Egy díj....és a válaszaim

Sziasztok!

Örömmel fedeztem fel, hogy kaptam egy díjat!

Köszönöm, Vivkónak! 

E díj következményeként ellátogattam a blogjára, és mindjárt fel is iratkoztam rá!:)

Egy kicsit megcsúsztam a válaszokkal, de most igyekszem ezt is pótolni. Jelentem, már itt vagyok kint a nagy hó birodalmában! A repülőn volt időm a kérdéseken gondolkozni, így elkészültek végre!

10 dolog magamról:

1.Szeptembertől pszichológusnak tanulok és már nagyon várom

2.A legjobb barátom egy pszichodoki, aki szerint, ha gyerek lennék, hiperaktívként jellemezne

3.A tánc a munkám és a hobbim is…úgy mondanám az életem!

4.Imádom a zongorát, a táncot, az éneket, a pszichológiát….és gyerekekkel szeretnék foglalkozni. Hát a jövőben valahogy majd ezt a pár dolgot kell összegyúrnom.

5.Jobb kézzel írok, ezen kívül minden mást balkézzel művelek. Az órámat is – ha hordok – a jobbon hordom, fordított felállásban teniszezem, fordítva kötök és horgolok, (és így nagyon nehéz ám megtanulni) fordítva játszom hangszereken, és ellenkezőleg kezdem az ugrásokat meg a pörgéseket a táncban és a kung-fu-ban is. A pszichodikim szerint azért vagyok ilyen hebrencs, – ha kedveskedni akar, úgy mondja, sokoldalú, - mert nem sikerült egyik agyféltekémnek sem erősebben kifejlődnie.

6.Kóros beszédkészségem és közlésvágyam van, amit vagy szóban, vagy írásban fejezek ki. Azt hiszem elég nagy a szókincsem, és minden érdekel. A dilidokim, egyszer tett velem egy kísérletet, mondott egy szót, nekem meg szinonimákat kellett rávágnom kapásból…aztán nevetett, hogy reménytelen és otthagyott. (pedig még a felénél sem jártam.:))

7.Nagyon őszinte vagyok, nem szégyellem bármi is történik velem vagy körülöttem, mert az is én vagyok, és felvállalom, és bármi rossz is történt – ha nem tragédia – akkor egy idő után jókat nevetünk a sztorikon.

8.Alig van titkom…sőt ha jobban belegondolok nincs is, mert képtelen vagyok magamban tartani. Ami van, az nem csak az én titkom, más biztonságára, jó hírére mindennél jobban vigyázok, akár a saját káromon is.

9.Kicsit kényszeres is vagyok – ezért gáz egy pszichológus barát – állandóan mosok és pakolgatok magam körül, és ha izgatott vagyok, helyben futok – csak nem veszem észre! Erről jó lenne majd leszokni, idős koromban hülyén festenék az utcán, mint vágtázó nagymami:)

10.Állandóan túlpörgök. Azt mondják a körülöttem élők, hogy több mint 1000 fokon élek. Sajnos nem érzem még a mértéket, és néha kidurranok, mint a megfáradt lufi.

11.Nagyon egyedi furcsa pózban alszom, ha egyedül vagyok. A lábaim balra fektetem az ágyban, a testem meg kicsavarom jobb fele, mint egy megtekert stangli!:) A nővérem – a tudor – azt mondja, vannak alvási pózok, melyek alapján be lehet sorolni az embereket, pl. hanyatt alszik szétdobott karokkal, lábakkal. Vagy magzat pózban összekuporodva, vagy hason…..

De úgy ahogy én szunyálok, arra nincs besorolás! Hát igen! Egy a sok furcsaságom közül!:)

12.Angolul és oroszul beszélek, és pár hete kiderült, hogy a német sem reménytelen.

13.Imádom a szülővárosom ivóvízét. Mostanában számos helyen jártam, és ha haza értem, az első utam mindig a csaphoz vezetett, és pukkadásig ittam magam!:)

14.Imádom a fűszeres, tüzes, lángerős ételeket, ráadásul forrón. A barátom mindig rohamot kapott, hogy én már mindent befaltam, ő még neki sem tudott állni. Öcsém így elemezte a helyzetet, neki az arca szőrösödik, a barátomnak a lába, nekem meg a torkom!:)

15.Imádom az embereket, az állatokat, és a természetet. Ha csak tehetem, igyekszem segítőkezet nyújtani, ám nem bírom feldolgozni a fájdalmat, és egy idő után összeroppanok. Ezért mostanra már inkább csak távolról segítek láthatatlanul.

16.Még 20 éves sem vagyok, mégis próbálom látni, és elemezni magam. Igyekszem azokat a negatív vonásokat, melyek általában a korosztályomra jellemzők kiirtani. Nem akarok kioktató, beképzelt, öntelt hiú lenni. Egy szörnyű tragédia után – leírom, mikor megszúrtak – egy évig ki sem mozdultam a lakásból, és akkor, az egész életem átértékelődött bennem. Nem csak a múltam, hanem a jövőm is, mert ott a magányban tökéletes tisztán láttam, nem csak más, hanem a saját hibáimat, a korosztályomét is. Csak grimaszolok, mikor egy fiatal kioktat egy idős embert, leszólja vagy lekezeli, mert mondjuk nem ért a nethez. Vagy, mert másfajta állatot szeret, vagy kövér, sovány, szóval más, eltérő megszokottnál.

Mikor hallgattam a dédikémet főzés közben, ahogy mesélt a múltról, a gyerekkoráról, a nehéz kétkezi munkájukról, a szokásaikról, akkor rájöttem, hogy ők sokkal életképesebbek nálunk, mert lehet, hogy nem képes egy üzenetet elküldeni a neten, vagy a telefonon, de vannak hagyományaik, megfigyeléseik, melyeket régen tiszteltek és ápoltak. Vagy a szomszéd pálinkás bácsi meséit a bányákról, letűnt idők nagyságáról, a városunk múltjáról, rengeteg olyan élménnyel lettem gazdagabb, amit talán soha nem tapasztalok meg, ha nem tartok önismeretet és nem gyakorlok önkritikát.

Azokban a rettegésben telt magányos óráimban, arra gondoltam, mennyi mindenről maradtam volna le, ha nem történik velem ez a szörnyűség, és ők nem karolnak fel, időt, energiát, és szeretetet pazarolva rám. 
Szóval lehet, hogy valaki idős és nem érti a modern technika vívmányait, de meggyőződésem, ha történne valami katasztrófa, ők nem esnének pánikba, és jobban tudnák mit tegyenek, mint mi. Az idős emberek tiszteletet és figyelmet érdemelnek, mert olyan értéket képviselnek, amit meg kell tanulni megbecsülni!

17.Egy kis önkritika, mostanában észrevettem, hogy romlik a helyesírásom, és olyan hibákat követek el, hogy elválasztom a szavaktól a ragot. Pl. asztal nak:). És rájöttem, hogy az angol miatt, mert ugye ott nincs a szavak végén rag, hanem előttük. Szóval, ha ilyennel találkoztok, tessék nagyvonalúan átsiklani felette, mert az életem eléggé nemzetközi nyelven folyik, de majd figyelek!

18.És egy érdekesség a végére, összeszámoltam, és az év közepére, ha mindenki itt kint lesz már velünk, összesen 15-en leszünk. Szép népes család vagyunk, imádom!:) És ez csak a kezdet! Talán lesz még egy tesóm, és a nővéremnek meg a barátnőimnek is remélem, születnek gyerekeik, és akkor majd összegyűjtöm őket, és rajtuk töltöm ki az anyai szeretetemet!:)

Upsz, most nézem csak! Ez több mint tíz dolog rólam. Remélem nem bánjátok!

És most Vivkó kérdéseire a válaszaim:

1.   Melyik az a könyv, amit most olvasol, amit legutóbb olvastál?

Bár imádok olvasni, mostanában nem tettem. Nem volt rá időm otthon. De míg itt kint voltam, ne nevessetek ki, de mesekönyveket olvastam. Hans Christian Andersent, Cinderellát (Hamupipőke) és Joan Webstert – aki Mark Twain unokahúga volt. Egy új társadalomba kell beilleszkednem, és gondoltam kezdjük a legelején, a mesékkel!:)

2.Van olyan film, amit minden karácsonykor megnézel? Ha igen, melyik az?

A Karácsonyi Vakáció. Gyerekkoromban mindig ezt néztük a papámékkal, és olyan nagyokat nevettünk. Amúgy meg jellemző egy kicsit ránk az egész hangulata, mi is sokan vagyunk, és mindig történnek dolgok. És az idén megnéztem a Karácsony Connecticutban című filmet, a főszereplő miatt, meg mert eredetileg, majdnem oda költöztünk.

3.Szerinted van értelme az újévi fogadalmaknak? Te szoktál tenni?

Szerintem mindenképp van. Erősíti a jellemet és az akaratot, mert ha valamit megfogadunk magunknak, azt próbáljuk a lehető legtovább megtartani. Sikerül ameddig sikerül, nem az a lényeg, hanem hogy legalább megpróbáljuk, és majd legközelebb még tovább bírjuk!

Én most tettem néhányat, mert elég különleges élethelyzetbe kerültem és a rendszerezés és az odafigyelés elvonja a figyelmemet másról.

Az érzelmi életem rendbetétele mellett, célul tűztem ki a síelés, és a korcsolyázás művészetének elsajátítását, valamint az úszástechnikám fejlesztését….hát ugye, az én szintemen!:)

4. Mi a véleményed a tetoválásokról? Van, vagy tervezel csináltatni?

Nincs és nem is lesz. Se tetkóm se piercingem nem lehet, még a hajszínemet és hosszát se változtathatom csak egyeztetés után, mert aláírtam egy szerződést. Nincs bajom a tetkókkal, de azt hiszem, akkor se lenne, ha lehetne. Egyszerűen nem  jön semmi kép, amit örökké magamon szeretnék viselni, és írás sem, mert azt inkább felfestem a falamra világító festékkel. Mikor a szobámban raboskodtam, az ajtóm fölé a „Menedék” szót írtam, és sokat segített!

Mondjuk, a kelta kereszt tetszik, de inkább hordom medálként a nyakamban. A barátomtól egyszer kaptam egy nyolcados zászlós hangjegy fülbevalót, meg egy violinkulcs medált. Örültem neki, mert tényleg közel áll hozzám, de nem tudnék elképzelni a fenekemen egy szinkópa jelet.

Ismerek valakit, aki folyton kiborul, ha rácsodálkoznak a tetkójára, és nem értem, ha egyszer nem akarja ezt, akkor miért tetováltatott? És azt se értem, hogy valaki miért varrat magára például egy nevet, vagy becenevet. Fél, hogy elfelejti?

Persze láttam már ízléses tetoválásokat, de olyant is, hogy valaki részegen fogadásból tetováltatott, vagy gyerekkorában valami kezdetleges karikatúrát, sőt a csúcs, egyszer a bárban volt, mikor egy pasi nevetve mesélte, hogy tévedésből egy kínai kaja neve van a melle felett, amit élete mottójaként szeretet volna ott hordani! Végül is?:)

5.Mi szerettél volna lenni, mikor kicsi voltál? Mennyire tér el a mostani terveidtől?

Már kicsinek is döntésképtelen voltam. Neves agysebész, világhírű primadonna, vagy az Oscar várományosa, de csakis akció vagy egy táncos-dalos film főszereplőjeként!:) Természetesen már akkor is nagy hangsúlyt fektettem az élővilágra, vagy hó párduc, vagy vörös pandamedve rezervátum vezetője és gondozójaként. És természetesen nagy tanítónak készültem, mint Buddha vagy a Dalai Láma. Ennek érdekében kiskoromban elég erőszakosan igyekeztem mindenkit a tudás útjára terelni, és magyaráztam, tanítottam, oktattam….kérés nélkül is. (szegény öcsém mesélhetne:)) Erről igyekeztem leszokni egy bizonyos kor után, mert kellemetlen szokás, főleg ha az ember nem veszi észre, hogy irritálóan kioktató!:)

A terveim most is hasonlóak, csak lájtosabban, világhír nélkül!:)

6.Megfordult valaha a fejedben kisebb korodban, hogy megszökj otthonról?

Minden alkalommal mikor apámhoz kellett mennünk. Ez tartott minket ott életben. Egész idő alatt miközben lenéztek, kicikiztek és beszólogattak nekünk, a menekülésünket színezgettük. Hogy sosem tettük meg, az azért volt, mert anyut és a papámékat, mindennél jobban szerettem, és soha nem volt rá okom, hogy elmeneküljek otthonról. Inkább akkor voltam boldog és nyugodt, ha mind otthon voltunk együtt.

7.Milyen blogokat keresel fel általában? Ahol történetek vannak, vagy épp személyes blogokat?

Mostanában nemigen van időm rá, de egyszer egy virtuális barátnőmtől – Krisztitől – kaptam egy linket, melyen kötést mutattak be egy papír zsebkendős doboz segítségével. Ezen felbuzdultam, és más blogokat is megnéztem, és így tanultam meg karon kötni, és egy ilyen sál lett mindenkinek a karácsonyi ajándéka. És rákattantam a kenyér meg kelt tészta különlegességekre, mert a terveim között van, egy heti rendezvény a bárunkban, ahol mindig előrukkolunk majd valami ujjal. 
Na, ok, most kicsit elszégyelltem magam, és belekukkantottam néhány blogba gyorsan, és azt hiszem a személyes blogok között fogok körülnézni. Pl.itt van mindjárt Vivkó blogja, akitől a díjat kaptam, vagy még Amy-é és Black Angel-é is nagyon tetszett, fel is íratkozom. De nyilván még sok hasonló van, csak idő hiányában eddig nem néztem körül.

8.Mire vagy eddigi életedben a legbüszkébb?

Nem tudom….

Úgy mindenre magam körül, család meg ilyenek, de konkrétan magamban, azt nem tudom. Talán könnyebb lenne, más időben, de jelenleg van valami, utálok valakit, egy ártatlant, aki még nincs is, és ezért az érzésért megvetem, és gyűlölöm magam, és amíg nem tudom ezt legyűrni, vagy legalább tisztázni magammal, addig a magánéletemet jegelnem kell. Heh, ez jó megfogalmazás.

Szégyellem magam azokért a negatív érzésekért, amik bennem fortyognak.

Azt mondják, erős vagyok, de sokszor gyengének, vagy inkább gyávának érzem magam.

Más meg nincs…szeretek segíteni, de ezt mások is megteszik még sokkal hatékonyabban, mint én. Értem el sikereket a tanulásban, a sportban, a hobbimban, de mások profik ezekben, szóval ez sem olyan, amire büszke lehetnék…tényleg nem tudom.

9.Túlélnéd egy napig telefon és internet nélkül?

Simán túlélném egy átlagos időszakomban. Most viszont belehalnék. Amíg itthon voltam, non-stop ment a net, és ha mást nem, a cicámat bámultam rajta, ahogy szegény öcsém is tette régebben. Anyu és a kisöcsi kapcsolata célegyenesbe fordult, és egyre feszültebb vagyok. Nem csak én persze, hanem mindenki…

10.Mennyire tartod hasznos dolognak ezeket a díjakat?

Erre a kérdésre sem tudok válaszolni. Azt hiszem, elég speciális eset vagyok, mert a blogoláson kívül elég sok mindennel kell még foglalkoznom. Nincs időm más blogokra, így nem ismerek másokat. Néhány bloggert még a kezdetektől, de velük sem vagyok napi kapcsolatban. Nem reklámozom a blogom, nem olvasok másokat, persze szeretnék, régen, mikor még én nem vezettem blogot olvastam sok történetet, de azóta elég gyökeresen megváltozott az életem, és nincs ilyesmire időm. Persze ha kérik, szívesen kiteszek bárkit az oldalamra, vagy bármit szívesen, de nem szoktam kalandozgatni a neten. Ezért nem is tudom 10 embernek elküldeni, legfeljebb olyanoknak, akik már megkapták ezt a díjat. Azt meg butaság, hogy oda-vissza küldözgessük egymásnak.

Így leírtam magamról annyi mindent, ami éjjel egy repülőn eszembe jutott. Ha van kedvetek, válaszoljatok Ti is a kérdésekre, ezzel tudok talán hozzájárulni a blogos élet felvirágoztatásához!:)

Mégis, most eszembe jutott valami! Találtam egy kérdést BlackAngel blogján, ami annyira megfogott, hogy muszáj feltennem. Végtelenül boldoggá tennétek, ha válaszolnátok rá.

„Vajon Büszke lenne rám a kiskori énem?”

Akár itt a blogon, vagy privátban, de roppantul érdekelne, van olyan, aki igen? A kérdés nyilván adja magát, én nem annyira. Legalább is mostanában nem….

Nagyon egyben és rendben van az életem, hálátlanság lenne elégedetlenkednem, valahogy mégsem erre vágytam annak idején, mint lelkes kis Princess Luna, aki a szőke hercegről és a habos-babos csilivili menyasszonyi ruhájáról, meg a hét országra szóló lakodalmáról álmodozott.

Anyu iránti szeretetem örök és megbonthatatlan. Ha én lennék az anyukám, nem tudom, hogy mit mondanék, hogy tolerálnám, milyen tanácsot adnék magamnak a mostani helyzetemben.

Az, ahogy ő kezeli az életemet, a legnagyobb szeretetemet és tiszteletemet vívja ki.

Soha nem történt, vagy inkább nem emlékszem, hogy csak úgy haragudtam volna rá, inkább szégyelltem magam valamiért vagy hiányzott valami….egy klassz csuka, menő sulistatyó, hogy ne csúfoljanak, de soha nem bántottam volna meg azzal, hogy ezt valaha is szóvá tegyem. Sőt ez inkább még jobban összekovácsolt minket!

És a nővéremre is mostanában – az esküvője óta – különösen sokat, és olyan mély érzelmekkel gondolok, hogy folyton könnybe lábad a szemem. Még nem vagyok pszichológus, de kezdem megérteni miért lett ilyen, és már nem csak szeretem és csodálom az eszéért, hanem tisztelem az emberségéért. Büszke vagyok rá, hogy a testvére lehetek!

Mind szenvedtünk az „ócska” cuccaink miatt, és neki volt ereje néha azt mondani anyunak, hogy nem kell az a cipő, jó ez még, és különben sem esik mostanában. Vegyél inkább a Lunának egyet, mindig csak az én levetett dolgaimban jár.

12-14 évesen ezt mondani, azt hiszem mérhetetlen nagy lemondás és áldozat.

És tett még valamit értem, abban az időszakban mikor néha el kellett mennünk az apámékhoz, amire nem emlékeztem, talán nem is akartam azért, de mostanában valahogy felszínre tört, de még nem érzek erőt magamban ahhoz sem, hogy a dokival megbeszéljem. Talán nem kellene megkapargatni, nem lenne jó lefújni a múltról a jótékony portakarót. De mióta emlékszem a szememben hőssé nőt a nővérem, és értem már, hogy nem az szeret igazán, aki folyton hangoztatja fennhangon, hanem aki kész érted áldozatot hozni, hatalmas áldozatot, és soha még csak meg sem említi!

Na mindegy, térjünk inkább vissza a kérdésre. Hát akkor? Válaszoltok nekem?

„Vajon Büszke lenne rám a kiskori énem?”

Hamarosan jelentkezem minkét blogomon, addig ne hagyjatok cserben!:)

Puszi, Luna