölelem a derekát. Mintha fázna, lehunyt szemmel reszket a karomba. Megnyalja ajkait. Mosolyogva figyelem és kecses nyakára puszilok. Orrom eltelítődik a jellegzetes ribizli illattal. Lassan haladok a szája felé…

-         Csak még egyszer….a biztonság kedvéért…..nehogy elfelejtsd – súgom rekedten.

-         Sose fogom – dadogja – halálom percéig….

Nem engedem befejezni, száját keresem, és ahogy rátapadok bele fojtom a szót. Nyelvemmel gyengéden érintem meg a nyelvét, hogy aztán érzéki vad táncba kezdjenek. Csókolom, hosszan egyre mohóbban, tarkómat simogató ujjainak félénk érintésétől, roppant erőfeszítéseket teszek, hogy leálljak.

Még akkor is így tartom a remegő testét, mikor szétválnak az ajkaink. Szorosan ölelem, magamhoz húzom, a haját puszilgatom újra meg újra. Úgy bújik a mellkasomhoz, mintha ott keresne védelmet a világ gonoszsága elől. Kész vagyok megvédeni…bármire! Gyengéden simogatom a hátát, időt adok neki.

-         Megyek…..lefekszem. – dadogja.

Hatalmas csillogó szemekkel mered rám. Arca valami egészen különös földönkívüli csillogásban tündököl.

-         Minden rendben? – emelem fel az állát és újra, a szájára csókolok.

-         Persze, – nyel nagyot – csak mutasd meg, merre is menjek.

   Ennyi lenne mára!

Ha vannak benne hibák nézzétek el nekem, én is elnéztem!:)

Ja, és várom a véleményeket!:)

puszi, nora