99. rész - Ezen a napon kezdődik el igazán az életed....

Sziasztok!

Hát itt vagyok újra veletek!

Olyan régen nem írtam már semmit, hogy egy ideig csak ültem a gép előtt, és néztem az üres oldalt. Aztán olyan történt velem, ami eddig még soha. Begépeltem néhány mondatot, és rövid tépelődés után kitöröltem. Úgy éreztem nem jó, és már nem tudok írni, legalább is nem olyant, amilyent ide vártok tőlem.

Hát azért csak megpróbáltam! Az utóbbi napokban rengeteget fordult az életem, és többek közt azt is megfogadtam, hogy igyekszem tartani a szavamat, és mindig őszinte leszek, és nem hallgatom el, ha valami probléma van, senki előtt. Egy kicsit megzuhant az önbizalmam, már ami az írást illeti, de velem ilyesmi időnként megesik, szóval, majd helyreáll az, csak kell egy kis idő neki!:)

Tegnap kicsit felelőtlenül megígértem, a viszontlátás feletti örömömben, hogy ma új résszel érkezem, - és lássuk be már időszerű is volt, - de nem számoltam néhány emberi tényezővel. Többek közt, hogy ki is kéne végre aludnom magam, és az itteni családom is igényt tart tündöklő jelenlétemre, és nem utolsó sorban azért vagyok itthon, hogy e két ígéretes férfipalántát átrugdossam az érettségin.

Szóval aludtam, faggatóztam és írtam, ahogy időm engedte.

Így most csak a fejezet felét tudom kitenni, hogy lássátok az elhivatottságom, holnap meg délelőtt, ha egyedül leszek, megírom a folytatást. És a jövőben megpróbálom állni a szavam, és garantálni a heti egy részt – már ha lesz rá igény, ugye!:)

Egyébként még az is lehet, hogy kaptam egy laza napszúrást, mert én még erre is képes vagyok így tavasszal. Monaco csodaszép látvány a tengerről nézve, ahogy a lemenő napsugarak megvilágítják, és sorra kigyulladnak a fények, én pedig találgattam, hogy hol, melyik részét ismerem fel, a Forma 1-es futamok közvetítéseiből. Annyit bámészkodtam, hogy alaposan odaégett a napon az orrom. Este úgy világítottam, mint Rudolf, a mikulás rénszarvasa, ezért szomszéd néni tanácsára, ma tejfölbe mártva közlekedtem vele. Szerencsére nincs cica, hogy lenyalja, csak az idióta öcsém nyerített fel, akárhányszor rám nézett.

Szóval úgy olvassátok, hogy értékeljétek közben a szenvedésem, mert írás közben állandóan belekerült a látószögembe a nagy fehér pamacs az orrom elejéről, és rohadtul idegesített!

Azért kellemes időtöltést, és jó olvasást ehhez a kis töredékhez.

Ja igen, és ha még nem mondtam volna, mindenkit szeretettel ölelek virtuálisan és millió puszit küldök!

Luna

Sara…

Gondterhelt arccal nézek körbe. Már minden ragyog, elvégeztem az utolsó simításokat is a lakáson, nincs semmi tennivalóm. Jól jönne még valami munka idegesség ellen. 

Még mindig nem tudom, hogy mondom el Adriannak, hogy szeretnék minél előbb munkába álni, különben a fennmaradó szabadidőmet, egy aprólékosan megmunkált koldusbot faragásával fogom elütni holnaptól.

Nem tudom régen, hogy ment ez nekem, most nagyon nehezemre esik szívességet kérnem.

Jobb híján az ablak elé könyökölök, igazítok egyet Dylan-nen, hogy bárgyú kis mosolygós arcával engem bámuljon.

-         Mond csak füles, neked is hiányzik Rusty? – faggatom és leszedek a bundájáról egy képzeletbeli porszemet. – Hidd el, én is szeretném, ha itt füttyögne, olyan csendes és unalmas minden nélküle. Ha látnád, hogy kigömbölyödött – mosolygok, mert felrémlik előtte a lobogó farkincazászlóval felém vágtató hegyes fülű, kis famászó bajnok. – Azonnal megismert, és persze csak miután megszerezte a mogyoróját ugrott a vállamra. Remekül érzi magát a szabadban. A mókusoknak szükségük van a szabadságra. Minden élőlénynek joga van a boldogsághoz, és úgy tűnik, neki ehhez nincs szüksége ránk – sóhajtozom. – Azért ne gondold, hogy hálátlan lenne. Amíg ott voltam a kis Saramnál, végig az ölemben szundított. Nem felejtett el, szeret ő minket, csak a maga módján. Hamarosan talán lesz családja. Talál magának egy jóravaló mókuslányt. Ez az élet rendje. Mindenkinek szüksége van egy társra, akivel megoszthatja az életét és szeretheti. Ne nézz rám ilyen megrovón, tudom, hogy te is egyedül vagy, és azt is tudom milyen érzés ez. Megígérem, ahogy újra lesz munkám és kapunk fizetést, szerzek neked egy mackóhölgyet, és majd kettesben ülhettek vele az új lakásunk ablakában. Vagy tudod mit? Te is velem jössz, és együtt utazzuk be a világot. Akkor majd nem leszel egyedül, és ha valahol találunk egy szemrevaló macilányt, megkapod tőlem, grátisz.

Lassan gördül a ház elé a jól ismert fekete autó, és miután kikászálódott, és magához vett egy csomagot, Adrian mosolygós arccal int fel, mielőtt belépne a kapun.

Homlokomat egy pillanatra a hűvös üveghez érintve gyűjtök erőt, aztán indulok, hogy beengedjem.

-    Üdvözlöm a ház bűbájos lakóját – érkezik nagy lendülettel szuszogva.

-    Idáig futottál? – faggatom és iménti zavarom egy pillanat alatt elszáll. Adrian mellett nincs helye, se a szorongásnak, se a szomorúságnak. - Amikor azt mondtam, szeretnék veled beszélni, nem arra gondoltam, hogy kvalifikációs, időmérős körön érkezzél.

-    Na, ezt már szeretem kislány! Látom, készülgetsz az új életedre – mosolyog roppant kopasz és csillogó fejbúbbal, elégedetten a szemembe. – Rossz a lift! – vág egy grimaszt.

-    Végig izgultam a legutóbbi versenyhétvégét – füllentek egy aprót. – Nem egy felhőkarcoló tetején lakom – jegyzem meg halkan.

-    Viszont én felettébb siettem – mosolyog töretlen jókedvvel. – Íme, a sietségem oka! – nyom egy csomagot a kezembe. - Ez itt egy kávéskészlet! Valódi reprezentatív és limitált darab, a mi ifjú világbajnokunk szignójával és a logónkkal. Ebben kérem azt a fantasztikus kávédat! – indul utánam a szobába.

-    Értettem uram! Helyezze magát kényelembe szerény lakomban, máris készítem önnek a feledhetetlen zamatú és íz világú isteni ambróziát. – indulok a konyha felé. - Sokat olvastam a repülőn –tájékoztatom visszafordulva, a homlokáig felugrott csodálkozó szemöldökét látva.

-    Mi a baj Sara? – mered az arcomba. Eddig vetkőzött, pakolászott, szuszogott, nem nézett a szemembe.

-    Nem, semmi….miért gondolod?

-    Látom, hogy sírtál.

-    Igen – mosolygok zavartan, de ennek semmi köze a közérzetemhez.

-    Hát akkor mihez van köze?

-    Svájcban kaptam egy levelet, attól a tűzoltótól, aki a szerencsétlenség után megtalált. Ő ott volt, mikor elvesztettem a kisbabám. Leírta, hogy mit tett, hogy sikerült kiszabadítania, és kiszedni a roncsok közül. Írt az orvosról, aki még akkor sem hagyta abba az újraélesztésem, amikor már mindenki kérte, hogy fejezze be, és engedjen el a kislányom után. Neki köszönhetem, hogy élek, és az ő hibája, hogy nem lehetek az én Sarammal. Délelőtt kimentem a temetőbe és felolvastam az én kicsikémnek. Úgysincs senki más, akivel megoszthatnám ezt a fájdalmas tragédiát. Úgy érzem, neki is ismernie kell a történetünket, tudnia kell, hogy mi történt velünk. Nem akarom, hogy azt higgye, magára hagytam és nem törődtem vele. Ha lehetőségem lett volna szólni, nem engedem, hogy engem mentsenek, csak is ő lett volna a fontos… Jó volt kicsit kisírni magam. Megkönnyebbültem, de jól vagyok, nincs semmi baj. Ezeken a dolgokon már felesleges rágódnom, nem tudom megváltoztatni a múltat – engedek felé egy vérszegény mosolyt.

-    Értem…sajnálom, ami veled történt Sara.

-    Ez már a múlt Adrian, szeretnék tovább lépni. Azért is hívtalak, mert lenne itt egy kis probléma – állok neki a felhabosított tejhabbal a kávé díszítésének.

-    Hallgatlak Sara.

Néhány szakavatott mozdulattal egy lehorgasztott fejű bikát formázok a gőzölgő kávé tetejére öntött sűrű tejhabból, és az érdeklődve figyelő férfi elé teszem.

-    Ezt tudtam hirtelen… - szabadkozom.

-    Egy művész vagy…igazi kávédíszítő virtuóz – forgatja körbe a csészét, és félrebillent fejjel, jókedvűen szemlélgeti a remeket. - Szóval? – pillant fel figyelmesen.

-    Nos, hogy is kezdjem.

-    Az elején Sara – mosolyog biztatóan.

-    Rendben – veszek egy mély lélegzetet. Igazság szerint azt akartam mondani, hogy elromlott a WC, használhatatlan, ki kell bontani, nekem pedig addig laknom kellene valahol. Szerettelek volna arra kérni, hogy átmenetileg néhány hétre, próbálj elintézni nekem egy aprócska szobát a Bull központban, de nem ez az igazság.

-    Hanem? –paskolja meg maga mellett a kanapét.

-    Nos, ha nem kezdek napokon belül dolgozni, kénytelen leszek öncsődöt bejelenteni. Sajnos nincsenek tartalékjaim, mindent a nulláról kellett kezdenem, nincs semmim az előző életemből. És nem, nem pénzre van szükségem, hanem segítségre. Munkához és bevételhez kell jutnom, és arra gondoltam, hogy talán el tudnád intézni, hogy előbb kezdjek – hadarom zavarodottan egy szuszra.

-    Természetesen, ez nem probléma. Szólhattál volna előbb is, miért vártál az utolsó előtti pillanatig? Nem gondoltam át a te anyagi helyzetedet kellőképpen, nem voltam elég körültekintő.

-    Azért ne ostorozd itt magad – mosolygok a csészébe, hogy erőt gyűjtsek a következő nekifutásnak, ami sokkal nehezebb lesz, mert míg ez a része igaz, a másikkal kapcsolatban még mindig nem döntöttem. – Lenne még valami – sóhajtok és pislogok néhányat riadtan, ahogy a kekszes dobozból rám kapja a tekintetét.

-    Ez nagyon finom! Hol vetted?

-    Saját fejemből van.

-    Nagyon ízletes.

-    Lehet egy konyhavirtuóz voltam előző életemben, csak nem emlékszem.

-    Ez alapján – emel ki mégy egyet a tálból – könnyen elképzelhető. És mi van még?

-    Nem főztem mást, de szívesen összeütök neked valami…

-    Úgy értem, mit szeretnél még mondani – vág közbe – mert nem vagyok ugyan túl nagy szakértője a női nemnek, de a te kétségbeesett arcodról ordít, hogy van még valami probléma. Azt szeretném hallani.

-    Hehe – heherészek idétlenül, hogy időt nyerjek – azt hittem éhes vagy.

-    Inkább kíváncsi.

-    Igen, hát van még valami, de nehéz beszélnem róla. Nem is tudom, hogy kezdjem.

-    Az elején Sara, aztán építsük fel a csupasz vázat, lépésről lépésre.

-    Igen, építsünk – egyezem bele - szóval szükségem lenne egy szobára, ahol elalhatnék átmenetileg. Sokat gondolkoztam, hogy mit mondjak, miért is kell egy ideiglenes otthon, és végül arra jutottam nem hazudok. Rendkívül ijesztő és kellemetlen helyzetbe kerültem. Amíg Svájcban voltam, Bradley vigyázott a lakásra, Rustyra és Nonora is. Megpróbáltak hozzám betörni, egymás után kétszer is. Bradley elkapta az egyiket és alaposan helybenhagyta. Kiszedte belőle, hogy tudják, egyedül élek, és keveset vagyok itthon, ezért szemelték ki maguknak. Hiába volt a nevelő célzatú verés, valószínűleg nem fognak lemondani a lakásom kifosztásáról. Tudják, hogy egyedül vagyok, mindent tudnak rólam….Bradley szerint kifigyelhettek. Félek…féltem az életem, nem érzem magam már biztonságban, a saját otthonomban. Nem virraszthatok minden éjjel, a kezemben a telefonnal, hogy hívjak segítséget, ha megpróbálnak behatolni. Bradley tanácsolta, hogy kérjelek meg, szerezz átmenetileg egy szobát a központban. Szerinte te ott egy Isten vagy, és nem probléma ezt elintézni. Ő meg beköltözik ide hozzám, amíg még fizetve van az albérlet, és ha betörnek, alaposan ellátja a bajukat. Csak néhány hétről lenne szó – veszem könyörgősre – ahogy megkapom az első fizetésem, bérelek egy másik lakást. Nem merek ide visszaköltözni akkor sem, ha Bradley lecsukatja őket. Mert mi van, ha óvadékkal kiszabadulnak, vagy feltételesen szabadlábra helyezik őket? Bele se merek gondolni, mi történhetne velem, ha egy éjjel rám támadnának, és itt találnának egyedül.

Azért volt fontos a környéken lakást bérelnem, hogy közel legyek a temetőhöz. Jack és a kapcsolattartóm is mondta, hogy nem a legjobb környék ez, de számomra csak az volt a fontos, hogy közel legyek az én kis Saramhoz. Most viszont már nem számít hol lakom, hiszen úgysem tudok majd évközben minden nap kijárni hozzá. Ha a csapattal járom a világot, csak akkor tudom meglátogatni, ha hazajövünk. Akkor meg úgysem lesz más dolgom, csak ő és Rusty. Teljességgel mindegy melyik részén élek a városnak, kocsiba ülök és rohanok hozzájuk, és ott leszek egész nap. Más Cumbriába megy a Lake District tóvidékre piknikezni, én a temetőbe – halkul el a hangom. – Hát ez lenne még….

Kimi….

Lihegve tapogatózom a mobil után. Kitörlöm, az izzadságot a szememből, mielőtt a kijelzőre pillantok. Megdobban a szívem a név láttán.

-    Igen…itt Kimi.

-    Kimikém Steve vagyok.

-    Szia Steve, mond mit intéztél? – faggatom izgatottan és igyekszem visszatartani a zihálásom.

-    Nos ahogy ígértem, minden követ megmozgattam. Nézd a lehetőségek erősen korlátozottak, de amit tudtam megtettem, jelenleg két ülést találtam, ami elérhető, és kontaktust köthetünk rá. Az egyik a Williams a másik a Lotus csapata. Előzetes engedélyeddel tapogatózó tárgyalásban vagyok velük. Egyelőre nyíltsisakos, mindkét lehetőséggel számolhatunk, de szeretném tudni, mi a te elképzelésed. Merre lépjek tovább?

-    Melyik a biztosabb?

-    Nos, erre nehéz lenne válaszolni. Mindkét csapat örömmel venné az érkezésed. Még mindig rengeteg rajongód van, fellendítenéd a csapat prioritását és megítélését. Két év után visszavesznek, a rajongók a vállukon menetelnek majd a csapatfőnökkel.

-    Ez engem mind nem érdekel, magasról teszek rá.

-    A Williams nyilván patinásabb csapat, talán több fizetést adnának, de többet is várnak el. Több PR napot kell vállalnod. Ha a Lotust választod, akkor veled kezdik el az első versenyévüket. Fiatal csapat, kell a neved nekik, mindent ígérnek, szabadságot, laza, kötetlen légkört, viszont fizetni nyilván kevesebbet tudnak a Williamsnél.

-    A pénz most másodlagos, nem kenyérre kel. Azt a csapatot szeretném, ahol szabadabban mozoghatok. Ha ott leszek, minden szabadidőmet a Red Bullnál akarom tölteni a kölyökkel, Kisu közelében. Mi a véleményed, ez melyikükkel valósíthatóbb meg bonyodalmak nélkül?

-    Véleményem szerint egyértelműen a Lotussal.

-    Akkor legyen a Lotus! Pörgesd fel a tárgyalásokat, hajts rá az ülésre!

-    Biztos vagy benne Kimi? Nem tudjuk milyen autót kapsz, a csapat totális zsákbamacska. A hírneved és a versenyzői megítélésed esetleg csorbulhat, ha rosszul térsz vissza.

-    Ezeket mind leszarom, nekem Kriszti kell! Az sem érdekel, ha az egész paddock rajtam röhög, csak megtaláljam őt.

-    Rendben Kimi, mindent elkövetek. Vedd úgy, hogy az ülés már a tied. Beérjük kevesebb fizetéssel, ellenben megpróbálom megnyomni a bónuszokat. A csapat nem számít kiemelkedő eredményre az első évben. Inkább rád építenének, a tapasztalatodra és a reklámértékedre. Azt várják, hogy majd általad jönnek a befektetők és a szponzorok. A neved még mindig szépen cseng a piacon. Valószínű nem gördítenek akadályt egy magasabb bonusz megállapításában, ha pontokat vagy helyezést hozol a csapatnak.

-    Tedd, ahogy jónak látod, csak meglegyen a helyem. Akkor szólj Steve, ha megvan a kontaktus, és mehetek aláírni a szerződést.

-    Rendben Kimi, úgy lesz! Egyébként mitől lihegsz így?

-    Edzek! Igyekszem formába hozni magam újra. A rally egészen más izmokat dolgoztatott meg, most Markkal ráerősítünk, főleg a nyakamra, és az állóképességemre.

-    Örülök, hogy komolyan veszed a visszatérést Kimi. További jó munkát és szép napot!

-    Neked is Steve! – nyomom ki.

folytatása következik holnap....