13. rész - Ki mondta, hogy könnyű lesz.....

Sziasztok!

Szóval a héten akadt egy kis gondom, és majdnem részek se lettek, de végül csak megoldottam!
Ugyanis elhatároztam, hogy táncolni tanulok!
A nővéremnek van két barátnője, az egyik szülésznő, a másik az egyetem mellett rúd táncol,  hogy fizetni tudja a sulit. Valami fantasztikusan táncol és néz is ki. Elhatároztuk, a szülésznővel, hogy mi is megpróbáljuk, és elkezdtük. A zseni nővérem csak röhögött! 
Én imádom a kelta történelmet, és ha egyszer tehetném, Izlandon vagy Norvégiában telepednék le. A szülésznő meg a keleti kultúráért rajon, ezért most járunk steppelni és hastáncolni, hogy felkészüljünk a rúdra.
Ennek eredményeként úgy járunk, mint egy születési rendellenességgel bajlódó sánta. Mindenem fáj, ez a step egy elvetemült tánc!
A múlt hétvégén a megalakulásom évfordulóját ünnepeltük, és én meg akartam mutatni, hogy tudok hastáncolva lemenni hídba anélkül, hogy a kezeimet használnám.
A hajlékonysággal nem volt gond, de az izomlázas lábam megrogyott alattam, én meg elhaló sikollyal belekapaszkodtam a dohányzó asztalba. Hanyatt estem, az asztal felágaskodott és rám borította a tortát, a sós-és édes sütiket, az italokat és poharakat.
Az elégtételem csak annyi volt, hogy a fürge dédi ért ki legelőször a WC-re, így anyu meg a nővéremék bepisiltek a nevetéstől. Komolyan úgy láttam a könnyeimen keresztül, hogy még a macska is röhögött!:)
Mert ráestem a csuklómra, ami bedagadt és az összes ujjam úgy meredezett, mint egy tengeri csillag karjai!
Szerencsére volt kész fejezet, így nem kellett sokat szerencsétlenkednem egy kézzel!
Kérlek benneteket, hogy értékeljétek az igyekezetemet és lojalitásomat sok hozzászólással és pipával!:)
puszi, nora

Szerelmes lenni valakibe, aki még azt sem tudja, hogy létezel, 
nem a legrosszabb dolog a világon.

Ami azt illeti, épp ellenkezőleg.

Olyan, mint amikor az ember bead egy dolgozatot,ami tutira egyes,

de egy ideig még nem javítják ki - 
az a fajta nyugalom, amikor még nem utasítottak vissza,

De tudod, hogy hamarosan be fog következni.

Kriszti…

Ásítozva nyitom ki a szemem, ahogy körbenézek, egy pillanat alatt eltűnik az álmosságom. A derekamon egy tetovált férfikéz pihen. Riadtan hátrálok ki alóla, és rántom magamra a takarót.

Felesleges, mert ruhában alszom, a cica néz rám a pólómról. 

Furcsa érzés kerít hatalmába…..egyszer már megéltem hasonlót. Itt fekszik mellettem egy svájci, és halkan szuszog.

De ez itt nem kopasz, nem öreg, és nem ronda. A szobájában vagyok, de hogy kerültem ide?

Az arcát fürkészem már talán percek óta, ahelyett, hogy menekülnék. Most ellágyulnak a vonásai, nem morcos, se nem mogorva, egyszerűen csak gyönyörű. A szép ívű, vékony formás száját bámulom. Olyan szép, hogy nem tudom semmihez hasonlítani!

-         Elaludtál a film alatt – szólal meg rekedten.

Annyira megijedek, hogy hátrahőkölök, és majdnem hanyatt leesek az ágyról.

Kinyitja a szemét, felkönyököl, rám néz és mosolyog.

-         Gondoltam felhozlak….lefele még eldobhattalak volna. Adtam egy darab uborkát, meg magot senor Pezonak, és a kandúrt is lerendeztem, nehogy éhen haljon neked. Te meg cserébe megetethetsz engem. Ma elutazom – teszi hozzá sóhajtva, rövid szünet után.

-         Hova? – szalad ki a számon. – Már úgy értem…..nem jössz vissza egy darabig?

-         Egy rendezvényre megyek….aztán beugrom anyuhoz. Úgy két-három nap múlva jövök.

-         Értem….hm, úgy is ráfér már egy takarítás a házra – teszem hozzá mosolyogva rövid szünet után.

Pedig, hogy én mennyire nem örülök annak, hogy elmegy….. megszoktam, hogy itt van…és jó hogy itt van.

-         Hmmm – sóhajtok nagyot és szórakozottan megfogom a medált. – Jobb ez így! Minél tovább marad, annál jobban hiányozna.

-         Mi van? – faggat. El is feledkeztem róla.

-         Semmi….pakoljak valamit?

-         Nem kell. Már megszoktam, hogy magam csomagolok.

Délután elment, és én egész este nem találtam a helyem. Még takarítani se volt kedvem, csak vergődtem ebbe a hatalmas akváriumba, akár egy oxigénhiányos hal. Miért hiányzik már most, mikor még szinte ki sem hűlt a helye a kanapén? Miért gondolok vele kapcsolatban olyan dolgokat, hogy belepirulok? Miért nem tudom elfelejteni a szemét, ahogy egyre közelebb hajolt az arcomhoz, és miért futott valami hihetetlen jóleső borzongás végig a testemen, mikor megéreztem a forró leheletét a számon?

-         Miért csinálok magamnak lelki problémát, ha éppen nincs semmi bajom? – csattanok fel hangosan.

Felkelek, beleugrom a mackós papucsomba, és átslattyogok a biliárdszobába Ajaxal és senor Sangriával két oldalról támogatva. Nincs kedvem felmenni, ez a szoba meg itt van az alagsorban. Szoba? A házunk kisebb volt….

Megkerülök egy játékasztalt, amiről fogalmam sincs micsoda. Korongok vannak rajta, de hogy mire? Van itt pár asztal, de csak a biliárdot ismerem, az otthon is volt a kocsmában. Meg néhány játékgép is van. Ezeket már kipróbáltam, nem olyan rossz unaloműző.

Alapjában véve kellemes ebben az üvegkalitkában az élet, csak nekem olyan idegen az egész. Találomra felkapok a bárpultról valami üveget, és jól meghúzom. Aztán csücsörítek egy darabig, és remélem nem ugrottak ki a szemeim végérvényesen, és nem okoztam az agysejtjeimben helyrehozhatatlan károkat.

-         Hypot ittam volna? – köhécselek elhalóan. – Abszint – betűzöm a zöld ital nevét, amibe találomra belekortyoltam. – 70 %-os? Te jó ég, kiégetem a beleimet! Miket iszik ez az ember? – lehelem.

Hamar visszakacsázok a szobámba és bezuttyanok az ágyba. Senor Sangria örült dorombolással bújik a takaró alá, Ajax egyelőre még a kosarába heverész.

-         -         Miért nem szokól le erről a takaró alatti közlekedésről? – korholom a kandúrfit halkan. – Egyszer majd tényleg valaki odacsap egy jókorát. Jó éjszakát…. – ásítok.

A nagyi mondogatta mindig, ha nem tudsz aludni, vagy feszült vagy, igyál egy korty vörösbor. Nem szoktad az italt, azonnal a fejedbe száll és elálmosít. A jó minőségű vörös bor, meg még gyógyszer is.

Hát ez nem vörösbor volt és alaposan fejbe kólintott…….

Reggel se jobb a hangulatom. Szerintem úgy keltem, ahogy elaludtam, meg se mozdultam attól a rettenettől, amit este ittam. Alkalom adtán majd megkérdezem Kimit, hogy tud ilyesmit a szájába venni.

Na tessék! Már megint nála járnak a gondolataim. Nem, Kriszti, nem kérdezel tőle semmit, és leszel szíves többet nem gondolni rá. Jó volt, szép volt ez a pár nap, amit itthon töltött, mert nyilván nem volt más programja, de ez nem jelent semmit. Csak a házvezetőnője vagy, nem a kedvese. Elvitt ebédelni, mert egy házban éltek, és nem volt kivel menjen…..és jól szórakozott rajtam meg a kis szomszédon…..de ennyi – sóhajtok.

Hamar elkészülünk, és mire észbe kapok, már a vonaton ülök, és mire megérkezem Pfäffikonba, atomjaimra hullok.

-      Jaj atyám már kétszer látott meztelen – temetem a kezembe az arcom. Mindent bevallottam!

-      Hm, csak félig lányom….csak félig – hümmög.

-      El akar vinni magával a jachtjára….mit tegyek atya?

-      Szeretnél menni? – zárja két tenyerébe a kezem.

-      Igen….. – suttogom.

-      Hát ugye, hm….ő a munkaadód….hm, ennél fogva, ha azt mondja, menned kell, akkor ugye menned kell….hm, igen! – bólint nyomatékot adva szavának.

-      Majdnem megcsókolt és én akartam! Tudja atyám, még nem csókolóztam soha. De ahogy megérintette a nyakam libabőrös lettem, és úgy éreztem, az egész testem valami forró lázban ég, ami csak akkor csillapodik, ha megérintem és hozzábújok. Állandóan rá gondolok, és hiába próbálom, nem tudom kiverni a fejemből. Éjjelente azt gondolom, szöknöm kell előle, amíg szökni tudok még. De ha hívna, hát én velem mennék a pokolba is! Arra várok, hogy eljöjjön értem, és magával vigyen. Vakon követném, úgy érzem, elvesztem és teljes a sötét körülöttem. Nincs fény atyám, ami mutatná a helyes utat nekem. Romlott lettem, Endre atya? Hagyjam ott azt a házat és költözzek haza?

-      Hm,….dehogy lettél….ugye, hm….az embereknek vannak vágyaik….hm, és  csak szaporodnak valahogy…..és ez nem bűn…különben kihalnánk, és nem lenne, ki imádja Istent, hm…igen.

Eszedbe ne jusson….sőt egyenesen megtiltom neked, hogy otthagy a munkahelyed. Nem menekülünk lányom….és főleg nem…..az érzelmeink elől…..mert hát hm…..ugye erről szól az élet…Persze nem kell mindjárt fejest ugrani mellé az ágyba legközelebb,….de mégis csak 23 éves vagy…..hm…ugye természetes hogy a hormonok meg a női ösztönök dolgoznak. Hm….valószínűleg nem ő lesz az igazi….hm….amiket olvastam róla, de ha szereted…hát ugye….hm….csak ne kapkodj el semmit Kriszti, és figyelj oda, mit csinálsz…. Az egyház ugye elveti a fogamzásgátlást….hm…de, vannak bizonyos módszerek. ….Hm…esetleg beszélhetnél erről Lotteval….hm……ő jobban tudja ezeket a dolgokat – pillant fel a könnyes szememről segélykérő arccal Lottera.

Lotte….

-      Gyere Kriszti, kalácsot sütök. Segítesz, közben megbeszélünk néhány dolgot – ragadom magammal a konyhába, a tanácstalan krokodilkönnyeket potyogtató lányt. - Tetszik neked az a fiú? – faggatom.

-      Jaj, mama, a cicás pólóm tetszik, meg a Mickey egérlány, amit tőle kaptam. Amit iránta érzek, az valami egészen más. Megmagyarázhatatlan. Elgyengülök, ha csak meglátom, és mosolyognom kell, ha nincs is miért….és ha a szemembe néz, Lotte én bármit megtennék azokért a világító Hasky szemekért – süti le a szemét szégyellősen. – Az atya szerint nem ő lesz az igazi…..de én nem is akarok férjhez menni rögtön. Hiszen még nem is éltem. Sose ölelt át úgy egy férfi, ahogy ő az este mikor látta, hogy félek a horror filmtől. Lotte, átölelt és magához szorított. Ott feküdtem a mellkasán, és a fülembe dübörgött a szívének zenéje. Az orromat eltöltötte a kellemes férfi illata, és ha csak egy picit megmozdult, vele mozdultak az izmok is a mellkasán. Olyan boldog voltam a testéhez bújva, mint még soha életembe talán…..

Muszáj elmondanom valakinek….muszáj beszélnem róla, mert nem tudom magamba tartani, pedig szégyellem, hogy ilyen gondolataim támadtak. Lehet, hogy ő nem is gondol rám nőként, csak kedves akart lenni…

-      Azért akart volna megcsókolni? – mosolygok rá.

Annyira szeretem ezt a lányt, mintha a sajátom lenne. Ahogy ül itt zavart kétségbeeséssel, gyűrögeti a konyharuhát. Kipirult arccal mesél az első szerelméről, és zavarban van a vágy miatt, amit a férfi érintése után érez. Tanácsot kér tőlem akár egy édesanyától, önti el a szemem a könny.

Köszörülök, és megkeményítem magam. Komótosan megtörlöm a kezem, kihúzok egy széket mellette, és leülök. Ráteszem az asztalon nyugvó kezére a tenyerem.

-      Figyelj ide lányom - köszörülöm meg a hangom, mert kibicsaklik, hiába akarok erős maradni. – Elmesélek neked valamit….egy titkot, egy súlyos terhet, melyet végig cipelek egész életemen, nem tudok, és nem is akarok soha megszabadulni tőle. Csak kevesen tudják az atyán kívül, de azt akarom, te is tudjad és tanulj belőle.

Egykoron édesanya voltam és feleség. A lányom hasonlókorú lenne, ha élne. – önti el a szemem a könny, de folytatom. – Nagyon szerettem a férjemet. Egy igen fess, jó beosztású férfi volt. Olyan helyen dolgozott, ahol ki volt téve folyamatosan a kísértésnek, de ő ellenállt. Aztán…egyszer, jött egy nő. Rámenős volt, és iszonyúan okos. Addig kerülgette a férjem, míg végül megtörtént. Elcsavarta a fejét és megcsalt engem. Persze azonnal kitudódott, kaptam egy kedves együtt érző telefont, mert valaki úgy érezte, meg kell tudnom az igazságot, nem tudja elnézni, hogy boldog tudatlanságban élek. Irtózatosan dühös lettem, és azonnal elköltöztem tőle a lányommal. 12 éves volt és imádta az apját. Szegény férjem naponta jött és könyörgött a bocsánatomért…de én nem, én hajthatatlan maradtam, mert megsértette, azt a fene nagy női önérzetem, és dühös voltam, amiért szégyenbe hozott és rajtam nevetett a világ.

Legalább is így képzeltem pedig a kutya se törődött velünk, csak néhány irigy, rosszindulatú, megkeseredett vénkisasszony. Idővel, lassan közelebb engedtem magamhoz, hiszen nagyon szerettem. Azért is fájt annyira, amit tett. Egy napon aztán eljött, hogy elvigyen vacsorázni és tudtam, meg akar kérni, költözzünk vissza hozzá. Gondoltam utoljára még megleckéztetem, és alaposan megvárakoztattam.

Lent ácsorgott a ház előtt a kislányunkkal és beszélgettek, amíg én fent ittam a kávém, hogy húzzam az időt. Vártam, hogy türelmét veszítse és felcsöngessen, vagy rám telefonáljon, és akkor majd ráförmedhetek.

De nem tette, csak fagyoskodott lent és várt türelmesen….. – hatalmasat sóhajtok mélyen beszívom a levegőt, és igyekszem minél tovább bent tartani, így akadályozom meg, hogy felzokogjak és folytatom. – Már az ajtót zártam….és akkor jött egy autó. Egy részeg férfi vezette. Beszáguldott a keskeny utcába, és nem tudta bevenni a kanyart. Felszaladt a járdára és telibe kapta a családomat. Összebújva álltak, hogy ne fázzanak, felpasszírozta őket a falra, esélyük se volt, azonnal meghaltak.

Én nem tudom mi történt pontosan, mert csak őrjöngtem, amíg el nem vitt a mentő. Őket már nem vitték el….és mielőtt kiengedtek az elmegyógyintézetből meg kellett ígérnem a pártfogómnak, hogy soha nem megyek vissza ahhoz a házhoz, ahol  a baleset történt. Ez volt a feltétele, a feltételes kibocsátásomnak. Az atya ide hozott, és én soha nem mehettem vissza a házhoz, melynek homlokzatát talán még mindig a családom maradványai díszítik, ha csak nem tatarozták azóta – nyelek egy hatalmasat és megszorítom a kezét.

Sír, kitágult macskaszemekkel bámul az arcomba, és potyognak a könnyei.

A hiúság, és a kevélység bűnébe estem, és Isten megbüntetett. Ha nem váratom, nem vagyok dölyfös, ma talán már unokám lenne, így senkim sincs az atyán és rajtad kívül. Téged kaptalak Istentől második esélyként. És örülök neked, mert te egy csodálatos, tisztaszívű, nyílt és őszinte ember vagy. Ritka az ilyen manapság. Azért meséltem el neked a történetemet, hogy tanulj belőle.

Ha szereted, ne taszítsd el magadtól csak azért, mert gazdag meg jóképű, és te biztos vagy benne, hogy nem leszel elég jó neki, sőt még a környezeted is ezt próbálja sugallni. Lehet, hogy így lesz, de az is lehet, hogy elveszíted életed nagy lehetőségét a boldogságra.

Ne menj elé, de hagyd, hogy megtörténjenek a dolgok, ha a kedved szerint alakulnak. Megérdemled, hogy szeressen valaki, és törődjön veled nőként….. Ha arra kerülne sor.…szóval, ha tovább léptek a csókolózáson, van  számtalan  módszer, hogy védekezz. Nem szerencsés dolog azonnal teherbe esni, bár Isten örül minden gyermekének, de neked előbb még egyenesbe kell jönnöd, élned kicsit, és tanulnod…..majd utána jöhet a gyerek is.

Szóval van egy módszer….ha pontosan feljegyzed, mikor jön meg a menzeszed, előre tudsz számolni 14 napot. Ezen a napon van a tüszőrepedés, ilyenkor a legvalószínűbb a teherbeesés. Tudod, azelőtt szülésznő voltam…értek ezekhez a dolgokhoz. Azt szokták tanácsolni, ha fiút akarsz, akkor a 14.-ik napon szeretkezz, mert a fiú spermák gyorsabbak a lányokénál, viszont rövidebb életűek. A lány spermiumok két napig is képesek életbe maradni, ezért ha a tüszőrepedés előtt, vagy után szeretkezel pár nappal, lányod születik. Szóval ebben az 5 napban figyelni kell, és óvszert használni, egyébként nem lesz baj. Persze csak akkor, ha ő sem keres másnál boldogságot, nehogy elkapj valamit. De ezeket az élsportolókat sokat ellenőrzik, nem hinném, hogy bármi baja is lehetne. Tehát számolgassál kislányom, és próbálj boldog lenni.

Kimi…

Egy kivégzőosztag előtt állnék valahogy hasonlóképp, azt hiszem. Anyám szembe ül, figyeli, ahogy eszem, és megpróbál a vesémbe látni.

-         Had halljam.

-         He? – kapom rá a fejem.

-         Mi az, hogy he? Anyáddal beszélsz édes fiam.

-         De nem értem mit szeretnél tőlem.

-         Azt kérdem, ki az a nő!

-         Milyen nő! – meresztem rá a szemem.

-         Feleslegesen kerekíted a szemeid, rám nem hatnak – legyint. – A fiam vagy. Ismerlek, már akkor tudom mit akarsz, amikor még csak egy gondolat a fejedben. Egy éve már, hogy gyakorlatilag ideköltöztél. Szegény apád halála után jól is esett, hogy nem vagyok egyedül. Nem is mentél Svájcba….aztán történt valami, és újabban már csak telefonon beszélünk, te pedig farok felvágva rohansz haza mindenhonnan. Nem jársz bárokba, nincs karaoke, se jéghoki…..ki az a nő? Valami modell, vagy szépségkirálynő megint? Esetleg egy színésznő?

-         Nem…. – próbálom keresgélni a megfelelő szavakat, de nemigen találom. – Ő teljesen más. Csak egy hétköznapi egyszerű lány…..nagyon egyszerű és én….én megkedveltem, azt hiszem. Nagyon megkedveltem – vallok.

-         Mit értesz a nagyon egyszerűn? Valami prosti? – csattan a hangja.

-         Anya! – eresztem ki én is. – Mit faggatsz már, nem vagyok gyerek.

-         Szentséges szűz anyám, szóval összeszedtél valami örömlányt?

-         Nem, ő pont az ellenkezője. Hiába mesélek róla úgyse érted meg. Én se értem…nem értem mi a fenét akarok attól a lánytól, de nem megy ki a fejemből, és hiányzik, ha nem látom. Igen, rohanok haza hozzá, otthon pedig csak veszekszünk.

-         Jézusom fiam te már össze is költöztél vele? Beengeded a házadba, ahol annyi érték van, mikor nem vagy otthon?

-         Igen….nem! Anya… – kezdek bele, egy életem egy halálom, legfeljebb előbb haza megyek – ő a házvezetőnőm!

-         Egy idősebb nővel kezdtél viszonyt….? Hát nem olyan szörnyű….attól még lehettek boldogok. Mennyivel idősebb nálad? Vagy nálam is? – kezd kétségbe esni.

-       Jézusom, nem! – ugrok fel az asztaltól. – Inkább fiatal, vagy legalább is annak néz ki. A papok közvetítették ki az ügynökségnek, mert árva és külföldi. Nem is tudtam, hogy ott van, egyszer hazamentem, aztán jól fejbe vágott a golfütőmmel, meg lefújt könnygázzal, felpofozott meg ilyenek. Megnyomta a pánikgombot, mire magamhoz tértem a meglepetéstől, már bilincsbe feküdtem a nappalim közepén.

Dühösen elhallgatok, mert anyám szája vigyorra ugrik. Reakcióm láttán sietősen helyreigazítja. Érdeklődve várja a folytatást.

-         Végül tisztáztuk a félreértést. Ő nem ismert engem, én meg őt. Ahogy harcolt….nekem esett akár egy vadmacska! Ütött rúgott harapott karmolt… - mosolygok. - Nagyon megfogott. Olyan tiszta….már úgy értem belülről. Egyenes, egyszerű, teljesen más, mint akikkel eddig találkoztam. Elküldtem vegyen egy bikinit magának, erre beállított egy tornadresszel, amit még te se vennél fel – nevetek még most is, ahogy eszembe jut. – Annyira aranyos – lágyulok el tőle.

-         És? – faggatózik az inkvizítor.

-         Semmi! A fene esz utána, de félek kezdeményezni. Ezért gyakran veszek jó hideg zuhanyt, és fél éjszaka vergődök az ágyamba.

-         Látnom kell!

-         Jézus! Dehogy!

-         Mi…talán szégyellsz?

-         Már, hogy szégyellnélek! Inkább őt féltem. Ha jön valaki hozzám, elbújik az alagsorba.

-         Mért oda?

-         Mert ott lakik. Van ott egy szoba, meg egy kis mellékhelyiség.

-         Hát majd mellettem bátorságra kap. Azt mondod külföldi? Honnan való? Remélem nem fekete…vagy valami kínai?

-         Mi bajod a harmadik világgal? Hát nem Helsinkibe van az Emberjogi Bizottság?

-         Elég legyen Kimi! Pakolok és utazunk. Melyik földrész gyermekét fogom majd benne tisztelni?

-         Európai…..Magyar, és jól beszél angolul.

-         Magyar? Az nincs is olyan messze….és rokonok is vagyunk.

-         Mi vele?

-         A népeink te! – sóhajt. – A lényeg, hogy jó sofőr vagy – legyint.

-         Pilóta anya, pilóta!

-         Ne hisztiz! – torkol le. – Akkor is utazunk!

Kriszti….

Kicsit késő van már, nagyon elbeszélgettük az időt, de végül is kutyával vagyok, pislantok a mélyen szendergő ebre. Hát nem vagy az a vérfarkas, de talán itt sem állnak bűnözők minden bokor mögött.

Endre atya haza akart hozni motorral, de nem volt hova tenni Ajaxot. Mégse ültethettem kettőnk közé!

Végül atrocitás nélkül sikerül haza érnünk. Ilyenkor, ha egy napig nem vagyok a házban, félek benne. Olyan nagy, hogy be se tudom járni. És annyi ajtaja van, hogy simán kicselezhetne valaki, ha ismeri a ház belsejét. Az ürgék laktak ilyen házban, a föld alatt. Álltál egy lyuknál, és öntötted bele a vizet vödörszámra, hogy kidugja a fejét és megsimogathasd, ő meg röhögött rajtad egy másik kijáratnál.

Ráadásul van néhány olyan helyiség, amibe még nem is voltam. Ezek számkóddal záródnak, azt mondták oda tilos, és engem onnantól kezdve nem is érdekelt.

Ha tilos, hát tilos! Legalább azt nem kell takarítani. Fél szemmel Ajaxot figyelem, ahogy kipakolok a fenti konyhában, meg a lábamhoz törleszkedő senor Sangriát. A cica is jelezne, ha valaki elbújna. Mikor jön valaki, felemeli a fejét, és meredten figyel. Mintha megérezné.

Ijesztő ez a hatalmas hodály, inkább gyorsan lekotrok a szobámba, magamra zárom az ajtót, és egész éjjel hagyom a festett fáim közt világító Hold lámpát égni.

Reggelre minden megváltozik. A napsütéssel, a bátorságom, meg a jókedvem is visszatér. Sütni fogok! Tegnap olyan kalácsot ettem a’la Lotte, hogy csak na! Akart csomagolni, de mire észbe kapott az atya meg Fritz befalták. Volt egy csekélyke nézeteltérés miatta. Endre atya azzal védekezett, hogy teljesen lemerítettem a testi és lelki elemeit, muszáj volt feltöltődnie a beszélgetésünk után. Mondtam inkább ide azt a receptet, majd én is megpróbálkozom vele. Mire elmagyarázta, és a végére értünk, már annyira nem is tartottam jó ötletnek.

Kipakolok mindent, Lotte adott egy zacskó tavalyi diót, ami most megtörésre vár. Kalapácsot nem találtam, csak valami csavarkulcsot a garázsban, már lóbálnám, mikor felberreg a kaputelefon.

-         Tudom, hogy nincs itthon! – harsog a készülék. – Ha én nem jövök át, neked nem jut eszedbe meglátogatni?

-         Hát….még nem hívtál – szabadkozom.

-         Te se, mégis itt vagyok!

-         Ez igaz…..Be is jössz, vagy csak ezért futottál át?

-         Ha beengedsz! Esküszöm, te órákat veszel Kimitől – mortyog.

Türelmesen megvárom a garázsba nyíló ajtóba, míg bekocog.

-         Jöhettél volna biciklivel – szúrok oda a morcos fejének.

Persze hogy elvigyorodik.

-         Legközelebb te jössz hozzám.

-         Rendben.

-         Most?

-         Ha….de gyors vagy. Erről beszéltél tegnap előtt?

-         Nem egészen. Na?

-         Most sajnos nem tudok, mert éppen kalácsot sütök.

-         Azzal? – pillant a kezembe szorongatott szerszámra.

-         Ezzel diót fogok törni.

-         Aha….már azt hittem haragszol. Jobb lett volna, ha ma is sisakba jövök.

-         Ütős kis fejfedő – dicsérem befele menet. – Olyan áramvonalas!

-         A te pólód is szemrevaló volt – vigyorog.

-         Igen, tudom hogy furcsán öltözöm…..de annyira imádom a gyerekes, túl színes dolgokat!

-         Ebben az országban úgy jársz, ahogy kedved tartja, senki se fog megszólni érte. Ezért is szeretem Svájcot, itt higgadtak az emberek. Olyan Kimisek – vigyorog. – Apropó Kimi….szerinted díjazni fogja, hogy a kedvenc csőkulcsával töröd a diót?

-         Fogja tudni? - nézek a szemébe mosolyogva.

-         Add ide – veszi ki a kezemből – ez férfimunka. Menj arrébb senor, mert a mancsodra csapok – hessegeti szegény barátkozó kandúrt.

-         Vigyázz nehogy a saját ujjadra csapkodj vele, mert akkor neked se fog menni a váltás egy darabig.

Vettellel kalácsot sütni nem egyszerű, ez a recept meg amúgy se. Többször is megbánom, hogy nekiálltam. Pont úgy házsártoskodom, ahogy Lotte szokott az atyáékkal. Morog, tele szeretettel! Sebire nem lehet haragudni!

Ez a kalács egy rettenet. Előbb meg kell tölteni a tésztát dióval, aztán négy egyenlő részre szelni, és ezeket még külön felvágni, mint a spagettit. Végül a négy metélt csíkot összefonni.

Megdolgoztatott, nem ez a legegyszerűbb kalács azok közül, amiket eddig készítettem.

Sebi szimatolva körözget a tűzhely körül, mert elég jó illatot áraszt, a mi első közös gyermekünk, így nevezi a kalácsot.

Nehéz szülés volt, és ahogy elnézem a kitágult orrcimpáit, éppen kannibalizmusra készül.

Senor Pezot beülteti a diók közé, és meglepi néhány pucolt gerezddel.

Kimi….

-         Hazaszólok neki – nézek tanácstalanul anyámra.

-         Mért?

-         Hogy legyen ideje felkészülni rád.

-         Jobb szeretném inkább meglepni.

-         Hát….nem szeretném, ha megint elrohanna.

Olyan zavartan nyitom a kaput, hogy nem ismerek magamra. Izgulok, mert az anyám megismerkedik a házvetetőmmel.

-         Hahó…szia Kriszti….Ajax? – kiabálok.

-         Nahát megjöttél? – fut ki a konyhából mosolyogva.

Amint anyámra pillant, lefagy az arcáról a mosoly. Kezeit automatikusan törölgeti egy konyharuhába.

-         Én éppen sütöttem… jó napot – fordul anyu felé.

-         Szia Paula vagyok – nyújt kezet. Lopva rám pillant, és a tekintetében, boldog elégedettséget látok.

-         Őőő Krisztina Kemenes – viszonozza sután, akár egy riadt cica. Minden mozdulata megmosolyogtat.

-         Az édesanyám – fordulok felé. – Egy ideig itt lesz velünk. Néha meglátogat.

-         Nagyon örülök – biccent zavartan. – Akkor én addig költözzek ki? – néz rám.

-         Má’mér költöznél? – meredezek.

-         Hogy ne zavarjak, majd bejárok! Szívesen elmegyek a plébániára. Úgy is rég aludtam náluk. Nekem nem gond…

-         Nem! – csattanok. – Szeretném, ha maradnál – veszek vissza.

Anyám árgus szemekkel figyel és mosolyog.

-         Mit sütsz? – fordul a szeppent lány felé. – Nagyon jó az illata.

-         Kalácsot. De már elkészült.

-         Had lássam! – indul a konyha felé.

Anyu a konyhába iramodik, nincs időm figyelmeztetni. A finn csatakiáltásból arra következtetek, megismerkedtek. Riadtan sietek utánuk, nehogy anyám, egy jól irányzott ütéssel, halálos csapást mérjen szegény kis rágcsálóra, és a kapcsolatunkra is. Elfelejtettem anyut tájékoztatni senor Pezoról. De jól hallhatóan már magától is felfedezte, ahogy ücsörög egy kupac dió tetején, és egy pucolt gerezdet majszolgat.

Szerencsére anyu nem ütötte agyon, még idejébe szót emeltem senor Pezo érdekében. Nem indult volna zökkenőmentesen a barátságuk Krisztivel, ha végez a golyóbajnokkal.

Kimegyek, és magukra hagyom őket, mert a gépen izgalmamban magamba döntött nagy mennyiségű ásványvíz távozni akar, és azonnal behugyozok. Közben David hív a menedzserem, elég hosszan beszélünk, elüldögélek a budin.

Riku is keres, ezért a bőbeszédű Robertsont félreteszem, gyors megbeszélem Rikuval az instrukciókat Jenni ügyben, mert gőzerővel dolgozik a válásomon, aztán vissza a menedzserhez.

Szóval elszaladt kicsit az idő, és észre se vettem. Aggódva loholok vissza, és megütközve látom, hogy anyám hatalmas falatokkal töm magába valami sütit, és csak a szemeit forgatja, meg nyammog. Kriszti meg a közben befutó senor Sangriát simogatja, és mosolyogva hallgatja anyámat, ahogy azt meséli, milyen képet vágtam, mikor egy kirándulás alkalmával elkeveredtem a családtól, hirtelen egyedül maradtam, és a bokorban fújtató kis lemmingről azt hittem tundrafarkas, és koromat meghazudtoló gyorsasággal szedtem a lábam hazafelé, harsányan üvöltve. Kriszti nevet, én meg a számat rágom.

Jaj, anya ne! Csak a történeteket ne! – temetem a kezembe az arcom. Azonnal közbe kell lépnem, mielőtt még előkerülnek a meztelen csecsemő fotóim, és anyu megmutatja a talizmánként nyakába hordott, aranyba borított első fogamat.

Elkéstem!

-         Nahát! – csodálkozik rám huncut macskaszemmel. – Nem is említetted hogy foggal születtél.

-         Meg farokkal is….és akkor mi van? – csendesülök el anyám pillantása alatt. - Eeeh, talán, mert nem tartottam annyira fontosnak, hogy felvetessem az adataimba a honlapomra.

-         Pedig, az nagy ritkaság, ha valaki foggal születik – folytatja rettenetesen élvezve a helyzetet és a zavarom. – Az én hazámban azt tartják, aki foggal születik, annak különleges képessége van.

-         Eeh, hát tán azért vezetek némiképp jól – lehelem.

-         Nem olyan tehetség, hanem varázslatos képesség. Egykoron az őseim ilyen embert választottak Sámánnak. Az olyan varázslóféle és…

-         Tudom mi a Sámán! Finn vagyok, nem E.T!

-         Pedig Montemezolo szerint, te pontosan egy másik bolygóról származol, és csak látogatóba vagy itt a Földön.... – lép közénk a vigyorgó szomszéd.

-         Visszaélsz a türelmemmel.. – morgom. – Hívott valaki?

-         Magamtól jöttem!

-         Szerbusz Sebastian! – hajol ki anyám egy sütivel. – Ezer éve nem láttalak fiam.

-         Heh, csókolom Paula, hogy van? – heherész a meglepett szőke. – Nem tudtam, hogy vendéged van.

-         Hát.. mint látod….már mehetsz is. Van nekem nélküled is éppen elég bajom.

-         Kérsz egy szeletet? – kínálja anyu. – Isteni ez a kalács.

-         Tudom….együtt sütöttük – vigyorog.

-         Mikor költöztél be, és melyik szobába dekkolsz, hogy nem vettelek eddig észre? – vonom felelősségre.

-         Csak beugrottam köszönni….holnap megint elutazom, és egy darabig sajnos nem leszek.

-         Akkor, szia! – zárnám rövidre.

-         Versenyed lesz, Sebastian? – érdeklődik anyu.

-         Igen.

-         És hogy állsz?

-         Harmadik vagyok a pontversenyben.

-         Az jó, akkor már csak kettőt kell legyőznöd – mosolyog.

A nappaliba heverészünk, még anyu is piheg egy kicsit, a meglepő mennyiségű bekebelezett kalács után. Csak a lány nem. Sertepertél szokása szerint. Kávét főz, behozza, megkeveri nekem, és a kezembe adja. Beszarok!

Anyám lesütött szemmel vigyorog a saját csészéjébe. Sebnek is megkeveri, úgy tűnik, a németet is felvette a kiszolgálandó férfiak listájára. Itt az ideje, hogy beszéljek Hannával, és hazatereljem. Két ostoba kölyök, muszáj rendet raknom köztük, hogy nálam is béke legyen végre. Hanna rendes lány, talán összebarátkoznak, sok mindenben segíthetne Krisztinek, ő mégis csak egy modern lány.  

Eltapogatózom a telefonomért. Míg lebonyolítok négy beszélgetést, Seb viszi a szót a nappaliba. Szórakozottan hallgatom, ahogy anyuéknak a legutóbbi futama legizgalmasabb pillanatait ecseteli nagy átéléssel. Anyámat annyira leköti, hogy próbál csukott szájjal ásítani, aminek furcsa grimaszolás lesz a vége.

-         Keménykedsz? – vonom kérdőre a pofozkodó macskát. Senor Sangriát a bermudám szárából lelógó megkötő izgatja, és kezdi pofozni, meg húzogatni. A végén még lerántja rólam a gatyát anyám előtt!

Még meg is ölelem a németet, annyira örülök, hogy végre elmegy.

Anyám egy katasztrófa Krisztivel, és ráadásnak még ő…

-         Mi is elutazunk Kriszti.

-         Máris? Segítsek összepakolni?

-         Nem kell. Inkább magadnak pakolj.

-         Miért?

-         Mert te is velünk jössz.

-         De hova?

-         Legyen meglepetés.

-         De nem hagyhatom itt Ajaxot, senor Pezot meg senor Sangriát.

-         Ők is jönnek….majd megállok valahol, és veszünk valami cicahámot, meg egy nyakörvet a nyakába a telefonszámunkkal. Jó?

-         Jó! De mit csomagoljak?

-         A tornadresszed!

*  *  *