Eldöltem - elaludtam....

Eldőltem – elaludtam

Annyira sajnálom és dühös vagyok, mert elpocsékoltam ezt a napot.

Azt történt, hogy reggel, miután az állomás mellett felvett egy kukásautó, - régi ismerősök vagyunk, minden reggel, ha jöttünk haza, ők is akkor értek oda a kukákhoz, és jöttek felénk, és egy idő után már köszöntünk egymásnak. Gyakran felkínálták, hogy hazaszállítanak, eddig nem éltünk vele, de most én annyira kész voltam, mint már nagyon régen, és azt mondtam, nem bánom, még úgysem utaztam ilyenen, és gondolom többet nem is lesz rá módom.

Mivel miss Antibakteriál nem volt hajlandó beülni, én meg nem akartam, a barátnőnk került a sofőr mellé. Mi meg, a dinasztia kései és nemességét vesztett oldalhajtása, szépen felhuppantunk a kukásautó két hátsó kapaszkodójára és kocsikáztunk haza. A srácok meg kocogtak mögöttünk, lassan ment a sofőr nehogy lepotyogjunk, bár két rúdtáncos, azért tud kapaszkodni, ha arról van szó!:)

És hiába na, ha valaki cinikusnak született egy csipet gonoszkodással, az még hullafáradtan sem képes kibújni a bőréből. Megkértem a sofőrt, mikor a házunk elé érünk, villogjon és dudáljon. És nem csalódtam, azonnal megjelent egy szőke fürtös fej, és két hatalmas csodálkozó szem. Bájosan integettem Mr. Thomasnak!:)

Mikor kicsi volt, egyszerűen bele volt bolondulva a kukásokba. Ha vitték le anyuék a szemetet mindig ment velük, és a kukásoknak előre köszönt. Míg más tűzoltó akart lenni vagy katona, ő kukásautó-vezető! Még a szülinapjára is egy fantasztikus narancssárga marcipán kukásautót kapott a papáméktól!

És most ott feszítettünk a csodán – megérte a fáradtságot!

Néhány napja nem volt hajlandó levinni Manót, így én voltam kénytelen és természetesen beleléptem egy hatalmas kutyagumiba. Most visszakapta!:)

Aztán felmentünk és miközben hallgattam a mennydörgést, hogy legalább egy pici kört had mehetett volna ő is, hát milyen testvér vagyok én? Egy anya szült minket? Biztos elcseréltek!

Mondtam igen, én vagyok a főgonosz, boldogságok és kapcsolatok elrontója, férfiszívek és tesók lelkének megrontója.

Ezzel eldőltem a feltornyozott párnákra, úgy ahogy voltam, sapkában, kabátban, bakancsban. Úgy elaludtam, azokon a feltornyozott kényelmetlen párnákon, hogy a tátott számból kifolyt a nyálam, akár egy kisgyereknek, és a saját horkantásomra ébredtem!

Ráadásul Manó is alaposan képen nyalt, ezért a be nem tervezett csók után, rohantam fogat mosni, és engedve az erőszaknak, lefeküdtem egy kicsit aludni. Mondtam, hogy legkésőbb négy óra múlva keltsenek fel. Nem tették!!

És átaludtam az egész napot, pedig rengeteg dolgom lenne még! A gyomrom korgására, és arra ébredtem, hogy mindjárt éhen halok!:(

Pedig nem csak a karácsony liheg a nyakunkon, hanem egy családi esemény is, melyre teljes szívemből, tiszta lelkemből készülök, és hiszem, hogy elfeledtet majd minden csalódást és rosszat, ami ebben az évben ért.

Szóval a másik blogomra azért kiteszem az új részt, hiszen már úgy sem tudok intézni semmit, ide pedig jövök, ahogy tudok.

De most egy nagyon fontos dologgal vagyok elfoglalva, ami jelen pillanatban számomra mindennél fontosabb, még az írásnál is!

Ja, igen! Ha van kedvetek elolvasni a másik blogom, akkor ez most csak 18 éven felülieknek, vagy saját felelősségre! Szóval, én szóltam!:)

Bocsi még egyszer!

Puszi, Luna