53. rész - "Csak bízzál bennem...."

Sziasztok!

Elkészült az új rész.

Egy kicsit hosszabb lett mint terveztem, ezért majd a következő részben is folytatódik még.

Igen, azt hiszem egy kicsit húzom az időt, annyira megszerettem őket, és nehezemre esik fájdalmat okozni!:(

De aminek meg kell történnie, az úgy is megtörténik, bármit is teszünk ellene!:)

Jó olvasást, kellemes időtöltést!

Kimi….

Mindig azt mondogatja, álarcot viselek. Igaza lehet, de csak azért, hogy távol tartsam magamtól az idegen kíváncsiskodók hadát. Előtte már rége levettem, és kapituláltam. Nem rejtem álarc mögé az érzéseimet, a félelmeimet se. Rettegek érte és a lányunkért, félek, hogy éri őket valami és én nem leszek ott, hogy segíthessek. Ezek a legijesztőbb rémálmaim.

Rosszul lesz egyedül ebben a nagy házban, elveszti az eszméletét és nem lesz senki, aki segítsen, vagy legalább mentőt hívjon, mert én épp a világ másik felén hadakozom az itinerrel.

Kitaláltam valamit de még várom a kedvező alkalmat a felvezetéshez. Ha megfelelő időben és helyen jövök elő az ötletemmel, nem lesz ellenvetése.

Beköltöztetem hozzánk anyut. Most már nincs sok hátra, hamarosan elérkezünk abba az időszakba, hogy bármikor megszülethet Marie. Anyu mellett biztonságban lesz, nem kell állandóan aggódnom miatta.

Húsvétkor megbeszéljük, aztán még visszamehet Ramiékhoz majdnem egy hónapra. Csak május elején megyek az olasz futamra. Szeretnék ott lenni, érthető okokból. Tavaly elsöprő sikerem volt. Nem csak a „gyere vissza”, meg a „cseréljük le Alonsot Kimire” táblák miatt, hanem mert rengetegen szurkoltak nekem.

Ami a legfurább állítólag még leveleket is írtak meg aláírásokat gyűjtöttek és elküldték Maranellóba, hogy vegyenek vissza.

Szeretnék elmenni. Kedves emberek az olaszok, a faszfejeknek meg jó kis pofon látni a hatalmas hazai rajongótáboromat, pedig én nem fetrengtem a hazai futamon a nemzeti zászlómmal, mert hogy nincs is hazai futamom.

Vagyis itt a rallyban van, de nem hiszem, hogy az idén ott lehetek. Június végén lesz, és Aki szerint Marie akár két héttel előbb is érkezhet. Ha siet a kishölgy, a hazai futam alatt már otthon leszünk mind, és nekem eszem ágában sem lesz valahova is elmenni és magukra hagyni őket. Bárcsak ott tartanánk már…. – ölelgetem sóhajtozva.

-      Engedj már el! – szuszog.

-      Nem tudlak! – csókolgatom a boldogságtól túlcsordultan a nyakát.

-      Akkor mindketten éhen halunk! – vigyorog.

-      Éhes vagy cica? – emelkedek fel a nyakából.

-      Mint a farkas! – pillant rám oldalról huncutul.

-      Biztos Marie éhes. – vigyorgok.

-      Azt nem tudom, - ránt vállat, - csak a magam nevében szólhatok. – Tudod mit?  A kedvedért hanyagolom a mustárt! – dől hízelegve a mellkasomnak.

-      És mit ennél? – teszem fel nyomorultul a kérdést.

-      Ribizlit! – vágja rá csillogó szemekkel.

Kétségbeesett arccal lihegve érkezem Vettel rezidenciához. Seb megkért, hogy vigyem ki este a reptérre Hannát. Mégis csak úgy döntött, hogy elmegy a következő futamra.

Hanna az utóbbi pár napot szinte állandóan velünk töltötte. Meglepően jól megvannak Kisuval. Szinte mindenben közös nevezőre jutnak. Hanna sem egy bonyolult természet, leszámítva a sértődékenységét, ami azért az én esetemben be kell látnom gyakran jogos. Kisu meg akár egy földre szállt angyal.

Együtt főztek, amit aztán közösen fogyasztottunk el. A délutáni sétára hármasban indultunk aztán a házuknál elváltunk tőle. Ilyenkor haza ment és órákat beszélgetett a zabos és kanos némettel.

Aztán reggel miután Kisu felhívta már jött is a közös kávézásra.

Kértem aludjon nálunk, nem kell haza menjen, engem nem zavar, de nem maradt. Azt mondta, neki is szüksége van egy kis magányra, mi meg használjuk ki az utolsó hónapok adta boldogságot, mert aztán már minden más lesz majd.

Egyre jobban megkedvelem!

-      Ribizlit kell szereznem! – esek be az ajtón, miután beenged. - Megvettem minden szaros egzotikus gyümölcsöt, amit csak találtam, erre ribizlit kíván! Már megint előbb járt a pofám, kellett nekem megfontolatlanul kérdezgetnem….. – sóhajtozok.

-      Most panaszkodsz vagy dicsekszel? – ejti könnyedén a vállamra a kezét Hanna mosolyogva.

-      Egyiket sem! Egyszerűen csak boldog vagyok! – simítom végig a vállamon nyugvó kezet.

-      Akkor öltözök, bemegyünk a városba és szerzünk a te Kisudnak ribizlit, kerül, amibe kerül. – indul a cipőjéért.

-      Nyert a pasid, gratuláltál már neki? – vigyorgok.

-      Igen. – sóhajtozik. – Nagyon túl van pörögve, hogy így beindult a szezon elején.

-      Hiányzol neki….

-      Tudom, de legalább így értékeli a jelenlétemet.

-      Seb mindig is értékelt téged. Tiszták az érzelmei.

-      Tudom Kimi, - mosolyog, - de azért néha nem árt figyelmeztetni finoman arra, hogy mit veszíthet.

Fejet rázva megyek kifelé. Elegem van a sok asszonyi furfangokból.

Irány a ribizli akció!

Olyan elégedetten jövök be, mintha a WRC nyertem volna meg, nem egy kiló ribizlit.

Kisu kitágult orrcimpával szimatolja, lehunyt szemmel, az oly áhított csemegét.

Teljesen megfeledkezik az eddig kedélyesen cseverésző senor Sangriát hessegető Markról, aki közben megérkezett, hogy megdolgoztasson.

Percet sem várakozik, gyorsan megmos egy tálkányit és rászórja az előre legyártott mustáros kenyerekre. Lehunyt szemmel harap a fertelembe és hümmögve nyammog, teljesen megfeledkezve rólunk.

Elkapom a ledöbbent tekintetű Mark pillantását.

-      Meg ne szólalj. – nyögöm, és zavarodottan beszórok egy kis maréknyi vitaminforrást senor Pezonak.

Senor gombszemű lelkesen vetette magát a piros bogyókra. Pont olyan mohón falt, mint a gazdája. Miután mindketten degeszre ették magukat elvackoltak. Ki itt, ki ott. Kisu körbetornyozta magát kispárnákkal és a távirányító, meg egy kis tál tartalék ribizli társaságában elmélyült, valami növénynevesítő műsorban.

Senor Pezo ezzel szemben sokkal prózaiabban berongyolt a házába, és degeszre tömött pofazacskóval durmol.

Hanna viszonylag higgadtan fogadja a mustáros ribizlis összeállítást. Szerényen elhárítja a kínálást, megvárja, míg az éhhalál küszöbén tántorgó asszonyom kivégez két szelet kenyeret. Ekkor kihalász a táskájából egy pár leheletfinom rózsaszín kézzel kötött vagy horgolt cipőcskét.

Kisu kihagy egy rágást, kimereszti a szemét, szája a füléig ugrik a boldogságtól, és egybe lenyeli, amit a szájában tartogatott.

-      Nahát! – sikkant édesen.

-      Az meg kinek lesz? – faggatózik Mark mosolyogva.

-      Kiminek! – Hanna viszont vigyorog.

-      Hehe…és mire húzzam?

-      Hát…mélázik el a jóllakott asszony. Kettő van belőle!

-      Ne folytasd! Inkább megyek futni! –nyögöm boldogan.

Megölelem Kisut, aztán pillanatnyi tétovázás után Hannát is. Felhevülten fordulok Mark felé, aki szerény mosollyal, ám de határozottan elhárítja a baráti kitárt kart.

Április 14-16

Hol van már a hét eleji jókedvem!

Morcosan ülök egy kényelmetlen széken és ha nem ásítozom vagy éppen nyújtózkodom, akkor elmélyedek a kávésbögrémben. Ez nem olyan, amit otthon meghitten szürcsölgettünk Kisuval a nappaliban. És a környezet is merőben más. Napszemüveg mögé rejtőzve mogorván bámulok magam elé. Kaj csendesen nézelődik mellettem. Mark meg igyekszik távol tartani tőlem a riporterek folytonosan megújuló rohamát.

-      Hogy miért nem tudnak már elfelejteni…. – sóhajtozom.

-      Te sem könnyíted meg a helyzeted.

-      Mégis mit kellene tennem? Pattanjak az asztal tetejére, keressem meg északot, boruljak le és imádkozzam?

-      Inkább keletet….

-      Mi van?

-      Kelet felé imádkoznak.

-      És hol nem szarom én azt le? – meredek rá dühösen. Nem veszi magára, megszokott már.

-      Adnál nekik egy semmitmondó interjút, és már le is szakadnának rólad.

-      De te is tudod, bármit mondok, mindent kiforgatnak, és ellenem nyomják. Ha azt mondom, nem érdekel a futam, akkor Raikkönen átaludta a Forma 1-et, mindig is motiválatlan volt, így a rallyban sem találja meg a számítását. Ha azt mondom, persze néztem, tiszta szem vagyok! Akkor meg vágyódom vissza, csak a faszomnak se kellek. Nincs jó taktika ezekkel szemben. – pillantok a vigyorgó Kajra.

Nem is kell hátra fordulnom, tudom ki közeledik, ha Kaj ilyen szélesen körberöhögi a fejét.

-      Na, hogy van Amerika? – nyújtok kezet.

-      Tartja még az öreglány a szabadság lángját! – rogy le mellém egy doboz Monsterrel Ken.

-      Te ebben van is valami, vagy csak hordozod magaddal? – röhögök.

-      A sajtósomnak az a legfontosabb dolga, hogy kartonszámra töltse fel jóféle Henessyvel. – vigyorog körbepillantva, nehogy valaki meghallja.

Block, Kaj és Mark társaságában már elviselhetően telnek a szakaszok közötti szünetek. Kibírható a hangulat.

Szinte izgatottan kapom fel a telefonom.

-      Mondjad Rikku!

-      Megtaláltam a falut. – jön a világ másik feléről a várva várt hang.

-      És?

-      Mivel kezdjem? Él a macska, itt dörgölőzik a lábamnak, köszöni szépen, jól van. Nagyon kedves barátságos kandúr, nem érti mi ez a megkettőzött figyelem felé, de nagyon elégedetten falja a második doboz Whiskast. Felfogadtam mellé egy külön gondozót, a templomszolgának fizetek a törődésért. Az indiai rádzsa szent fehér elefántjait nem gondozzák nagyobb figyelemmel. Jó lesz így?

-      Tökéletes! És a sír?

-      Az is megvan! Kicsit elhanyagolt, de azért látszik, hogy időnként valaki gondozza. Az mondják, a volt szomszédok, meg az utcájukban lakó emberek visznek ki virágot, meg néha körbekapálják. Meg van süllyedve, nincs rajta kő csak a földből készült sírhalom, és hát az eső már elmosta.

-      Akkor rendbe kell hozatni.

-      Már felfogadtam a temetőőrt, hogy gondozza. Feltölti a sírt, és kicseréli a fejfát is, mert már lekopott róla az írás. Mindketten itt nyugszanak, férj, feleség.

-      Igen mondta Kisu. Köszönöm Rikku, csak annyira hozasd rendbe, hogy Kriszti ne sírja el magát, ha meglátja, aztán majd kiválasztunk nekik egy szép síremléket, ha már utazhatunk.

-      Már intézkedtem. Havi fizetést kap a temetőőr, a gondozásért. Feltöltötte és beültette virágokkal. Locsolni fogja és gazolni, addig, amíg nem intézkedtek.

-      Kösz Rikku ez nagyon fontos nekem.

-      Tudom Kimi, megtettem, amit lehetett.

-      És a ház?

-      Az is megvan, de ráférne egy alapos felújítás. Beázik a tető és tatarozni kéne, de különleges hangulatú házikó. Van benne valami érdekes kandalló, itt úgy mondják búbos kemence. Ha felújítod és modernizálod egy kicsit, akkor nagyon kellemes nyári lak lesz. Az itteniek mindenben segítenek, miután megmutattam nekik a felhatalmazásomat amit aláírattál vele, szinte összefutott a falu, mindenki hallani akarta, hogy mi lett Krisztivel. Úgy vettem észre, nagyon szerették itt őket. Szorgalmas becsületes embernek tartották az öregeket és Krisztit is. Valami falunapot tartanak a tiszteletemre és az örömre, hogy Krisztinek ilyen szerencsésen alakult a sorsa. Mindenki üdvözli, és gratulál a kicsihez.

-      Elmondtad, hogy velem él?

-      Nem tartottam fontosnak közölni. De nem is faggattak. Ezek a népek kemény, becsületes dolgos emberek. Nem a beszéd a kenyerük, hanem a nehéz fizikai munka kint a földeken. Tetszene itt élni neked is! Olyan itt mintha visszamentem volna vagy 100 évet az időben. Vagy egy Mormon közösségben lennék.

-      Na! – röhögök hülyén. – Virágzik a többnejűség?

-      Akkor egy modern Amis faluban. – vált szóvivőhöz méltó rutinnal egy szuszra. - Annyi csak a különbség talán, hogy ezek az emberek tudnak mulatni, hatalmas ünnepséget rendeztek a tiszteletemre, most kicsit fáj a fejem. Van itt egy ital, pálinka a neve, na attól óvakodjál, mert rúg, mint a vadló! Az emberek viszont jószívűek, mindenki kínálgatott, az est vége valahogy kiesett, és reggel a paplakban ébredtem, egy fantasztikus rozettákkal díszített kazettás ágyban, és egy tehén bőgött befelé az ablakomon. Ilyent csak a történelmi filmekben láttam eddig. Érdekes hely, bírom!

-      Hehe, csak óvatosan a májaddal. Nem szeretném a gyógykezelésedet is fizetni. Köszönöm Rikku, leköteleztél!

-      Ez a dolgom Kimi. Örömmel tettem.

Kinyomom, aztán sóhajtozva rákönyökölök a kocsim tetejére.

Hát rohadtul hiányzol kicsi lány. Már alig várom, hogy haza érjek. Kíváncsi vagyok, milyen arcot vágsz majd, ha elmondom mire jutottam a nyomozással.

Megvezettelek, aláírattam veled egy mindenre kiterjedő meghatalmazást, melyben eljárhat Rikku Magyarországon a nevedben. Csak megkértelek, írd alá mint tanú, és te meg sem nézted mi az, annyira bízol bennem, és azon a napon ez volt a legjobb dolog ami történt velem. Ez a feltétel nélküli bizalom, amit esküszöm mindenre, hogy egész életemben igyekezni fogok viszonozni, és főleg méltónak lenni rá!

Nem is gondolod, hogy már sínen van a cicád meg a többi dolog is. Ha akarod, megveszem neked az egész falut, csak örüljél!

Kriszti….

Nézem a TV-ben, ahogy mosolyogva rángatja a vállát. Akaratlanul vele mosolygok. Míg figyelem, a szívem megtelik boldogsággal és fájdalommal is, mert olyan messze van, és olyan mérhetetlenül hiányzik, hogy az már fizikailag fáj. 

Marie dühösen mocorogni kezd, szerintem megérzi, ha elszomorodom, talán gyorsabban ver a szívem lehet, hogy idegesíti a megváltozott ritmus.

Nem tudom, de az biztos, hogy azonnal jelzi ha megváltozik a kedélyállapotom.

-    Nincs semmi baj. – cirógatom. – Csak nagyon hiányzik apu. Várjál csak egy picit, felhangosítom a TV-t, és akkor te is hallhatod a hangját. Ugye neked is hiányzik? Ha itthon van velünk, mindig simiz téged, és olyankor nem fázunk, mert ő felmelegít minket. Jeges skandináv, mégis ha ránk teszi akár csak az egyik tenyerét, máris melegünk lesz, egy szempillantás alatt elmúlik a reszketés.

Apu egy varázsló, egy skandináv sámán, aki ráadásul még egy foggal is született. Te tudtad, ez Marie? Azért nem bánnám, ha te még alaposan átgondolnád ezt, és inkább fog nélkül jönnél a világra. Nem szeretném, ha megharapnál szopizás közben.

Jaj, Marie! Apu a legszexibb pasi a világon, azzal a karcos rekedt hangjával, meg a villogó szemeivel. Hallgasd csak ezt az idétlen kappanhangját, és mindjárt jobb lesz, nem fog annyira hiányozni, ugye? Hamarosan itt lesz velünk, már nem kell rá sokat várnunk. Neked elmondom pici lányom, iszonyatosan szeretem az apukádat. Büszke lehetsz rá, hogy az ő lánya leszel, nem is sejted milyen szerencsés dolog ez. Biztosan gyönyörű leszel és tökéletes, nem is lehet másképp, hiszen a lányok az apjukra hasonlítanak.

Tudom, hogy jönnek majd nehéz napok és kihívások. Apu hirtelent természet, sokszor előbb beszél, és csak utána gondolja át mit is mondott, de az a fene nagy büszkesége, meg önérzete nem teszi ám lehetővé, hogy azt mondja bocs, ne haragudj. Nem, ő inkább szépen csendesen belefojtja a bánatát egy üveg Smirnoffba és beledöglik, de nem kér bocsánatot. Tudom, hogy mivel kell megbirkóznom, ha majd cseperedni kezdesz, de azt is tudom, hogy ha mindketten akarjuk sok-sok szeretettel és türelemmel, minden problémánkat megoldjuk majd. Ugye Marie így lesz? Én nagyon akarom! A világon semmi sem fontosabb nekem kettőtöknél, és ez soha nem fog megváltozni, soha amíg csak élek! Szülőnek lenni nagy felelősség. Azt írja a könyv, ha jó anya vagy tudod, hogy a gyermeked nemcsak a gyereked, hanem egy Ember, aki rád van bízva. A tiéd – és mégsem a tiéd! Hogy kié? Erre kell megtanítanunk, hogy senki másé csakis önmagáé!

Sóhajtozva nyúlok a telefonért.

-    Rosszul vagy? – dörög a jól ismert hang és nekem azonnal vigyorognom kell.

-    Igen…. – sóhajtozom.

-    Mi..mi a baj? – dadog.

-    Ki vagyok éhezve egy őrületes szexre egy elképesztően szexi tetovált pasival, de nincs itt velem senki más a lányán kívül, így kénytelen vagyok Marie társaságával  beérni.

-    Eeh, Kisu a frászt hozod rám. Kívánós vagy?

-    Az, ha a felajzott szexuális vágyat annak nevezik.

-    Az én farkam is áll…

-    És ettől mennyivel jobb nekem?

-    He, az a gond hogy nekem se.

-    Azt mondtad villámkezű vagy?

-    Hehe, még tud várni két napot…majd akkor meglátod, milyen villámgyors leszek.

-    Nem akarom, hogy gyors legyél!

-    Ne válogass! – dörög nevetve. – Előbb én gyorsan, aztán sokáig simogatlak téged meg Marie-t is….órákon át csak puszilgatlak és kényeztetlek.

-    Ho..hol kényeztetsz? – nyelek nagyot elakadó, kihagyó lélegzettel.

-    Majd otthon Kisu, különben tényleg dolgoznom kell magamon. Most már aztán komolyan nagyon hosszú lesz ez a két nap… - sóhajtozik.

-    Sietni fogsz? – csipogom elvékonyodott hangon.

-    Eeh, kell még egy interjút adnom hétfő reggel itt a helyi TV-ben. A tököm tele van velük, de beszálltak a csapat költségvetésébe, kell az a rohadt PR.

-    Jó, hát azon a pár órán már nem múlik semmi. Én itt foglak várni.

-    Biztos?

-    Majd lemondom minden programom. – búgom.

-    Eeh, mindjárt én is és haza loholok! – nyekereg.

Jó, most már tényleg kivan. Nem húzom tovább az ő agyát se, inkább megpróbálom elterelni a sót.

-    És hogy állsz?

-    Nagyon mereven Kisu.

-    Már úgy értem a versenyben…hányadik vagy? – próbálok nem nevetni.

-    Ja…he, ha így folytatom még néhány futam és meg lesz az első rallys győzelmem. Svédben nyolcadik voltam, Portugáliában hetedik, most pedig a hatodik helyen megyek.

-    Látod? Szépen majd belejössz. Seb első lett a szabadedzéseken.

-    Igen beszéltem vele. Melyikünk futamát nézed majd?

-    Ez nem kérdés. Seb a barátom…. – hagyok egy kis szünetet.

-    Igen? –kérdi mosolygós hangon.

-    ...de te az életem vagy! – fejezem be elérzékenyülve.

-    Te is nekem Kriszti. Csak hogy tudjad milyen nagy a felelősség a válladon. Ha valami történik veled, azzal engem is padlóra viszel. A te kezedben van a szívem, értetek dobog már egy ideje, a jövőben te döntesz az életemről, mert én már döntöttem!

-    Csak vigyázz a szívedre! Vagy nem tudod? Szülőnek lenni azt jelenti, hogy miután megszületett, a szívünk a gyermekünkben dobog tovább. Nekünk fáj és szorul össze, ha szomorú, és mi is vele könnyezünk, ha boldog.

-    Majd észben tartom Kisu!

                                           
                                                                      *  *  *

Hehe, a napokban valami olyannak vagyok szem és fültanúja, aminek még soha életemben nem voltam az otthonunkban.

Anyun a sor, hogy zaklatott legyen.

Néha elgondolkozom, hogy egyedül magányosan szomorú az élet, bár én elvoltam, de a körülöttem élők szerint, én valószínűleg remete voltam egy előző életemben.

Anyu is egész jól elvolt velünk. Most meg tiszta ideg.

Apánk motoros túrára indul, és hova is máshova, mint Albániába.

Mondjuk neki, hogy biztos meggondoltátok, hát a múltkor is azt mesélted, meg se mertetek állni, mert a kukákból is villogó szemű cigánygyerekek leskelődtek. Délután berongyoltatok a szállásra, lelakatoltátok a motorokat, meg külön őr is volt a mélygarázsban, aztán reggelig nem mertetek kijönni.

Azt mondja igen, de most azt mesélték, már szeretik a turistákat, nem lesz semmi baj, nincsenek balhék, teljesen biztonságos.

Anyu helyből pördült meg úgy kérdezte. És tudják ezt ott is?

Hát ebből gondolom hogy kissé zaklatott. Érdekes mennyire hasonlítunk, ha aggódunk, vagy dühösek vagyunk, ő is pikírt lesz kissé, mert így folytatta.

Miért nem mentek inkább az ugandai aknamezőkre szlalomozni? Az sokkal férfiasabb!

Négynapos férfias öregfiús túrára indul, de ennek most senki sem örül. Úgy nézem néha ő se nagyon, de hát egy férfi már csak nem hátrál meg….

Apám megy a barátom jött!

Elhatároztam, hogy többet nem fogok szomorkodni, hogy jaj, de sokáig nem látom majd, mert valahányszor úgy megy el, hogy most pár hétig nem találkozunk, már egy hét múlva megérkezik.

Most is, az ember lánya jött haza dühösen és rohadt morcosan a suliból, és ott ül szobában a meglepetés és a gyógyír minden fájdalomra.

Tesi órán össze vagyunk vonva egy másik osztállyal, és újabban azt a szokást vették fel a pöcsfejek abból az osztályból, hogy a lányokra csapják a labdát.

Az egyik idióta felugrott röpizés közben, és tiszta erőből lecsapta rám. Próbáltam alkarral védeni, de olyan jól talált el, hogy nem tudtam. Annyira megütötte a cicimet, hogy csak azért nem sírtam el magam, mert láttam, hogy mindegyiknek villog a szeme úgy néznek, meg röhögnek. 

Azt mondja a barom, mi van felizgattalak?

Mondtam, ja, komoly dilemmába vagyok magammal, hogy neked ne ugorjak itt nyomban.

18 éves és nem jött rá, hogy nem az izgalomtól, hanem a fájdalomtól meredeztek a mellbimbóim. Elég szomorú.:(

Nem hordok melltartót, próbáltam már, de egyszerűen nem kapok benne levegőt, állandóan sóhajtoznom kell, és hát eléggé megnőttek a melleim. Tudom én, tornaórára húzok sportmelltartót, de azért mert van pár pöcs, akik állandóan a melleimet meg a fenekemet bámulják, nem fogok egy bilincsben ülni egész nap.

Nem tudom mit szólna, ha telibe verném egy balkezes szervával a lába között, nem véletlen ragaszkodik hozzám az edző a versenyeken. Ha jól megküldöm és betalálok, egy darabig nem használja még pisilésre se önállóan. Azt hiszem, neki is könnybe lábadna a szeme, de nem fogok velük harcolni.

Így is rá vannak izgulva a melleimre, meg a hátsómra, hogy egyszer úgy is megfogom.

Mondtam, egyszer lehet, de aztán anyád szedi majd ki a hátadból a kezed.

Szóval ilyen fájdalmakkal hazavergődtem, és erre ott ül ő, halvány mosollyal, egy bögre kávéval a kezében, fáradtan, nyúzottan, morcosan és nyűgösen, mint aki egész eddig utazott.

Haza mentünk, és volt már, aki megszeretgélje szegény bevörösödött cicimet. Aztán elaludt, nagyon fáradt és nyűgös volt, és én képes voltam egész este, sőt még éjjel is simogatni a lapockáját meg a haját, amit úgy imád. Ő meg néha megébredt és elégedetten mormogott.

És én boldog voltam ettől az idétlen motyogástól.

Mi ez, ha nem szerelem?:)

Szép napot mindenkinek.:)

puszi, Luna