33. rész - Kibontod az ajándékod?

                                   

Remélem eljut hozzátok ez a rész és elnyeri a tetszéseteket!

Kriszti…..

Szuszogva nyomkodom a derekam mindkét kezemmel és közben picit hátra döntögetem a törzsem.

-         Fáj? – kapja rám Seb a fejét.

-         Neeem….csak elszoktam az emelgetéstől…

-         …. Mondtam, hogy ne emeld fel….ez a tehetetlen tömeg itt több mint 70 kiló. Nem egy gyenge nőnek való cipelni.

-         Hol látsz itt tükröt?

-         Mi? – bámul rám olyan tekintettel, hogy lám az iménti hórukknál lemaradt az agya.

-         Me' csak abban láthatsz gyenge nőt…. – vigyorgok.

-         Hehe…látom visszajöttél.

-         El sem mentem Sebi csak eltévedtem picit ebben a nagy házban. Az egyik folyosón rossz irányba kanyarodtam….és nagyon sajnálom. Amúgy meg inkább neked nem kéne emelgetned. Na próbáljuk meg újra. – pillantok a lábam elé és a látványtól vigyorognom kell.

-         Mi van? – méreget sandán. Ezek szerint hangosan is kuncogtam.

-         Úgy fekszik itt ahogy fogjuk a két kezét meg lábát ahogy otthon a karácsonyi disznó pihengetett a hátán mielőtt lepörzsölték a szőrét.

-         Most is lesz pörzsölés?

-         Ahhoz disznó is kéne.. – mosolygok.

Nem válaszol csak levigyorog a lába előtt hortyogó finnre, aztán hoppára megemeljük. Ő a vállainál én meg jobb híján belekapaszkodom a farmerjának a végébe. Ha elszakad koppanunk…. Lassan haladunk, mert szegény német tolatgál felfelé ráadásul ha rosszul emeli az emberterhet annak lemarad a feje és az imént édesen bedugta azt a szomszéd combja közé, az meg riadtan összezárt és rám kapta a fejét. Majd a kimeresztett tekintetemtől laza terpeszbe vágta magát a finnt meg a földhöz. Szóval át kell gondolni minden lépést és fogást az ilyenek elkerülése végett.  Felajánlottam hogy cseréljünk engem nem zavar ha a combom közt van a feje, de nem ment bele.

-         Mindig csak az a fránya szex! –dohogott. – Majd gyűrheted ha ágyba tesszük, addig bírjál a libidóddal.

Csúnyán nézhettem rá mert sietve folytatta.

-         Ez a fele nehezebb.

-         Nyilván a sok észtől. – bólintok és nyögdécselve felérünk végre a csúcsra. – csak dobjuk az ágyra onnan már elboldogulok vele.

-         De tiszta vér…..

-         Jó, akkor tedd le egy picit.

Gyorsan előkapok egy kockás plédet és ráterítem az ágy egy részére.

-         Ide tegyük!

-         És? A kockás háttér előtt kevésbé foltos?

-         Pontosan. – bólintok. – Köszönöm, a segítséget…

-         ….de most már húzzak haza.

-         Hálátlanság lenne a részemről ezt mondani, de ha úgy érzed….

-         Ne emelgesd Kriszti….

-         Nem fogom, majd görgetem, mint a hógolyót…. köszönöm, hogy segítesz….lekísérlek.

Az ajtóban megölelem és egy pillanatra összekönnyezem a kockás ingét.

-         Köszönöm Seb….mindent köszönök….

-         Nincs mit Kriszti…..én, - kezdi dadogva hosszú szünet után, - én….nekem az utolsó emlékképem a te hangod arról a napról. Tisztán emlékszem ahogy sikoltoztál, hogy ne bántsák nem szabad, és egy pillanatig még láttam hogy rohannál felém. Szóval….neked nincs miért köszönetet mondanod, oké?

-         Oké! – borulok újra a vállára. – Add át Hannának is a köszönetem és az üdvözletem. Remélem, hogy nem gyűlölt meg ebben a néhány hétben és látom még őt itt veled együtt..

-         Dehogy gyűlölt…mind tudjuk milyen nehéz időszak volt ez…a lényeg,hogy túl legyél rajta….és látom, erősen dolgozol ezen. Ha visszajöttünk első utunk leszel. - Átölel és magához szorít egy pillanatra.

Jól esik az érintése, jól esik egy védelmező kar körülöttem, már hetek óta nem ért senki hozzám, mert még azt sem viseltem jól, ha a közelembe jöttek. Szeretem ezt a német kölyköt aki korántsem olyan kölyök mint amilyennek kinéz, és gondolkodás nélkül kész volt a védelmemre sietni. A barátom…az egyetlen igaz barátom.

Felsietek és óvatosan vetkőztetni kezdem a hortyogó férfit. Az arcát nézem, és összeszorul a torkom. Szemei alatt fekete karikák, arca tiszta vér, beesett és sápadt. Süt az egész férfiből a boldogtalanság.

Miattam! Ezt én tettem vele! Sírásra görbül a szám, de megkeményítem magam, most erre nincs idő.

Óvatosan kihámozom a ruhájából. Lecibálom a farmerját és a boxerét meg a zokniját is. Hát lent könnyebb dolgom volt mint fent. Előbb mindkét kezét a feje mellé fektetem, aztán előre mászok és megpróbálom felfelé húzni a pólóját. Közben fordulni próbál és az egyik kezével úgy tarkón vág akár egy nyulat.

Néhány perces kemény küzdelem után lihegve arra jutok, hogy egy fehér pólóval kevesebb lesz a szekrényben ezentúl. Ollót ragadok és óvatosan belevágok a nyakától lefelé. Nem merem megkockáztatni  hogy esetleg akkor üljön fel mikor a mellkasánál járok és csinálok neki egy soron kívüli gégemetszést.

Immár meztelen talpig a tetkóiban hever előttem. Hát vizsgálgatom, az alsóbb régiókban nincsenek sérülések szerencsére, csak felül. A mellkasa véres a karjai, a kezén a bütykök mind lehorzsolódtak, és hát a feje hordoz némi külső behatást magán. Kicsit lilás szem megduzzadt száj és csúnyán vérző orr, ami összevérezte a mellkasát is.

Jól van, mindjárt rendben leszel, sietek ki a fürdőbe egy műanyag tállal. Meleg vizet engedek és egy puha kéztörlővel mellé telepszem. Óvatosan törölgetem az arcát és az orrát, nehogy fájdalmat okozzak. Dühösen morgolódik és ahogy csápol a kezeivel majdnem rám borítja a vizet. Kétségbeesésemben simogatni kezdem a haját, ujjaimmal gyengéden beletúrok a homlokánál és végig fésülöm a párnáig. Mindjárt lenyugszik sőt kéjesen felnyög. Aha! Akkor így csináljuk. Egyik kezemmel kurkászom akár majom mama az ő kismajmát a másikkal meg gyengéden lemosom az arcára száradt vért. A másik kéztörlőt óvatosan leszárítom a bőréről a vizet. Nem olyan vészes, szerencsére csak az orra vérzett mindent össze. Kicserélem a vizet és következik a mellkasa, aztán a kezei. A kézfeje viszont csúnyán megsérült, nem csak véres, koszos is a seb. Óvatosan megtisztogatom, aztán az arcomra fektetem a tenyerét és belecsókolok.

Miután tisztának ítélem meg, oldalra fordítom és a takarót felgyűröm a háta mellé. Aztán a másik oldalára gördítem, és szépen ügyesen kihúzom alóla a vizes és kicsit összevérzett plédet. Immár a tiszta ágyában fekszik. Betakargatom, kicsit lejjebb van a feje mint a párna, ezért fogom az egyik kispárnát és a feje alá teszem. 

Mellé telepszem hátamat nekivetem az ágy fejtámlájának, és simogatni kezdem a haját. Gyengéden beletúrok, ujjaimat átfűzöm a sűrű vastag fürtjein, cirógatom az arcát a nyakát és a vállain is gyengéden húzogatom a körmeimet. Elmosolyodik álmában és kedves részegen mortyog valamit. Fejét az ölembe fúrja, karjával átöleli a csípőm, egyik combját rápakolja a lábaimra és már hortyog is tovább.

Remek, foglyul ejtett!

Nem baj, úgy sincs más dolgom, csak kényeztetni és van rá egy egész éjszakám. Szórakozottan ráhajtom az ágytámlára a fejem és cirógatom ezt a gyönyörű izmos férfit.

Miért gondolom Sebet az egyetlen barátomnak? Mert így igaz…Kimi a szerelmem, az atya apám helyett apám, Lotte az anyám Fritz meg afféle nagyapa szerepkörét tölti be nálam. Markot kedvelem, mert elkötelezett híve Kiminek és más nincs….

Talán majd egyszer Hanna, aki egy kedves teremtés, de ahhoz hogy a barátomnak nevezzem alig ismerem. Egyszer találkoztunk előző napon, és másnap egy kellemesen eltöltött délelőtt után ott sírt és tördelte a kezeit a betegágyam mellett, és nyugtatgatott, hogy semmi baj ahelyett, hogy a szerelme mellett üldögélt volna. Tudta, hogy szükségem van rá, a jelenlétével meggátolt abban, hogy artikulátlan hangon kezdjek ordítozni és nekiugorjak annak a fáradt érzéketlen orvosnak aki azt mondta az én picikémről, hogy magzat…

Ott volt végig mellettem és próbálta tartani bennem a lelkem és erősíteni a jelenlétével. Nem vigasztalt….nem mondogatta, hogy sajnálom, meg majd lesz másik, hisz oly picike volt még, nem is tudtad…..nem mondott semmit csak szorongatta a kezemet halott sápadtan és tájékoztatta Kimit az állapotomról, igyekezett a szobámból nagyon határozottan kiterelgetni mindenkit beleértve a rendőröket is, akik a nyomozás érdekében szerettek volna néhány kérdést feltenni, és személyleírást készíteni.

Szerencsére kimentek, gondolom Hanna titokban elmondta nekik, hogy elvesztettem a babámat. Nem lettem volna képes személyleírást adni. Nagyon nem is emlékszem rájuk, csak a katonai gyakorlóruha maradt meg az emlékezetemben. A fejükön sapka volt, és a szájuk előtt egy kendő. Csak akkor láttam a fekete szemeit és a sötét arcát az egyiknek mikor a hajamba markolva üvöltözött az arcomba….de személyleírást azt nem…csak a fekete gyilkos csillogásra emlékszem a szemében és a fekete göndör hajára. Semmi más, se az arcforma, se egy száj vagy egy orr….semmi. Ha holnap becsöngetne a postás ruhájában nem ismerném fel egyiket sem.

Hajnalban ébredek meg, még mindig bennem van a régi reflex. Tudtam, hogy fel kell ébrednem és meg is tettem. Óvatosan kiosonok, az óra pontosan négyet mutat. Feloldok egy fejfájás gyógyszert egy pohár vízben, felmegyek, és gyengéden ébresztgetem az alvó férfit. Azt sem tudja hol van és hogy mit akarok. Nehezen sikerül befókuszálnia a tekintetével. Egy poharat dugok az orra alá.

-         Idd meg Kimi. – kérlelem suttogva.

-         Mi ez? – mered fejét lassan ingatva a pohárra. – Eeeh, mindegy, - nyögdécsel rekedtes hangon, - add ide. – érte nyúl és egy hajtásra megissza.

Elégedetten sóhajt miközben kiveszem a kezéből. Talán jól esett neki egy kis friss víz.

-         Gyógyszer ….fejfájásra. – suttogom feleslegesen, mert már alszik.

Ennyi alkohol után még neki is fájni fog a feje. Ha most beveszi, elmúlik mielőtt még felébredne. Így megelőzzük a bajt, megpróbálok segíteni, ha már eddig ellöktem magamtól.

Aztán lemegyek a konyhába, és neki állok az elmaradt szülinapi tortának….

Kimi....

Reggel viszonylag kipihenten ébredek. Ahhoz képest mennyit ittam, nem is vagyok rosszul, még a fejem se fáj, csak az állam. Amit néhány másodpercig nem értek, de aztán bevillan, ha szakadozva is a tegnapi történet, a szilikon picsa meg a hatalmas benga gorilla és az ökle.

Fintorogva húzom össze az orrom és grimaszolgatok, de viszonylag rendben van minden, nincs törés a fejemen. Még más se kellene csak egy jó kis arccsonttörés, meg operáció, amivel helyre teszik az elmozdult részeket, ahogy szegény Lempinek tavaly egy vadabb hoki meccs után. Kicsit elszabadultak az indulatok, aztán hetekig úgy tartotta az orrát, mintha egyensúlyozna rajta valamit.

Kiülök az ágy szélére, és végig bámulok magamon. Meztelen vagyok és…..szimatolgatom a karom,  nahát….dobban akkorát a szívem, hogy talán még a szomszédban is hallja egy kedves német kölyök, akit tegnap alaposan kiboríthattam a megjelenésemmel. Nahát!

Mélyet szippantok saját magamból, lehunyt szemmel hagyom, hogy az érzékeim becsapjanak, és újra azt képzeljem, hogy itt fekszik mellettem egy karcsú vadmacska, aki megelevenedik minden érintésemre, és olyan odaadóan csókol, ahogy senki más nem képes csak ő, és én közben mélyeket lélegzek, hogy elraktározzam magamban a későbbi órákra ezt az egyedi ribizli illatot, amit most én árasztok.

Hm, ha nem tévesztettem az éjjel tusfürdőt, akkor….mi is történt tegnap? Az éjjel felébredtem, mert ő egy poharat adott a kezembe…..megittam aztán visszafeküdt ide mellém….és cirógatni kezdte a hajam meg a nyakam, én meg és nyögdécselve élveztem az érintését, amit már olyan régóta vagyok kénytelen hiányolni.

Itt volt! Az éjjel itt volt mellettem, pillantok a párnákra és látom a testének a lenyomatát. Itt volt!

Az órát keresem, már dél is elmúlt.

Szív dobogva tántorgok ki a fürdőbe és belebámulok a tükörbe. Hát igen, egy halványnyit lilás a szemem körül, de nem az a brutál fekete. Nyilván belenyomtam a képem egy öklösbe. Ha kicsit messzebb állok nem is látszik.

-         Eeeh, kit érdekel? – teszem fel a tükörképemnek a kérdést. – A kutya sem törődik velem!

Beállok a zuhany alá, és sokáig folyatom magamra a vizet. Jól esik a langyos víz simogató masszírozása, és közben emlékezni próbálok valamire a tegnapból. Nem tudom, hogy mikor és főleg hogyan jöttem haza. Szinte belefájdul a fejem, úgy koncentrálok, de nem ugrik be semmi arról, hogy kerültem az ágyamba.

Minden esetre nagy baj nem lehetett, nincs összetörve semmi, talán nem folytattuk a veszekedést.

Itt volt! Feladta végre az állásait és bejött a szobánkba. Nem járt itt azóta, hogy haza hoztam a kórházból. Talán…ki tudja, talán eszébe jutottam végre?

Kriszti….

Reggel felhívom Hannát. Nem mutatja, hogy meglepődne, inkább öröm van a hangjában. És a kérésemen sem lepődik meg, csak annyit kérdez.

-          Átvigyem később vagy küldjem át az éppen futni készülő Sebbel? Akkor küldöm. Örülök hogy hallottam a hangodat. Ma még itthon vagyunk, már itt van Heikki is, mert egyedül nem engedem ki Sebet…. ha esetleg lenne kedved beszélgetni…..

Lent megterítem az asztalt, ünnepi ebéd középen egy valódi csoki tortával. Csak egy szál gyertya díszíti semmi más. Nem írtam rá semmit nem tettem rá semmit, mert még nem tudom, lesz –e okom, okunk ünnepelni. Vajon megbocsájt vagy most ő taszít el magától?

Hajnal óta talpon vagyok, mégsem érzem fáradtnak magam. Pedig az utóbbi napokban elszoktam a mozgástól, csak feküdtem naphosszat az ágyamban a plafont bámulva.

Nincs sok időm és kedvem se, hogy szabás-varrást játsszak. Jó, hogy Hanna lakberendező és akadnak nála ilyesmik, simítom végig a kezem a tenyérnyi széles vörös selyemcsíkon. Szépen be van szegve, jó néhány méter….talán valami dekoráció lehetett. Most egészen mást fog díszíteni, mint egykoron ebben biztos vagyok. Nincs türelmem varrogatni, levágok egy darabot a tépőzárból, és pillanatragasztóval ráragasztom az anyag egyik felére, a másik oldalát meg a másikra. Így egy pillanat alatt össze lehet kapcsolni. Alaposan megküzdök a masnival. Én nem vagyok dekoratőr, bár ha virágboltom lenne sok masnit kéne gyártanom. Végül csak összehozok egy nagyon gusztusosra sikeredett óriás masnit.

Egy utolsó simítás mindenen körbehordozom a pillantásom. Az étel kész, a torta az asztal közepén poharak kikészítve és a hűtőben árválkodik egy nyomorult pezsgő arra hivatva, hogy segítse a kibékülésünket, vagy legalább közelebb hozzon egy kicsit egymáshoz, ha nem távolodtunk el véglegesen.

Lezuhanyozom az aprócska fürdőmben, előtte megetettem senor Pezot, és az éhségtől félholtan durcáskodó senor Sangriát.

Aztán álldogálok a lépcső aljában és bámulok felfelé. Szemem előtt megelevenedik a kép, ahogy szegény Seb mély terpeszben befogyasztott térdekkel nyögdécselve és német szitkokat mormolva a fogai közt tartja, én meg a térdeinél próbálom megemelni az édes terhet, de nem bírok vele. Ráadásul, ahogy megrántja az egyik

lábát elbotlok és még rá is esem. Seb meg a hátsójára tottyan és dühösen felszólít hogy nem ez a paráználkodás ideje, várjak már míg haza ér.

Hiába a felidézett emlékképek egy cseppet sem nyugodtam meg, ez a görcs továbbra is feszíti a mellkasomat és úgy verdes a szívem, mintha az utolsó métereket futná a maratonin.

Idegességemben az izzadó tenyeremet gyűrögetem. Pont olyan érzés kerít hatalmába mint néhány hónapja, mikor először tettem meg ezt az utat dobogó szívvel kacsás köntösömet markolászva, hogy aztán a karjaiba omolva megtaláljam a tökéletest a boldogságot.

Így lesz vajon most is?

Nagyot sóhajtok és elszántan felsietek. Szív dobogva csukom be magam mögött az ajtót és idegesen nekidőlők. Nem merek beljebb menni. Félek, hogy kizavar és akkor innen hamar kijutok a szobából.

Már jön is istenem…..

Kimi….

Derekamon egy törölközővel botorkálok elő. A másikkal a hajamat dörzsölgetem, hogy minél előbb megszáradjon. Lezuhanyoztam, fogat mostam, megborotválkoztam, most szinte újjászületve készen állok mindenre. Lemegyek és meglátjuk mi lesz. A tegnapi nap után valaminek történnie kell. Tegnap riadtan hátrált mikor hozzá akartam érni. Félt tőlem. Undorodott az érintésemtől….

Eddig jutok, mikor megdöbbenve lassítok le és bámulok arra a látomásra, ami a szobám ajtajában áll hatalmasra tágult riadt szemekkel, elszánt arccal száját rágogatva, idegesen pislogva.

Ez az arc….akaratlanul önti el a mosoly az enyémet is ennek a riadt, de rettenetesen elszánt lánynak a látványa. Akár a régi szép időkben…igen, ez az első ami eszembe jut róla, csak ezúttal nem egy kurta Donald kacsás köntöst, hanem egy hosszú puha fehéret visel.

-         Szia… - suttogja nem is hallom olyan halkan.

Nem mondok semmit hosszan sóhajtok, és meredten nézem a szemét. Egy pillanatra lehunyja, nyelvével végig nyalja az ajkait, és hatalmasat nyelve próbál higgadt maradni.

-         Gondoltam szólok, hogy kész az ebéd…..van kedved beszélgetni?

-         Miről? – csikorgok.

-         Kettőnkről….a kapcsolatunkról.

-         Van olyan? – teszem fel neki kegyetlenül kérdést.

-         Én…én szeretném, ha lenne. És te?

-         Nálam ez sosem volt kérdés.

-         Haragszol rám?

-         Nem! Én egy pillanatig sem haragudtam….és nem vádoltalak semmivel, csak aggódtam és féltettelek.

-         Igen…tudom… Kimi! – úgy ejti ki a nevem akár egy segélykiáltást. –

A legszívesebben hozzá rohannék, és a karjaimba zárnám, hogy belefojtsam a csókjaimba, de nem mozdulok. Neki kell, neki kell megtennie az első lépést. Azt mondta az orvos, várni kell, várni, amíg ő nem lesz kész a folytatásra. És ha kész lesz, azt majd tudatni fogja velem.

Azért segíteni tudok….

-         Valami ebédet emlegettél…?

-         Igen, persze – lép el egy aprót az ajtótól. Arca fokozatosan nyeri vissza a színét, már nem annyira sápadt. Megkönnyebbül, látom az arcán tükröződő örömöt. – A kedvencedet főztem….lejössz, vagy felöltözöl?

-         Minek, itthon vagyok!

Kíváncsi vagyok mit csinált nekem ez a riadt lány. Nincs kedvem az öltözéssel vacakolni, amúgy is szaunázni indultam volna, hogy méregtelenítsek egy alaposat a tegnapi nap után.

Lassan sétálok utána. Fentről rálátok a terített asztalra, középen a tortával….szóval csak eszébe jutott? Előttem lépeget kezével görcsösen kapaszkodik a korlátban. Baj van?

A lépcső aljában felém fordul.

-         Ennél előbb vagy megnézed az ajándékodat?

Előtte álldogálok karba font kezekkel, és ahogy összenézünk, muszáj mosolyognom. Talán megérint, vagy megölel végre azzal az ajándékkal….

Nem mondok semmit, csak egyre jobban mosolygok. Ismer már tudja, hogy ez is egy válasz.

Akkorát sóhajt, hogy majdnem elfúj engem is. Ujjaival görcsösen csomózza a köntösét. Ahogy szétnyílik a puha anyag, ledobja magáról.

-         Kibontod az ajándékod? – suttogja, és legalább kettőt nyel egymás után, szeme megrebben, ahogy az enyémbe néz, de állja a pillantásom.

 Állok megkövülten, arcomról elvesztem a mosolyt, csak bámulom tátott szájjal kikerekedett szemekkel a nyilvánvalót, hogy teljesen meztelen az összes öltözéke egy széles piros szalag masniban a melleinél átkötve.

-         Ki….kibontod az ajándékodat? – csuklik el az idegességtől a hangja.

Hozzá botorkálok, valamikor elhagyom a hajamat törlő nedves törölközőt. Előtte állok és nézem az izgatottan szaporán lélegző nőt. Nem értem, és nem merem megérinteni. Csak bámulok rá.

-         Ne haragudj, - biggyed le a szája, akár egy kisgyereknek, - kérlek, ne haragudj rám Kimi. Nem akartam, soha nem tudnálak bán..

Nem hagyom neki befejezni, a szájára teszem a tenyerem. Ujjaim lágyan simogatják az ajkait, lehunyt szemekkel tűri. Tenyerem az arcára siklik, lassan simogatva haladok a nyaka felé, gyengéden ráfonom a kezem és felemelem. Kényszerítem, hogy a szemembe nézzen.

-         Isten éltessen Kimi.. – suttogja az ajkaimnak könnyektől csillogó szemekkel.

Alig merem megérinteni a száját, gyengéden csókolom, szinte hozzá sem érek. Azonnal mohón viszonozza, de nem ölel át, hanem ujjai a törölközőt bontogatják a derekam körül, hogy aztán szabadesésben, a lábaink elé hulljon.

Ez a mozdulat felszabadít. Nem értem, nem tudom mi történ vele, mi okozta ezt a hirtelen hatalmas változást, de már nem is érdekel. Ahogy tenyerét végig húzza a meztelen bőrömön, hogy aztán ujjaival a hajamba túrjon bebizonyosodom róla, hogy nem álmodom, igen ez a valóság, őt ölelem és csókol hevesen mintha semmi sem történt volna, mintha csak egy rossz álom lenne, ez a két hét….

Észnél legyél, vegyél vissza nem lerohanni, üvöltöm magamnak, közben két kézzel simogatom az arcát, apró csókokkal lecsókolom róla a könnyeket, elborítom a száját, a nyakát és a nevét dadogom újra meg újra.

Kezem a finom selyemhez ér, hűvös tapintásától kicsit lehiggad az agyam. Próbálok normális ütemben lélegezni, miközben két oldalról húzom szét a masni lelógó szárát. Pislogás nélkül figyelem, ahogy a selyem felfedi a melleit, amik az izgalomtól ágaskodva merednek rám, aztán lassú suhanással a törölköző mellé omlik.

Gyengéden zárom a tenyerembe a mellét, érintésemtől lehunyt szemmel lihegve kapkodja a levegőt.

Nem sokáig hamar a szájára talál a szám. Egyre hevesebben csókolom, kezeim közben bebarangolják a testét és ő sem tétlenkedik.

-         Kár volt lejönni, - dadogom a szájába. Mikor megérzem, hogy elmosolyodik, a feneke alá nyúlok. Engedelmesen ugrik, combjaival átöleli a derekam, ahogy megindulok vele felfelé.

Bezuhanunk az ágyba, de egyetlen pillanatra sem engedem el. Simogatom és csókolom, ahogy ő is és mikor kezét rám fonja, akadálytalanul hatolok a testébe. Egy pillanatig mozdulatlan bámulom, ő lihegve néz vissza, szemeiben újra látom a vágyat, a csillogást, amit az én érintésem idéz elő. Ahogy megmozdulok felnyög, megállnék, attól tartok talán fáj neki, de akkor már derekamon átkulcsolt combjaival húz még mélyebben magába, miközben apró fogaival marcangolja a nyakam és a vállam, ujjai a hajamba markolnak….

Talán felhorkanok mikor mozogni kezdek….és csókolom és simogatom mindenütt, és az ő érintését is magamon érzem mindenütt, meg a fogait is, és ahogy a fülembe liheg még hevesebb vágyat idéz elő, pedig már most is felrobbanok.

Fetrengünk, őrült vad szeretkezésben, öntudatlanul hörögve, sikoltozva robbanok, és szikrázó csillagokkal érkezik az édes megkönnyebbülés, lüktetve borít el a gyönyör és az alattam sikoltozva vergődő, aztán egész testében megfeszülő lányt is.