12. rész - Tévedések vígjátéka.....

Sziasztok!

Megérkezett a következő rész. Egy kicsit vidámabb lesz az előzőnél.

Köszönöm, hogy olvastok és nagyon örülnék a sok hozzászólásnak meg pipának is!

Várom a véleményeket, esetleg ötleteket....

puszi mindenkinek, nora

Gyakran elég csak lenni valakivel.

Nem kell, hogy megérintsen.

Még beszélni sem kell.

Csak érezni, hogy nem vagy egyedül.

Kimi……

Mire felébredek, már megjárta Ajaxal a boltot.

Este dühömben ott felejtettem a medencénél a mobilom, át kellett mennem érte. Anyám már kétszer is hívott. Megint cseng, ezúttal a Forma 1 ifjú német titánja.

-      Mi történt? – faggat a készülék, köszönés helyett.

-      Semmi….. – adom a klasszikus választ.

-      Ahhoz képest Kriszti most viharzott el mellettem Ajaxal, és úgy sírt, hogy észre se vett.

-      Beszélgettünk….

-      Ilyen kényes témáról?

-      Mi közöd hozzá?

-      Semmi, de örülnöd kellene, hogy egy ilyen rendes lá….

-      Ok, ok, ok, ha majd szentbeszédet akarok hallani, elmegyek ahhoz az Endre atyához - nyomom ki dühösen.

Ahogy átcsoszogok az uszodából, már teszi is elém a kávét.

Halkan köszön és átnéz rajtam. Hallgatunk, és közben ordít a csend köztünk.

Kicsit később megint hív a lecsillapodott német. Ezúttal már köszön is.

-      Tollasozunk délután?

-      Nem.

-      Méér?

-      Nincs kedvem….. – vonogatom a vállam, mintha látná. Dühösen lecsapom a csészém, és a kezembe marad a füle.

-      A picsába! – meredek hülyén a porcelánra. Óvatosan oldalra sandítok, nem látta?

Na és? Hiszen ez az én csészém, az én házamban!

Megint csöng a telefon.

-      Menj a picsába! – szólok bele indulatosan.

-      Kimi!

-      Anya…..?

-      Hogy beszélsz te velem kisfiam?

-      Véletlen volt….

-      Azt ajánlom is!

Ezek után elnyammogok egy croissant és felhajtom a kávém. Aztán kiviszem a konyhába a tányért meg a maradék poharat, elmosom saját kezemmel, és elteszem találomra a szekrénybe.

-         Eltakarítottam! – toppantok. Az agyam eldobom, én töröm meg a csendet!

-         Remélem, nem kaptál sérvet – mér végig dühösen.

Megáll az eszem! Még ő duzzog. Igazam van, ezt ő is tudja, azért ilyen nehéz neki. Fáj az embernek az igazság!

-         Nagy kedvem lenne téged jól elfenekelni.

-         Hát nekem is – dünnyög.

-         He?

-         Mondom elnézést, ha szemtelen voltam. Tehetek még valamit, vagy visszavonulhatok uram?

Nem néz rám, de a nélkül is látom, a karikás szemét, sápadt arcát. Nem volt jó éjszakája, lehet hogy nem is aludt? Az egész ház ragyog, eltarkítva minden. Koktélos poharak, üvegek, használt törülközők. Talán nem lesz olyan őszinte tegnap, ha nem issza meg azt a két koktélt, sóhajtok. És Ajaxot is megsétáltatta már….

-         Várj!

Visszasietek a szobámba. Akkor se méltat a figyelmére, mikor visszatérek.

-      Ezt neked hoztam… - forgatom tanácstalanul a kezemben a hátam mögött. – Nem hörcsög…azt nem találtam….de olyan rágcsáló forma…- nyújtom felé. – A születésnapodra szántam….csak eh, tegnap nem volt megfelelő alkalom….

Döbbenten mered a kezembe tartott nyomorult egérlányra, aztán a szemembe. Ajkait megnyitja, mintha mondani akarna valamit, aztán hirtelen, zokogva a nyakamba veti magát.

Kicsit váratlanul ér, meg is tántorodom egy pillanatra, elejtem a hülye egeret, átölelem a két karommal, és magamhoz szorítom. Védeni akarom mindentől, pedig csak magamtól kéne.

Egy hosszú végtelennek tűnő percig szorosan tapadok a testéhez, tátott szájjal kapkodok a levegő után, hogy fékezzem magam. Lehunyt szemmel, mélyen szívom be a ribizli illatot, és a nyakába csókolok. A bőre szinte égeti a szám, irtózatos erőfeszítésembe kerül, hogy leálljak, és csak vigasztalón a hátát simogassam, míg ő még mindig a mellkasomon szipog.

-      Ne haragudj….. – és ezt ÉN mondom!

-      Hol van? – hüppög.

-      Mi? – nyögöm rekedten.

-      Az egér….

-      Eeeh, a franc se tudja – nézegetek körbe magam körül. – Majd meglesz. Nem fut el.

Végre elvigyorodik. Érzem a mosolyát a bőrömön.

Halkan kopogok. Meglepetten emelkedik fel az ágyáról, ahogy benyitok. Ölébe az egérlánnyal ücsörög.

-         Hát te….mit csinálsz itt? – nyögi.

-         Te mit csinálsz itt!

-         Csak lejöttem kicsit senor Pezohoz. Kérsz valamit? Szükséged van rám?

-         Igen….

-         Éhes vagy?

-         Nem…..magányos.

Megáll egy apró pillanatra köztünk a levegő, ahogy összenézünk.

-         Attól tartok nem a megfelelő ajtón kopogtatsz – suttogja.

-         Feljönnél beszélgetni? Hozd fel Pezo urat is – intek az ágyon ücsörgő, eszeveszetten mosdózó hörcsögre.

-         Vigyázni kell rá….ha itt egyszer elbóklászik, sose talál vissza hozzám.

-         Tudod mit? Holnap bemegyünk a városba, és veszünk egy akváriumot a nappaliba….valami jó nagyot….VIP-est – vigyorgok.

-       Mond csak, biciklizni tudsz? – teszem az ebédlőasztal díszhelyére a tökös Pezot. Aggódva tekingél kifelé, aggasztja a költözködés. Kriszti csuklyás izmon vakargatja.

-      Aha..

-      Már úgy értem kétkerekűn is?

Most meg verekszik, simogatom a mellkasomon az ökle helyét.

-      Szuper biciklim volt. Teresától kaptam….tudod, ő volt a portugál szomszéd. Két évvel volt idősebb a lányuk, és gyakorlatilag minden hordhatót megörököltem tőle. A biciklijét is. Klassz bringa volt. Egyik este mentünk hazafelé a napszámból és fáradt voltam. Akkor én még nem dolgoztam rendesen, csak a nagyinak segítettem be, de fizettek érte nekem is. Kihajtottam egy terepjáró elé. Nem lett volna baj, de jött vagy százzal. Meg se tudott állni, hiába fékezett, telibe kapott.

-      Elütöttek? – meredek rá.

-      Aha…de olyan szerencsésen estem, hogy áthajtott felettem a nagy kocsival. Valami Jeep volt.  A gyönyörű biciklim tropa lett, persze üvöltöttem, mint a sakál annyira sajnáltam. Szegény nagyi majdnem infarktust kapott, ahogy hozzám futott, de elbömböltem neki, hogy semmi bajom csak a biciklim halt meg…..

A sofőr is halálra rémült. Kiugrott a kocsiból, és rohant a mobiljával. Csak úgy reszketett a szája széle, ahogy a mentőket hívta, de a nagyi mondta, hogy jól vagyok, csak a biciklit siratom.

A férfi is sírt, felkapott, és össze-vissza tapogatott, hogy biztos minden rendben van nálam. Azt mondta most született meg a kislánya, a kórházba rohant. El akart vinni röntgenre, nehogy vérrög legyen az agyamba, de elbömböltem neki, a fejem meg se ütöttem, mert a pokrócra esett, amin ültünk a mezőn, és a csomagtartómon vittem.

Mondta neki a nagyi is, hogy nincs bajom, rendben leszünk, menjen csak nyugodtan a kislányához, és vigyázzon rá.

Nem ment el, összeszedte szegény biciklimet, bepakolta hátra a hatalmas csomagtartójába, minket meg az ülésre, és haza fuvarozott. Még be is kísért, letette szegény kicsorbult járművem az udvarra, aztán elment.

Másnap délután ott állt a házunk előtt a terepjáró, meg egy hatalmas vörös masnival átkötött mesés kerékpár. El se akartam hinni, hogy az enyém. Még soha nem láttam ahhoz foghatót. Sárga volt, íves vázzal, hátul egy zárható csomagtartó, elől egy kosárka, amibe később Gonoszkát vittem a kiscicámat.

Azt se tudtam, hogy köszönjem meg, csak sírtam örömömben. A férfi meg átölelt megpuszilt és azt mondta. Én köszönöm neked hogy életbe maradtál! A lányomat rólad neveztem el, hogy soha ne felejtsem el, ami történt.

Nagyon féltettem a bicajt, de nem kellett, mert senkinek se volt, még csak hasonló se. Eleinte kicsit nagy volt, mert felnőttet hozott, hogy sokáig jó legyen, de hamar belejöttem, aztán meg belenőttem.

Az öregasszonyok meg irigykedtek. Azt suttogták, nem volt prizmám azért ütött el. A nagyi mondta dehogy nem, a nélkül ki se engedne. Utána meg azt mondták, nem voltam eléggé kivilágítva, több lámpa kellett volna. Akkor már nagyon mérges volt a nagyi, és dühösen kérdezte a templom közepén.

És mégis, mit kellett volna még tegyen? Talán egy zseblámpát a fenekébe? – nevet. – A nagyim mindig megvédett engem – néz a szemembe.

-      És most is menne a tekerés?

-      Persze, gyakoroltam…. – harapja el ijedten a mondatot.

-      Mivel? – faggatom.

-      Az egyik bicikliddel – vall riadtan szemlesütve.

-      Jól tetted! – helyeselek.

Nyúlok a mobilomért és bepötyögök egy üzenetet. Hatalmas oké a válasz, meg egy csomó mosolygós smile. Ezt teljesen hibbant, forgatom a szemeimet kétségbeesetten.

Karba fonom a kezem, és megtámasztom az állam a könyökömmel.

-         Öltözz fel….elviszlek ebédelni.

-         Azt ugyan nem!

-         Tudtommal nekem dolgozol.

-         Igen….

-         Akkor meg csináld, amit mondok. Biciklivel megyünk, egy olyan helyre, ahol nem leszel zavarba. Megígérem! Jön a németke is, ha bennem nem bízol, neki hihetsz….állítólag a barátod, nem? – mosolygok.

Ugye, azt nem közöltem a németek ifjú és feltörekvő reménységével, hogy egy kirándulással egybekötött fürdőruha vásárlós biciklitúra lesz, ennél fogva Sebike, áramvonalas sisakkal felvértezve, tüchtig kis űrtechnológiás cajgósruhába pompázva várakozik a garázsfeljárónak dőlve. Alaposan meglepődik, mikor kigurulok fekete rövidnadrágban, egy rojtos végű farmer halásznadrágos és 3D cicapólóban pompázó hölgyeménnyel.

Lelkesen üdvözlik egymást, somolyogva figyelem, ahogy Kriszti is felvonja a szemöldökét a feszülős fenekű német láttán, de nem tesz megjegyzést.

-         Rohadj meg! – súgja fülig szájjal felém a dühös Allien fejű.

-         Má’mé?

-         Azt hittem versenyezünk.

-         Említettem volna ilyent?

-         De azt se, hogy vasárnapi piknikezni megyünk Dorothyval meg Totoval, céloz Ajaxra.

-         Mi azzal a baj? A bádogember adva van – mutatok magamra – és ahogy elnézem a madárijesztő is – mérem végig szórakozottan. – Értettem! – húzom össze a szemem figyelmeztetően a szavaktól, melyek németül hagyják el a húsos ajkait.

Remek triót alkotva tekerünk egymás mögött az úton. Az űrtechnológiás verseny deszantost küldtem előre, hasítson csak az élen a sisakjával. Olyan feje van hátulról ebbe a nyújtott formatervezett sisakba, mint az Allien filmekben a lényeknek. Nekem jó lesz itt hátul is, engedtem előzékenyen magam elé a vadmacskát. Így egész úton gyönyörködtem a riszáló fenekébe.

Ez a Seb olyan gyerek még, boldogan teker elől akár egy felvezető, meg se fordul a fejébe, mennyivel jobb nekem itt hátul a kilátás. Meglehetősen rövid idő alatt megérkeztünk az eldugott kis pizzázóba.

Sonkásat kért pepperonival. Hm, szerintem a sok erős miatt ilyen tüzes. A hallé is olyan volt, hogy másnap diszkréten guvadt a szemem, miközben markolásztam a WC ülőkét. A németke folyamatosan próbálja menteni a menthetőt.

Seb….

A jó életbe bele! Majdnem betettem a nyakam a küllők közé mikor megláttam őket. Akár egy kedves házaspár a kutyával. Biciklire pattannak és köröznek egyet a délutáni szélben, megsétáltatva a házi kedvencet. Csak épp a piknik kosár hiányzott.

Én meg! Beöltözve áramvonalas sisakba, profi mikró szálas biciklis ruhában, hogy legalább tekerésbe legyőzzem ezt az öntelt finnt. Feszülő fenékkel hátul, dudorodó zacskóval elől! Hát, ez borzasztó. Láttam, hogy Krisztit csak egy hajszál választja el a nevetéstől, de van olyan kulturált, hogy visszafogta magát. Persze az ő zöldszemű cicás pólója is elég ütős. A piás bezzeg, villogtatja hátul, a sor végén, mind a 32 fogát, pedig amúgy nem szokása.

Sietősen letelepszem egy székre a terasz végében, szinte beleülök a bokrokba. Amint eltűnt az alfelem beszédesebb leszek.

-         Nálam csak a fény gyorsabb – düllesztek. – Most mit húzogatod a szád? – förmedek a finnre.

-         Mert ez nem biztos, hogy dicséret…..ugye, attól függ, ki mondja. Hanna vagy Newey!

-         Ki az a Newey? Nem értem…. – nyel le egy nagy falat pizzát Kriszti.

-         Ő egy lángelme. A Red Bull vezető tervező mérnöke. Ha ő dicséri Seb gyorsaságát, az jó….ha Hanna…..hát?

-         Ne is figyelj rá – heherészek – született bunkó.

-         Szóval kibékültetek?

-         Még nem….szingli vagyok. Érdekel? – vigyorgok rá.

-         Mért elvennél? – ugrik fülig az ő szája is.

-         Hozzám jönnél?

-         Hát….praktikus lenne. Lássuk be, a szülinapi partit olcsón megúsznánk. Elég egy torta!

Lazán átölelem a vállát, amíg átsétálunk a fagyizóhoz. Így legalább nem látja a kitüremkedéseimet. Ha tehetném, mögé lépnék, és szorosan rátapadva lépkednék vele egy ritmusban. Ezt egy filmben láttam, akkor jót röhögtem, most nincs kedvem. Kimi eltűnt valamerre, ami nem lenne baj, csak hát gálánsan felajánlottam a fagylaltozást, de ebben a szűk hacukában nem hordok pénzt. Ha lelépett magyarázkodhatok talpig mikrószálba.

Kriszti szájtátva álldogál a választék előtt és képtelen dönteni. A türelmes fagyis lány kedvesen sorolgatja a kínálatot.

-         Mit akarsz te ettől a lánytól? – kerül elő, és mindjárt támad is.

-         Semmit – vonogatom a vállam. – Csak megkedveltem….

-         Azért jobb lesz, ha csínján kedveled….azt elfelejtettem mondani, hogy szétrúgta volna a tökeimet is anno, ha nem védekezem profin. Ahogy itt dudorkotsz nem lesz nehéz eltalálnia.

-         Majd észben tartom – somolygok.

Muszáj vigyorognom, ha a lányra nézek, és akkor is, ha a finnre!

A jégember féltékeny? És rám? Hehe! Kriszti úgy beszélt róla, akár egy istenről, nem valószínű, hogy sok esélyem lenne, ha csak még jobban meg nem bántja.

Persze erről neki nem feltétlen kell tudnia. Had teperjen csak, meg rágódjon a híres idegrendszer nélküli jégember. Az esetek többségében olyan akár az átvágott arcizmú vadász. Most meg fészkelődik, mert oda a zsákmány. Én kerültem Kriszti mellé, ráadásul ő fizetett! Hehe!

A szerelmi életemben gyenge kezdés után, erős visszaesés mutatkozik, mégis remekül mulatok. Ja, kérem? Van, aki tud élni….. Csak ez a rohadt gatya ne szorítana!

Kimi….

Kellemes időtöltés volt, hamar elszáll a délután. Igazából nem is tudtam neheztelni Sebre, mert valahányszor végig néztem az öltözetén, meg azon, ahogy egyik kezét lezserül Kriszti vállán nyugtatva, másikban űrsisakját lóbálva riszált előttem, mosolyognom kellett. Pedig láthatóan rámozdult Krisztire. Asszem észrevette, hogy vonzódom ehhez a lányhoz, és most törleszt. Talán van is miért, ha visszagondolok barátságunk eddigi kellemes időszakára.

Tudom, hogy szereti Hannát. Ő már csak ilyen idealista, érzelmes fajta. De azért élethűen alakítom neki a féltékeny Otellót, had örüljön a kölyök. Van még mit tanulnia….

-      Mesélsz róla? –kérdi Kriszti.

-      Miről? – kapom rá a fejem.

-      Hát a rallyról.

-      Persze….de mit akarsz hallani?

-      Mindent….nem tudok róla semmit. Nekem minden új.

És mesélni kezdek….. Fejét a kanapé támlájára hajtja, és figyel minden szavamra. Magyarázok, és esküszöm, fogalmam sincs miről.

Meséltem a szabályokról, az itinerről, és a pályák hangulatról az ellenőrzési pontokon. Meg a segítőkész nézőkről, ha fejre állok, de egyetlen szavamra se emlékszem, csak a szemére.

Nem ismerek magamra. Órákon át mesélek, ő meg hol mosolyog, hol kikerekedett szemekkel csodálkozva bámul. Teljesen belefeledkezem a zöld macskatekintetbe.

Oldalra fordulok, egyik lábam lazán felhúzom a garnitúrára, karom végigfektetem a háttámlán. Kezem szinte érinti az arcát, érzem a leheletét a bőrömön, és izgalomba jövök az ujjaimat simogató, forró leheletétől. Gyorsan tovább mesélek, hogy mászunk elő Kajjal, ha fejen fejezem be a versenyt.

Elmosolyodik, kicsit megemeli a fejét. Pillantásom a szeméről a szájára esik, aztán lassan lecsúszik a dekoltázsára. A zsebembe nyúlok.

-      Nem gondoltam hogy szereted az ilyesmit…de láttam az új bögréd…szóval ezt itt….megláttam délután a pizzázó mellett egy bazárba…és neked hoztam – tartom elé sután.

Tiszta bolond vagyok, úgy dadogok, mint egy nyeretlen kétéves.

Az arcát nézem, elönti a fény, hatalmasra tágult szemekkel mered a kezemre.

-      Feltegyem? – nyögöm.

Szó nélkül feláll és megfordul. Félrehúzza a haját, és felkínálja a nyakát.

Nyelnem kell. Ahogy a bőréhez érek, szinte süti a kezem, vibrál köztünk a feszültség.

Bekapcsolom a láncot, és gyengéden végig simogatok a kecses nyakán.

Magam felé fordítom, nézzük egymás. Libabőrös lesz a bőre az érintésemtől. Mellei hevesen emelkednek, és melltartó hiányában szokás szerint rám merednek, méghozzá 3D cicaszemekkel. Megnyílt ajkakkal kapkodja a levegőt. Versenyt lihegünk, agyamban kikapcsol a vészfék, lassan hajolok a szája felé.

Ebbe az emelkedett pillanatba csörren meg a zsebembe a mobil. Zavartan kapok érte. Kriszti ellép mellőlem, elillant a varázs.

-      Eeeh, Seb….mi a picsát akarsz már megint?

-      Hát neked is, szia! – csattan a dühös készülék – Csak szeretném megköszönni, ezt a kellemes délutánt, és számíthatsz rá, hogy nem maradok adósod. Hülyét csináltam magamból! Miattad! – harsog úgy, hogy majd kiugrik a kezemből.

A gatyám húzogatom mérgesen, nem férek el benne, és csitítgatom a németek meredeken emelkedő csillagát.

-      Eeeh, pontosan, ahogy mondod. Senki nem mondta….még csak halvány utalást se tettem arra, hogy versenyeznék veled. De te! Neked mindig győznöd kell, eszetlenül erőlködsz, azért baszol rá mindig. Legközelebb megnézem mekkora a farkad, miért is hajtasz te ennyire a férfias bizonyításra…

A barátod menstruál….. – tájékoztatom az ásványvizes tálcával visszatérő lányt.

Még mindig halvány pírba úszik az arca. Ujjaival szórakozottan birizgálja a medált. Mindeközben, én kinyújtott kézzel, eltartva a fülemtől hallgatom, a német saját, és az én, férfiasságomra tett mélyreható megjegyzéseit, és összehasonlító elemzést, a potenciát, erőnlétet, méretet, és teljesítményt illetően.

-      Még mindig a farkadról beszélsz vagy már áttértünk a kocsidra? – faggatom érdeklődve. - Egyébként Kriszti elismerően bólogat, a telemetriai adataid hallatán.

Eljön az a pillanat, mikor ki kell nyomnom a tajtékzó németet, mielőtt még kiugrik itt nekem a készülékből, felpofoz a tűzálló kesztyűjével, és párbajra hív.

-      Gyere csak! – intek a tétován álldogáló lánynak. – Vettél bikinit?

-      Igen….

-      Akkor eredj és vedd fel. Biciklizés után jót tesz egy kis jakuzzizás. Megmasszírozza a megdolgoztatott izmokat.

-      Muszáj? – néz olyan kétségbeesetten, mintha azt kérném tőle, olvassa fel a finn telefonkönyvet.

-      Igen! – felelek egyszerűen és megyek a sajátomért.

-         Szertornázni akarsz? – nézek végig rajta, amitől teljesen elönti a pirosság.

-         Hogy mi…? – leheli.

-         Azt mondtam, vegyél magadnak egy bikinit. Erre beállítasz egy tornadresszel! Erre költötted a pénzem?

-         Én…kifizetem.

-         Eeeeh, nem a pénzről van szó. Öreganyám hordott ilyent….vagy talán még ő sem – méregetem.

Olyan zavarba van, hogy talán még össze is ment egy kicsit. Lassan próbál kioldalogni az ajtón, de egy legyintéssel visszaparancsolom.

-         Jó …hát ha neked ez kell! Furcsán fogsz mutatni a jachtomon, a többiek közt, de legalább egy üde színfolt leszel ott is.

-         Milyen jacht? – nyögi.

-         A sajátom…..nemsokára ellátogatok oda, és magammal viszlek. Oda is kell személyzet.

-         Akkor talán vegyél fel valaki mást….

-         Nekem te kellesz! – engedek felé egy farkas vigyort.

Még hozzá egyre jobban, sóhajtok magamban. Azért idegesítesz fel ennyire, mert veszettül kívánlak, de nem szabad. Megközelíthetetlen vagy, ha letámadnálak elmenekülnél, és neked szükséged van erre a munkára. Tudom, sóhajtok egy hosszat.

Beindítom a jakuzzit, és csak vigyorgok, ahogy visong a masszírozó vízsugár alatt, ha kritikus helyen éri a sugár.

-         Nem próbáltad még?

-         Nem tudtam bekapcsolni.

-         Majd elmagyarázok mindent a lakásban, és te leírod, hogy akkor is tudd használni a dolgokat, ha nem vagyok itthon.

-         De nem szabad…. – tiltakozik erőtlenül.

-         És ugyan ki tiltja meg nekem a saját lakásomban? Megnézünk egy filmet?

Az arcát fürkészem lopva, ahogy a TV-t bámulja. Keze szórakozottan babrálja a medált, a másikat a háttámlán pihenteti. Ajkai megnyílnak, ahogy szoktak, és nekem most is az jut eszembe, oda kéne hajolnom, és finoman rácsókolnom, aztán egyre hevesebben tépni, marcangolni a száját, és elfektetni itt a kanapén. Végig simogatni a feszes combján a bugyija alá…

-         Mit művelsz? – mered rám meglepetten.

A kezéért nyúlok, a két tenyerembe zárom, és belecsókolok a tenyerébe.

-         Dolgos kezed van – dadogom.

-         Mond inkább rondák – akarja elhúzni, de nem engedem.

-         Ezek nem rondák. Eredeti és nekem tetszik.

-         A rövidre vágott körmeim, a bőrkeményedésem a kapálástól, vagy a kivörösödött bőröm a kinti üvegmosástól? – mosolyog.

-         Veszek neked valami szuper krémet…vagy, inkább megkérem Markot, ő jobban tudja ezeket. Olyan puha lesz a bőröd, mint egy baba popsi. És megtiltom, hogy még egyszer lemosd a kinti kerítést. Megértetted?

-         Meg, de miért?

-         Mert nem akarom, hogy annyit dolgoz.

-         Ha gyárba járnék sokkal több….

-         De itt vagy velem! És azt akarom, hogy itt is maradj, még sokáig. Amúgy meg nézd! Láttál már ennél rondább kezet? – tárom elé az enyémet.

-         A körmöm tövig rágom, tele vagyok sebekkel, inakkal, és ronda csontos az egész.

-         Mégis milliókat ér… – mosolyog halványan.

Óvatosan érintem meg az arcát. Végigsimogatom a tenyeremmel, a nagyujjamat gyengéden végighúzom a megnyílt ajkain.

-         Gyere ide - tárom fel a kezem, mert észrevettem, hogy a horror film kritikus jeleneteinél becsukja a szemét, aztán kukucskál, hogy már nézhető-e.

Gondolkodás nélkül bújik a karomba. A film most halad a csúcspont felé, néha még én is meghökkenek a véres jelenetek láttán. Talán nem a legjobb filmet választottuk, akarom mondani, aztán megtartom magamnak.

Nem látom, csak érzem, hogy felém, fordította az arcát, mert édes lehelete a szívem melegíti.

Eeeh, a lehető legjobb filmet nézzük….

Semmi se történt, mégis…..a tökéletes este, ez jut róla eszembe.

*  *  *