109. rész - Adjon tanácsot Atyám!

Egy kis meglepetés, szeretettel Nőnapra!

Kimi….

Gondterhelten battyogok az átszellemült arccal suhogó pap után. Kezeimet a farmerom zsebébe csúsztatom, megemelem a vállaimat, és grimaszolva akkorát fújok, hogy meglebben az előttem lépegető atya haja.

Nem visz ki a templomba, az irodának berendezett szoba felé kanyarodunk. Talán itt jobb is lesz, gondolom sóhajtozva. Nincs most kedvem a baromkodásokhoz. Letérdelni egy kis kuckó elé, ami mögött remélhetőleg figyelemmel hallgatja valaki, a zavartan elsuttogott motyogásom.

Miután gondosan becsukja magunk mögött az ajtót, letelepszik egy öblösre kiült fotelba, és int, hogy üljek le vele szemben.

Tisztára, mint egy agyfurkász, forgatom a szemeim.

A kanapé fájdalmasan felnyög, ahogy levetődöm rá. Endre atya rosszalló tekintetének súlya alatt kirántom kezeimet a zsebemből, feljebb csúszok, előre hajolok, és a térdeimre könyöklök.

Hallgatunk. Nem siettet én meg keresem a szavakat. Az úton végig azon törtem a fejem, mit is kéne mondanom, mivel kellene kezdenem, mégsem lettem okosabb.

Talán az a legjobb, ha szépítés és kertelés nélkül belevágok a közlendőmbe. De hát, hogy mondjam el neki, hogy egy ideje már tudom, Kriszti, akit úgy elsiratott és még most is gyászol, akiről úgy gondolja az imént letett kislány édesanyja, életben van, csak nem emlékszik ránk….

Végül csak nem bírja tovább.

-         Hallgatlak fiam – sóhajt kenetteljesen.

-   Eeh, igen atyám – nyögöm erőtlenül. - Van itt valami….valami fontos dologról kell beszélnünk! Tudom, már szólnom kellett volna erről, még akkor mikor gyanút fogtam, de annyira hihetetlen volt az egész történet, hogy egyszerűen képtelen voltam beszélni róla. Meg kell értenie atyám, nem bizalmatlanságból vagy szívtelenségből hallgattam eddig. Önnek talán egyszerűbb beszélni az érzelmeiről, hiszen ez a munkája. Meghallgat másokat, aztán feloldozást ad. Segít már azzal, hogy átveszi a bűnüket, fájdalmukat. De én….én más vagyok. Nehezen nyílok meg, nem szeretek sokat beszélni idegen helyen, és nem szeretem kimutatni az érzéseimet. Elég kevés embert viselek el magam körül hosszú távon, és még kevesebbet engedek közel magamhoz. Nyilván én is sokaknak az agyára megyek, csak nem foglalkozom vele. Ilyen vagyok, így nőttem fel, nem könnyű változni. És most minden még jobban összekuszálódik. Mikor innen kimegyünk, megváltozik az életünk, és én azt kérem öntől atyám, hogy bármennyire nehéz, tartsa még ezt a titkot. Előbb gondolja át az egészet, és csak utána ossza meg a hallottakat Lotte-val, és legyen mellette. Segítsen neki, mert nagy szüksége lesz önre!

-         De az égre! Megijesztesz fiam. Mi történt? Miről akarsz velem beszélni?

-         Krisztiről… - suttogom.

-         Mi? Krisztiről? A mi Krisztinkről? – motyog megtörten.

Nem válaszolok, csak bólintok. Arcomat a kezeimbe temetem, fáradtan masszírozom a halántékom. Végül felemelem a fejem, és a szemébe nézek. Érdeklődést látok a tekintetében, arcát szomorkás jóindulatú mosoly teríti be.

Tényleg segíteni akar. Türelmesen vár, hogy belekezdjek a mondandómba, ujjai közt az olvasóját morzsolgatja. Készen áll a vigasztalásra, ám nem azt hallja, amire számít.

-    Kriszti életben van! – nyögöm rekedten, minden kertelés nélkül.

Mosolya az arcára fagy, ujjai közül a földre hullik a rózsafüzér.

-    Hogy mi? Ne…nem értettem jól. Mit mondtál fiam? – hajol le segédeszközét keresgélve a fotel alatt.

-         Azt mondtam, Kriszti él! Túlélte a katasztrófát!

-   Fiam – sóhajt fel kenetteljes – tudom, hogy nagyon nehéz neked. Egyedül maradtál, és itt a kis Kiki is, és számodra ez hatalmas kihívás és felelősség. Isten próbára tesz. Azt hittem már jobban vagy, hogy összeszedted magad. Mindenkinek nehéz. Kriszti…. sajnos megtért a mi urunkhoz és…

-         Találkoztam vele!

-         Mi? – mered rám megrökönyödve. – Kivel? – úgy mered rám, mintha azt hinné Istennel beszéltem. Nem akarom kétségek közt hagyni.

-         Krisztivel!

-         Úgy érted, – próbál lazítani tartásán – hogy láttál egy Krisztire hasonlító lányt, és azt képzelged, hogy esetleg ő lehet…..

-         Beszéltem vele! – vágok a szavába kíméletlenül.

-         Mit mondasz fiam? – mered rám döbbenten.

-   Azt mondom, hogy Kriszti él! Túlélte a szerencsétlenséget! Találkoztam és beszéltem vele! Tudom, hogy ő az!

-     Édes fiam, ha így lenne, ha valamilyen csoda folytán a jó Isten kegyelméből valóban túlélte volna azt a katasztrófát, el tudod képzelni, hogy nem jelentkezik nálunk? Ugye te is belátod, hogy egy teljességgel lehe….

-         Amnéziás! Nem emlékszik semmire! Még a saját nevére sem!

-         Hogy mi? Tudod te, mit beszélsz fiam? – hebeg döbbenten.

-         DNS tesztet csináltattam! Ő Kriszti!

-         Édes Jézusom ne hagy el, de hát hogyan? Ez lehetséges lenne? Hiszen ott voltunk! Ott imádkoztam szegény lány teste mellett….

-    Fatális tévedés történt atyám! Elcserélték egy halott nővel, ő nem halt meg, csak súlyosan megsérült a feje, és elvesztette az emlékezetét.

-         Az égre fiam, ez biztos? Kriszti, a mi Krisztikénk él?

-   Igen atyám! Nem csak én beszéltem vele, hanem Vettel és Hanna is!

-  Édes Jézusom köszönöm neked! – csuklik el a hangja, és sírással küzd, ahogy tovább faggat. – De hát hogyan? Mi történt Kimi? Hol van most az a szegény lány? Az égre, mondj el mindent részletesen!

- Angliában találtam rá. Most már jó helyen, állandó felügyeletünk alatt van, már nem történhet baja. Vigyázunk rá, bár ő nem tudja, kik vagyunk.

-  Angliában? De hát, hogy keveredett olyan messzire az a szegény gyermek?

-     Vannak még homályos részek atyám, amikre nem tudom, de keresem a válaszokat. Az biztos, hogy a baleset után eszméletlen volt, súlyos fejsérüléssel vitték kórházba. Mivel angolul motyogott, ha egy pillanatra magához tért, angol címkés ruha volt rajta, aminek a zsebében angol pénz volt, és a vonaton egy angol turistacsoport utazott, arra gondoltak ő is közülük való. Még eszméletlen volt, mikor átszállították a szigetországba, a többi angol turistával.

Nem tudom, hogy miként kerültek Kisu irata és ruhái egy másik nőhöz, de ez történt. Erre talán majd csak ő tud egyszer választ adni, ha visszatér az emlékezete. Angliában egy hosszú rehabilitációs folyamatban vett részt, melyben a lábadozóknak különböző kézműves tevékenységgel próbálták visszahozni a kézügyességüket. Kriszti a festést választotta, és mellette elvégzett egy speciális, mentális betegek rehabilitációjára kidolgozott tanfolyamot, amiben felszolgálást, kávéfőzést tanult, és sikerült elhelyezkednie a Red Bull angliai központjában.

Én onnan jöttem egy üzleti megbeszélésről, mikor egy lámpánál megálltam, átnéztem, és azt láttam, hogy a mellettem levő sávban egy lány nagyon boldog a kocsijában, egy doboz Bullt használ mikrofonnak, és önfeledten énekel. Átnézett hozzám rám nevetett aztán elhajtott. Én meg ott ragadtam, képtelen voltam elindulni, mert a lány Kriszti volt. Mire észbe kaptam és utána hajtottam piros lett a lámpa. Utánam jött egy járőr és összeszólalkoztunk. Elvesztettem Kriszti nyomát, de biztos voltam benne, hogy ő az.

Közben a szabadidejében tovább festegetett egy kiállításra. Az utógondozottak alkotásaira egy jótékonysági rendezvény keretén belül lehetetett licitálni. Volt meghívóm, Adrian Newey-val mentem a rendezvényre, ő is a Red Bullnál dolgozik. Megláttam Kriszti festményeit, szinte kizárólag saját magát festi, rengeteg önarcképe van. Sikerült vennem egy képet és megszereznem a címét.

De elkerültük egymást, addigra már a Bull központjában lakott, ott kapott egy kis szobát. Sebastian megtalálta, és összebarátkozott vele, sőt meghívta magukhoz a tesztek után, hogy megfestesse a portréjukat.

Felkerestem a kezelő orvosait, megszereztem a leleteit, és eljuttattam az orvosnak, akihez jártunk. Minden kétséget kizárva Kriszti az!

Most jöttem az első téli tesztről. Kriszti ott volt velünk, a Red Bull csapattal, és minden nap nála ittam a kávém. Ő az, minden kétséget kizárva, megtaláltuk, de neki fogalma sincs arról, hogy kicsoda, és arról sem, hogy mi kik vagyunk! – igyekezetem tömören összefoglalni az elmúlt hónapok vesszőfutását, és kihagyni a kínosabb részeket, mint teszem azt fel, börtön meg ilyenek. Endre atyát nem ezek az apróságok érdekelték, hanem Kriszti!

-    Ez…amit itt elmondasz fiam, az hihetetlen – markolássza a reverendáját felajzottan – ez maga a csoda! Miért ne tudhatna erről mindenki? Miért ne osszam meg ezt a hihetetlen csodát Lotte-val fiam?

-   Miután Seb rátalált a Bullnál, próbáltam én is a közelébe kerülni, hogy beszéljek vele, vagy legalább lássam, vigyázzak rá. A Red Bull parkolójában találtam rá, éppen elhajtott, én meg utána mentem – sóhajtok hosszan. - A temetőbe ment, egy apró jeltelen sírhoz, abban a részben, ahova a város a magányos, vagy névtelen elhunytakat temeti. Egy kis sírhoz ment, virágot vitt és egy plüss mackóval beszélgetett. Miután elment, odamentem. A sírba két fejfa volt beszúrva. Az egyiken egy azonosító szám állt, az évszám és egy szó, kislány! A másikon szép betűkkel kicsi Sara! Nem tudom, honnan szedte a nevet, de Krisztit most Saranak hívják, Sara Faradynek.

-         Sara? …Sara Faraday? …A temetőben? – dadogja megtörten.

-     Igen atyám, megtaláltam őt, ott nyugszik a kislányunk egy szemétkupac mellett. Amint lehetőségem nyílik rá, azonnal hazahozatom onnan.

-   De hát az nem lehet….Hiszen a gyerek….a kis Kiki…. – halkul el a hangja, szemei ijesztően kitágulnak, ahogy rám mered.

Nem válaszolok. Némán nézek a szemébe. Hagyom, hogy magától jöjjön rá. Döbbenten néz. Nem ostoba, kezdi már érteni.

-     De ha nem Krisztit találták meg…ha nem őt azonosítottuk….ha nem ő halt meg….akkor a kislány….Kiki nem Kriszti lánya? – mered rám.

-      Nem – suttogom a fejemet ingatva. – Már elvégeztettem a DNS tesztet vele is. A kicsi nem a mi lányunk!

-         Uram irgalmaz – suttogja.

-         Ez természetesen nem jelent semmit. Én örökké a lányomnak fogom tekinteni.

-       A kis Kiki nem Kriszti lánya? Mit fog ehhez szólni Lotte? Hogy mondjam el neki? Mi lesz most a kislánnyal fiam? – néz a szemembe.

-         Gondoskodni fogok róla és a jövőjéről, ő az én felelősségem!

-         De Lotte? Mit fog szólni? Miért nem tudhat erről fiam?

-       Természetesen tudnia kell erről, csak várja meg atyám, amíg elmegyek. Már nagyon elfáradtam, rettenetesen kikészültem lelkileg. Most Kisura és a munkámra kell összpontosítanom, hogy helyt tudjak állni, és a közelébe maradhassak. Önnek is nehéz volt elmondanom! Nem bírnám már még egyszer! Most nagyon bonyolult minden! Nem tudom Lotte, hogy reagál, ha kiderül, hogy egy idegen gyereket imád Kriszti kislányaként. Nem tudhatjuk, mi játszódik majd le a lelkében, lehet, hogy elutasítja, és én most semmiképp se vihetem haza a kicsit. És nem szeretném idegen kézre sem bízni. Itt jó helyen van, rengeteg szeretetet és törődést kap.

-         De mi a szándékod a kicsivel Kimi?

-      Nem tudom – ingatom fáradtan a fejem. – Semmit se tudok! Ki kell derítenem, hogy kicsoda, kik a szülei? Lehet, hogy él az apja és gyászolja.

-         De hogyan fiam?

-     Nem tudom! Vannak még elvarratlan szálak ebben az ügyben. Nem állíttattam le a nyomozást. Valami váratlan dolognak kellett történnie a baleset előtti pillanatokban, hogy ilyen fatálisan összecserélődött a két nő. 9 terhes utazott azon az átkozott vonaton, én mindet végignyomoztatom. Ki kell derüljön, hogy mi történt abban a néhány másodpercben, amíg nem beszéltem vele, bármi is az ára. Csak néhány másodperc volt, amíg várakoztattam, pár mondatot beszéltem és már vetem is vissza a vonalat, de ő már nem volt ott! És mire megtalálták, már más ruhájában volt, más használta a személyazonosságát! Bármennyire is hangulatfüggők, és érzelmektől túlvezéreltek a kismamák, nem hiszem, hogy hirtelen kedve szottyan ruhát cserélni egy másik állapotos nővel. Valami rossz történt ott, de én kiderítem!

A kicsinek jelenleg én vagyok a gondviselője, és ez így is marad. Ha nem találjuk meg a családját, akkor lányomként nevelem fel. De szükségem van Lotte segítségére. Kisu hamarosan idelátogat Sebékhez, és ki tudja? Lehet az ismerős környezet, esetleg előhoz valamit a mélyből. Nem találkozhat nálam egy csecsemővel, mert fogalmam sincs, hogy reagálna rá. Én mindenképp haza hozom, bármit megteszek csak idő kérdése. De nem tudom, hogy úgy jön majd ide vissza, hogy emlékszik ránk, vagy úgy, hogy fogalma sincs arról, hogy önök kik atyám. És így azt sem tudom, hogy a kislányhoz milyen érzelmekkel viszonyulna. Nem akarok hazudni neki, és biztos nem engedné el, ha magamnál tartanám. De gondoljon bele atyám! Egy olyan gyereket neveljen, aki akár az övé is lehetne, de nem az, hanem egy nőé, aki valamilyen rejtélyes okból kifolyólag elvette az értékeit, a ruháját, és ellopta a személyiségét? Az a nő bármiért is, de tönkre tette az életünket!

Atyám ön szerint mit akarhatott az a nő a mi Krisztinktől?

Talán meghívatni magát az ön ünnepi ebédjére? Ugye nem valószínű!

Annak a nőnek a gyereke fogadná itt, akinek az anyja tehet minden fájdalmunkról. Kisunak kell majd eldöntenie, hogy akarja azt a kislányt, képes felnevelni, vagy keressünk egy megfelelő helyet, bébiszittert, aki a gondját viseli. De ehhez időre van szükségünk, előbb egymással kell rendeznünk végre az életünket, vissza kell találjon hozzám!

És ezért kérem, hogy óvatosan közölje a hírt Lotte-val. Lotte okos nő, pillanatok alatt rájön, hogy valaki elvette Kisu iratait, és ő annak a valakinek a gyermekét szereti olyan mérhetetlen nagy szeretettel. Lotte-nak is meg kell adni a választás lehetőségét. Talán szeretné maga mellett tartani a kislányt, de lehet, ha fény derül mindenre, nem akarja őt. Időt kell adnunk mindkét nőnek, hogy eldöntsék, mi legyen a kislány sorsa. 

Vagy Ön szerint nem ez a helyes lépés atyám? Adjon tanácsot, mondja meg, mit tegyek?

-  Fogalmam sincs fiam! Isten újra és újra próbára tesz minket! A kis Kiki nem tehet arról, hogy ki volt az anyja. Nem büntethetjük a szülő vétkéért – suttog megtörten.

- Persze, hogy nem! Szeretem őt, és nem hibáztatom semmiért, de nekem most Kriszti a legfontosabb! Mindennél és mindenkinél fontosabb atyám. Ezt meg kell értenie!

-    Azt mondod Kriszti Angliában él és dolgozik, és veletek lesz a következő teszten? Hol is lesz az fiam? – kérdi, és hagyja válasz nélkül a mondataimat. - Oda kell mennem! Látnom kell őt!

-   Na még mit nem! – horkanok fel. – Úgy értem – húzom be a nyakam a pillantása alatt – már anyám is ígérte jöttét. Nem tartom jó húzásnak, hogy így lerohanjuk a régi életéből. Túl sok lenne ez neki. Az orvos azt mondta, nem szabad siettetni, nem szabad őt sokkolni a régi életével, mert a hirtelen rázúduló információk alatt összeomolhat, és annak beláthatatlan következményei lehetnek. Neki kell egyedül felfednie a sötétséget, ami az agyát ellepte.

-      Édesanyád már tudja?

-  Igen. Neki már elmondtam, hogy Kiki nem a vérszerinti unokája. Joga volt megtudni, annyit aggódott érte, olyan sokat virrasztott mellette a kórházban.

-         Hm, igen…ez nem egyszerű. És, hogy fogadta?

-    Nos, - eresztem ki hosszan a levegőt a tüdőmből - arra összpontosít, hogy Kisu él! Ez az érzés elnyom nála mindent. Igen szerette azt a lányt. Ezért is jelentkezett be. Jön velünk a futamokra!

Anyám erős asszony, képes lesz úrrá lenni az érzelmein, és nem fogja lerohanni Krisztit. De én tudom milyen nehéz ez. Sebastian mikor megpillantotta, elfeledkezett minden óvatosságról, odarohant és megölelte. És én is elgyengültem karácsonykor. Nem bírtam ki, megvolt a telefonszáma, és felhívtam a tiltás, és az ígéretem ellenére, hogy nem teszem, nem zaklatom. Ott ültem egyedül….hallanom kellett a hangját….

-         Tudja még ezt valaki fiam?

-       Nos, néhányan, akik segítettek a nyomozásban. Hanna, Seb, a trénerem Mark, Rikku és a menedzserem. Egyik nap visszamondattam velük a Red Bull ajánlatát, másnap kiderült, hogy Kriszti él, és a Bull központban van, ezért felhívtam őket, hogy szerezzenek egy ülést a Forma 1-ben, nem számít hol, és milyent, csak ott lehessek. Nem értették, kellett valami magyarázatot adnom, és miután megtudták az okát, mindent elkövettek, hogy visszakerülhessek.

-         Ez az egész történet így elsőre teljességgel hihetetlen. Ha ez igaz, hálát kell adnunk az úrnak! És te fiam? Mit teszel, hogy megkedveltesd magad?

- Hát egyelőre még nem sokat! Próbálok náluk lógni, amennyit csak tudok, de Kriszti úgy kerül, mintha pestises lennék.

-   Régen se volt túlságosan barátkozó – sóhajt fel. - Fiam, most menjünk vissza Lotte-hoz és a kicsihez. Vacsorázzunk meg, aztán menj és Isten segítsen utadon.

  Nekem imádkoznom kell, megbeszélem az Urral, hogy mit tegyek. Mert ugye, végül is, ha úgy nézzük, te maradsz a gondviselője továbbra is, tehát ha így nézzük, egy bizonyos szemszögből nem állítunk valótlant, hiszen te gondoskodsz a kicsiről ezután is, ahogy eddig. Végül is nem hazudok Lotte-nak csak kicsit később informálom az új fejleményekről. Van jó szándékú füllentés, amit az úr is megbocsájt. Oh, gondolkoznom kell fiam! Addig is arra kérlek, tájékoztass mindenről. Hívj fel és mond el, hogy van Kriszti, és, hogy haladtok. Nagyon szeretném látni! Imádkozom érte, és érted is, hogy sikerüljön a szívében újra felélesztened a régi érzéseit. Imádkozom édesanyádért, és értünk is, hogy Lotte-t átsegítse az úr végtelen jósága ezen a megrázkódtatáson, és végül helyes döntést hozzon. 

Az est további részéről és a vacsoráról nem maradtak emlékeim a szorongáson kívül. Minden igyekezetemmel azon voltam, hogy az asszony ne vegyen észre rajtam semmit. Nem volt könnyű. Endre atya a mély hallgatás elől, a szokásosnál többször koccintott a megfáradt arcú Fritz-cel, és a beszélgetés szüneteiben, nagy körültekintéssel szemezgetett a rizsszemek között.

Alig vártam, hogy végre hazainduljak, miután lefektettük a kislányt és elköszöntem tőlük. Már csak arra összpontosítottam, hogy hazaérjek, és végre bezuhanhassak az ágyamba.

Egy nap kihúzva!

Hamarosan újra találkozunk kicsim!

Hétvégén hozom a folytatást is, mostanra ennyivel tudtam elkészülni!

De jó úton haladok, újra megjött a kedvem az íráshoz!

Már csak időt kell rá szorítanom a többi tennivalóm között!:)

Boldog Nőnapot!:)

Szeretettel, Luna

Tavaly ezt a dalt kaptuk a fiúktól, hát nagyjából ilyen férfias hangzásban, a felső szólamot öcsém és Kakukk igyekezett vinni!:)

Hogy idén mit kapunk még nem tudom! De nagyon kíváncsi és izgatott vagyok, mert biztos most sem feledkeznek meg rólunk a fiúk!

Tarzan egyre leleményesebb, egyre több időt tölt az öcsémmel, és ez határozottan meglátszik rajta!:)

Reggel, a szokásostól eltérően nem vetődött mellém a kávénkkal, hanem finoman keltegetett, hogy menjek ki, ha megittuk, mert meglepetés reggelit készített nekem!

Mikor kinyitottam a szemem azt hittem még valami furát álmodom, de nem! Tarzan ott ült mosolyogva, talpig egy szivecskés csokornyakkendőben, és egy apró félkör alakú fodros szélű szivecskés köténykében!

Nem akartam hinni a szememnek, és később még kevésbé, bár a látvány nem volt ellenemre, ahogy eszegettem, ő meg serénykedett nekem háttal, és éppen narancsokat gyilkolászott, hogy kifacsarja őket, és közben célozgatott a délutáni meghitt ünneplésünkre.

Mondtam rendben, de akkor is ezt a csini kis szettet szeretném látni rajtad!:)

Bevallom, egészen belefeledkeztem a derekára kötött ügyes kis szívecskés masniba!
Izgatottan várom a délutáni folytatást!:) <3