73. rész - Ma még nehéz, de holnap már könnyebb....

Sziasztok!

Ez most egy rövidebb rész, de hozok holnap is, meg azután is. Talán minden nap, ráérek.

Kedves Aniw, eljött a Te időd, ha gondolod, ma ne olvasd, a holnapi majd gyógyír lesz a lelkednek!:)

Sara….

Alig egy óra elmúltával felszabadultan lépek ki az oktatóintézet ajtaján és indulok határozott léptekkel a buszmegálló felé. A szívem még mindig hevesen ver, de a boldog mosolyt képtelen vagyok letörölni az arcomról.  Sikerült! Megdolgoztam, megizzadtam érte, de itt a papír mely alapján kiállítják a jogsim. Mielőtt fellépek a buszra, magabiztosan rámosolygok a plakátra. Na, mit szólsz, szólítom meg gondolatban. Szerintem gratulálhatnál te szőke!

Otthon a postaládámban egy apró kis csomag várt, szépen átkötve. Izgatottan bontogatom, ahogy haladok felfelé az emeletre.

Kedves Sara! – Jack írta vidul fel az arcom.

Sajnos hírtelen el kellett utaznom, üzleti ügyeim külföldre szólítanak, így nem áll módomban személyesen is elbúcsúzni öntől.

Biztos vagyok benne, hogy mostanra már sikeresen levizsgázott, mert maga egy igazi harcos és sosem adja fel. Maradjon is ilyen Sara, majd meglátja, idővel a sors mindent visszaad, amit elvett öntől.

Engedje meg, hogy a kislányom helyett, lányomként szeressem, és átnyújtsam az utólagos születésnapi és egyben búcsúajándékom.

Mellékelem az okmányokat, és a kulcsot. Az ajándékomat a háza előtt találja, isten éltesse sokáig, boldog születésnapot és szép életet Sara. Az kívánom, hogy találjon rá mindenre, és mindenkire, amit elvesztett, és akit keres.

Legyen boldog az új életében.

Jack

Csak bámulok a papírra és a kulcsra. Gondolom Jack lányának adatai, születési dátuma, anyja neve szerepel benne. Aztán felugrok és lefutok kezemben egy forgalmival és slusszkulccsal.

Keresem a rendszám alapján! Istenem! Ott áll, pontosan az ajtóm előtt, egy csodaszép autó. Az enyém! Jacktól!

 És mindez még nem elég, a vezetőülésen egy hatalmas fehér rózsacsokor. A mellétűzött kártya egyik oldalán.

„Maga olyan tiszta és szép, mint ezek a rózsák!”

És a másik oldalon csak egy szó.

„Gratulálok! J.”

A boldogság annyira elvette ezt a maradék eszemet, hogy csak percek múltán jövök rá a szomorú valóságra.

Jack elment! Nem is próbálok küzdeni a könnyeimmel, zokogva futok fel a lépcsőn. Bevetem magam az ágyamba, magamhoz ölelem szegény nyomorult mackómat, és megállíthatatlanul sírok. Nincs senki, aki megvigasztalhatna. Egyedül vagyok. Most még magányosabb, mint eddig bármikor.

Végül csak összeszedem magam. Felkelek, megmosom az arcom, iszom egy pohár vizet, és mélyeket lélegezve próbálok megnyugodni. Muszáj erőt venni magamon, úgy sincs senki, akit érdekelne, mi van velem. Az idő is alkalmazkodik a hangulatomhoz, esni kezd. Nem mintha lenne ebben valami különleges, hiszen itt mindig esik.

Nem találom a helyem, csak járkálok a lakásban, végül fogom magam, kiülök az ablakba, és az esőt bámulom. Ez Dylan helye, ha dolgozni indulok, kiültetem ide, aztán mikor jövök haza felpillantok, és mosolyogni kezdek a bamba plüss láttán, aki türelmesen várakozik rám egész nap. Ő az egyetlen, akire számíthatok, hát van is min mosolyognom!

Elment, nem keresett meg, mert tudta, hogy mennyire fájna nekem. Csak egy rövidke levelet hagyott maga után.

Vajon látom még valaha az életemben? Miért érzem úgy, hogy örökre távozott?

Talán, mert vett nekem egy autót, egy számomra idegen férfi ajándékba anélkül, hogy bármit is tettem, vagy adtam volna érte cserébe?

Adtam, a tiszteletemet és a szeretetem, de az már eddig is az övé volt, nincs is más, akire pazarolhatnám ezeket az érzéseket.

Igen, ez a búcsúajándéka volt! De miért? Talán megbántottam? Vagy ő is egyre jobban kezdett érzelmileg kötődni hozzám és nem akarta? Nem akarja, hogy az imádott lánya helyébe lépjek a szívében és az életében?

Igen, azt hiszem ez az ok! Drága Jack, megértem magát, tudom, hogy mindketten sérültek vagyunk, elvesztettünk valakit, akit szerettünk, és tudom, hogy én az egyszerű butuska pincérlány, soha nem helyettesíthetem a szívében a lányát.

Akkor hagyott itt, mikor a legnagyobb szükségem lenne rá. Végre rászántam magam, hogy elmondom, min megyek keresztül a munkahelyemen, erre elmegy.

Ezek után, az est hátralevő részében olyant teszek, amit nem emlékszem mikor tehettem utoljára. Sőt, azt is elképzelhetőnek tartom, amilyen jelentéktelen, értéktelen, semmi vagyok, hogy még soha. Az agyfurkászom és lélekkarbantartóm nagyon nem helyeselné ezt, a kapcsolattartómról már nem is beszélve. Bekapcsolom a TV-t, hogy valaki beszéljen hozzám, és inni kezdek! Vettem egy üveg whiskyt és egy bort arra az esetre, ha esetleg vendégem jönne. Eddig még nem volt más Jacken kívül, és tartok tőle mostanában nem is lesz.

Ahogy elönti az agyam az alkohol, úgy jönnek egyre merészebb, vadabb gondolataim, ötleteim.

Rajzolni kezdek, valami mást akarok, mint eddig, lázadozom.

Milyen is vagyok? Még mindig fogalmam sincs! Itt ez a tükör, hát akkor fogom és lerajzolom magam úgy, ahogy megszülettem, meztelen. Nem úgy nézek ki, mint aki pár hónapja szült. Nem látszik rajtam az anyaság. Ha nem látnám a zárójelentésem, ha nem járnék szinte minden nap egy apró sírhalomhoz, el se hinném, hogy édesanya voltam egy rövidke pillanatig. Persze, hiszen tejem se volt, elapasztották, mert nem tudtam szoptatni. Csak egy halott gyerekem van ott kint a temetőben.

Elfekszem az ágyon, igyekszem olyan pózt felvenni, hogy csak a melleim látszódjanak, és megpróbálom memorizálni a testem és a beállítást.

Rajzolni kezdek, gyorsan haladok, szinte szalad a szénceruza a papíron. Nem dolgozom el aprólékosan, inkább csak afféle vázlat képét adja, de nekem valamiért nagyon tetszik. Töltök még egy pohár whiskyt és elgondolkozva javítgatom és erősítem a hajam vonalait, közben az italom kortyolgatom. Ecsettel lágyítom a kontúrokat és már készen is van!

Egyre nagyobb kedvet kapok a piktorkodáshoz. Másik papírt teszek az állványra és újra felveszem a megörökítendő pózt. Most hason rajzolom magam, sőt, valami egészen eszement ötlet, zavaros látomás, jut az eszembe. Miután elkészül az ágyon fekvő arcom és meztelen vállam, egy másik alakot rajzolok rá. Egy előregörnyedő szomorú férfit, akinek alakja belevesz a teret kitöltő arcomba.

Csak miután elkészültem, és elégedetten emelem, a számhoz a poharat veszem észre, hogy valamiért hosszú hajúnak rajzoltam magam mindkettőn. Oldalra billent fejjel faggatom a képet. Vajon miért? Tudom, hogy hosszú hajam volt, de Jack javaslatára levágattam. Ezt az arcot szoktam meg, ezt próbálom megismerni, a rövid hajjal. Akkor meg miért? És ki az a görnyedten ülő, arcát a tenyereibe temető férfi a háttérben?

Nem kapok válasz se a tükörképemtől, se Dylantől. Így,  beteszem a mappába és ott is felejtem őket. Az aktot először még ki akartam akasztani a falamra, de aztán elvetettem ezt az ötletet. Mert mi van, ha valamelyik nem létező barátom úgy dönt, hogy meglátogat az otthonomban, és megpillantja a meztelen valóságot rólam? Na? Inkább ne! 

Aztán magamhoz veszem a rózsacsokrot, és a kártyát szomorúan forgatom az ujjaim közt.

„Maga olyan tiszta és szép, mint ezek a rózsák!”

Drága Jack, nem találkoztunk túl gyakran, most, hogy tudom többé ennyit se lesz alkalmam látni, hihetetlenül hiányzik. Hanyatt fekszem az ágyon, a rózsákat a két kezembe veszem, és a mellemre fektetem. Saját magamat ravatalozom fel, meg akarok halni, el akarok menni, ott akarok lenni a kislányommal. Miért kell itt lennem? Miért hoztak vissza akaratom ellenére? Ha megkérdeznek akkor, biztosan azt kérem, hogy engedjenek el a kislányommal. Egy jó anya nem hagyja magára a gyerekét, ott lenne a helyem mellette, hogy ne legyen egyedül! Itt nincs senkim! Olyan egyedül vagyok a világban, amit a legtöbb ember még csak elképzelni sem képes. Még egy szomszédot sem ismerek. Ha nem egy kávézóban dolgoznék, nem lenne senki, akihez szólhatnék. Csak egy mackó és egy apró sír, de ezek közül egyik sem szól vissza, egyik sem kérdezi meg, hogy vagy Sara, milyen napod volt? Egyik sem segít, nem ad tanácsot, az egyre keményebben követelődző, zaklató főnököm ellen, se az örök szomorúság ellne, amit a szívemben hordok, akár egy élősködő parazitát.

Rózsákkal a mellemen alszom el, úgy ahogy vagyok ruhástól, az új életemben először részegen.

     Kimi…..

Nincs erőm még arra sem, hogy haza menjek, inkább rendelek még egy sört. Anyám tekintete idáig kísért, és nem hagy nyugodni. Nem mondott semmit, és inkább bánatos volt, mint haragos.

Ha tudnád az igazat még szomorúbb lennél. Nem akarok neked több fájdalmat okozni, inkább utálj anya, de nem akarok több könnyet látni az arcodon. Tudom, milyen rettenetes lenne, ha kiderülne, ha megtudnád, hogy a lány akiért annyira rajongtál, ezt tette. Jobban fájna az, minthogy a kicsi nem az unokád. Tudom milyen vagy, őt tudnád szeretni akkor is, de Kisunak soha nem tudnál megbocsájtani, és magadnak sem, amiért hagytad, hogy félrevezessen. Nem azért haragudnál, mert megcsalt, hisz emberek vagyunk, bárkivel előfordulhat, de az már nem, hogy hónapokon keresztül elhitesse, hogy az én gyerekemet hordja a szíve alatt. Hagyja, hogy boldogan simogassuk a pocakját és tervezzük a jövőjét annak a gyereknek, akihez semmi közünk. Ez aljasság, megbocsájthatatlan!

Rágyújtok és vodkát öntök a sörömbe, hogy jobban üssön. Nem akarok erre a napra emlékezni, főleg anyu tekintetére, se Kristii hangjára, se az orvos zavart mentegetőző magyarázkodására, hogy hányszor is ismételte meg, azt a kibaszott apasági tesztet, és nem akarok éjjel felriadni, valami őrült rémálomból. Inkább kiütöm magam az eszméletvesztésig.

Ha elmondod Kisu, szorítom össze a szemem fájdalmasan, hogy nem az enyém a gyerek, kibaszott nagy balhét csaptam volna. De tudod milyen vagyok, felhúzom magam egy pillanat alatt, hőzöngök, és hadonászva elrohanok. De aztán lenyugszom, és idővel átgondolom, és az, hogy őszinte vagy, sokat segített volna. Úgy is megkereslek, ha lehiggadok, mert szerettelek!

A mi titkunk maradhatott volna, főleg ha a német az apa, ő is szőke meg kék szemű. Inkább nevelném Vettel gyerekét, mint itt vedelek egyedül, mert még a barátaim is idegesítenek.                                

Fáradtan hajtom a tenyerembe a fejem, mélyen leszívom a füstöt, de lehuny szemem mögött újra anyut látom. Képtelen vagyok elviselni a tekintetét. Inkább haza megyek. Fizetek és kérek egy taxit.

A kapu előtt picit tanácstalanul álldogálok, mert hirtelen nem jut eszembe a belépőkód, a kulcsom se találom. Még jó, hogy automatikusan felkapcsolódnak a lámpák és Jenni beenged.

Szó nélkül bukdácsolok el mellette, magammal ragadok a nappaliból egy üveg vodkát. Bevágódok az ágyba, úgy ahogy vagyok, alaposan megöntözök mindent magam körül, de szerencsére jut a számba is.

Istenverte kibaszot élet, most utoljára láttál ilyennek, utoljára tetted ezt velem. Holnaptól újra kezdem, nem fogom a sírba inni magam senki miatt, fogadkozom motyogva.

Jenni az, érzem az illatát, méregdrága parfüm, nem ribizli, mint annak a másiknak.

Miért nem tud elhúzni a picsába? Miért nem hagy végre békén? Felültet, és lehúzza a felsőm, aztán a pólóm is. Visszahanyatlok, és szó nélkül hagyom, hogy a cipőm után, levesse a nadrágom is.

Várom, mikor tűnik már el, hogy magamra maradjak az elbaszott életemmel. De nem megy, helyette mellém fekszik, és csókolgatni kezd mindenütt. Simogató tenyere alatt éledezik a testem. Nem akarom, mégsem tudok tiltakozni. Időt se hagy, ahogy feléleszti érdeklődésemet, fölém keveredik. Lassan ereszkedik a csípőmre, lehunyom a szemem, akaratlanul felnyögök, idejét sem tudom, mikor voltam nővel.

Nem akarom, hogy ezt tegye, de nincs erőm lelökni magamról. Akaratnélküli, agyatlan bábként vagyok kiszolgáltatva neki.

Ő is tudja ezt, látom a gonosz, elégedett mosolyán, ha néha egy pillanatra sikerül ránéznem. Már rajtam ül, lassan kezd mozogni, csak annyira hogy izgalomba tartsa a testem.

Ugye hiányzott már ez neked is férjecském, suttog a fülembe.

A hideg futkos a hangjától a hátamon, de ujjai cirógatják a mellkasom, és egyre gyorsabban mozog a farkamon.

Nem tart sokáig. Nem akarom, mégis hevesen reagálok és élvezek. Felnyögök, képtelen vagyok tiltakozni. Mire lemászik rólam, talán már alszom.

Öngyújtó csattanásra ébredezek, és az ásítással mélyen szívom le Jenni cigijének a füstjét. A füsttel együtt ébred fel a tudatom, és önt el a lelkiismeret-furdalás meg az undor. Hogy a faszomba voltam képes megdugni? Jó, nem is én dugtam meg, inkább ő, de akkor is! Pont őt! Akkor már inkább bárki mást! Hogy baszd meg, így jár az, aki hülyére issza magát!

-         Ugyan már, a férjem vagy! Vele csaltál meg engem, ha jobban belegondolok, nem velem, őt. – magyaráz az undok éles hangján.

-         Fejezd be Jenni! – látom milyen elégedett, nem kell pszichológusnak lennie, hogy lássa mennyire bánt, ami az éjjel történt.

-         Az éjjel is ezt kérted, – vigyorog, - de aztán már inkább élvezted. Mindig is tudtam, mi kell neked! Ja, és ne izgulj, egy ideig most nem leszek itthon. Versenyeim lesznek. Angliába megyek, de ha nagyon hiányzom, tudod, hol találsz meg! –néz rajtam végig gúnyosan aztán öntelt, győzelemittasan kivonul.

Szó nélkül bámulok utána. Hagyom, hogy elmenjen győztesen. Megérdemlem, egy szemét állat vagyok. Nem szeretem és hagytam, hogy rám másszon. Azt a másikat szeretem még mindig, azok után is, hogy megcsalt, és mástól szült gyereket. Szeretem, és vissza akarom kapni. Fel akarok végre ébredni kijózanodva, megharcolni a harcunkat egymással, aztán átölelni végre. Nem drága parfümöt akarok az orromban érezni, hanem a régi kedves ribizli illatot.

Egész nap igyekszem elkerülni a feltűnően jókedvű, dúdolgatva közleksző Jennit. Hát ez nem fog menni, ehhez nekem se türelmem, se idegem.

A telefonért nyúlok, és lebonyolítok néhány telefont. Riasztom a haverokat és a hajóm személyzetét. Még van időm a következő futamig, addig irány Ibiza!

                                                                              *  *  *

NapiTomi:)