102. rész - Ott a helyem mellette...

Kimi….

Arcomat egy pillanatra megvilágítja a hűtőből kiszűrődő fény, ahogy kiemelek egy üveg Lapin Kultát. Lepattintom a kupakját és mielőtt még a felhabzó ital kifutna, hosszú kortyokban nyelem a hideg sört, közben visszacsoszogok a nappaliba.

Újra lerogyok a kanapéra és megpróbálok a képernyőre összpontosítani. Nehezen megy, mert a gondolataim unos-untalan elkalandoznak, pedig szeretem a jéghokit. Talán azért van ez, mert a magyarokkal játszunk és képtelen vagyok, akár csak egy percre is száműzni Kisut a gondolataimból. Úgy sóhajtozom, mint egy elhízott asztmás jegesmedve. Órák óta kornyadozom, az egyetlen pozitívuma a napnak, hogy Jenni kiöltözve, boldog mosollyal az arcán távozott végre.

Szemem újra a combom mellett heverő telefonra téved, és megint csak azt látom, amit eddig, nem jelez. A kölyök hívását várom. Azt ígérte, amint sikerül rávennie Kisut az utazásra, jelentkezik. Kiiszom a hűtőt, ha hamarosan nem ad hírt magáról. Dühöngve tápászkodom fel, pedig még el sem helyezkedtem, de a rengeteg sör megbosszulja magát, távozni készülne. Csoszogva indulok a másik irányba, hogy útjára engedjem és könnyítsek magamon, ekkor megzörren a mobilom. A nappali másik oldaláról vetődöm rá, iménti lomhaságomnak nyoma sincs már.

-      Raikkönen – nyögöm a készülékbe, egyensúlyomat keresve visszahuppanok a kanapéra.

-      Nahát – mutál a hang – épp őt hívtam!

-      Ne basztass Vettel – mennydörgöm idegesen – mond, mi van?

-      Hát rossz hírem van Kimi – köszörülget.

-      Ne idegesít Seb – érintem meg a mellkasom elgyötörten. Mostanában nem kényeztet a sors, egy ilyen mondat hallatán, hevesebben kezd verni a szívem.

-      Hiába erőlködtem, Kisu elegánsan kihátrált a megbízatás alól, úgy, hogy nem bántott meg minket. Csak áttette az időpontot későbbre.

-      Mit mondott? – sóhajtom beletörődőn.

-      Azt, hogy jelenleg nem tud eleget tenni a megtisztelő felkérésnek, mert betegnek érzi magát. A torkát fájlalja. Nem utazhat, nem szeretne megfertőzni minket. Viszont februártól úgy is együtt leszünk, mert velünk utazik a tesztekre, és ott szívesen nekiáll a kép elkészítésének. Elég, ha az alapokat rögzíti, emlékezettből is le tud festeni. Igazából azt mondta, hogy nem szükséges a személyes jelenlétem, annyi fotó van rólam a neten, hogy bármikor elkészítheti onnan a portrém. Mondtam neki, na jó, az rendben, de Hannáról nincsenek képek, és én azt szeretném, ha együtt festene le minket a kutyánkkal együtt, mert nagy állatbarátok vagyunk. Nem tudtam meggyőzni, végül megegyeztünk, hogy elvisszük Fürtöst is a tesztekre. Azzal hátrált ki a megbízás alól, hogy az ünnepeket ő is a szeretteivel akarja tölteni, mint mindenki más.

-      Milyen szeretteivel? – faggatom élesen, a rossz hírek hírnökét.

-      Hát tudja a faszom – elégeli meg és hördül fel mérgesen. Úgy tűnik, mégis csak vannak idegei a kölyöknek, és mostanra alaposan elkoptak.

-      Picsába!

-      Nézd Kimi, talán nem is gond, hogy így alakult.

-      Mi?- horkanok fel.

-      Azért ne harapd le a fejem! Csak arra gondoltam, még nem is ismerjük. Már úgy értem ezt az új Kisut, aki most Sara. Nem tudjuk milyen fizikális és mentális állapotban van. Lehet, ha ideutazik, és megpillantja a házat ahol olyan boldog volt veled, és olyan nagy szeretetben vártátok az első gyermeketeket, hirtelen beugrik neki minden, és a szemünk láttára omlik össze. Mit kezdünk vele, ha kap egy idegrohamot a hirtelen rátörő emlékek hatása alatt?

-      Tököm tudja….- dünnyögök.

-      Szerintem még az sem, de nem ez a lényeg. Nem tartom túl jó ötletnek, hogy nő mellől akarsz vele újra megismerkedni. Hanna szerint Kisu biztos, hogy ügyet se vetett volna rád, ha együtt élsz valakivel, és ha ez a mostani Kisu, szóval Sara, csak egy picurkát is hasonlít a régi önmagára, magasból tenne a fejedre, és nem nedvesedne át a bugyija, az állhatatos cuki pillantásodtól.

-      Ezt is Hanna mondta? – firtatom.

-      Hát…részben – vihog az arcátlan. - Próbálj inkább a közelébe férkőzni. Előbb találkozzatok egy semleges helyen. Elképzelhető, hogy felsikolt, és a nyakadba veti magát, vagy elájul, de az is benne van a pakliban, hogy átnéz rajtad, és semmi se ugrik be neki az arcod láttán. Ismerd meg, elegyedj vele beszélgetésbe, hogy felderíthesd a mentális állapotát. Ha nem ugrik be neki semmi rólad, akkor elkezdheted felépíteni a kapcsolatotokat. Kisut ismerve, ha egy kicsit is önmaga maradt, lesz min dolgoznod.

-      Hogy te milyen kurva jó barát vagy…

-      Morogj csak, ha kedved tartja, de te is tudod, hogy igazam van.

-      Tudod, persze – sóhajtok – csak már annyira beleéltem magam, hogy látom őt és itt lesz újra velem, ahol boldogok voltunk….hogy talán eszébe jutok, és ez az egész rémálom mögöttünk maradhat.

-      Na, úgy hallom teljesen elanyátlanodtál – vigyorog a hangja. – Azért van ám jó hírem is.

-      Mond már – nyögöm.

-      Hát kérlek igaz, hogy hülyére égettem miatta magam, de megérte. Kisu megértette mit beszéltem magyarul.

-      Mi? És mit mondott? Tudja, hogy Magyarországról jött ide?

-      Nem….szerintem semmit se tud szegény. Teljesen ledöbbent a felfedezéstől, hogy érti, amit hadováltam. Még szerencse kérlek, mert nem pontosan azt mondtam, ami a papíron volt. Tudod, a hangsúly gyakorta megváltoztatja a szavak jelentését, és én….

-      Leszarom a nyelvtant Seb – mennydörgöm – azt mond már, mi volt?

-      He, a világom helyett a hátsómból mennydörögtem üdvözletet. Szerencsémre Newey-nak harsogtam, mert kíváncsi voltam, vajon Kisu reagál-e valamit a magyar szavakra. Örömmel tudatlak, hogy Kriszti humora a régi, hangosan felkacagott a szavaim hallatán.

-      És? – nyelek hatalmasat.

-      Hát előbb rettentően elszégyellte magát, mert minden szem rászegeződött, aztán meg ledöbben attól,hogy értette mit szerencsétlenkedtem magyarul. Newey viszont nem értette, honnan érti Sara a szót, és egyre csak értetlenkedett a megzavarodott lánnyal. És én se értem kérlek, hogy hogyan is van ez? Érti, de nem tudja, hogy érti? De végül is csak emlékszik az agya, ha egyszer érti, nem?

-      Elég legyen már a sok értiből! – csattanok fel idegesen.

-      Értettem… - sértődik be.

-      Vettel te így születtél hülyének, vagy csak szándékosan provokálsz engem? Eeeh – nyögök kétségbeesetten – beszéltél vele erről az egészről?

-      Nem értem pontosan mire gondolsz. Már hogy értette a…..

-      Igen, arra! – vetek véget az újabb értette áradatnak.

-      Sajnos nem – sóhajt. – Szegény lány annyira megrémült ettől az egésztől, hogy kitámolygott, és egy jó darabig még a telefonját se volt hajlandó felvenni. Végül Newey-nak sikerült beszélnie vele, és az ő készülékéről hajtott el Kisu finoman, a karácsonyi ünnepekre hivatkozva.

-      De kivel akar ünnepelni? Van egyáltalán valakije szegénynek?

-      Newey szerint egy barátnője, akivel együtt dolgozott egy Sweet nevű kávézóban, meg egy jóképű pasi, aki állítólag csak barát, és ő segített neki a beköltözésben is.

-      Biztosan az a jóképű pöcs az, akivel a temetőben is találkozott. Tehát velük tölti az ünnepeket….

-      Talán, de ez jó nekünk Kimi – veszi magára az én problémámat is. – Ha a barátnőjével meg annak a pasijával ünnepel karácsonykor, akkor biztosan nincs senkije.

-      Igen…szegény egyedül van, mint az ujjam. Csak az a kis sír van neki…. Seb, próbáld meg rábeszélni Newey-t, hogy ragaszkodjon Kisu, vagy ahogy ők hívják, Sara jelenlétéhez a karácsonyi partyn. Győzd meg, hogy kell annak a lánynak is a kikapcsolódás.

-      Rendben, de miért?

-      Mert odautazom!

-      A partyra?

-      Arra!

-      És ha nem jön el?

-      Akkor is oda kell mennem.

-      De miért Kimi? Megbeszéltük, hogy nem sietteted a dolgokat. Nem gondolnám, hogy a Bull székházában karácsonyozik, de ha mégis, oda nem mehetsz be. Meglepődne a portás, ha csak úgy megjelennél és Szentestén Horner-t keresnéd.

-      Nem Horner-t akarom felkeresni… - motyogom.

-      Hát akkor?

-      Ott a kislányom Seb. Karácsony van….oda kell mennem , ott a helyem mellette. Már csak ennyit tehetek érte!

-      Értem – krákog zavartan, hallom, hogy ő is elérzékenyült. – Akkor a karácsonyi partyn találkozunk. Ha valami közbejönne, kérlek, gyújts egy gyertyát a mi nevünkben is a kis Marie sírján. Mi is gyújtunk egy mécsest itthon érte.

-      Úgy lesz Seb – krákogok – és köszönöm!

-      Ugyan már! Szia Kimi – bontja zavartan a vonalat.

Annak a valószínűsége, hogy a sírnál találkozunk ötven-ötven százalék, de vállalom ezt a kockázatot. Ha megtörténik, akkor úgy kell legyen, majd akkor meglátom mi lesz. Nyílván már eddig is elgondolkodott azon a múltkori virágözönön, amivel beborítottam a kis sírt. Rájöhetett, hogy valaki meglátogatta a kislányt.

Anyám szegény majd ellesz a Ramiékkal, aztán meg átutazik a plébániára a kis Kikihez. Pont úgy szereti, ahogy Justuuékat.

Igen, ezt már eldöntöttem. Bárhogy is lesz, akármi is történik, nekem ott kell lennem karácsonykor.

Odautazom….

Sziasztok!

Sajnálom, hogy most csak ilyen rövid részt tudtam hozni, ezt se most írtam, már megvolt, csak kitettem, mert megígértem.

Kórházban vagyok. Nem nekem van bajom, hanem az anyunak. Nem figyeltünk rá eléggé, ő meg nem szólt, csak már mikor majdnem késő volt. Szerencsére időben beértek vele és nem perforálódott a vakbele. Mondogatta, hogy biztos öregszik, mert fáj az epéje, de mikor a Cleo kérdezte, hogy komolyan fáj, csak legyintett. Aztán feljajdult és összecsuklott, és én még soha életemben, úgy hogy a tudatomnál voltam, nem féltem annyira, mint akkor.

Amíg a mentőt vártuk rám bízta az Andyt, hogy vigyázzak rá. Egyszer már rám bízta, mikor született, és most pont olyan fájdalom volt az arcán.

Azt hittem beleőrülök, amíg otthon vártam, hogy telefonáljanak végre.

Úgy éreztem Isten megbüntet az önhittségemért. Néhány napja beszélgettünk csak lányok, és én azt mondtam, hogy bármit túlélnék ezen a világon, de azt nem, ha elveszíteném a Petit. Hogy imádom elvárások és fenntartások nélkül, annyira, ahogy embert szeretni lehet. Fontosabb nekem a saját életemnél is. Azt mondtam, hogy még azt is megbocsájtanám, ha megcsalna, én bármit, és nem érdekelne, ha megvetnének ezért, mert inkább megalázkodom, inkább bármi csak együtt legyünk. És miközben ilyen nagy szavakat használtam, meg olyan öntelten magyarázkodtam, teljesen kiment a fejemből a legfontosabb, hogy anyukám csak egy van ezen a világon.

És most itt vagyunk, azt mondták az utolsó pillanatban értek be vele, és én otthon csak sírtam és arra gondoltam mi lenne velünk anyu nélkül? Hiszen ő tartja össze ezt a családot, ő a szívünk, nélküle széthullanánk.

Soha életemben nem rettegtem még így, és szégyellem magam, hogy így kellett rájönnöm ki a legfontosabb.

Most már visszamegyek hozzá, kijöttek a szobájából.

Majd jelentkezem, ahogy tudok, hétvégére bepótolom ezt a részt is.

Puszi, Luna