8. rész - Teljes lebukás.....

Amikor a dolgok már nem is állhatnának rosszabbul,

 Nevetni kell rajtuk,

Különben mindent elnyel a kétségbeesés.

Kriszti…..

Nem kell órát állítanom, mert senor Sangria minden nap reggel 6-kor megbökdös az orrával, és kikéredzkedik a dolgára. Fellopakodok őkelmével, és a nappaliból engedem ki. A garázs zárva van, nem akarom, hogy esetleg megébredjen rá a főnök. Az alagsorba inkább nem mennék le, és különben se engedem ki az utcára a kukához. Marad a nappali, onnan két ajtó is nyílik, az uszoda messze van. Így hívom a benti medencés részt, amit gyakorta használok titkon.

Senor Sangria rendes kandúr, nem piszkít a kertbe, inkább kiszalad hátul a mezőre.

Gyors megiszom a kávém, aztán nekiállok a főzésnek. Nem csak miatta, inkább az atyának készítem a halászlét, de ha megkóstolja, kíváncsi vagyok a véleményére.

Endre atya imádja. Mióta kiderült, hogy hajlandó vagyok neki megnyúzni a halszeleteket és átpasszírozni a halászlét, ragaszkodik hozzá, hogy én készítsem, és ha merne, minden hétre kérne.

Szerencsémre nem esik a torkosság bűnébe, így havi rendszerességgel állok csak a halaknak. A halászlé, a gulyásleves, meg a pörköltek kedvéért, képes otthonról küldetni magának pirospaprikát.

Szívesen elkészítem neki, van mit meghálálnom. Kihűtöm, aztán lefagyasztom szombatig.

A sajtos tészta nekem lesz. Imádom, vastagon lucskosan tejföllel és sok pirított füstölt szalonnával, akár a túrós csuszára, de a sajtost jobb szeretem.

Ma az emeletet kéne takarítanom, a saját beosztásom szerint, de elmúlt 10 óra, és még nem mászott elő ez a Kimi. Ha délig se kerül elő, megnézem él-e még.

Kimi….

Ásítozva csoszogok le a lépcsőn, könyékig a gatyámba, a tökömet vakargatva. Ahogy összenézünk, finoman előhúzom a kezem. Lesütött szemmel vigyorogva fordul el. Baszd meg!

-    Mi ez a jó szag? – szimatolgatok a kávét keverve, hogy eltereljem az iménti jelentről a figyelmet.

-    Halleves és tejszínes sajtos tészta.

-    Mitől van ilyen szép színe?- kukkantok bele ültemben ágaskodva.

-    Az atya otthonról szerez pirospaprikát. Ragaszkodik hozzá, és adott nekem, imádja a hallevesemet. Megkóstolja?

Fél óra múlva kicsit sziszegve pillantok fel a tányérból.

-    Hát…..van ízlése az atyának. Ez baromi jó!

Ragaszkodom hozzá, hogy együtt kávézzunk. A sajtos tészta jótékonyan enyhítette a nyelvemet maró csípős érzést. Érdekes volt és finom.

Jól érzem magam, előveszek egy cigi és rágyújtok. Felé kínálom, megrázza a fejét.

-    Még nem próbáltam.  

-    Gondoltam – somolygok. És… - köszörülöm meg a torkom – mik a terveid a jövődre?  Jársz valami iskolába?

-    Nem…..

-    És mért nem?

-    Ajax miatt. Nem hagyhatom egyedül….a suliba meg nem vihetem be.

-    Miért ne hagyhatnád néhány órára? Ez egy kutya tud magára vigyázni… - értetlenkedem.

-    Azért, mert ez is benne van a szerződésemben. Egyetlen órára sem maradhat felügyelet nélkül. De majd szeretnék tanulni….virágkötőnek, vagy egy kertészeti iskolában. Jó lenne egyszer nyitni egy kertészetet, ahol mindenféle csodás növényt, meg fát nevelgethetnék, vagy legalább egy kis virágboltot – sóhajt ábrándozva csillogó szemekkel. – Ha ügyesen spórolok néhány év alatt meg is lehet – pillant rám.

Rejtőzködő, bujkáló macskatekintete van. Kacéros hamisságot sugároz, ahogy visszafogottan rám mosolyog.  Buja izgató a pillantása, közben meg annyira egyszerű és tiszta….

-    Mért laksz lent a pincében?

-    Hát, mert oda szállásoltak. Azt az utasítást kaptam, hogy nem is tartózkodhatok a ház többi, uraknak fenntartott részében, csak ha takarítom.

-    Most gúnyolódsz?

-    Így mondták – mosolygok. - És jó nekem ott. A nagyinál egy szobában aludtunk – csusszan közelebb. - Az volt a tisztaszobánk, és oda tényleg csak aludni jártunk. Három egyforma helyiségből állt a házunk, középen volt a konyhánk, oda lépett be először, ha valaki jött hozzánk, ezért annak is nagyon tisztának kellett lennie. Ebből nyílt balra, az utcafrontra a hálószobánk, jobbra meg a nyári konyhánk. Valójában abba a helységbe éltünk. Ott volt a tűzhely, meg a kemence egyik fele. A padkájára tettük a kelni való tésztát, meg a kenyeret, ami jókorára feljött a melegben.

-    Volt egy hatalmas nagy fa asztalunk, azon csináltuk a tésztát, pucoltuk a levágott állatokat, és daráltuk a húst meg ott dolgoztuk fel a malacunkat decemberben. Ott nem fűtöttünk, mert a kemence adott elég meleget.  Egy nagy stelázsink volt, megpakolva lekvárokkal, és befőttekkel. Az őrölt pirospaprikát, a kamrában tartotta a mama, egy csodaszép cserép köcsögben, mert ha fényt kap, elveszti a színét. Nekem nagyon tetszett az a köcsög, a mama szerint, még az ő mamájáé volt, csak egy ócska régi csupor. Egyszer jöttek Valami Falumúzeumból, és a csuporért, a nagy asztalért, meg mellette a faragott padért, sok pénzt kínáltak, de a nagyi nem adta. És a márvány mozsarunkat se, mert azt meg az apukája hozta haza a háború alatt, valami kastélyból. A nagyi csak mosolygott, azt mondta hadisarc!

Szép tornácos vályogházunk volt. Befuttattuk szőlővel, és ha megérett csak ki kellett állnom az ajtóba, máris a számba lógtak a hatalmas nagy fürtök. Nyáron olyan hűvös volt bent, akár egy légkondicionált helységben. Kiraktam a tornácra egy kis asztalt és ott tanultam. Kint ültünk tavasztól késő őszig, mert estefelé kinyíltak az estikék, és mindent elöntött a fűszeres illatuk. Soha olyan jó szagot nem éreztem még! – mosolyog rám. – Rengeteg estikét ültettem a ház köré, szinte megfullasztott minket az illatuk.

Tátott szájjal bámulom. A visszaemlékezéstől cserfessé válik, vonásai ellágyulnak. Érinthetetlen távolinak tűnik. Szemei tűzben égnek és zölden villognak, akár egy macskának.

-    A mosogatáshoz vizet hoztunk az udvarról, mert csak odáig hozta be a falu a vizet, nekünk meg nem volt pénzünk arra, hogy kialakítsunk egy konyhát, meg fürdőt. Így aztán kannákba hordtuk be a vizet, és megmelegítettük a mosogatáshoz. Mindig volt egy nagy kondér víz feltéve a kemencére, csak merni kellett belőle a mosogatáshoz, meg utántölteni. Csak a leckét írtam a középső konyhában, meg ott tévéztünk a hideg estéken.

-    És hol fürödtetek?

-    Egy műanyag gyerekkádban – nevet fel – de csak a hidegben. Nyáron, mikor még sütött a nap, kint slaggal zuhanyoztunk a kerti csapból. Kicsit hideg volt, de aztán a nagyi kitalált valami okosat. Vettünk egy nagyon hosszú tömlőt, amivel az egész kertet meg tudtam locsolni. A slagba kiengedtük a vizet, és szépen kiterítettük a napra. Jól felforrósodott benne a víz, és ha gyorsan zuhanyoztam, végig kellemes meleg volt. A nagyi mindig bent mosakodott a hátsó szobában. Volt egy lavórunk ott, egy vastartóban. Olyasmi, mint itt a modern beépített mosdóid. Csak azt ki lehetett emelni mosdás után, és kiönteni belőle a vizet. Abba mostam a lábam esténként. A nagyi mindig nevetett, hogy milyen magasra fel tudom tenni a tappancsaim.

-    És ha pisilni kellett?

-    Bilibe pisiltem kicsinek, aztán meg vödörbe. Reggel meg korán kivittük a hátsó WC-be.

-    És ha nagydolog kellett.

-    Nem kellett – nevet.

-    Sokat dolgozol, ragyog minden a tisztaságtól – váltok témát.

-    Mert itt jó dolgozni. Vannak gépek, nem kell a szőnyeget kefével mosni, és a követ se felmosóronggyal kell körbe térdelni. Pillanatok alatt elkészülök mindennel. De azért a kinti plexi táblákat nagyon utálom mosni. Főleg a hidegben, lefagy a kezem.

-    Milyen plexiket? – bámulok rá.

-    Hát a kerítéseket. Mit gondol, mitől olyan szép tiszta?

-    Nézd….majd átbeszéljük a munkaszerződésedet. Én kevesebb takarítással is beérem…. és néhány órára nyugodtan magára hagyhatod Ajaxot, ha iskolába mész. Szeretném, ha tanulnál valamit, amihez kedved van. És azt is szeretném, ha feljönnél lakni a pincéből, van itt elég szoba.

-    Nem szeretnék….

-    De mért nem?

-    Mert - sóhajt egy hatalmasat – félek ebbe a rideg házba – dacosan néz maga elé, ahogy folytatja. - Ha nem lenne Ajax, nem is mernék itt maradni. Olyan ijesztő itt minden, meg hideg….én nem tudom, hogy lehet itt boldognak lenni…. – suttog - már ne haragudjon – néz rám bocsánatkérőn. - Minden üveg, meg beton, és fém, sehol semmi szín, csak barna meg fehér. Minden egyenes letisztult, tudom ez a skandináv…..de én szeretem, ha besüt a nap és befúj a szél, és berepülnek a pillangók, meg a katicák a nyitott ablakon.

Ennek a háznak Pillangó Villa a neve, de szerintem még sosem látott olyant.  Túl steril itt minden.

Otthon a doktor azt mondta, had játsszon csak a gyerek az állatokkal, minél jobban óvják, annál betegesebb lesz. Kellenek a baktériumok is, nélkülük élni se tudnánk. Nálunk mindig nyitva volt az ajtó, csak egy firhang volt elé akasztva, hogy ne jöjjenek be a legyek. A függöny aljába babot varrtunk, így nem fújta el a szél. Virágok voltak az udvarunkban és rengeteg gyümölcsfa. Vidámság volt mindenütt, itt meg olyan rideg rémisztő nekem. Félek itt….éjjel a kutyával alszom, és örülök, hogy ott lent vagyok, mert tudom, hogy hiper a biztonsági rendszer, meg látom a kamerákat mindenütt a ház körül, de ha mégis bejutna valaki, ott lent sose keresne. Van egy kis szobám, abban van egy teasarok, ami nekem elég konyhának. És a fürdő is fantasztikus a kinti tábori wc után. Az meg, hogy még egy picurka öltöző szobám is van, hát azt senki se hinné el nekem, ha elmesélném a falumba. – nevet fel. - Számomra tökéletes az a hely, szeretek ott.

Megnézhetem?

A szobámat? – riadozik.

Aha….

Hát persze…..hiszen ez a maga háza.

Most ?

Jöjjön…. – indul kicsit bizonytalanul lefelé. Ajax felszabadultan lohol előre, már jól ismeri a járást.

Az ajtóval szembe van az ágya, és fölötte, valami kézzel készült falikép. Érdekes, alaposan megbámulom.

-    Sokat vagyok egyedül, és ilyenkor kézimunkázom. Ezen, jó pár hónapig ügyködtem – mutat a képre zavartan.

-    Te csináltad? – lépek be csodálkozva, és még csak ezután esik le az állam.

 

-    Ezeket is te ….? – forgok körbe.

-    Sajnálom…..ha nem szabad, akkor visszafestem fehérre. Csak egy kis természetet akartam behozni –halkul el, és riadtan álldogál a másik éjjeliszekrény előtt.

-    Hát ez…..elég eredeti –hápogok.

Íme itt áll előttem a tornácos ház, és vele szemben, az erdős részlet, egy lámpa köré festve. Ahogy felkapcsoltam, olyan volt, mintha a Hold sütne.  – Eszembe nem jutna ilyesmi – mosolygok rá, mert egyre izgatottabban toporog.

Ahogy előrébb lépek, hogy alaposabban szemügyre vegyem a fali remekeket, velem fordul, és egyre riadtabban néz.

Ez a lány takargat valamit.

Megtekintem az apró konyhát, a büszke gardróbot, ami szinte üresen tátong picurka mérete ellenére, és a híres zuhanyt.

  Majd hirtelen visszalépek, és szeme találom magam valami fertelemmel.

-    Váhhh mi a frac, ez egy egér?

-    Csak egy hörcsög. Abból is törpe! Senor Pezo a neve. Nem bánt senkit nem kell úgy kiabálni –pislog riadtan.

-    Hörcsög? Pezo? De hát minek ide?

-    Vele szoktam beszélgetni meg Ajaxal. Nincs itt senki más csak mi. Hetente egyszer elmegyek a plébániára, és viszem a kutyát is. De nem merek sokáig maradni, nehogy kapjak egy ellenőrzést, és nem találnak itt. Holnap…..holnap majd elviszem őt a plébániára, Lotte a szakácsnő megígérte, hogy vigyáz rá, ha mennie kell innen – halkul el.

-    Eeeh…..maradhat tőlem, csak el ne engedd, mert ha meglátom biztos, agyonütöm, mielőtt még rájövök, hogy senor Pezohoz van szerencsém – fordulok el, mert vigyorognom kell.

Hihetetlen bátorságról tanúbizonyságot téve a kezembe veszem a bizalmatlanul méregető senor Pezot.

-    Heh, nem harap.

-    Csak vigyázzon vele, mert ha begerjed, az egész ujját képes lerágni, és a pofazacskójába gyömöszöli. Aztán kérlelhetem, hogy adja vissza.

-    Akkor mivel fogok váltani? – mosolygok rá.

-    Azt nem tudom, de orrot nem tud majd piszkálni.

-    Biztos lány…..  Olyan, mint te! – vélekedek.

-    Teljesen biztos, hogy fiú.

-    Honnan tudod?

-    Golyói vannak.

Megfordítom, a pici gombolyag nem elégedetlenkedik, megadóan lóg a kezemben, és meregeti rám a gombszemeit.

-    Beszarok milyen aranyos apró kezecskéje van, meg talpacskája – nevetek aztán kikerekedik a csodálattól a szemem.    

-    Ez igen baszki, neked aztán vannak golyóid!

-    Irigykedik? – szalad ki a száján. Rögtön megbánja, riadtan álldogál.

-    Láttad te már az én golyóimat?

-    Nem…. – szeppen meg. – De azt látom, hogy nem lógnak a térdéig – bújik elő egy apró mosoly az arcán.

-    Megmutassam? – veszem fel a labdát.

-    Pezonak?

-    Ő nézze a sajátját. Az überelhetetlen.

-    Engem meg nem érdekel.

-    Biztos? – nézem meredten, és csak épp egy apró mosolyt engedek meg a szám sarkába.

Ha ezt teszem, sosem marad el a hatás. Mármint a nőknél. Lám most se. Ajkai lassan megnyílnak, és nyelvével végig simít rajtuk és ráharap az alsóra. Talán nem is sejti milyen kacér és kívánatos, ha ezt teszi. Próbál elszakadni a tekintetemtől, de nem tud. A kutya oldja meg a helyzetet, arrébb tol egy széket, ahogy elterül a melegben.

-    Eeeeeh….mi a fasz…! – lépek hátra meglepetten, mikor a széknyikorgásra megmozdul a takaró, és nyomulni kezd felém.

Akár egy Alien film. Ütni készülök és gondolatban, már a rágcsálóirtókat hívom, meg bocsánatot kérek ettől itt, hogy ilyen helyen kellett eddig aludjon.

Halkan felsikkant, és elém lép, védekezőn széttárt karral.

-    Csak senor Sangria az.

-    Mi? Még egy senor? Mi az isten ez a spanyol mánia? Alonso a kedvenced?

-    Nem ismerek Alonsot – nyekegi. – Én csak imádom Portugáliát….mert ott meleg van, meg rengeteg tenger, és mindenütt pálmafák….én meg még sose láttam egyiket se.

-    Eeeh…az előbb…ne haragudj az istenezésért. – makogok.

Mégis csak papokhoz jár, és ők hozták ide.

-    Még nem vagyok apáca – mosolyog szomorkásan.

-    De fennállhat? – meredek rá.

-    Készülök rá – sóhajt.

-    Hm, gondok lesznek a szőrrel – meregetem a szemem a kerek szemű betolakodóra. – Lószőrallergiám van – próbálok ellazulni. Úgy ölelgeti, a fekete dögöt mintha abból akarnék vacsorára pörköltet.

-    De én itt egyetlen lovat se látok! – vonja fel a szemöldökét elszántan.

-    Eeeh, meg talán a macskaszőrre is……a hörcsögről meg fogalmam sincs.

-    Akkor ne ölelgesse őket – tanácsolja.

-    Mondtam, hogy tegezzél – horkanok olyan hangnemben, mintha a kivégzését vezényelném le. - A macska is bent lakik?

-    Csak néha, de hetente megfürdetem, mert annyira tetszik neki – mosolyog.

-    Eeeh… - nyögdécselek zavartan. A macskák szeretnének fürödni? Nem voltam túl jó tanuló, talán itt is kimaradt valami…..

Két rémülettől kikerekedett zöld macskaszempár mered rám. Dühít a félelme.

-    Lesz esetleg még valami? Számíthatok egy Komorói sárkánygyíkra a szaunában, vagy egy krokodilra a medencémben?- emelem fel a hangom, mert rettenetesen idegesít az alázatos, riadt, könnyes tekintete.

-    Nem….nincs más. Sajnálom…elnézést.

-    Jaj, ne kérj már állandóan bocsánatot! – förmedek rá.

 Nem értem magam.

Szeretnék hozzá lépni, átölelni, és magamhoz szorítani, hogy ne rettegjen már ennyire….

*  *  *