Szeretettel búcsúzom....

Sziasztok!

Szerettem volna kitenni egy részt most a hétvégén, mielőtt visszautazom, de annyira ideges vagyok, hogy elmondani sem tudom. Egyfolytában fáj a gyomrom, égnek a füleim és kalapál a szívem. Teljesen bestresszeztem, persze közben próbálom mutatni, hogy rendben vagyok, de nem vagyok!

Az egyik pillanatban rohannék, vinne a lábam, hogy végre megölelhessem az anyut, a kis öcsikémet, és a többieket, és ettől az érzéstől, a szívem csak úgy zakatol.

Aztán a másik pillanatban rádöbbenek, hogy itt hagyom a tesóimat, a fogadott tesóimat, és azt a rengeteg barátot, akik megszépítették és feledhetetlenné tették ezt az egy hónapot a számomra.

És elhagyom a Hazámat is! Azt nem mondom, hogy soha, mert szeretnék még visszatérni, de az egészen biztos, hogy nem mostanában lesz.

Otthon rengeteg tennivalóm lesz, egy jó hónap és jönnek a többiek, aztán nyáron esküvőt tartunk, és ősztől újra tanulni fogok.

Hoztam egy döntést. Nagyon nehéz volt, életem legnehezebb pillanatait fogom megélni, fogalmam sincs, hogy mit hoz majd a jövő, hogy mi lesz tovább, de meg kell tennem!

Nagyon nehéz lesz elengedni valakit, aki a mindenem volt, akivel a jövőmet terveztem, ami mára már teljességgel irreális és megvalósíthatatlan.

Lehet, hogy senkit sem érdekel, és már elegetek van a kifogásaimból, de egy kicsit megkönnyebbültem, hogy ezeket a sorokat leírhattam. Már annyi gyógyszer van bennem, hogy lehet, attól remegek ennyire, de egy cseppet sem lettem jobban. Képtelen vagyok öt percnél tovább egy helyben megülni, mert szétvet az ideg!

Addig, amíg ezeket a sorokat leírtam, legalább nem foglalkozom azokkal a gondolatokkal, amiktől már szétrobban a fejem.

Mindenkit, aki olvassa ezeket a sorokat, végtelen sok szeretettel ölelek még utoljára innen itthonról, a Hazámból, és kívánok jó egészséget, és nagyon boldog jövőt, ebben a kicsi, feledhetetlen országban.

Kívánom, hogy nektek váljanak valóra az álmaitok!

Millió puszi mindenkinek, Luna