Szerencsés napot mindenkinek!:)

Sziasztok!

Igen tudom, nem kellene babonásnak lennem, és valójában talán nem is vagyok annyira, de mégis magával ragad ez a dátum, PÉNTEK 13!:)

Hát olyan izgalmas! És ez a kép olyan kis aranyos!:)

Ma megkettőzött figyelemmel vagyok mindenkivel, és mindennel, mert hát babona ide meg oda, azért nem árt az óvatosság! És azért még annak is örülök, hogy tegnap letettem az utolsó vizsgám, így mára már csak az édes kornyadozás marad, és várom a percet, mikor végre rohanhatok haza az én beteg Tarzanomhoz!

Hát igen! Még mindig azt tartom, hogy imádom a 2017-es évet, és várom minden napját, és tudom, hogy rengeteg jó és boldog élmény fog várni rám ebben az évben. Azonban be kell látnom, elég nehézkesen indul.

Ami jó, hogy fogadalom nélkül leszoktam a dohányzásról, mivel éjfélkor még a takaró alatt vacogtam, mint egy sovány beteg vadmalacka, nem kívántam sem enni, sem inni, napokig még kávét sem, és így nem gyújtottam rá. Aztán arra gondoltam, ha már kibírtam egy hétig, akkor inkább befejezem. Így egy fogadalom mégis összejött!

Tarzan szerint arról van szó, hogy megváltozott az életritmusom. Eddig éveken át az évvégém volt tele problémával és fájdalommal, most ezek áttevődtek az év elejére. Micsoda boldogság!:)

A kínai masszőrünk szerint azonban ez nem így van, mert tulajdonképpen még a tavalyi évet tapossuk, majd csak január végén kezdődik a kakas éve, és majd akkor lesz nekünk jó, mindösszesen arra kell ügyelnünk, hogy ne legyen a közelünkben semmi, ami piros színű, vagy kötődik a piros színhez.

Na erre a mondatra Tarzan felől olyan halálhörgés szállt felénk, hogy még a sokat megért sztármasszőr is megilletődött, de Peti esküszik, ő most így tud nevetni, és megígérte, hogy igyekszik majd mindent, és mindenkit távol tartani tőlem, aminek köze van a piros színhez.

Örültem, hogy ilyen jól tud együtt mulatni a családom, és intettem a masszőrnek, hogy ne kímélje a haldoklót!

Az van ugyanis, hogy Tarzan is lebetegedett. Mondtam neki, hogy tartsa magát távolt tőlem, de hát beszélhetett neki az ember. Kedden már teljesen leamortizálva jött értem, annyira rosszul érezte magát, hogy én vezethettem hazáig, a szakadó hóban, szóval a végét járta!

Aztán ágynak esett, én meg átszellemülten röpködtem körülötte, mert elhatároztam, hogy én leszek a legodaadóbb, legkedvesebb, legtürelmesebb ápoló a világon.

Hát kellett is a türelem, mert Tarzan haldoklott, hörgött, köhögött, tüszizett, és ha mégis levegőhöz jutott, égnek emelt arccal jódlizott, hogy el vagyok átkozva, akár a Bagaméri fagyis, egy régi magyar filmben!:)

Én meg mondtam, lesz még rengeteg időnk arra is, most itt ez a finom erőleveske, neked készítette Miska, eszikézzél kicsim belőle. Ő meg, hogy nem! Mondom de igen, gyere megetetlek, mint egy babát, én egyetlen szépséges szőke skótom. 
Ő meg, hogy, de nem kell!

Fújdogálom neki a kanálkát és duruzsolom, hogy te szépséges okos doki tudod, hogy enned kell, tátsad csak ki a szájadat, de rögtön.

Ő meg, hogy ettem már tegnap!

Hát ilyen egy nagyon beteg nyűgös férj! De én akkor is imádom, mondtam, hiába is erőlködik, nem tudom nem szeretni, és ha fényt akar enni rendben, de akkor nem alszom vele.

Végül csak elfogyott a leveske!

Jött az egész család látogatóba, és vigasztalták a vigasztalhatatlant, akinek oda az éves projektje, és köhögéssel, meg orrfújással, tea kortyolgatással tölti az éjszakáit, pedig nagyon nem ez volt a terve! 
Azért én gyengéden cirógatom, szorgoskodok körülötte, és duruzsolok egész éjjel, hiába akar undok lenni, nem hagyom magam lerázni! Mondtam, hogy lemosdatom, kikérte magának! Illetve, hogy térjünk rá majd akkor vissza, ha már jól lesz!:)

Körcsike mondta, hogy menjek le vele, van neki valami kenőcse, és ha azzal bekenegetem a hörgő Tarzan mellkasát, könnyebben lélegzik, meg nem köhög majd annyira.

Hát elindultunk gyorsan, mert a hisztist nem lehetett sokáig magára hagyni, követelte az állandó jelenlétem. Úgy a második lépcsőnél körcsi megbotlott, és mivel belém volt karolva, arccal előre magával rántott, szigorú repülőmókus pozícióban. Hát szálltunk rendesen!

Azt mondják – már mikor mertek nevetni – hogy én egyedül adtam elő egy kvartettet. Vagyis ordítottam torkom szakadtából, közben zokogtam, igyekeztem levegőt venni úgy kapkodva, mintha éppen rohamom lenne, és ha kaptam levegőt azt kiabáltam, hogy jól vagyok, jól vagyok, és még röhögtem is. Ezt mind egyszerre.

Velem ellentétben szegény körcsike viszont csak ordított, ami nem megvetendő, mert neki is van egy hangerőssége!

Egyetlen pillanat alatt elősereglett az egész család, még a zombi Tarzan is megjelent a lépcső tetején egy takaróba burkolózva, csak reméltem, hogy nem ugrik utánunk. Artikulátlan hangon egyre csak ordítozta, hogy van a fejed Nóri?

Ezért ismételgettem, ha kaptam levegőt, hogy jól vagyok, jól vagyok!
Ez szemmel láthatóan nem igaz, óbégatott a riadt öcsém is körülöttünk.

Az történt ugyanis, hogy mindketten térdel érkeztünk a lépcsőre, és mikor legurultunk az aljába, és a lábamhoz kaptam, a térdkalácsom oldalt dudorodott ki. Ijesztő és undorító volt, és rémületemben megragadtam két kézzel, és helyre rántottam, de nem is értem közben, hogy nem pisiltem be a fájdalomtól.

Markoltam két kézzel, és néhány másodpercig csak sikítottam, mint akit nyúznak, mert akkor nem fájt annyira. Aztán már csak sírtam, meg nevettem és kiabáltam, a riadtan köröző hiénáknak, hogy hozzám ne érjen senki, mert meghalok.

Körcsike viszont nem rántotta vissza, neki még mindig ott volt a térde oldalt, és elég kitartóan ordított.

Én akkor már csak sírdogáltam, mert Mókica, az én édes kisöcsim, odatotyogott hozzám és átölelte a nyakam, és egy nagy nyálas puszit adott, hogy ne sírjak. Annyira édeske volt, persze, hogy egyből bömböltem, én úgy, de úgy szeretem, olyan kis jószívű, drága kis emberpalánta!:)

Apu végül felkapott, és visszaszolgáltatott a dülöngélő, követelőző Tarzannak, körcsikének meg lefagyasztották a lábát, és a nővérem meg a sógorom visszatették a térdkalácsát, mert hát a Dani mégis csak állatorvos, és gyakran operál térdeket, ha nem is emberit. Körcsike meg a Hálaadás utáni mérlegeléskor, ami 104,8 kg-ot mutatott, elnevezte magát Mamutnak, és követelte, hogy ezentúl így hívjuk mi is.

Hát kicsit finomítottunk rajta, és most Mamutka a neve. Mikor már hatott az érzéstelenítés egyre csak sopánkodott, hogy oda az utolsó mamut, ím így halnak ki a mamutok! De a többiek csöndre intették, és inkább kapott néhány pohárka jóféle whiskeyt, amitől estére egészen kivirult, és a kanapéról egzecíroztatta a családot!:)   

Szóval túlélte, és most pihizik, és amúgy is már sokat fogytunk, mert foglalkozom vele, és azt eszi ő is, amit és amennyit én, így már 99 kilóra sikerült lemennie másodika óta.

Aznap eléggé mozgáskorlátozott voltam, de másnap már tudtam járni, csak nem mertem hajlítani a térdem, és azóta is attól rettegek, hogy rosszul lépek és kifordul megint, mert a szalagjaim nagyon meglazultak. 
Vizsgán is csinosan magas sarkúban tipegtem, oldalamon a vigyázó Barbival, és nem is a vizsgától féltem, hanem, hogy ki ne menjen a bokám.

És akkor ott van még az aggódó Tarzan, aki otthonról van velem 24 órás élőkapcsolásban, mert tudni akarja, hogy nem karamboloztam, jól vagyok és sietek haza hozzá!

Nővérem karácsonykor jókedvében arról morfondírozott, hogy vérfarkas vagy inkább vámpír akarna lenni velünk az öröklétben. Nos, szerinte én a vérfarkasüvöltést tökéletesen hoztam a lépcső aljában. Néz valami filmet, amiben pont ott tart a vérfarkas család, hogy együtt szívből üvöltsenek. Hát én megtettem szegény jó körcsikémmel. Mondtam Barbinak, legyünk inkább vámpír, mert én nem voltam boldog üvöltés közben!:)

És Tarzan se boldog, ahogy a teleholdnak fordítja az arcát, és dörgi mutáló rekedt hangon, hogy el vagyok átkozva!:)

Ezek után kihívtam egyik kínai barátunkat, aki nagyon jó masszőr meg akupunktúrás, hogy tegyen csodát, lassan az egész család leamortizálódik. Hozott Tarzannak valami férfiteát, amitől még rettenetesebb lesz ő is meg a vangja is, vagy mi!:) Tarzan dühöngött és hörgött, hogy köszöni szépen a vangja teljesen rendben, csak magányos! Mondtam neki, nem lenne magányos, ha nem ajánlgattad volna egyfolytában, hogy nyeles aszpirin, minden bajnak orvossága, de csak legyintgetett felém dühösen.

És láttam, hogy apu is öntött magának egy pohárkával. Nahát!:)

Már szegény Tarzan is jobban van. Az imént részletesen kifaggatott, hogy szedem-e a gyógyszerem, meg amúgy minden rendben velem? Mondtam persze, de mi ez a hirtelen jött érdeklődés? Azt mondja, csak mert most meg még más se hiányzik, csak összehozzunk 13-án egy gyereket. Látom azért őt is foglalkoztatta a dátum, de eléggé elszontyolodva kérdeztem, hogy már nem akarsz velem családot?

Azt mondta, akarok, de majd csak akkor, ha már nem kívánlak 24 órában. Hát nem pont ezeket a szavakat használta, de ez a lényege.

És még azt is, úgy érzi, végre most először tökéletesen rendben vagyok magammal, a világgal, és az életemmel. Érzi, hogy boldog vagyok és kiegyensúlyozott, és szeretné, ha ez az állapot néhány évig még stagnálna és így maradna köztünk, mert ha egyszer elkötelezzük magunkat, akkor már nem csak mi leszünk egymásnak, onnantól kezdve már örökre anyuka, meg apuka maradunk, amíg csak élünk!

Azt hiszem megint igaza van, és valóban boldog vagyok, és élvezem végre az életem minden pillanatát. Nem szorongok, nincsenek félelmeim, egyszerűen csak boldog vagyok, várom a reggeleket, a nappalokat és az éjszakákat, mert mindegyik tele van varázslattal és boldogsággal nekem!

Hát így telnek a napjaim! Cseppet sem unatkozom, próbálom felvenni a fordulatszámot, és ügyelni rá, hogy ne pörögjek túl szokás szerint. Készülnek a dekorációk, hangoljuk a műsort, mert egyre több az elégedetlenkedő vendég is, akik már jönnének bulizni. Elég sok dolgom lenne bent, de hát száguldozom, mint Bicebóca, öcsém felajánlotta, hogy eltologat Móki babakocsijában, de nem éltem a lehetőséggel.

És persze írok is, már elég jól haladok, nem felejtettem el, listát készítettem a napi teendőimről, nővérem legnagyobb örömére, mert Luna végre visszatért! Szerinte!:) És a lista szerint legalább egy órát kell minden nap a blogomra, és az írásra fordítanom! Persze nem könnyű, hogy közben ott liheg és duruzsol a fejemben egy magányos, mellőzött és elkeseredett dilidoki!:)

Reggel én voltam a féktelen száguldó! Öcsém szerint még egy teknős is lehagyott volna minket, ha járkálnának a hóesésben, amit vezetek egy terepjáró és még hólánca is van, de azért jött lelkiismeretesen mögöttem, nem előzött meg, és nem is mert dudálni, mert Tarzan megígérte, hogy a kezébe adja a férfiasságát, ha nem vigyáz rám. Öcsém nem értette, hogy most pontosan kiéről is beszél, de Tarzan felvilágosította, hogy a te bráneredről, ami akkor már nem fog hozzá kötődni, ha nem figyelsz a Lunára!

Sajnos ma nem lesz se lovaglás, pedig isteni érzés a hóban, se szánkózás, még az állatkáimat se etetgethetem, nehogy újra megbetegedjek.

De jó hír, hogy talpra állították körcsit, így Mamutka újra köztünk jár!:)

Nem tudom otthon van-e hó? Ha igen, akkor hajrá, előre ki a szabadba mindenki!

Nagyon szép hétvégét kívánok és hamarosan érkezem az új részel.

Puszi mindenkinek, Luna

Hát nem így van?:)

Mondanom se kell, egy kedves kép szépöcsémtől az elmúlt napok emlékére!:)

Hát igen, majd még beszélünk vele erről!:)