93. rész - Mindig az első lépés a legnehezebb

Sziasztok!

Upsz, bocsánat!:)

Az történt, hogy reggelig írtam itt, mert olyan izgatott vagyok már, hogy nem tudok aludni. Aztán csak álmos lehettem, mert valahogy átnyomtam privátba és úgy maradt!

Máris elhárítva a vészhelyzet!:)

Fogadjátok szeretettel, az év utolsó előtti napján!

puszi, Luna

Jenni….

Amint hazaértem, felrohantam a szobámba. Nincs kedven a nyálas családi jelenetekhez, most nem vagyok olyan idegállapotban, hogy huzamosabb ideig elviseljem őket. Esetleg olyant találok mondani, amit nehezen magyaráznék ki.

Idegesen várom a hívását. Miért nem szólal már meg ez a kurva telefon?

Ez a bunkó, meg az anyjával susmusol lent, biztos a kölyökről. Mi a francot csináljak holnapig, hogy az a kurva kölyök ne kerüljön ide? Teljesen tanácstalan vagyok, nem ezért dobtam ki az a rengeteg pénzt! Egyre inkább összecsapnak a fejem fölött a hullámok. Itt a kis fattyú, amott az igazi zabigyerek, az amnéziás kurvával. Hát mi van itt, kérem?

Ha a pincérlány kinyiffan, a fattya is eltűnik a süllyesztőben. Már ha még időben tudok cselekedni, és rájuk nem bukkan valamelyik. Mondjuk a vigyorgó német. Na, az lenne ám a nagy meglepetés, ha egy nap haza állítana Milton Keynesből, a libával meg a kölykével!

Ez nem történhet meg! Kerül, amibe kerül, de pontot kell tennem, ennek az ügynek a végére!

Mintha megérezte volna, hogy itt a végszó, megzizzen a mobilom. Idegesen veszem a fülemhez, és egyetlen pillanat alatt elveszítem, a magamra erőltetet nyugalmat a férfi hangjától.

-         Mi tartott eddig? – förmedek rá.

-         Nem vagyok Európában és időbe tellett, amíg utána néztem a dolgoknak. Nem ma történ és nem maga az egyetlen ügyfelem.

-         Engem nem érdekel, hol van, az se, ha magával Jézussal tárgyal. Fizettem, és maga nem végezte el a munkát.

-         Téved Jenni! Végig ott volt mellettem, én mindenben teljesítettem a megállapodásunkat. Elkábítottuk és kicseréltük a két célszemélyt. Arról, hogy történt az a szerencsétlenség nem tehetek. Nem vagyok Isten! Én is elvesztettem az embereimet.

-         Magasról teszek rá! Azért fizettem, hogy eltüntesse, és miután kiderült, hogy él, maga elhitette velem, hogy megkereste és elintézte. Még a haját is elküldte nekem! Azt mondta, az után vágta le, hogy bebizonyítsa, végzett vele! Maga átvágott engem.

-         Akkor mikor levágtam a haját, Sara már nem létezett. Sajnálom, úgy tűnik, ennek a nőnek 9 élete van. Miután eljöttem, mert nem ácsoroghattam ott a hajával a kezemben, míg le nem vitték a proszektúrára, megpróbálták újraéleszteni, és visszajött. Nem tudtam róla, elvégeztem a feladatom és eljöttem. Én voltam ott személyesen, nem bíztam senkire, nehogy megint probléma legyen. Ennek a nőnek a szerencse fogja a kezét.

-         Akkor törje el a kezét és utána végezzen vele! Magának mi probléma, ha ez nem az?

-         Sajnálom hölgyem, más dolgom is van, mint egy bolond lányt üldözzek! Totál zakkant, nem emlékszik semmire. Maga is látta.

-         De nem teljesítette az ígéretét! Követelem, hogy végezzen vele!

-         Sajnálom, pereljen be Jenni.

-         Nem ….valami egészen mást teszek – csikorgatom a fogaimat – megbízok egy másik bérgyilkost, hogy végezzen a ribanccal. Annak a kurvának, meg kell halnia!

-         Nem lesz ez így jó Jenni. Ne beszéljen ilyen szamárságokat a telefonba.

-         Nem érdekel a véleménye, maga gyáva féreg! Azt akarom, hogy pusztuljon, és ha maga nem teszi meg, hát majd megteszi más!

-         Fejezze be ezt az esztelen gyűlölködést Jenni, mert hamar a börtönben találhatja magát. És ott nem lesz szobaszerviz, meg szolárium, de még masszőr sem! Vigyázzon, mit beszél és főleg, hogy mit tesz!

-         Ha börtönbe kerülök, jön maga is velem! Azt hiszi, nem fogom elmondani, hogy mit tettek?

-         Gondolja meg Jenni! A fenyegetés nagyon súlyos dolog! A börtönből ki lehet jönni, de a halál az végleges!

Halálosan nyugodt marad végig. Talán ha ideges lesz, védekezik, vagy kiabál, nem veszítem el ennyire a fejem, de így teljesen kifordított magamból. Pont úgy viselkedett velem, ahogy ez a szemét szokott, aki épp lent hullat örömkönnyeket az anyjával.

Most azonban megéreztem a hangjában a burkolt halálos fenyegetést. Ez a mondat elég volt ahhoz, hogy eszembe jusson, ki is ez a férfi, mennyire rettegtek tőle, azok a sokat megélt gyilkosok.

Az ajkamba harapok, mélyeket lélegzem, és próbálom visszanyerni a nyugalmam.

Hülyeség volt megkeresnem! Egyértelmű, hogy átvert. Ugyan mit várok most tőle?

Le kell ráznom! Meg kell szabadulnom tőle! El kell hitetnem vele, hogy megrémisztett a jövő, amit felvázolt elém, és nem kívánom már a ribanc halálát!

-         Rendben – sóhajtok megadóan. – Nézze, sajnálom! Kicsit talán elragadtattam magam! Csak annyira gyűlölöm azt a lányt! Ő minden bajom okozója, ha nem létezne, az életem problémamentes, és tökéletes lenne, mint azelőtt.

-         Nem ő a probléma Jenni! Próbáljon meg, változni! Figyeljen oda a férjére, és beszélgessen vele. Talán ez is elég kezdetnek. Az nem megoldás, hogy eltüntetjük, aki az utunkban áll. Mindig jön egy újabb Krisztina. Magunkban kell keresni a hibát, és az okokat ahhoz, hogy változtatni tudjunk. Nem kell teljes hátra arcot csinálni, elég, ha csak kedvesen visszaköszön…aztán ki tudja! Csak egy lépés kell, egy apró lépés a sikerhez.

-         Igen – sóhajtozok – talán nem késő még változtatni. Hiszen olyan régóta együtt vagyunk…és annyi mindenen átmentünk már. Sajnálom, hogy elvesztettem a fejem. Köszönöm a türelmét, minden jót Jack! Többet nem zavarom!

-         Minden jót Jenni – nyomja ki rögtön a telefont.

A számat harapdálom, és a gondolatok csak úgy száguldoznak a fejemben. Vajon bevette? Elég könnyedén leráztam. Vagy csak álca? Eh…nem érdekes. Nem hinném, hogy utánam jön csak azért, hogy leellenőrizzen. Van ennek a pasinak más dolga is, mint egy ostoba kis parasztlányt ajnározni.

Döntöttem! Máris keresem a számot a mobilban.

-          Haló…igen én vagyok! Átgondoltam a dolgot! Adja a fickót!

Rövid motozás után, meghallom az alkoholkarcos, primitív férfihangot. Nem adok neki időt a barátkozásra.

-         Mehet az akció!

-         Biztos benne hölgyem? Ha most megegyezünk, nem léphet vissza.

-         Eszembe sincs! Tegyék, amiben megegyeztek a közvetítőmmel. A nőt Angliában, Milton Keynesben keressék, egy Sweet nevű kávézóban. A többi instrukciót megkapják az ügyvédemtől, valamint az anyagiakat is ő rendezi. Tökéletes munkát várok el!

-         Eddig minden munkákkal elégedett volt a megbízónk!

Ez az ostoba férfi nem lelkizik, nem magyaráz nekem itt a belső békéről. Csak teszi, amivel megbíztam, és amiért kifizetem. Majd megpumpolom a számládat drágám!

Elsőnek is ezt a fazont kellett volna megbíznom. Nem lett volna tökéletes akció, nem lett volna elégtétel, akárhányszor az én faszfejem kimegy a kertjébe, és megáll az örök szerelme holtestén, hogy élvezze a hűvös, nyugati naplementét.

Túl sokat akartam! Már nem kell semmi más, csakhogy pusztuljon!

Elégedetten öntök egy pohár édes vörösbort, és immár boldogan heveredek a kanapéra, hogy egy cigi mellett elkortyolgassam. Csak beszélgess a vénasszonnyal, most nagy a boldogságotok. Hogy lehet valaki ekkora faszfej! Tudja, hogy nem az övé a gyerek, és még így is vállalja. Lehet ennek akárhány milliója, akkor is csak egy vesztes!

Kimi….

-         Csak egyedül? – lép be az edzőterembe Mark.

-         Steve-ék igyekeznek presztízsveszteség nélkül kihátrálni a rallys szerződésemből, David meg már úton van Koreába.

-         Biztos minden követ megmozgat majd! Bíznod kell benne Kimi.

-         Persze tudom….de – vonok vállat – a csodára sajnos ő sem képes.

-         Akkor majd kitalálunk valami mást! Elszerződtetjük, a csapatodhoz, vagy mit tudom én!

-         Eh, mit tudok én felkínálni a Bullal szemben?

-         Családias légkört egy kis csapatban. Majd meglátjuk! Előbb várjuk meg, hogy jelentkezzen David. Paula?

-         Túl vagyunk rajta! Nem viselte meg annyira a helyzet. A kicsi elvesztését kompenzálta, hogy Kisu él! Anya nagyon szereti Krisztit – sóhajtok mosolyogva, mert kimondhatatlan jó érzéssel tölt el, hogy jelen időben beszélhetek erről a szeretetről. – Valaki keres – nyúlok a mobilért.

-         Szia Kimi! – recseg a kölyök hangja nagyon messziről. –  Itt még térerő sincs, egy ablakhoz tapadok akár egy sötétítőfüggöny. Tudsz már valamit?

-         Szia Seb! De örülök neked!

-         Na! Ennyire nem lehetsz magányos! – nevet jókedvűen. Talán mert megnyugtatja, hogy vidám vagyok. Az utóbbi időben én voltam Mr. Depi. 

-          Nagyon jó hírem van Seb.  Kiadják a kislányt. Hazavihetjük végre!

-         Mi? Szar ez a kurva vonal! Ez már biztos?

-         Igen! Remekül van, jól fejlődik, szóval nincs további orvosi felügyeletre szüksége! Ő lesz az én születésnapi meglepetés ajándékom!

-         Mi a szar! Hát ez kurva jó hír haver! Várj! Hanna is itt van, kihangosítalak! Hallod Hanna? A kis Kikit holnap kiadják ennek a pupáknak!

-         Szia kimi! El se merem hinni! Ez már biztos? – hallom szaggatottan a kedves hangot.

-         Igen, már nagyjából elrendeztem itthon a sorsát.

-         Ahogy el tudok innen szabadulni, indulunk haza! Szükségem van egy kis pihenőre, és akkor elmondasz mindent! – veszi vissza a szót a német.

-         Nekem is szükségem lenne egy kis lazulásra. Ütős napom volt. Totál kikészültem.

-         Mi történt?

-         Elmondtam anyunak …

-         Mit?

-         Mindent… - sóhajtozom.

-         És hogy fogadta?

-         Először rosszul. De az volt a baja, hogy titokban tartottam a kétségeimet. Hogy nem állhatott mellettem. Tudod milyen lelkis meg tettre kész, ha rólunk van szó.

-         Tudom…akár az én anyám. És most?

-         Hát megértette, hogy Lotte-nél lesz a legjobb helyen a kislány.

Hirtelen erős csattogás, hangos szóváltás, majd Seb lihegése jön vissza.

-         He, mi van? Szexelsz, vagy csak most ébredtél férfiúi öntudatodra?

-         Hehe…mennem kell Kimi! A végén még lemaradok a parádéról! Adom Hannát! Mondj el neki mindent, ő meg majd nekem a futam után!

-         Rendben kölyök! Te csak a versenyedre koncentrálj! Mutasd meg, ki a bajnok! Basz oda nekik akkor is, ha már tied a bajnokság! Ha hazajössz, majd mindent megbeszélünk.

-         Oké Kimi!

-         Itt vagy Hanna?

-         Persze Kimi hallgatlak.

-         Nem akartam Seb előtt mondani, nem akarom felizgatni a verseny előtt, de van valami, amit el kell mondanom.

-         Mondjad Kimi. Valami baj van?

-         Kisu él! Hallod Hanna! Kriszti túlélte a balesetet! 

-         Nahát…ez …nagyszerű hír, de biztos? Úgy értem, nem kellene, nagyon belelovald magad…

-         Biztos! Kriszti él! Túlélte a balesetet, egy fatális csere történt, egy kibaszott véletlen! Amnéziás és Angliában lakik! Képzeld él, csak nem emlékszik rám! Senkire! De legalább él! Már azonosítottuk Akival is, a leletei alapján! Kétséget kizárva ő az! Rikku találkozott vele! Ott álltak szemtől szembe! Kisu nem ismerte fel, amnéziája van! Semmire sem emlékszik! - hadarom boldogan.

-         Édes Istenem! És mit mondott neki Rikku?

-         Semmit, mert valami baja van. Nem rohanhatjuk le hirtelen a múltjával, mert összezavarhatjuk az agyát!

-         Igen, az amnéziásokkal gyengéden kell bánni – hallom megint Hannát.

-         Mindent el fogok követni, ha végre a közelébe kerülök, hogy eszébe jussak! Van még valami Hanna. Ne mond el még Sebnek, majd én szeretném, de Kisu, állítólag a Red Bullnál dolgozik.

-         Mi? Itt? Ez komoly? De hát…hol?

-         Na, erről látod, fogalmam sincs! De ha visszajöttök, lesz egy megbízatásom a pasidnak.

-         Körbenézünk mindent Kimi, ezt megígérhetem….de jó lenne tudni, mégis merre kezdjük keresni. Elég sok ember dolgozik itt.

-         Fogalmam sincs Hanna. És még egy csomó dologról se ezen kívül. Ki vagy hangosítva, itt van Mark is.

-         Szia Hanna!

-         Üdv Mark.

-         Milyen problémád van Kimi? – érdeklődik kedvesen.

-         Hát például a meghívóm a jótékonysági aukcióra. Valaki a hátuljára kézzel írt nekem egy külön névre szóló üzenetet, hogy ha elmegyek erre a rendezvényre, biztos nem fogom megbánni. Valaki tudja Kisut! Valaki szórakozik velünk, és nekem fogalmam sincs, hogy ki lehet az!

-         Nem lehet Jenni?

-         Az kizárt! Jenni előbb szúrná hátba egy tollal, minthogy írjon vele, és segítsen nekünk.

-         Akkor ki lehet?

-         Nem tudom, és nagyon aggasztó, hogy azt se tudom, mit akarhat ezzel az egésszel. Ha egy normális ember és idejön azzal, hogy látta a kedvesemet, él, és tudja hol találom meg, nem tudott volna olyan arcpirító összeget kiejteni a száján, amire ne bólintottam volna rá azonnal, ha be tudja bizonyítani, hogy a hír igaz! Mindent megadtam volna Kisuért cserébe. Mégsem jelentkezett, csak ezt az ostoba kis üzenetet küldte. Nem értem!

-         Davidék mit mondanak?

-         Egyelőre semmit, és ha egy ügyvéd is tanácstalan, akkor ott azért nagy a gubanc!

-         Most ne foglalkozz ezzel! A lényeg, hogy él, és ha a nyomára bukkanunk, vigyázunk rá, nem engedjük, hogy egyedül maradjon, és valaki a közelébe férkőzzön. Majd én megpróbálok közel kerülni hozzá. Ha olyan, mint régen volt, nem lesz nehéz barátkozni vele. Ha itt van, egy percre sem hagyom magára, amíg kitaláltok valamit.

-         Köszönöm Hanna! Te jobb vagy hozzám, mint amit érdemlek.

-         Nem is érted teszem Kimi – hallom, ahogy kuncog – Kisu a barátnőm volt, függetlenül attól, hogy te mit éreztél iránta, mert egy kedves jóindulatú lánynak ismertem meg. Akkor is segítenék neki, ha te már továbbléptél volna. Mennem kell Kimi! Már most óvatosan körbekémlelek, és Sebnek majd csak a repülőn mondom el a jó hírt!

-         Köszönöm Hanna!

Miután kilép az éterből, egy ideig csendesen ücsörgünk és hallgatunk. Mindketten a gondolatainkba mélyedünk, végül Mark mondja ki.

-         Ez a Seb…..rendes kölyök! Képes volt felhívni az időeltolódás ellenére is, még szakított rád időt a futam előtt.

-         Igen! Mindketten nagyon rendben vannak, megérdemlik egymást! – sóhajtok. – Bárcsak azzal jönnének haza, hogy rátaláltak!

-         Minden rendben lesz, csak hinned kell!

-         Nem vagyok hívő, tudod….de hiszek Istenben, és éjjel, amíg gondolkoztam ezen az egészen, eszembe jutott egy furcsaság. A temetés után rendezgettem a dolgait, és találtam két kis cetlit. Egy szerencse sütibe voltak, Kisu eltette emlékbe. Az egyiken, valami olyan volt, „Nem minden az, aminek látszik…még a halál sem!” A másikon meg, „A múltat nem mossa el a feledés vize!” Hát nem furcsa? Olyan mintha ezek a kis papír fecnik, a mostani helyzetre utaltak volna, ezelőtt egy évvel….

-         Néha történnek furcsa, megmagyarázhatatlan dolgok az életben Kimi, amit nem érthetünk, jobb ha elfogadjuk.

-         Igen… - vakargatom az állam elgondolkozva. – Emlékszel Fritz-re? Kedves, jó szándékú kisöreg, Endre atya mindenese.

-         Persze, emlékszem! Volt vele valami gond!

-         Igen….túlhajszolta magát. Legalább is Endre atya azt hitte, mikor Fritz egy napon azzal állt elő, hogy látta Kisut. Azt bizonygatta, hogy a lány ott járt a templomban, és meglátogatta a sírját! – nézek a döbbent tekintetű Mark arcába. – Ez az egész….egyre furcsább – suttogom.

-         Most ne ezen agyalj – kapja össze magát, tanácstalanságom láttán - inkább azon, hogy mi lesz a következő lépés!

-         Elmegyek az atyáékhoz, és beszélek velük, talán ott találom Lotte-t. Ha nem, akkor bemegyek a kórházba. Megnézem a kicsit, és megkeresem azt az orvost, aki a sérültekkel foglalkozott. Egy angol állapotos nőt fogok keresni, aki halott kislányt szült és elveszítette az emlékezetét!

 Sara….

Nincs sok időm, hamarosan indul a gépem, de előtte még muszáj kirohannom a temetőbe. Annyira izgatott vagyok, és nincs senki, akivel megoszthatnám a gondolataim. Bradley-nak dolga akadt, Becky dolgozik, más meg nincs, akivel beszélhetnék, így marad a temető.

Hát remélem, eddigi életem során, voltam már jobb színben is.

Belebámulok a tükörbe, és megrettenek attól a lánytól, aki visszanéz. Sápadt arc, karikás szemek, nyúzott tekintet.

Alig aludtam valamit. Tegnap miután megnéztem azt a híres időmérőt, képtelen voltam kikapcsolni az agyam. Egyre csak azon pörögtem, hogy nem volt-e túl nagy merészség, egy ilyen híres csapathoz csatlakozni.

Figyeltem a képernyőről, ahogy együtt örültek, ünnepeltek a második rajthelynek. A fiatal vigyorgó pilótát, aki kurjongatott és a mutató ujját lobogtatta, az őt ünneplő tömegnek.

Még így is sikere volt, hogy csak második lett. Úgy láttam, nem okoz nekik túl nagy problémát. Tudom ő a híres Vettel, Becky idolja. De nem csak ő volt boldog, hanem az egész csapat. A vezetőség, annál a kis bárpult szerű valami előtt ücsörögve, az egyik csak úgy rezegtette a csukáit, olyan mulatságos volt. És micsoda boldog meglepetés, hogy mellette nem más, mint Adrian nyomogatta a gombokat és idegeskedett. Aztán a szerelők, akik a kerekeket cserélték, ölelkeztek és gratuláltak egymásnak. Mindenki eleven és vidám volt, nem olyanok, mint én, aki Bradley szerint, egy halvány orosz ikonra hasonlítok, a madonnás szomorkás mosolyommal.

Csak nehezen értettem meg, hogy a csapat már megnyerte a konstruktőri bajnokságot, és az a Vettel is világbajnok már, dacára annak, hogy még hátra van néhány futam.

Hát így már érthető, miért ez a nagy örömködés! Egy profi csapat, tökéletesen felkészült versenyzővel és szerelőkkel. Gondolom, a kiszolgáló személyzet sem lehet selejtes….

Megint elkap az a jól ismert érzés, a félelem. Az újtól, a bizonytalantól való rettegés. Valamiért iszonyodom a változásoktól. Már nem tartom olyan jó ötletnek, hogy ekkora kalandba hagytam magam belelovalni. Nem vagyok én egy világjáró, csak egy buta pincérlány, aki még a nevét se tudja. Összepakoltam az útra, kitakarítottam, mindent újra, meg újra átgondoltam, aztán lefeküdtem aludni, hogy kipihenten ébredjek. De nem ment!

Becky járt a fejemben, a könnyes szemei, ahogy utoljára átölelt, mikor letettem a pultra a kötényem. Úgy éreztem, mintha kitettem volna arra a pultra egy darabot a lelkemből.

Hajnali egy körül végleg feladtam, mert addigra már felidegesítettem magam a folytonos forgolódásomtól. Felültem, összekuporodtam a kis lámpa fényében, és féltem a homályos jövőtől, és olyan magányosnak éreztem magam, hogy majd beleszakadt a szívem.

Sírtam egy sort, Dylan-nel, aztán felkeltem. A mackót beraktam a táskámba, nem viszek csak egy váltás ruhát, nem lesz gond a súlyhatárral.

Könnytől maszatos arccal elővettem az ecseteimet, megálltam az egyik falnál és a hajnali ködfátyol alatt, melyben a felkelő nap elkeseredett harcot vívott, hogy átszakítsa a homály burkát, és aranyló sugarakkal borítsa be a földet, festeni kezdtem.

Azt vittem fel a falra, amit kint láttam. A napfelkeltét, ahogy aranyló sugaraival felveszi a harcot, minden nap kétszer, a sötétség ellen a fénnyel, hogy legyőzzék egymást, és néhány órára uralják a földet és a világot!

Egy kis házikót is odabiggyesztettem a zöldellő dombtetőre, meg egy szomorúfűzt, ami leginkább visszaadta a kedélyállapotomat. Egy halk csobogású folyót, mely fölött gyengéd szellő suhan tova, megcirógatva a narancsos fényben fürdő nap arcát. Végül néhány szépen ívelt követ, melyeket az idő vasfoga és a szél szép simára csiszolt. Nem akartam a képet elszomorítani egy kis sírral, de arra gondoltam, én tudom, hogy ezek az egymásra fektetett kövek a kislányom sírját rejtik az idegen bámész emberek elől. Ez a mi titkunk! Ezt nem tudja senki más, csak a kis Sara, Dylan és én! Végül egy apró, vörös pontot is oda pöttyintettem a szomorúfűzre, és így már Rusty is velünk volt, senki sem hiányzott a családból….

Annyira elmerültem a művészetbe, hogy mindenről elfeledkeztem. Nem tudom az okát, de nyugalommal és valami megmagyarázhatatlan boldogsággal tölt el, ahogy a kép alatt ücsörgök törökülésben és bámulom. 
Korgó gyomrom hozott vissza a valóságba. Ettem egy gyors rántottát a maradék tojásokból, lezuhanyoztam és kirohantam Rustyhoz.

Mióta elköszöntem Beckytől, sokkal érzékenyebb vagyok. Folyton könnybe lábad a szemem. Talán a bizonytalanság az oka, és a rettegő félelem az újtól. Nem jó érzés, hogy teljesen magam vagyok a világban, és jelenleg, ebben a pillanatban nincs munkám. A bárban már nem, a Red Bullnál még nem dolgozom. Ha most történne velem valami, vagy a lakásban egy nagyobb csőtörés vagy bármi, ki se tudnám fizetni. Rettegek ettől a bizonytalanságtól!

Míg várom, hogy kifolyjon a kellemes illatú, reggeli ébresztőm, idegességemben felfestek a konyhafalra, egy gőzölgő csésze kávét, és fölé felírom a volt munkahelyem nevét. Bizonyosságnak, hogy emlékezzek, egyszerű már volt munkahelyem, képes vagyok rá, és lehet még jobb is!

Aztán leülök a tv elé, és nézni kezdem a futamot.

Elhatározom, hogy ezt soha nem mondom majd el az új helyemen, de úgy 15 perc után elaludtam, és csak a végén, a sportriporter ujjongására riadtam fel. Ha jól vettem ki a szavaiból, egy angol lett a második, de eléggé zavarodott voltam.

A csapatom nyert, az a Vettel! Hát éljen!

Gyorsan megmosakszom, felkapom a táskám, belegyömöszölök némi magvacskát. Még van egy órám, annyi elég, hogy megnézzem a kis Sarat és Rustyt.

Ki kell mennem, ha csak egy pillanatra is. Szükségem van rájuk. Látnom kell a lányom sírját, és azt a kis hálás, boldog mókusfit, az egyetlen élőlényt, aki velem élt, akivel megosztottam az otthonomat, ebben az új életemben.

Nem akarom magamnak bevallani, de félek a repüléstől, és ez eléggé kétségbe ejt. Hát, hogy akarok én egy olyan helyen dolgozni, ami az utazásról szól, ha betojok tőle?

-         Nőlj fel Sara! – bíztatom magam hangosan. – A temető után irány a reptér! Csak össze ne keverd!

Hát, sóhajtozom, miközben bezárom az ajtóm, ez így elsőre elég morbidan szólt….

*  *  *

A múltkori utolsó fejezet után elmeséltem a bécsi fellépésünket a mikulás és a szalagavató előkészületeket. Ezért most arra gondoltam, elmondom mi történt a következő, héten a szalagavatón és a legénybúcsún. Még elég élénken emlékszem mindenre, és néhány mondatban szeretném megörökíteni, mert elég ütősre sikeredett.

Szóval akkor mikulás után 7-én indítok, mikor haza értünk, és becsempésztem minden csizmácskába, csukácskába, és mamuszba az ajándékomat. Mindenkinek hozott a mikulás valami apróságot a topogójába, pedig ki sem tisztította a sok lusta kandúr, és az ablakba se tette ki. Kivéve a lelkes kis Lucát, aki még az anyuja csizmáját is kifényesítette és kipakolta. Olyan kis drágam ahogy így hisz még és lelkesedik!:)

Így pottyantottam egy mikulást az Ildinek is. A Barbi mentolos mikulást kapott – ez a kedvence, és bevágtattam érte a bécsi vásárt!

Kaptunk egy nagyon érdekes felkérést, úgyhogy, ha csak időnk volt, gyakoroltunk ész nélkül. Legénybúcsúba mentünk, még sosem voltam ilyenen.

Azt mondták, legyen valami „világszám”! Hát mondtam csendesen, akkor eltévesztették a számot, mert arra még várni kell!:)

De úgy gondolták, hogy adjunk elő valami nagy „klasszikust”.

Hát ezért volt elég magas a léc, azt se tudtam, hogy hol áll a fejem, mert nekem kellett összehoznom, mert hát ugye „te ott kint is ezt csinálod, fog ez menni, hugi”!

Állítólag menő celebekkel lépünk fel – ezt azóta, már meg tudom erősíteni, - így volt, de hogy kik voltak még ott, azt inkább nem írom le!:) Egy nagyon exkluzív legénybúcsú volt!

Szóval ész nélkül gyakoroltunk és készültünk, ezzel a számmal, és nem akarom magunkat dicsérni, de tökéletes volt. Még énekeltem is, ha volt elég levegőm!

De akkor még csak gyakoroltunk, ráadásul előttem lebeget miss Caramel, a francia táncos lány fenéktechnikája, szóval takarítás, mosás közben is eszelősen gyakoroltam, feltűzött hajjal, melltartóba és egy tangába, mert azt hittem egyedül vagyok. Szó szerint életem paródiáját adtam elő táncolva. Nagyon kifigurázva, laza terpeszben, eltúlzott mozdulatokkal ráztam a fenekem meg még a cicimet is, és forgattam a hátsóm, és még énekeltem is közben, hogy legyen elég kondi meg szusz bennem végig. Gyakoroltam a Beyonce klipet, meg a szalagavatós táncot, és végül csak eszeveszettem twerkeltem, ahogy ellestem a francia lánytól.

Aztán mikor megfordultam, a sógorommal és a skandinávval találtam magam szemben. Hát eléggé tátották a szájukat, én meg csak álltam, lihegtem és reméltem, hogy elsüllyedek szégyenemben, de nem!

Ő meg szép komótosan hozzám sétált azzal a kifürkészhetetlen arcával, kivette a hajamból a csatot, és annyit mondott, hiányzol.

Később megnyugtattam a Barbit, most már örülhet, egyforma a hajkoronánk, mert nekem a fele legalább kiégett, annyira szégyelltem magam, talpig tangában.

Nehéz úgy szakítani valakivel, hogy előtte végigélvezett néhány perc intenzív fenékrázást, forgatást, csípőringást, meg amit csak egy hátsóval művelni lehet. Csúcsformában vagyok, lassan már a saját határaimat feszegetem….ők meg végignézték.

Azt hiszem mindent megbeszéltünk. De annyira furcsa és szomorú, hogy ennek kellett történnie ahhoz, hogy megértsük egymást, és igazán nyíltan beszéljünk mindenről, ami nem volt jó a másikban, és úgy lássuk egymást, amilyenek valójában vagyunk.

Azt mondta félreismert és hibázott, mert nem figyelt rám eléggé. Azt hitte, mivel ilyen fiatal vagyok egyszerű lesz velem, mint a többivel. Azt hitte eléggé elvarázsol a gazdagságával, hogy van az a pénzt, amiért eltűrök majd mindent. Nem volt már kioktató, meg erőszakosan határozott, hanem teljesen normálisan igyekezett megbeszélni mindent.

És mikor megkérdeztem grimaszolva, hogy van olyan, aki ezt a fájdalmat, amit most érzek, ha a szemedbe nézek, elviseli a pénzért, azt válaszolta….több mint gondolnád!

Azt hiszem ez volt a fő baj köztünk. Ő megszokta már, hogy pénzzel mindent megoldhat és megkaphat. Majd kapok egy jókora gyémántgyűrűt megint, vagy bármit és minden el van rendezve, mintha semmi se történt volna. Lenézett, lekezelt engem, mégis csak közénk állt a társadalmi különbség.

Én meg sosem hittem annyira magamban, hogy elmerjem fogadni, hogy egy ilyen pasi lát bennem annyi értéket, szépet és jót, hogy képes legyen magamért szeretni.

De nem veszekedtünk, hanem végre megbeszéltünk mindent.

Azt hittem majd elmegy, de maradt….

És a kicsit kínos, feszélyezett hangulatot is ő oldotta meg végül.

A Tomi szépítkezett, és közben nassolgatott, és kitette a bécsi  ajándékát, az „arc tejszínhabja” nevű borotvahabot, meg egy doboz tejszínhabot az asztalra. Hol az egyikből nyomott az arcára, hol a másikból a szájába. A skandináv meg oldani akarta kicsit a feszültséget, felkapta az egyiket, vigyorogva felrázta és belenyomott a szájába belőle, egy jókora adagot. Otthon utoljára rólam fogyasztott el, egy flakonnyi tejszínhabot, de ez egy másik történet, most meg gondolom, arra az éjszakára próbált finoman célozni.

Szóval ügyesen a szájába nyomott egy adagot, aztán hadonászva, köpködve fack-ozva kirohant a wc-re.

Fulladoztunk a röhögéstől. Hát azért így elég nehéz neheztelni valakire! Még a dédike is megjegyezte, furák ezek a skandinávok!

Öcsém nagyon ütős bulit akart, és elég magasra emelte a lécet. Megértettem őt, mindenki búcsúzik, emlékszem milyen volt, és igyekeztem maximálisan segíteni. Azt találtuk ki, hogy megsütjük a mogyorót szorongató mackókat, de nem mogyit teszünk a kezükbe, hanem készítünk mindenkinek egy tanácsot, és azt, egy apró tésztagolyócskába göngyöljük, és adjuk a macik kezébe. Hát volt vele gond…. Kitalálni, megtervezni, leírni aprócska betűkkel a tanácsokat – ezt Nyurga csinálta.

Aztán kivagdosni, amitől totál ideges lettem.

A macikba belekarcolni minden gyerek monogramját, hogy a megfelelő üzenet jusson el hozzájuk.

És ez csak egy süti volt!

Aztán jött az őszibarack nevű. Hát a bánat vigye azt a sütit! Álló délelőtt kapargattam a gombócok belsejét, mert abba lett töltve a krém. Aztán még befesteni egyik orcáját pirosra, a másikat zöldre, és cukorba hentergetni. A Tomi meg lement bukszusra vadászni, mert kellett a baracknak szép fényes magyal levél is.  A hócipőm tele volt azzal a sütivel.

És akkor jött miss Szakácskönyv, a nővérem a szuper ötletével.

Kiszaggattunk valami tésztából kerek linzereket kettesével. Aztán az egyik karikából még kiszaggattunk egy kisebb karikát. A karimát, ami maradt ráraktuk a másik kerekre, így kis kosárkák lettek, és meg kellett kenni tojással, de jaj….le ne folyjon, mert akkor nem jön fel!:)

És tényleg, mire megsültek kis dobozkák lettek, a kicsi kerekek meg tetők rájuk. Ebbe tettünk krémeket. Tojásost, majonézes halast, töpörtyűpástétomot.

Ez nagyon jó volt, hamar be is falta a sok kiéhezett kandúr.

A majonézes halkrém az egyetlen, amit szeretek és halból van. No, meg a tonhalkrémet! Tudom, tudom, szegény tonhalak, de nem tehetek róla….:(

Kint az oroszoknál, egyszer megkínáltak - és muszáj volt megkóstolnom - valami abszurd étellel, ami állítólag marinírozott hal volt. A lényege, hogy valami hagymás édes-savanyú páclében úszkált egy rántott halszelet.

Hát miután kijöttem, diszkréten megtiszteltem egy sarkot, és kitettem szegény halat. Azt hittem belehalok olyan szörnyű volt.

Végül gyártottunk egy csoki tortát, amire ráírtuk a suli nevét és az osztályt, és annyi gyertyát tettünk rá, ahányan az osztályba jártak, aztán mikor bevittük, egy seregnyi kandúr megrohamozta, és egyszerre elfújták. 

Amíg küzdöttünk a rohadt sütikkel, - mert a skandináv is serénykedett a szépséges kezeivel - a gróf úr, ha szabad volt, kipattant a zongorához és engem utánozva énekelte a No Princess című számot, vagy a John Legendtől az All of Me-t, de nem fejhangon, hanem erőből kiénekelte, mert tud az én öcsém, vagy Jorden Sparks Battlefield számát. Már a fülem is füstölt olyan dühös voltam rá, de aztán a skandináv egy idő után felé fordul, egy félig kikapargatott fél őszibarackkal és rákérdezett. Te most engem szívatsz? Még egy ilyen dalocska, és összenyomom a golyódat. Elméláztam azon, hogy aki majd megeszi ezt a sütit, vajon gondolná-e, hogy ki kapargatta, rettentőn csücsörítve a koncentrálástól, meg azon is, hogy egészen pontosan melyik golyóra is gondolt a szőke.

És akkor még nem is tudtam, hogy nem csak az öcsém fejében maradt meg a Battlefield és a Butterfly szavakhoz való különös kötődésem.

Végül nem lett csatatér, és egy pasas ingyen élvezte a táncpróbákat. Először egyedül tanultuk meg a mozdulatokat meg a lépéseket. Aztán jön a ritmus, aztán együtt az összehangolás, mert mindennek egyszerre kell történnie, ez a lényege. Végül megfenyegettek, hogy ne merészeljem még egyszer kiejteni a számon, hogy egyszerre, mert akkor egyszerre vernek be egyet!:/

Pedig csak azt akartam, hogy tökéletes legyen!

Ő meg ott pöffeszkedett, mint egy szőke herceg a kanapén, és bámult, ahogy gyakoroltunk együtt, gyakoroltam egyedül a Beyance-t, a Chunamis vizsgaszámomat, Major Lazer - Watch Out For This (Bumaye) (Hunter Siegel Remix) a végén az User – Love in This club-ot.

Azt, hogy a szalagavatón, mit és hogyan táncoltunk, már leírtam a másik blogomon. A lényeg, hogy 3-szor tapsoltak minket vissza, méghozzá állva hujjogtak. A rosszmájúak szerint ebben az én cicijeim, meg a hátsóm is közrejátszottak, mert a végén mikor dobogtattunk volt kis sóhajtozás, meg beszólogatás a nézőtérről, mert ugye a többi osztály lent ült az első sorokban, mögöttük voltak a vendégek. Ráadásul szép öcsém, annyira belelkesült, hogy egy merész pillanatában az elején, mikor bejövök és körbe simizem az izmoska felsőtestét, aztán lehajolok az arany szandimhoz nyújtott lábbal, a popsimat a nézők felé mutatva, a tánc hevében rácsapott a fenekemre, pedig ez nem volt a koreográfiában. A harmadik visszatapsolásnál felborult a széksor, néhány túlsportolt egyén nem bírta már a ritmust, volt kis hőzöngés, de alapjában annyira jól éreztem magam, hogy el se tudom mondani. Ha rajtunk múlik még ma is ott táncolnánk, mert az öcsémnek is csak úgy ragyogott a feje, és a mi kondinkkal minden ok.

De a legmeghatóbb pillanat az volt, mikor a tanár úr feltűzte a Tomi öltönyére a szalagot, és kezet fogott vele, meg Kakukkal is. Nyurga ezerrel kamerázott, mindenkit félretaszított, hogy a lehető legapróbb részeket is meg tudjuk mutatni otthon anyunak, aki szegénykém annyira sírt, hogy nem lehet ott az egyetlen kisfia szalagavatóján! Hiába mondogattuk, hogy majd a következőnél, ha autóvillamosságit tanul ott kint, nem nyugtattuk meg.

Az ünnepség után odajött egy édes, óriási kék szemű kislány, és két fonnyadt, letépett szárú apró kamillavirágot vagy mit, nyújtott az öcsém felé, hogy te vagy itt a legszebb. Aztán kicsit tétovázott, kettévette, és az egyik kornyadozót felém nyújtotta, hogy meg te! Kezdtem meghatódni, hogy milyen aranyos, ekkor azonban Luca, mint egy fúria vette védelmébe az öcsémet, és elüldözte a konkurenciát. Féltékeny kis nőszemély. A nővérem epésen megjegyezte, látod, lenne mit tanulnod tőle, ha ilyen lennél nem itt tartanál, de te inkább Houdinit játszol. Lehet mondott volna még ezt-azt, de a tekintetem láttán inkább elhallgatott, merthogy az én szőke hercegem, a várakozással ellentétben nem ment vissza, hanem ott maradt, és végignézte az öcsém szalagavatóját, és már nagyon kezdett elegem lenni a burkolt célzásokból és cikizésből! Anélkül is pontosan tudom, mekkora vesztes vagyok!

A műsor után mi haza mentünk a skandinávval, mert indult vissza, valami dolga volt, és még előtte elbúcsúzott, és átadta a karácsonyi ajándékait.

Csak utolsó nap adta oda mikor elment. És mikor szabadkoztam, hogy én nem vettem semmit, nem is gondoltam rá, mert hát kettőnkkel kapcsolatban most minden bizonytalan bennem, akkor annyit mondott, vedd ki a kulcsot a zárból, legyen ez az ajándékom!

Mindig ezzel piszkált régebben, hogy onnan fogja tudni, ha már nem kell nekem, ha bezárom az ajtót és bent hagyom a zárban a kulcsot, hogy ne tudjon éjjel bejönni, ha váratlanul megérkezik.

Most emlékezett erre is, ahogy sok minden másra is, amikre azelőtt nem figyelt.

Egy LV táskát kaptam, világos drapp színben, jellegzetes mintával, ami annyira tetszett nyáron.

Meg akartam köszönni, de mutatta a szemével, hogy nyissam ki.

Egy zöld jade mécses tartó volt benne, pillangókkal kifaragva, amik a szárnyuknál meg a csápjuknál értek össze. Gyönyörű márványozott zöld és az aljában bele volt vésve, hogy Kevinnek! Nagyon megérintett, mert ezzel munkája volt és gondolkozott rajta, és nagyon nagy örömet szerzett vele. A zöld jade kő a mindenem, egy láncot kaptam egy zöld jade szitakötő medállal. A kedvenc angol szavam a Dragonfly, de ezt már leírtam a másik blogomon….

Jó érzés volt, hogy emlékezett ezekre a dolgokra, és szomorú is, hogy most jutott el idáig, hogy nem tudjuk mit is hoz kettőnk számára a jövő….

Nagyon nehéz és szívbe markoló érzés elküldeni, és elengedni a férfit, akit mindennél jobban szeretsz, és végignézni, ahogy a taxitól még visszafordul, és egy végtelen másodpercre összekapcsolódik a szemetek….talán utoljára.

Nem az a fontos mit érez most, hanem, hogy mit fog érezni néhány hónap múlva!

Az öcsémék osztályostól meg a tesómékkal mentek ki apu tóparti házába. Ott tartottuk a bulit, mert ott legfeljebb csak néhány kóbor rókát meg vaddisznót zavartunk a zenénkkel.

Miután a szőke elment, taxival mentem utánuk, és jó is volt egy kis magány, hogy átgondoljam, meg összeszedjem magam egy kicsit.

Mire odaértem, kint a nyaralóban egy osztálynyi mutáló kamasz vonyította a holdat. Akkorát vokáloztunk, hogy az valami fantasztikus. Annyira hiányzott ez az egész! Duót játszottunk a zongorán, én csak kísértem, ő meg játszott, énekeltünk, aztán csak impróztunk, amíg egyik számról váltott a másikra.

Vele zenélni – a táncon kívül - a másik dolog, ami teljesen el tud lazítani, és ki tud kapcsolni minden rosszat az agyamból.

Miután elment a szőke, Kakukk oda settenkedett hozzám, és félénken megkérdezte, hogy akkor most mi van? Az a helyzet, hogy mind bírják a skandinávot, és hiányozna nekik, azt hiszem. Persze nem jobban, mint nekem.

Mondtam neki, hogy nem tudom, majd tavasszal kiderül, de nem aggódom a jövőm miatt, hiszen valaki még az oviban a szavát adta, hogy feleségül vesz, ha nem kellek senkinek. Ezen aztán felderült a képe, mert eszébe jutott, hogy mikor oviba kerültünk, nagyon szeretett volna barátkozni a Tomival, de mi csak együtt játszottunk. Mindig is elvoltunk egymással, ő babázott én kocsiztam, meg fociztam, vagy csak ültünk, fogtuk egymás kezét, és néztünk ki a fejünkből – apánknál.

Kakukk megnyugtatott, ha minden kötél szakad, áll még az ajánlata, meghozza értem ezt az áldozatot!:)

Aztán kiosztottuk a süti ajándékot, elég nagy sikere volt, és befalták az osztálytortát. Kivittünk egy rakat virslit meg hot-dog kiflit és a hot-dog gépet, amit még a szőke vett annak idején, mikor berendezte a konyhát. Falták a hot-dogot, és jó ötlet volt, mert ezt szinte mindenki szereti, és egyszerű volt frissen elkészíteni.

A nővéremék készítettek még néhány tepsi virslis lábtörlőt, a sok éhes pasas meg csak kézzel szétmarcangolta és befalta, miután megcsodálták. Mindent felzabbantottak ezek a sáskák!

A sógorom és Nyurga voltak a kajafelelősek!

Viszont készítettünk egy szupi koktélt. Még kint vettem meg a Harry Potter szakácskönyvet, amiben minden recept le van írva, amit a filmekben, illetve a regényben elkészítenek. Így van benne egy koktél, Luna Lovegood koktél néven. No, ezt készítettük el Welcome Drinknek.

Íme a recept, a Harry Potter rajongóknak:

A koktélt ihlette: Luna Lovegood (Harry Potter film egyik szereplője)

Hozzávalók:

-     8 mentalevél

-     4,5 cl amerikai whiskey (pl.: Jim Beam vagy Jack Daniel’s)

-     3 cl firss citromlé

-     2 cl cukorszirup

Elkészítés:

Rakjuk a mentaleveleket és a cukorszirupot a sékerbe, és a leveleket nyomkodjuk meg törőfával (muddler).

Töltsünk jeget a sékerbe, és adjuk hozzá a citromlevet és az amerikai whiskey-t.

Rázzuk jól össze, és az italt töltsük egy jéggel teli cső pohárba.

A koktélt díszítsük egy mentalevéllel!

Én szolgáltam fel – Tomi bóbitás miniszoknyás szobalányjelmezben rendelte meg - de csak egy fenékberúgást kapott.

Szabad szájú osztályfőnökük is eljött, megtáncoltatta a nagyszájú nővérünket – ez a Barbi – aki anyatigrisként vesz részt a szülői értekezleteken, és harcol az öcsénkért, míg anyu szegény, igyekezett észrevétlen maradni, és csak csendesen hallgatott anno.

És alig ért véget a szalagavatós buli, egy kicsit sikerült aludnunk, aztán már indultunk is a másikra.

Na, erről a legénybúcsúról aztán tudnék mesélni, de inkább nem teszem. A lényeg, hogy ott láttunk jégszobrot, és onnan jött az ötlet, a nővérem esküvőjére is, meg még sok minden másra is.

Néhány apróság! Olyan limuzinban tettünk meg egy panoráma kört az éjszakai Budapesten, amilyent csak az USA rapper klipekben látni. Ültem már Limuzinban, de olyanban, amiben beépített rúd is volt még nem. Akár egy jachton, hűtő, italos pult, épp csak jakuzzi nem volt.

Egy csomó fellépő volt, többek közt egy meztelen – vagyis tejszínhabba öltözött lány – aki egy tortából ugrott elő, a megvadult pasik meg elfogyasztották róla a habot.

Megmondom őszintén ekkor kicsit már aggódtam, nem azért hogy molesztálnának, mert ez a család egy nagyon korrekt, nagyon befolyásos família, és tudják, kivel meddig lehet elmenni, sokkal inkább azért, hogy egy meztelenül ugráló lány után, mennyire fogunk mi tetszeni?

Még arra is adtak pénzt, hogy egyforma jelmezünk legyen. Egy masni volt a bikininken cicinknél, meg a fenekünkön is – ajándék – jelképeként a vőlegénynek! Ez a ruha a Beyonce tánchoz volt, mert minden produkcióhoz át kellett öltöznünk.

Leadtuk a táncot, aztán jött valami énekes, addig szusszantunk, és jött a páros rúdtáncunk, aztán valami bűvész volt, és megint mi. Énekeltem, a tesómék meg rudaztak a háttérben. 3 rúd is fel volt szerelve, a végén csináltunk egy hármas forgást, meg egy kis talajt, ami nagyon menő, mert kinyomod a hátsód vagy hajlítod a könyököd mint a fekvőtámasznál és úgy nyomod ki magad, és kicsit alulról kell nézni. Nekem meg a fenékrezegtetés ülve, állva, fekve, fejen állva mindenhogyan megy, szóval rendben voltunk totálisan elégedettek voltak.

Nagyon meg akartunk felelni a mércének. Egyrészt mert egy csomó, hivatásos profi előadóval léptünk fel, másrészt mert már kértünk tőlük segítséget, és még szándékunkban volt a Barbi esküvőjével kapcsolatban, és ők mindig segítettek, tartották a szavukat. Aztán meg elképesztő nagy gázsit kaptunk, először nem is akartuk elfogadni, de azt mondták más még többet kért, és a mi műsorunk tetszett a legjobban. Ha ez így van, akkor komolyan jók voltunk, ha képesek voltunk überelni a meztelen tortalányt!:)

A vőlegény szavakba is öntötte az érzéseit.

Odadülöngélt, mert már nagyon jókedvű volt, és azt mondta, egyem a szíveteket göndörke. Hát ugye ez én volnék!:/ Tovább barátkozott, hogy Szöszi, én úúúúgy szeretem a feleségem, és soha nem fogom megcsalni, ha elvettem, mert megígértem neki, de még nem vettem el, és téged úúúgy megcsinálnálak – nem pontosan ezt a szót használta. Meg még hasonló bókokat küldözgetett felém, aztán a nővéremen akadt meg a szeme, és tesókám, téged is nagyon, biztosította. Aztán faggatni kezdte, szilikon a cicid? A Barbi meg, nem! És a feneked? Akkor már nevetett és mondta, ez mind saját fejlesztés, különleges eljárással, ha megérinted, összemegy tőle a farkad!

Ezzel kapcsolatban voltak ellenérvei a boldog férjjelöltnek, de ennél tovább nem mentek, ezt is csak a vőlegény engedte meg magának.

Viszont történt más, amit le kell írnom, mert emlékezni akarok rá!

Már vége volt az összes számunknak, a függönyök mögött rohangásztam, hogy mindent összeszedjek, meg szomjas voltam, ásványvizet kerestem. Volt kint minden, mi szem szájnak ingere, de én egy bizonyos júliusi hétvége óta, csak abból iszom meg eszem, amit előttem nyitnak ki, és tudom miből készült!

És ekkor belefutottam valakibe. Épp bocsánatot készültem rebegni, mikor felsikoltott.

Nem tudom, mit higgyek. Talán van néhány egyedi vonás rajtam, amiről emlékezni szoktak rám, de egy nő, akinek az a hivatása, hogy embereket fogad és jósol nekik, annyi arcot lát, hogy elképzelhetetlennek tartom, hogy pont az enyémre emlékezzen. Márpedig a következő történt.

Neki mentem véletlen a nagy igyekezetben. Összerázkódott tőlem, és egy jézusommal meredt rám. Mondom, bocsánat. Ő meg, te vagy? Rettentő koszos az aurád! Mi történt veled?

A jósnő volt, akinél szeptemberben voltam.

Ott álltam akár egy idióta. Mondom mi az, hogy koszos, mikor úgy hívnak otthon is, hogy mosómedve? Hát majd kimosom magam, nyögtem zavartan.

Nem is figyelt rám, csak elkapta a kezem, előrehajolt és az arcomba bámult. Totál kínban voltam, mint először, mikor be akartam neki mutatkozni, ő meg felemelte a kezét, hogy ne mondj semmit, és beszélni kezdett az életemről. 

Most is azt mondja, szóval most sem sikerült? Nem futhatsz el, minden elől ugye tudod?

Nem válaszoltam, mert nem is tudtam, csak bámultam rá. Totál megrémiszt mindig. Ő meg folytatta.

Megmondtam már, ti egyek vagytok. Egyszer egy másik életben már az övé voltál, de elveszített téged, az ő hibájából. Gyilkolt miattad, ezért vannak most problémái, mert a lelkének fizetnie kell. Ezért ragaszkodik érted ennyire.

És most megint hibázott. Most sem lesztek tökéletesen boldogok soha.

Mondtam már, mindig két férfi ismétlődik a sorsodban, két férfi lesz az életedben, az egyiknek gyereket szülsz a másikhoz hozzá mész feleségül. Hogy melyikkel mit teszel, az csak rajtad áll.

És két férfi ártott neked az életedben, de már mindkettő elment és most fizetnek! Apádnak fáj, nem talál megnyugvást, bocsáss meg neki a te érdekedben. A másik egy gonosz lélek volt, ne törődj többet vele, inkább azzal, aki él. Ő a lelki társad is!

Szeret téged, de elkövetett valamit, aminek egész életében viselni fogja a következményeit. Sosem lesz tökéletesen boldog nélküled, ahogy te sem nélküle. Senki sem tökéletes ez nem a te hibád, ne okold magad és ne akarj mártír lenni.

Tudom, butaság, de megijeszt az a nő. Próbáltam elhátrálni, de ő még nem fejezte be.

Hihetetlen szerencsés vagy te lány, mondta, és erre csak elvakkantottam magam. Ő meg nagyon szigorúan nézett rám, és folytatta. Igen tudom, de akkor is! Minden okkal történik. De te nagyon jó helyre születtél, és mindent megkaptál már az élettől, amire másnak még esélye sincs. Egy második esélyt, egy új, tiszta lappal kezdett életet! Fogadd el és tanulj meg élni vele. és ne menekülj, felesleges, ő nem fog elengedni. Már a múltkor is megmondtam, csak két férfi lesz az életedben, kettőt fogsz szeretni. Az egyikhez hozzá mész feleségül, a másiknak gyereket szülsz!

Olyasmiket mondott, ami nagyon meglepett és néha már arra gondoltam, hogy talán látja mennyire zavarodott vagyok, mekkora sokk ért ezzel a történettel, és így próbálja a lelki egyensúlyom, meg az önbecsülésem helyrebillenteni. Mert nem tudom elhinni, hogy neki nagyobb szüksége van rám, mint nekem rá. Bárcsak így lenne! Ez nagyon hihetetlen, főleg a jelenlegi helyzetben, bár azért ő igyekszik kiismerhetetlen maradni és elzárni az érzéseit,  hát nem tudom. Ő nagyon más, mint én, vagy bárki, akit eddig ismertem. Ijesztően logikusan, nyersen gondolkozik, lecsontozva mindent az érzelmekről. Csak a tényeket, semmi érzelmi töltés, és képes szétválasztani ezeket. Ő képes arra, hogy együtt dolgozzon egy olyan emberrel, akivel nagyon rossz a privát kapcsolata, de ezt egyáltalán nem érezteti. Én képtelen vagyok erre. Ha valakit nem szeretek, azt nagyívben elkerülöm.

És az volt a legdöbbenetesebb az egészben, hogy pontosan ezt mondta a születésnapomkor is. Azóta sokszor elgondolkodom ezen.

Mégis milyen életem lesz nekem? Miért nem élhetek azzal, akitől gyerekem lesz? És miért nem annak szülök, aki feleségül vesz? Próbálok a filmvilágába menekülni, és a Terminátorból idézni. A jövő nem végleges!:)

Nem akartam erről beszélni, mert kicsit gáz, hogy teljesen megbolondított ezzel a misztikus dologgal, és kezdek már úgy nézni a pasira is, mint egy áldozatra, pedig hát azért ez még tőlem is túlzás.  Az ember hamar bele tud süllyedni az ilyen misztikus világba.

És ez azért is rettentő fura, és talán azért hatott ennyire a lelkemre, mert a nővérem kapott egy értesítést, hogy megtalálták a pálmalevelét. Nem tudom, mennyire ismeritek a történetet, az indiai buddhista templomról, ahol mindenkinek őrzik a pálmalevélre írott sorsát. Apuét már megtalálták, még mielőtt összekerültek volna anyuval, és most a nővéremét is, de ez egy másik történet és hosszabb magyarázatot érdemel.

És mindez még nem volt elég a hétre, vasárnap, lazításként Pesten voltunk cicakiállításon. Annyira édesek és szépek voltak azok a kis selymes bundájú puha tappancsos cicuskák! Órákon át bámultuk őket! Lucát bevezettem a cicák különleges világába, és igyekeztem sokat mesélni a burmai meg a rozettás macskoszokról, mert ezek a kedvenceim. Persze esélytelen tudorkodni egy állatorvos mellett, de hát ez van!

Felvettünk a Tomival, egy csomó gyerek klipet, és hazafelé végig énekeltünk úgy, ahogy a regényben írtam, csak nem Red Bullos dobozokba, hanem üdítősbe ordítottuk a mesedalokat, a Hupikék Törpikéktől, A cicunak máj címűt, ugye a kiállítás miatt. Aztán átváltottunk a Coco Jambo-ra, onnan meg a Gumimacikra, és rettentően rugóztunk meg csápoltunk a kezünkkel.

Ez a Luca kedvence. Ne gondoljátok, hogy hülyeség ilyent énekelni, mert meg vannak pörgetve, és mikor voltunk egyszer egy profi énektanárnál, azt mondta, ilyeneket lehet, nyelvtörőnek, hogy pörögjön a nyelved. És ez tényleg így van!

Aztán jött a Barbie Girl, amitől a nővérem megdobált minket mindennel, ami a keze ügyébe került, de a hangulat töretlen volt. Beálltunk egy Mekibe, és ott is énekeltünk, a jégvarázst, a kajakiadó meg csak bámult be a kocsiba meg vigyorgott, gondolom szerette volna látni, kik azok az eszetlenek, de a komoly állatorvos csak gyors fizetett és már tűztünk is tovább, a Holly Dolly-val, meg a Bűvös csákóval.

Aztán mikor jött Füles mackótól, a Jó éjt gyerekek….akkor a Tomi is annyira elkezdett nevetni, hogy félrenyelt, attól féltünk meg kell állni. Én türelmes vagyok, empatikus, a végletekig alkalmazkodó, főleg ha a zenéről van szó…egyetlen dolog, illetve dal van, amitől kifutok a világból, kicsi korom óta, az pedig ez a nóta. Nem tudom miért, kicsinek, ha meghallottam sikítottam, menekültem a szekrénybe, ahova a papa jött utánam, és mondta, gyere ki Luna itt nem látnak a csillagok, én meg bömböltem, hogy kapcsold ki, úgy utáltam vagy féltem a daltól már nem tudom, de totál kikészített mindig. És most elénekeltem a Luca kedvéért, ez a kislány nem is sejti mennyire szeretem, mit meg nem teszek érte.

No, hát ennyit mára, mert szépen rám virradt, és hamarosan kezdünk az esküvőre készülődni!:)

Este ha eszetekbe jutunk, gondoljatok a nővéremre szeretettel, mert nagyon megérdemli, és remélem nagyon boldog lesz, nem csak ma, hanem egész életében!:)

puszi, Luna