106. rész - Miért nem lehet játszmák helyett szeretni….

Seb…

Az imént érkeztünk meg a reptérről, ahol a helikopter kirakott minket. Kimi, jóformán még ki sem kászálódott a kocsiból, máris fennakadt a riporterek és a fotósok gyűrűjén. Én meg a mázlista, a legkedvesebb személybe ütközöm. Micsoda szerencse!

-    Szia Sara!

-    Jézusom! – ugrik egyet, és riadtan egyensúlyoz egy tálcával.

Picit hátrébb lépek, na nem azért mintha félnék, de emlékszem még a régi szép időkből Kimi képére. Nem akarom, hogy az arcomba vágja a tálca tartalmát.

Sikerül visszanyernie az egyensúlyát, és a gőzölgő kávéscsészékről rám emeli, azokat a kedves macskaszemeit.

-    Nahát! Ezt a szerencsét! Örülök, hogy újra találkozunk! – vigyorgok rendületlenül.

-    Eh – nyögdécsel pont, mint Kimi – te meg, hogy kerülsz ide?

Nem veszem fel a hangjában megbúvó személyemnek címzett letargiát. Azért is vidám maradok!

-     Az előbb szálltunk le a helikopterrel. És te? Régóta itt vagy?

-    A Red Bull Racing január 26.-án elküldte az első kamionjait Spanyolországba. Velük együtt jöttünk néhányan, hogy legyen kiszolgáló személyzet – hadarja akár egy jelentést.

-    Hehe, és, hogy tetszik Spanyolország? – heherészek görcsösen húzva az időt, de Kimi csak nem bukkan fel mögöttem.

-    Az idő fantasztikus és a pálmafák, hát valami elképesztőek. Amúgy nem sokat láttam a környékből. Ne haragudj – teszi hozzá rövid szünet után – mennem kell. Kihűl a kávé!

-    Persze, eredj csak! Jópofák ezek a hópelyhek rajtuk.

-    Ezek virágok! – ráncolja rám a szemöldökét.

-    Jah, hát persze! – kapok a homlokomhoz. - Csak tudod, fejjel lefelé néztem – nyögöm idiótán.

-    Gyere Seb, már várnak! – kiabál valaki a fotósok hada mögül.

-    Interjút kell adnom! – közlöm vele a nyilvánvalót, de nem hozza különösebben lázba.

Szó nélkül faképnél hagy. Elmenőben valamit morog, de nem értem mit. Talán jobb is!

Inkább lerogyok, mint leülök a Red Bull emblémával ellátott székre, és igyekszem a rám zúduló kérdések rohamának gátat szabni. Minden válasznál próbálom lezárni a kérdések sorát, hogy többet majd az első tesztek után, az adatok kiértékelésekor, és a kocsi vezetése közben tapasztalt viselkedése után tudok mondani. Viszonylag hamar elszabadulok, nem úgy, mint szegény Kimi.

Sara újra feltűnik egy tálcával. Lassan sétálok utána. Nem említettem, hogy nekünk is lesz kávé, inkább nem idegesítem tovább. Láttam mennyire nincs ínyére, hogy beszélgessen velem. Egy halvány kis lelkesedéscsírát sem sikerült felfedeznem a hangjában, pedig hát már egy csapat lennénk, vagy mi a rosseb!

Szegény lány folyamatosan menekül előlem. Mikor bent voltam a központban üléspróbán, Kimi Valenciában, egy régebbi típusú speciális Renault-val próbált újra formába rázódni. Felforgattam Kisu utána egész Milton Keynest. Gondoltam, talán már nyitottabb felénk, hiszen olyan kedvesen köszöngette a karácsonyi réteseket. Szerettem volna elmondani, hogy Kimi hozatta Magyarországról, de nem sikerült. Állították, hogy dolgozik, de sehol se találtuk. Később, a február 6.-i RB8-as bemutatón már nem volt Angliában, elindult a csapattal Jerezbe.

Az egyik lakókamion ajtaján megpillantom a nevem. Felsétálok rá, lepakolok, és amennyire lehet, kényelmesen elterülök egy széken. Ide várom Kimit is, de még mindig interjúzzák. Nagyobb szám a paddockban mint én, a regnáló világbajnok, de nem számít, örülök neki. Megérdemli, ráfér egy kis boldogság. A nyitott ajtón át látom, ahogy körbefogják és hallom a szavait. Igyekszik minden kérdésre kielégítő választ adni. A csapat PR-os már mellette áll. Megértem a Lotust. Kis költségvetésű csapat, ráadásul mélyen a zsebükbe nyúltak Kimiért. Igyekeznek minden reklámlehetőséget megragadni. Ezért most rögtönzött sajtótájékoztatót tartanak Kimivel.

Sara halkan lép be a nyitva hagyott ajtón.

-    Kávét? – kérdi halkan.

-    Kettőt – mosolygok, és a kezemmel is mutatom zavaromban.

Gyorsan leteszi az asztalra a csészéket, és már menne is.

-    Köszi! Mindjárt jön Kimi – állítom meg a hangommal – csak már most lerohanták a riporterek.

A lány tekintete követi az enyémet, és az ajtón keresztül meglátja a finnt. Időközben már kihúztak a háta mögé egy csapat-és szponzor emblémás paravánt. Kimi előtte üldögél, egy magas kényelmetlen bárszék formájú széken. Együtt figyeljük, ahogy arcán halvány kisfiús mosollyal igyekszik az ostromló riporterek minden kérdésére válaszolni.

Lopva a lányra pillantok. Nem veszi észre, mert picit elnyílt ajkakkal, elgondolkozva figyeli az igyekvő jégembert. Ahogy megérzi magán a pillantásom összerezzen, kötelességtudón rám mosolyog, és a dolgára siet.

Sóhajtozva, két ujjammal masszírozgatom a szemeimet. Fáradt vagyok, most mégis kávét iszom Kimi kedvéért, és tessék, szerencsétlen megint lemaradt Kisuról. Immár magamra maradva megcsodálom a kávé tetején, aprólékosan kidíszített pompázó virágmotívumot, amit most már a világ minden kincséért sem keverek össze egy hópehellyel. Ha Kisu azt mondja virág, akkor legyen!

Belekortyolok, megállapítom, hogy most is finom, és jobb híján Kimi szavait hallgatom.

-    Kimi, mesélne valamit a valenciai tesztjéről? Milyen autót vezetett?

-    Két napos volt a teszt, és egy speciális Renault R30-cal gyakoroltam, hogy gyorsabb, illetve simább legyen a visszaszokás.

-    És sikerült?

-    Nem mentem el olyan rég, hogy elfelejtsem. Még mindig ott a fék meg a gáz, ahol eddig.

-    De sok minden változott is időközben.

-    Eeh, majd súgnak a rádión – mosolyog fáradtan.

-    Milyen érzés újra itt lenni és Forma 1-es autót vezetni?

-    Azért vagyok most itt, mert itt akartam lenni, szóval jó érzés. Jó volt visszaülni egy F1-es autóba. Néhány év eltelt azóta, mióta utoljára vezettem, így természetesen időre van szükségem ahhoz, hogy visszaszokjak, de a legfontosabb dolgokhoz, a vezetéshez, a fékezéshez, a kanyarodáshoz nem kellett sok kört megtennem. De természetesen a rajtot újra tanulni, megszokni a csapatot és a gumikat, ez mind időt vesz igénybe.

-    Azt nyilatkozta, nem akar visszatérni a királykategóriába, és nem is szerepelt a tervei közt.

-    Valóban nem. Semmilyen terveim nem voltak a jövőmmel kapcsolatban.

-    Most mégis itt van, miért?

-    Volt pár lehetőségem erre az évre, de én tényleg versenyezni akartam. Tavaly a Nascarban is megfordultam, és nagyon élveztem másféle emberekkel versenyezni. Végül úgy döntöttem, hogy újra versenyezni akarok, és ha az ember versenyzik, akkor ehhez az F1 a legmagasabb szint, és a legtöbben erre vágynak. A Lotus által találtam egy jó lehetőséget a visszatérésre. Most mennem kell, hamarosan egy rendezvényen kell megjelennem.

Kisfiús grimaszt vág, lassan engedi ki a tüdejéből a levegőt, miközben feláll, és aprókat bólogatva megpróbál átlábalni a fotósok hadán, hogy elérjen a kamionomig.

Vigyorogva fogadom az újságíróktól megszabadult, lerobbant visszatérőt.

-    Lemaradtam róla? – kérdi az asztalra meredve.

Grimaszolok, ez is egy válasz.

-    Az ördögbe – dühöng finnül.

-    Inkább idd meg a kávéd. Szerintem hamarosan visszajön a csészékért.

-    Ezek a kávék – mélázik el felettük – annyira jellemzők Kisura. Emlékszel milyen jókat főzött, és milyen ügyesen rajzolt? Mindig csinált valamit. Kertet tervezett, nővényeket rajzolt, meg Ajaxot….

-    Ez is virág a kávédon! Én meg hókristálynak néztem, majdnem leharapta a fejemet!

Csak somolyog. Szemeivel szinte simogatja a csészéket.

-    Egyszer elvittem Portugáliába, ott kaptunk ilyesmi kávékat. Odáig volt tőlük. Ki gondolta volna, hogy most meg ő hozza be nekünk? – sóhajt lemondón.

-    Ne most rogyjál meg Kimi, mikor itt állunk a célegyenesben – próbálok a lelkére beszélni.

-    Tudom Seb, tudom. Csak már elfáradtam. Tele a tököm az idióta kérdéseikkel, főleg, hogy mindig ugyanazt szajkózzák, akár egy elakadt hangszóró, én meg nyilvánvalóan nem mondhatom el az igazat, de igyekszem elfogadható válaszokat adni. Miért most jött vissza, miért pont a Lotus, miért a 7 számot, miért, mért, miért?

-    Valóban? – kerekítem rá csodálkozón a szemeim. - Miért pont 7-es?

-    Azért – engedi ki lassan a tüdejéből a levegőt - mert Marie augusztus 7.-én érkezett volna meg, hogy bearanyozza az életünket. Azt akartam, hogy mindig velem legyen valamilyen formában. Hogy soha ne feledkezzek meg róla egy pillanatra sem. Ő nagy utat járt be a lelkemben. A gyűlöleten át, a fájdalmas szeretetig, megtett minden lépcsőfokot. De hát tudod te ezt, jobban mindenkinél! Eleinte őt hibáztattam és igyekeztem távol maradni tőle. Aztán mikor megláttam a sírját, azt hittem a szívem szakad meg. Nagyon furcsa az emberi természet….vagy a lélek. De maradjon ez a kettőnk titka.

-    Ahogy minden más is Kimi. De próbálj nem ezekkel a rossz dolgokkal foglalkozni, inkább legyél pozitív. Hiszen itt van, él és ez a legfontosabb!

-    Eeh, ja! De megszakad a szívem, ha látom, ahogy itt kiszolgál. Olyan nehéz élete volt. A gyerekkora, aztán Svájcban, amíg nem találkoztunk. Otthon kéne üljön Lotte-val és anyámmal, elhalmozva minden kényelemmel és szeretettel. Nem fáradtan simogatnia a vádliját, meg a derekát nyomkodni grimaszolva – néz kifelé sóhajtva.

Követem a tekintetét és valóban, Kisu egy latin lánnyal beszélget, a garázs hátsó lépcsőjén ülve masszírozgatja a lábszárát, a másik meg csípőre tett kézzel hajlong hátrafelé.

-    És – nyögök kínomban, hogy oldjam a szomorúságot – mi van veled? Szilveszter óta nem találkoztunk személyesen. Zaklatod még a telefonjaiddal?

-    Nem…csak az ünnepek miatt gyengültem el.

-    Az jó, mert a végén még Newey beméret és lefülelnek, mint zaklatót.

Felnevet és szomorú fénytelen szemei, újra megtelnek élettel.

-    Fura lenne baszki, ha megint bilincsbe vernének miatta.

-    De lehet, hogy a jelenet láttán beugrana neki valami – nevetek. – Vagy ahhoz félvakon ordítoznod is kellene?

-    Fogd vissza magad Vettel! Ne feszegesd a határokat! Már pattanásig feszültek az idegeim.

-    Na, csak nem izgulsz a visszatérés miatt? Jó vagy Jégember, és még mindig rengeteg a rajongód. Imádnak a nők! Mondjuk én nem is értem miért?

-    Elég, ha én értem kisgyerek! Frusztrál, hogy nem téged rajong körbe ez a sok kibaszott riporter. Addig basztatsz, amíg bántani fogom az arcodat, aztán meg lesz neked mindjárt, az a hőn áhított főcím!

-    Hehehe, nincs rá szükségem! Szóval? Mi aggaszt?

-    Sebi baszd meg, inkább azt kérdezd mi nem? Itt ez a lány! Majd beledöglök, úgy fáj! Ha megpillantom, ő átnéz rajtam, és ha véletlenül összenézünk, olyan arcot vág, mint aki elrontotta a gyomrát.

-    Hát… mert már biztos elért hozzá a legendás hírneved! – kottyantok közbe.

-    Aztán meg – folytatja zavartalanul – ott a kis Kiki!

-    Mi van vele? Csak nem beteg?

-    Egy frászt! Egészséges, mint a makk! Már forgolódik és úgy araszol akár egy kisfóka! Karácsonykor együtt voltunk, és végig iszonyú lelkiismeret furdalásom volt Lotte miatt. Imádja azt a kislányt! Megfiatalodott mellette, és még ő hálás nekem. Nem mulaszt el egyetlen alkalmat sem, hogy megköszönje és hálálkodjon, amiért rábízom a kislány gondozását. El kellene már mondanom az igazat, de nincs hozzá lelkierőm. Félek, összetöröm a lelkét, hogy a kicsi mégsem Kisué. Attól meg még jobban, hogy letépi a tököm, ha megtudja, hogy Kriszti él, tudom már hónapok óta, és nem mondtam el neki!

-    Előbb-utóbb el kell mondanod….

-    Eh, tudom, csak a teszt utánra halogatom. Gondoltam ezekből a napokból, Kisu látványából erőt merítek és megteszem. Nem lesz könnyű beszélgetés. Talán az atyával kezdem….

És ott van anya is – teszi hozzá hosszan sóhajtva. – Eljött az ünnepekre, de szegény ő se tudta, hogy viselkedjen. Attól félt, ha túl sok érzelmet mutat a kislány felé, Lotte megrémül, hogy el akarja tőle venni. Ha meg érzéketlennek mutatkozik, még azt hiszik, nem szereti. Anyának se könnyű ilyen hazugságban élni, neki is egyre csak hálálkodik Lotte. Ráadásul látni akarja Kisut! – túr a hajába. - Azt mondta tetszik vagy sem, eljön a futamokra. Többé nem téveszti szem elől azt a lányt!

-    Hűha! Paula a paddockban! Ez tényleg durva lesz!

-    Tényleg pofán baszlak Sebi! – mosolyog félre húzott szájjal.

-    Kimi! – fogja el a kilátást az egyik sajtós. – Mennünk kell, vagy nem érünk oda időben.

-    Eh, megyek –nyögi. – Faszomat az egészbe. Megint körözhetek valami idióta pályán, hülye akadályok közt, néhány visító barommal a nyakamon. Meg tankoljak meg néhány autót.

-    Kell nekik a PR….

-    Tudom – sóhajt – de akkor se fogok vigyorogva ablakokat mosni. Legfeljebb ha cabrió! Magasnyomáson! – neveti el magát és feláll. – Ha ezt letudtam, dumálunk a szállodában. Talán sikerül vele is találkoznunk. Szia Seb – int felém olyan arccal, mint akit kivégezni visznek. Komolyan kezdem megsajnálni, de fogalmam sincs, mit tegyek. Ennél többet már nem lobbizhatok érte, így is tiszta hülyét csinálok magamból.

Mire kilép a kamionból Kisuéknak se hírük se hamvuk. Ez a lány menekül előlünk. Ahogy meghallotta, hogy Kimit keresik, már el is tűnt. 

Sara…

Jobb híján leülök az egyik kamion lépcsőfeljárójára. Elfáradtam, végre elcsendesült minden. A szerelők és a mérnökök bent pakolnak, lassan visszamegyünk a szállodába. Jól fog esni egy kellemes fürdő, ahol majd alaposan kiáztatom magam és a sajgó talpaimat.

Valójában nem is fizikálisan fáradtam el, inkább mentálisan. Még szoknom kell ezt a nyüzsgést. Megint csak hálát kell adnom Adriannak, amiért azt tanácsolta, már a kezdetektől vegyek részt a kitelepülésekben.

Azt mondta, eleinte még kis létszámmal megyünk a téli tesztekre. Ott lesz időd megszokni a munkakörülményeket, a kitelepülést, a konténeréletet, a kollégákat, és főleg a nyüzsgő újságírókat és fotósokat, akik mindenhova, és mindenbe bele akarják ütni az orrukat.

Valóban kicsit elfogódottan vittem be tálcaszám a kávékat a médiaközpontnak kinevezett motorhome-ba. Pedig velem a kutya sem törődött, mindenki a vigyori kölyökképűt akarta. Ő a világbajnok! Úgy mondják regnáló, ami azt jelenti jelenlegi, mert az előző szezont ő nyerte. 
Sajnálom és szégyellem kicsit, hogy ilyen buta vagyok, hogy mindent alaposan el kell számomra magyarázni, talán olyan dolgokat is, melyek mások számára magától érthetőek. Lehet nekem is az volt régen, de most egyáltalán nem emlékszem ilyen kifejezésekre.

Vettel jól állta a sarat. Fogait villogtatva válaszolgatott a riporterek megújuló ostromának. A kérdések csak úgy záporoztak a levegőben, ő pedig becsülettel megfelelt, vagy legalább próbált válaszolni mindegyikre.

Én közben kihordtam a kávékat, ásványvizeket. Később hamutartókat cseréltem, és nem is kellett igyekeznem, hogy észrevétlen maradjak, mert totál láthatatlan voltam mindenki számára.

Seb volt az egyetlen, aki egy lélegzetvételnyi szünet közben, még a színpadnak kinevezett bárszékről is küldött felém, egy széles baráti vigyort.

Vérszegényen viszonoztam, és azért imádkoztam, nehogy nekem megint hahózzon vagy integessen.

Közben elbotlottam egy kábelkötegben és majdnem hasra estem a vigyori lábai elé. Eszeveszett sebességgel hagytam el a kamionokból kialakított motorhome sajtószoba belsejét, szívemre szorított üres tálcával, nehogy kiugorjon a rémülettől.

Még jó, hogy a másik, a híres jégember nem itt van, hanem egy másik csapatnál. Mikor megjelent a kölyökkel, néhány marketinges lány sóhajtozva lelkendezett. Nem értették miért jön be hozzánk kávézni, ez itt nem szokás, bár köztudottan nagyon jó kapcsolatot ápolnak a vigyori Vettel-lel.

Én se értem mit keres itt, és cseppet sem örülök a látványának. Ma mást se tettem, csak bujkáltam előle, és ahhoz túl kicsi itt a hely, hogy sokáig eltűnhessek.

Valahányszor rápillantok, eszembe jut a gyarlóságom. Ostoba voltam és gyanútlan. Azt hittem, csak egy kedves fotós, aki jókedvű és közvetlen, miközben megörökíti a Red Bull karácsonyi partyját. Mire rájöttem, hogy egyéb elképzelései is vannak velem kapcsolatban, mint a hogyan is üssük el kellemesen az időt, egy ostoba pincérlánnyal, már késő volt.

Nem is gondoltam volna, hogy az a karcsú férfi ekkora erővel rendelkezik. Szinte letépte rólam azt az idióta túlvezérelt fotóst, és ahogy megtartotta a levegőben, az ingén keresztül is látszódott, a szépen kidolgozott izomzata. Ami egyébként fel sem tűnt, olyan vékonyak ezek a pilóták.

Tényleg jó pasi, nem véletlen ájuldoztak bent a lányok. Tudtam én már akkor is, mikor még csak a plakátról nézett le rám a buszmegállóban.

Most viszont én nem merek ránézni, mert biztosan azt gondolja rólam, én is olyan vagyok, mint az egyik lány, aki nem is titkolja, hogy közelebbi, intim viszonyt folytat, vagy folytatott a jóképű finnel.

Biztos azért bámulnak úgy engem is ezzel a Vettel-lel. Mert azt gondolják, egy könnyűvérű ostoba nő vagyok, de ebből csak az ostoba talált. Ezért nyomulnak annyira, mert gondolja, könnyen megkaphat egy unalmas estére, ha valami változatosságot akar, de én nem vagyok olyan lány. Azt nem tudom, milyen vagyok, de olyan biztosan nem.

Különben miért meregeti úgy rám azokat a szépséges szemeit? Majd pont a fénylő homlokom, meg az izzadó arcom ragadja meg a fantáziáját!

Vagy talán bukik az ilyen kihívó egyenruhákra? Hát bármire is, az biztos, hogy nem rám!

-    Elfáradtál?

Riadtan kapom a hang irányába a fejem, de csak Manuela az szerencsére.

-    Egy kicsit. Új itt még nekem minden.

-    Meglátod, hamar belejössz! Úgy hallottam te nagyon ügyes vagy. Nem csak fantasztikus kávékat készítesz, hanem vicces szendvicseket is.

-    Kitől hallottad? – mosolygok rá meglepetten.

-    Newey mesélte a főnöknek, én meg pont hallottam – grimaszol nevetve. – Bizonygatta, hogy milyen kreatív vagy, szerinte be kell téged tenni a VIP részlegre, a kiszolgáló személyzet közé, a látványkonyhára.

-    Hááát – nyögöm zavartan – nem is tudom….

-    Ne örülj annyira – legyint – az se jobb meló. Ott a sok elkényeztetett sznob. Ez se jó, meg az se! Biztos organikus? Kókuszolajjal készült?  Nem gén kezelt, se vegyszerezett? Csak biot eszem! Csírákat, rügyeket, hajtásokat és magvakat, és csak Veen vagy Bling H₂O vizet iszom! A pohár és az evőeszközök hő kezeltek vagy csírátlanítottak?

Aztán az esti partyn a földön fetrengve vedelik egymás poharából a pezsgőt vagy a koktélokat. Egy idő után már a vodka is ízlik, és tesznek a csírátlanításra, de még a herpeszre is.

És ott vannak még a neveletlen szemtelen kölykeik, akik azt gondolják mi azért jöttünk a világra, hogy beszólogathassanak nekünk és megalázzanak, ha valami nem ízlik, vagy nem nyeri el a tetszésüket. Azzal szórakoznak, hogy mindenért visszaküldenek. Beleszédülsz a sok futkosásba!

-    Szóval olyan leszek, mint a sivatagi futóegér? Rohangálhatok majd körbe-körbe?

-    Úgy valahogy!

-    Nahát! Szép kilátások a jövőmre nézve! – vigyorgok. – Mond csak, mit szeretnél?

-    Na igen – nyögi zavartan. - Van egy kislányom. Lara a neve, és ő az én mindenem! A szüleimmel él Barcelonában, míg én úton vagyok a csapattal. Nehéz így. A telefon és a skype nem pótolja az ölelését, de szükségem van erre a munkára. Szeretném, ha majd egyetemre járna, többre vinné, mint én. Megértesz ugye?

-    Hát persze – makogom és nem értem, miért avat be az életébe így hirtelen.

-    A következő tesztnél meglátogatnak a szüleimmel, közel lakunk a pályához. Lara 22.-én lesz 5 éves. Olyan keveset látom! Szeretném meglepni és felköszönteni. Nézd – nyújt felém egy fényképet – ő az én nagylányom! Az én tündérhercegnőm!

-    Csodaszép kislány – bicsaklik meg a hangom. – Büszke lehetsz rá – próbálom visszatartani az előtörő könnyeimet, a gyönyörű  gesztenyebarna, hosszú hajú mosolygós arca láttán.

-    Szeretnélek megkérni, hogy segíts. Te olyan ügyes vagy, Newey is mondta. Egy tortára gondoltam, meg néhány szendvicsre, hogy lássam a boldog kis arcát!

-    Én! Persze nagyon szívesen segítek – köszörülöm meg a torkom. – De lehet? Úgy értem ünnepelhetünk?

-    Már megkérdeztem. A tesztek alatt még nem megy olyan élesben a kiszolgálás, mint a futamokon. Megengedték, hogy felköszöntsem. Ő a mindenem!

-    Elhiszem – sóhajtok. – És mit szeret? Úgy értem mi a kedvenc étele, gyümölcse, süteménye? Örömmel segítek – próbálok erős maradni, és nem meghatódni a helyzettől.

-    Imádja a szivárványt! Ha esik, mindig rohan, hogy megtalálja a szivárvány tövében elásott koboldok aranyát. Mert akkor nem kell többé távol dolgoznom tőle – mosolyog könnyekkel a szemében.

-    Akkor készítsünk neki szivárványtortát! – érintem meg a karját.

-    Az remek lenne, de hogyan?

-    Hát – rántom fel a vállaimat – még nem tudom, de mire kell, kitalálom. A világ legmenőbb szivárványtortáját kapja majd! Gyere, menjünk be a többiekhez – állok fel, mert észreveszem, hogy az a Kimi az ajtóban áll, és minket bámul – és mond el milyen gyümölcs, meg süti a kedvence a kislányodnak, aztán majd kitalálunk neki valami csodát!

Kimi…

Nem is volt olyan szörnyű a műsor. Igyekeztem kedélyesen fogadni az izgatott rajongók tömegét. Hiányzik Mark, megszoktam már, hogy mindig mellettem van, és sokszor a puszta jelenlétével, kiegyensúlyozottságával lenyugtat. Mark elvitte az állatokat, aztán elutazott valami családi összejövetelre, így csak holnap csatlakozik. Hirtelen döntöttem az indulás mellett, és vállaltam be ezt a közönségszórakoztató csoportos vezetést. Nem akartam onnan elrángatni, de én itt akartam lenni, mikor szólt a kölyök, hogy már ma jön, és itt lesz Kisu.

Az a lány, a riadt szemeivel! Már attól elgyengülök, ha csak eszembe jut. Annyi átvirrasztott fájdalmas éjszaka, reménytelen nap után itt vagyok végre! Mit bánom én, ha az egész várost kell is vinnem egy kört! Csak az számít, hogy él, és láthatom! Bárcsak minden héten lenne egy futam, akkor szinte állandóan a közelében lehetnék! Megteszek mindent, hálás vagyok a lehetőségért, az életemet mentették meg ezzel az üléssel!

Egy Renault Clioval körözgettem és driftelgettem, a kisorsolt  szerencsés rajongókkal. Egész jól mulattam a rémült arcukon, meg ahogy markolták a kapaszkodót, meg az ülést mellettem, és hálálkodtak, a nem mindennapi élményért. Ez mégiscsak jobb szórakozás, mint kocsit tankolni, és ostobán vigyorogni a meglepett autótulajdonosokra. 

A rendezők annyira megörültek, a jól sikerült napnak, hogy cserébe mehetek néhány kört egy Alpine-nal. Na, ez már jobban tetszik! Nem totyogó kis családi verda, hanem egy négyhengeres, turbós motor, ami 270 lóerővel ugrik 4,5 másodpercen belül álló helyzetből 100 kilométeres tempóba.

Jól esett a száguldás, mindig felszabadít és ellazít az igazi vezetés. Kiosztottam a szokásos autógrammokat, szignóztam a verdát, és próbáltam a kirendelt PR-ost távozásra bírni. Ha most visszaindulunk, még rengeteg időm lesz Sebbel kiagyalni valami haditervet Kisu becserkészésére.

Úgy menekül, mint egy riadt őzike, pedig egy csodálatos vadmacska! Az én kicsi cicám! Ah, istenem, masszírozgatom a mellkasom. Ne most akarj cserbenhagyni, dünnyögöm, mert miközben összeszorul a torkom, a szívem szinte kirobban a bordáim közül.

A lehető legjobbkor zizzen meg a mobilom. A telefonomra pillantok és elmosolyodom.

-    Mondjad tesó!

-    Szia Kimi, hogy vagy?

-    Remekül! Az imént fejeztem be egy promóciós eseményt, és érkezéskor, adtam egy sajtótájékoztatót szinte még fél lábbal a gépen.

-    Ah, akkor már valóban visszatértél. Pont olyan utálatot érzek a hangodba, mint azelőtt. Ezért is kereslek! A fiúk nagyon odavannak, hogy újra a királykategóriában vezetsz! Már tarthatatlan a helyzet, látni akarnak! Nem zavarna, ha beugranánk néhány órára és megnéznénk, ahogy Barcelonában tesztelsz?

-    Dehogy! De miért nem most jöttök Jerezbe?

-    Gondoltam előbb tesztelj egyet és szokj be kicsit. Barcelonát ígértem a kölyköknek!

-    Gyertek csak, örülök, hogy találkozunk. Kriisti is jön?

-    Nem csak a gyerekekkel mennék, addig had szusszanjon egyet.

-    Értem! Ezek szerint nincs sok változás otthon?

-    Az ördögfiókákra gondolsz? Hát sajnos nincs, de még röpke 10 év és szinte már felnőnek. Remélem, öröklik a tehetséged öcsém, és addigra már valahol keményen edzenek, hogy bekerüljenek a királykategóriába. Akkor majd pihenünk végre mi is, és kialusszuk magunkat Kriistivel. Mennem kell, még belefujtják egymást a vízbe – köszön el sietve.

A háttérből jövő gyerekvisítás és erőteljes női finn ordibálás hallatán elönti a melegség a szívem.

A promóciós eseményért felelős marketingmenedzser megérinti a karom.

-    Kimi még néhány perc és végzünk!

-    Ah – dünnyögöm, amit akár igennek is vehet.

-    Az egyik aligazgató szeretne veled szót váltani, és néhány reklámfotót. Pár mondat, kézfogás, esetleg egy kávé, és már mehetünk is.

-    Nem kell kávé – mordulok akár egy sebzett vadkan.

-    Jól van, nem kötelező, csak gondoltam jól esne. Sokat kávézol.

-    Eh, most nem kívánom – nyögöm.

Hülye vagyok, hogy így ráförmedtem szegényre. Mit tudja ő, hogy megfogadtam, többet nem iszom más kávéját, csak Kisuét. Ha kávét kívánok, odamegyek a Bull Motor Home-jába, és nem érdekel mekkora visszhangja lesz. Azért jöttem vissza, hogy a közelébe legyek, és hazavigyem végre. Mit bánom én mit gondolnak rólam a többiek.

Zsebre dugott kezekkel, egykedvűen kullogok a menedzser mellett. Amilyen gyorsan csak lehet, lezavarom a kötelező mondatokat, és már tűzünk is!

Két férfi közeledik szemből. Az egyik valami titkárféle lehet, látszik az alázatos tartásán, és azon is, hogy egy lépéssel a másik háta mögött lépked. Az öntelt köpcös alak kelti fel a figyelmem.

Az erőlködéstől összevont szemöldökkel figyelem, az elégedett mosollyal közeledő férfi arcát. Valahogy olyan ismerősnek tűnik. Biztos, hogy láttam már, de nem jövök rá hol. Persze nem is csoda, amennyi ember megfordul körülöttem…

De ezt a pofát valamiért nagyon megjegyeztem magamnak, csak rá kell jönnöm miért!

-    Kimi, bemutatom a szponzor esemény házigazdáját, a vállalat egyik aligazgatóját – trilláz sziporkázva és terel a férfi elé az egyik menedzser.

-    Dr. Wartburg! Bruno von Warburg – nyújtja a kezét.

Megáll a lélegzetem. Egy pillanatig tisztán hallom a fejemben a szívem vad zakatolását. Eddig összehúzott szemem hirtelen kitágul a felismeréstől. A hang, amit hallok az enyém, mégsem tudom felismerni, a halálosan nyugodt, halk, szinte suttogó kérdést.

-    Bruno von Wartburg?

-    Igen – nyújtja a kezét. – Örülök, hogy megismerhetem. Nagy rajongója…

-    1963. Július 19-én született Zürichben? – vágok közbe, és hagyom figyelmen kívül a mozdulatát.

-    Igen – mereszti rám meglepetten a szemeit.

-    Járt már Magyarországon?

-    Gyakran járok oda. Üzleti érdekeltségeink vannak….

Nincs ideje, befejezi a mondatát. A következő pillanatban, mielőtt még átgondolnám, mit teszek, és ez mit von majd maga után, boszorkányos gyorsasággal meglendítem az öklömet.

-    Te mocskos beteg fasz! – köpöm felé, és hatalmas bal horog csattan az elhízott arcán.

* * * 

    Sziasztok!

   Bocsi, az időleges blogzárlatért, az én hibám! Hát hiába na, jobb ha maradok a táncnál meg a zenénél!:)

   Szóval megérkezett végre a következő rész, és bár csúsztunk kicsit, viszont rengeteg ötletem lett, és megindult végre a történet a fejemben.

  Nyilván ebben közrejátszik, hogy az életemben adódott néhány változás, amiket csak most fogok fel igazán, hogy véget ért a nyaralások ideje. Egy korszak lezárult, és nem nagyon tudok a következményeivel mit kezdeni.

  Az esküvőmön, egy hozzám főleg régebben nagyon közel álló személy véleményt alkotott rólam, cseppet sem visszafogottan, és összefoglalva azt mondta, olyan vagyok, mint a rágógumi! Kenhető, formálható, simulékony, alkalmazkodó!

   Tarzan csak mosolygott és azt mondta neki, de hiszen te is szereted a rágót! De engem nagyon megbántott, meg még sok minden mással is. És nem akarok rágógumi lenni!

    Most én vagyok rettenetesen túlvezérelt és motivált! Ha egy nap 48 órából állna is kevés lenne. A változásokat én akarom, és szerencsére Tarzan megért engem! Hagyja, hogy ámokot fussak, pedig én is látom, hogy sok ez már, de nem szól, csak annyit mond, a közös éjszakákhoz és a reggelekhez ragaszkodom, amúgy meg itt vagyok, ha kellek!

   Megkérdeztem tőle, szerinted is sérült vagyok és irányítható? Most az orvost kérdem, nem a férjemet!

   Azt mondta, csak a férjed tud válaszolni, aki odáig van érted! Egészséges vagy szerencsénkre, és igen, irányítható, mert most pont azt teszed, amit ő akart. Kivetíted ránk a frusztrációdat, bizonyítani akarsz, hogy önálló akarattal rendelkezel, ezért teljesen kihajtod magad!

   A hétvégi party is majdnem odalett, mert öcsém egyik fóbiája, hogy fellépés előtt kortyol egyet, egy jóféle mentolos vagy ánizsos köhögés elleni gyógyszerből. Szerinte ettől selymes lesz a hangja, szinte simogatja a torkát a nedű. Épp rajtam kárörvendezett, hogy még mindig nem tudom elengedni az esküvőn történteket, és közben fogta a hűtőből az üvegecskét és belekortyolt, aztán fintorogva meredt rá. Kiderült, hogy véletlenül a nővérünk hajára vett ricinusolajból hörpintett egy jókorát.

   Legszebb öröm a káröröm ugye, érdeklődve figyeltük, lesz-e hatása. Aztán Tarzan kiokította, hogy ha tánc közben felemel, és bármi bajt észlel közben az erőlködéstől, eszébe ne jusson eldobni, mert akkor vele gyűlik meg a baja!

   Mondtam neki, nahát, éjjel még sovány kis vadmalackámnak hívtál, most meg már kövér vagyok?

   Tarzan rövidre zárta a vitát, most is vad vagy és malacka is, aki ott gömbölyödik, ahol kell, a gyerek viszont befosik, ha felemel, ezt jó ha tudja!

   Hát tessék! Ilyen egy intelligens dilidoki!:)

   És ezúttal tévedett! Nem volt probléma!

  Mielőtt elutazunk Texasba, hozok még egy részt, ha túléltem az öcsém szülinapját, mert nagy meglepetést tartogatok neki!:)

   Addig is szép napokat, puszi mindenkinek, Luna