52. rész - "A Sors rendez, sodor....Hagyd, hogy tegye a dolgát."

Sziasztok!

Itt hozom az új részt! 
Picit későn, de történt ez-az, majd a végén elmondom. A legnagyobb baj viszont, hogy elromlik a gépünk. A laptopomat meg kölcsön adtam, szóval lehet, nehezebb lesz jönnöm, mint gondoltam. 
Illetve át kell mennem anyuék irodájába, de majd megoldom. Ma már kétszer elment minden a gépről és kék alapon egy csomó felirat meg számok jöttek be. Semmit se tudtam tenni, csak újra indítani, viszont ami nem volt elmentve éppen, az elveszett!:(
Hát nem voltam boldog, aztán lehívtam a nyurga szomszédot, aki megnézte, hümmögött és valami kék halált emlegetett!:(
A lényeg, hogy doktor bácsi kell neki, ezért nem is teszek fel több képet, nehogy megint eltűnjön itt nekem minden. Így is tiszta ideg voltam, mondom ha akkor megy el, mikor kijelöltem az egészet, akkor világgá futok, mert az is elveszik amit kijelöltem.
Na, de végül sikerült, úgy hogy jó olvasást mindenkinek! 

puszi, Luna

 Kriszti….

Az egyik legjobb pillanatai a terhességemnek a reggelek, mikor ő is itthon van, és képes vagyok türelmesen kivárni az időt, hogy felébredjen. Nálunk nincs beállított óra. Sőt óra se nagyon lenne, ha én nem szorgalmaznám.

-    Minek? – rángatta a vállát. – Majd kelünk, ha kialudtuk magunkat, és fekszünk, ha elálmosodunk.

Akkoriban még nem akartam vitatkozni vele mondván, hogy te mindig álmos vagy. Képes vagy arra is, hogy nyitott szemmel aludj, sőt még válaszolsz is valami fél révületben a kérdésekre.

-    Ha kelni kell, beállítom a telefont vagy kérek ébresztést. Nem kell ebből akkora problémát csinálni. – hárított.

Igaza volt. Ebben is, csak én éreztem szükségét, hogy mindig tudjam mennyi az idő. Hogy előre kitűzött időben végezzek az alagsorral vagy az emelettel. Hogy miért? Fogalmam sincs. Mellette lassan sok mindent máshogy látok, és sok minden átértékelődik bennem.

Jó dolog Kimi Raikkönennek lenni. Jó dolog azt tenni, amit akarok, és úgy élni, ahogy akarok. Erre csak kevesen képesek, és nem az anyagiak miatt, hanem az ember gyarló természetének okán, aminek hiúság, és az állandó megfelelni vágyás a neve.

Megtehetnék sokan ugyan ezt, de csak kevesek képesek rá. Nem foglalkozik azzal, hogy mit gondolnak róla az emberek, talán még azzal se fárasztja magát, hogy ő gondoljon róluk valamit. Nincs benne egy szikrányi megfelelni vágyás sem.

Csak egyetlen egy embernek akar megfelelni, és az saját maga. Nem színészkedik, nem kápráztat el a nemlétező értékeivel.

Csak egyetlen egy álarcot vesz magára, a szenvtelen, nemtörődöm érzéketlent.

Hogy miért azt nem tudom, de azért az igazság az, hogy közel áll a temperamentumához ez a stílus. Csak a legritkább esetekben szokott a szívéhez kapni. Mondjuk Akinál, de egyébként nem igazán volt még rá példa. Az egyetlen, ami kiborítja és kihozza a sodrából, az én vagyok, meg a terhességem. Nem is értem miért van velem, miért kényeztet ennyire, ha közben meg így idegesítem. Néha szeretném tudni, vajon mit lát bennem ez a gyönyörű tökéletes férfi? Miért maradt meg mellettem, vagyis miért tűr meg maga mellett, ebben az üvegpalotában?

Vajon hogy alakult volna az életem, ha annak idején nem vállalom el ezt a munkát és nem jövök ide? Valahol azt olvastam, hogy az ember nem kerülheti el a sorsát. Akár hogy próbálkozik is, végig kell járja azt az utat, amit a sors kijelölt számára.

Vajon tényleg így van? Vajon akkor is találkoztunk volna? Kétlem! Ha csak az utcán el nem gázol, vagy esetleg látogatóba jött volna egy családhoz, ahol takarítottam. Vagy ami a legvalószínűbb, esetleg felfogadott volna kutyasétáltatónak Ajax mellé.

Vajon születésem pillanatában már neki rendelt a sors? Milyen jó lett volna tudni gyerekként, mikor a krumplit szedtük a nagyival, hogy egyszer majd könnyebb lesz, egyszer majd még azt se engedi meg nekem egy ilyen csoda, hogy felmossak.

Nem kell majd négykézláb kúszva, mászva magam után húznom a vödröt, amibe az érett gumókat szedtük, nem kell majd napnyugtáig a szőlőben horolni, vagy a tűző napon, a szomszédtól örökölt szakadt szalmakalapban kevergetni az üstben fövő szilvalekvárt, mert a napra nem repülnek ki a bogarak.

Minden oly távoli már ebben az úri környezetben.

Jó lett volna, ha a nagyi is megéri ezt. Persze ha élne szegény, mi sosem találkozunk. Pedig annyira szerettem volna neki segíteni. Hogy ne kelljen napestig napszámba járnia, hanem csak a kertecskéjét művelni, meg az állatait nevelni, akikkel ő is olyan jókat tudott beszélgetni.

A kis pulykákkal, akiknek túrót adott, mert az kellett a növekedésükhöz, de nem tudom miért.

Aztán télen eladtuk őket, és szegények az ünnepi asztalon végezték, pedig picinek olyan lelkesen futottak a nagyi után, őt hitték az anyjuknak. Ha otthon voltunk mindig loholtak a nyomában, csak estére hagyták el, akkor felszálltak a diófa alsó ágára, és ott aludtak egymás mellett összebújva. Aranyosak voltak…és a pulykakakasoknak olyan fura vörös zacskó volt a fejükön, pillantok végig a telefonálásból  visszatérő meztelen finnen.

Hát igen, mosolyodom el, már tudom miért jutottak eszembe azok a pulykakakasok….

-    Igaza lehet Marknak. – sóhajtozom elgondolkozva, és közben a szememet legeltetem rajta.

-    Hogy jön ma reggel ide Mark? – fordul felém kicsit feljebb tolva a hirtelen lendülettől orrára bukó eszeveszetten férfias sombreróját.

Ezzel a mozdulattal kiborítja a kockacukrokat és elejti a kiskanalat.

A lepattanókra senor Sangria vadul támadott.

Tanácstalanul bámul a meztelen lábai előtt szétszóródott cukorkákra és a szimatoló cicusra. Úgy tűnik, nem jön be neki a Xilit, vigyorgok gátlástalanul.

Arra már nem is próbálok magyarázatot találni, hogy miért van rajta napszemüveg a kalap alatt és semmi más?

Nyilván valami skandináv szokás…..

Hagyja a kárba veszett édességet, már engem bámul a sötét üveg mögül, gondolom a válaszra vár.

-    Ja… - rezzenek fel, - telefonált, míg te zuhanyoztál, hogy délelőtt jön a megbeszélt edzésre…

-    ….ki beszélte meg vele? – mered rám a szavamba vágva.

-    Hát tudom én? Tán hívd fel anyukádat!

-    Hehe….te most kóstolgatsz engem Kisu?

-    Ahogy így elnézegetlek, nem tagadom, az is megfordult a fejemben.

-    Anyám, hogy te milyen fehérmájú lettél! – nyögdécsel, de ez nem nekem szól, hanem a forró kávénak.

-    Fogd meg a fülcimpádat.

-    Mé’ így nagyobb a farkam? –mered rám, és végre leveszi azt az ostoba szemüveget.

-    Szebb az íve, de nem azért! A másik kezeddel fogd, amit megégettél, mert a fülcimpád elszívja a forróságot a bőrödből.

-    Hehehe….. – heherész ütődötten.

-    Mi hehehe?

-    Rájöttem ám….

-    Vajon mire?

-    Április elseje van….még hogy fülcimpa.

-    Nem tudom mi köze van a cimpádnak az elsejéhez, de a nagyim mindig a fülcimpájához kapott, ha forró volt az edény füle, és én is úgy teszek, és hiszed vagy sem, de használ. Itt is tartják az április elsejét?

-    Mi az, hogy? – mered rám. – Itt készült Svájcban az első TV-s átverés. A BBC televíziós csatornája készítette, és elhitette a britekkel, hogy léteznek spagettifák. Szép népviseletbe öltözött lányok szüretelték a vizes lepedőbe áztatott, és felaggatott spagettiket, aztán kitették a napra, hogy megszáradjanak és tudják őket zacskózni.

-    Most meg te akarsz szívatni? – vigyorgok.

-    Igen, meg még mást is, de annak semmi köze a vicchez. Hiszed vagy sem, de ez igaz. Azelőtt egy olasz csapatnál voltam…

-    …tudom a Ferrarinál.

-    Igen, és hát ott, ha kaja, akkor tészta, igazi olasz öntudat volt, és ezt minden április elsején elsütötte a vezetőség. Főleg nekem miután itt élek eredetileg Svájcban. Hidd csak el! – pillant fel rám cukorszedegetés közben.

Nagyot szusszanva felállok, és egy időre elnapolom a spagettifákat meg az átverést. Ahogy közelebb érek, kíváncsian felegyenesedik. Hozzá bújok és átölelem a két karommal. Ujjaimat végig csúsztatom a meztelen napbarnított bőrén. Sütött a nap Portugáliában….

Egészen közel hajolok a füléhez, és miközben suttogok, érzékien megérintem az ajkaimmal, sőt még finoman a fogaimmal is.

-    És azt tudtad, hogy a fülcimpa tele van idegvégződésekkel, és izgalmi állapotban megduzzadnak, és vérrel telnek meg?

-    Ezt a tényt eddig csak a farkammal kapcsolatban… - nyögi

-    És hogy a lógófülcimpájú férfiaknak erős a szellemi képességük és az életenergiájuk? – faggatom a fogaim közt tartva a fülét, és forró leheletemmel még tovább izgatva. - És a fül a kos, ikrek és mérleg jegyű pasik erogén zónája?

-    He, asszem nem kell már kanál, ha meg akarnád keverni a kávéd.

-    Nem akarom….inkább valami egészen mást akarok.

-    Akkor jó, mert rohadtul kanos vagyok, és én is mást akarok. – kezd el csókolgatni és apró léptekkel halad a szoba felé. – Nem veszlek fel, nehogy megnyomjam Marie-t, de most már nem menekülhetsz, holnap úgy is le leszek tiltva rólad.

-    Igen…pontosan. – nyögöm. – Te így számon tartod?

-    Na hallod? Ma az enyém, holnapután Aki néz bele.

-    Még egy ilyen mondat és mindjárt elmegy a kedvem az egésztől. – rántom ki a fejem a csókjaiból.

-    Azt már nem….most már nem menekülsz. Felébresztetted az alvó viperát, dolgoztasd meg.

-    Köpni fog? – vigyorgok a csókba.

-    Te tényleg végérvényesen elromlottál mellettem… - mered rám egy pillanatra, mielőtt lehúzna az ágyra.

Előbb eljött ez a nap, mint reméltem. Április negyedike, és hétfő. Mi mást is tehetnénk egy ilyen kedves tavaszi napon, mint, hogy beülünk a kocsiba, és irány Aki magánklinikája, mert most itthon van, de a hétvégéén már futamon lesz. Nem is tudom talán Malajziában….

Nincs ember, aki szeretné a hétfőket. A hétvégi lustálkodás utáni munkakezdés, és nekem egy orvosi rutinvizsgálat, mondta az én kedvesem. Hát neki rutin, nekem egy nagy adag stressz. Kíváncsi volnék, ha az ő altestébe turkálnának, vajon akkor is ilyen lazán kezelné- e ezt a kis rutin vizsgálatot.

Ma elmarad a szokásos fél órás sétánk. Kimi ragaszkodik hozzá, valószínűleg Aki mondhatta neki, mert mióta megjött Portugáliából, minden nap sétára visszük az ellustult Ajaxot. Egy ideig senor Sangria is velünk tart, de az utca végétől inkább visszafordul. Szeretném én is azt tenni, de a főnök ragaszkodik a sétához!

-    Mit vigyorogsz? – simogat a combomra, miután beparkolt. – ilyenkor már nem szoktál ilyen vidám lenni.

-    Most sem vagyok, csak eszembe jutott, hogy hívtalak régen.

-    A férfi, aki nagy bottal ébred?

-    És szerényeket álmodik, igen, - bólogatok.

-    Na halljam hogy hívtál.

-    Hát főnöknek!

-    Na, ez nem is olyan rossz! Megtartjuk! Én vagyok a főnök, és te azt teszed, amit parancsolok.

-    Azé jó lenne már, ha felébrednél férfi, aki nagy bottal álmodik, mert még esetleg valami atrocitás éri a féltett botodat.

Nem folytatjuk ezt a magasröptű eszmecserét, mert Aki repül felénk a szokott mosolyával, és lendületével. Olybá fest, mintha tényleg repülne, ahogy csapkodnak kétoldalt, a kigombolva hagyott köpenye szárnyai.

-    Akkor elvégezném a szokásos vizsgálatot. – terelget a másik helyiségbe a kézfogás, és pár szó után. – Ellenőrzöm a méhed növekedését és a méhszáj állapotát. Veszek hüvelyváladékot is tenyésztésre.

Fantasztikus, igyekszem ellazulni, közben meg azon gondolkodom, mit is olvastam abban a felkészítő szakkönyvben? Három napig élnek a spermák? Ebben az esetben, egy adag kis Raikkönent is be fognak vizsgálni. Még jó hogy nem találkozom a vizsgálatvezetővel, simogatok végig a számon. Eh, ezt is tőle tanultam…

-    Rendben vagy, teljesen zárt a méhszájad. Nem látok semmi problémát, remek kis hölgy nődögél odabent…és a kinti is fantasztikus, mosolyog rám a fejéhez kapva.

Igyekszem viszonozni, de égnek emelt lábakkal, és közszemlére tett hátsómmal ez viszonylag vérszegényre sikeredik.

-    Most még vért veszünk és vizeletet is. – segít fel az asztalról.

Míg felöltözöm, kint beszélget Kimivel. Hallom, hogy az autókról sztoriznak. Valami gombról beszél, időbe telik, míg rájövök, hogy Button nem egy gomb, hanem egy pilóta, aki ráadásul még világbajnok is volt. Hát ennyit a Forma 1-es tudásomról…

Megcsapolja a vérem, lehúzok szinte egy szuszra egy kis üveg ásványvizet, hogy legyen mit visszanyerni, és miből vizeletvizsgálatot végezni. 

Aki szerint ha tele a hólyagom, jobban látszódik a baba. Nem értem az összefüggést, de biztos így van, ha ő mondja.

-    Nem fáj a hátad? – rezzenek össze a kérdésétől.

-    Néha…egy kicsit. – makogom, mert olyan hirtelen jött, hogy nem volt időm felkészülni.

-    Akkor miért nem szóltál? – már károg is a finn.

-    Annyira nem vészes. – vonogatom a vállam.

-    Az ízületek és az ínszalagok a megterhelés következtében ellazulnak. Ez okoz fájdalmat és szúródást a hát környékén. Próbálj figyelni a testtartásodra, ne járj magas sarkúba. – pillant elégedetten a lapos balerina cipőmre. - Na akkor lássuk a kis hölgyet. – ül mellém és nyomja a hideg zselét a hasamra.

Kimi már ott meregeti a csodaszép szemeit a széken és szorongatja a kezem. Eszembe jut a minapi ábrándozásom a világhoz való viszonyáról. Hát íme a hely, ahol leveszi azt az álarcot, és sokkal izgatottabbnak tűnik mint én. Talán még arra is ráébredtem ebben a pillanatban, hogy miért is van ez!

Hiszen ő mindent kontroll alatt tart! Az életünket, a jövőnket, sőt még az én jövőmet is, és nem csak a végrendelete miatt, ami azóta se hagy nyugodni, a szó jelentésének és következményeinek balsejtelmével, hanem mert hozatott nekem egy professzort, kirúgott és eljegyzett. Most a vállalkozásom helyét keresi, és az esküvőnket készíti elő. Mindent kézben tart, egyedül csak Marie-t nem. Őt a természeti adottságunknál fogva kettőnk közül, csak én vagyok képes a világra hozni, mosolyodok el. Ezért az aggodalom, egy projekt, méghozzá egy igen fontos, ami alatt nincs ellenőrzése, és ami még szörnyűbb hatalma sem, hogy meggátolja az esetleges rosszat. Ezt a folyamatot csak a boxutcából nézheti végig, csak akkor léphet bele aktívan, ha Marie megszületett.

-    Azt mondja, hogy 28 cm és 450 g. – ránt vissza Aki  hangja a jelenbe. – Kis vasgyúró! A koponya haránt átmérője 52 mm, a has körfogata pedig 175 mm. A combcsontja hossza 38 mm, szép hosszú combú hölgyike lesz!

-    Mi történik? – hajol előre, ahogy szemmel láthatóan megugrik a pocakomban Marie.

-    Csuklik a lányod!

-    Miért? Az rossz?

-    Nem, csak sok magzatvizet nyelt. Sokat iszik…. – vigyorog Aki.

Lám neki is van humorérzéke, de a finnek most valahogy kint maradt a kocsiban.

-    Nahát! Nézzétek csak! Úgy tűnik, zavarjuk!

-    Te is azt látod, amit én? – érdeklődök félszegen.

-    Igen, befogta a füleit!

-    Abszolút Raikkönen! Le se tagadhatnád! – böki vállon Aki.

-    Nemigen akarnám… - vigyorog révetegen a monitorra.

Akaratlanul szorítom meg a kezét és végigrohan egy adrenalin bomba a testemben, ahogy rám néz. Ilyenkor, ha elengedi magát és esendő, érző emberi, még gyönyörűbb….

-    A hasnyálmirigy megkezdi termelni az inzulint, ezáltal már szabályozni tudja a cukorszintet a vérében. A tüdőben kialakulnak a tüdőlebenyek. Erősödik az idegrendszere és az izmai is.

Valamit elcsavar, és mi hallgathatjuk Marie szívdobogását. A pici kis szívecskéjét ott az enyém árnyékában, ami most még gyorsabb ütemben dolgozik, de majd megnyugszik itt kint, lesz ki megnyugtassa. – pillantok a mosolygós Kimire.

-    Tökéletes szívhang, minden rendben van a kicsivel!

-    Eh, ez jó hír…kösz, Aki!

-    Ne szorong már annyira Kimster! Ha nem ismernélek, és most találkoznánk először, el se hinném rólad azt a sok mindent, amit együtt megértünk.

-    Mert ilyent még sose éltem át!

-    De te közönyösen, szinte egykedvűen viseled a kihívásokat. Az ideg-és az arcizom nélküli ember, ha jellemeznem kéne!

-    Ez nem az én kihívásom! – ölel magához és teszi a hasamra a másik kezét.

Aki mosolyogva figyel minket, aztán aprókat bólogatva az asztalához lép.

-    Elnézéseteket kérem, de rossz a rendszer, szinte semmit se tudunk használni. Lefagytak a számítógépek, és majd utólag viszünk be minden adatot. Azért meg tudjuk beszélni a következő időpontot, csak picit lapozgatnom kell a naptáramban.

-    Mi történt? – érdeklődöm illedelmesen.

-    Fogalmunk sincs! – tárja szét a karjait. – Valaki meghackelte a rendszerünket. Úgy tűnik valakit nagyon érdekelt a mi klinikánk. Nem tudom, mire lehetnek kíváncsiak, nem végzünk kutatást….pár híres ember fekszik az osztályon….no meg ti is! – önti el a széles vigyor az arcát.

-    Igen, különösen én! – viszonozom.

-    Bárki is voltál, Kimi mellett érdekessé válsz majd, és még azt is kiderítik rólad, amit eddig még te sem tudtál magadról! – csengenek a nem túl biztató szavai fülemben, miközben Kimivel a napokat böngészik, hogy mindkét férfinak megfeleljen. Ők kedélyesen sztorizgatnak, nekem meg a kezembe nyom egy műanyag poharat, hogy töltsem meg!

-    A 23. héten nincs semmi kötelező vizsgálat, a 24. hétre viszont be kell iktatnunk egy laborvizsgálatot, ahol vért és vizeletet nézünk megint. Illetve esedékes lesz egy terheléses vércukor vizsgálat is. ez némi kellemetlenséggel jár, mivel két órával a vérvétel előtt éhgyomorra meg kell inni 75 gramm glükózt, 2 dl vízben feloldva.

-    Nem probléma, majd bekap utána egy kis mustárt. – heherész az én káromra a hisztis szőke.
- Meghúzod? - tartom felé a diszkrét papírszalvétába burkolt és megtöltött poharat.
- Heheh!

-    Na szóval, április 17.-én nálunk kínai futam, Sanghaj…neked meg? – fordul Kimi felé.

-    Jordánia. Hétfőre itthon vagyok. Magángéppel megyek és nem időzöm semmit.

-    Jó, hát én nem leszek még hétfőn, esetleg 20.-án már találkozhatunk.

-    Eh, a szerda nem jó, aznap Krisztivel programunk van, egy nagyon kedves barátunk születésnapját tartjuk. - ölel megint magához.

-    Rendben, de ugye tudod Kimi, hogy most nem kéne…

-    Egy pap az illető és az 50.-ik születésnapja lesz.

-    Értem! Nos akkor vagy a péntek vagy az utána következő hét lehet.

-    Szeretnék ott lenni a húsvéti misén. – szólok közbe halkan, felpillantva rá, mert mögöttem áll és két kézzel öleli Marie-t.

-    Akkor legyen a péntek. Hamar végzünk, aztán már készülődhetsz a Húsvétra. Jó lesz így? – puszil a hajamba.

-    Akkor beírtam! – hajol a naptár fölé Aki, miután tudomásul vette a beleegyező bólogatásomat.

Kifelé menet, Aki még ellát néhány jó tanáccsal, jó versenyt kíván, meg valami kilincsel előrét, ami egy rallys köszönés, és kellemes szórakozást.

Kimi csak a kocsiban osztja meg velem a gondolatait.

-    Mit szólnál, ha áthívnánk anyát az ünnepekre? Esetleg elvinnénk őt is a misére és megismerkedhetnének Lotteval.

-    Örülnék neki! Nyugodtan hívd el az anyukádat, amikor csak akarod. Szeretem, ha itt van!

-    Én meg téged Kisu! – ejti ki a szavakat meggondolatlanul.

Egy nagyfeszültségű áramkör fut többször is végig rajtam, miközben tátva maradt szájjal, és kikerekedett szemekkel bámulok rá.

Észreveszi magát. Úgy tesz, mintha semmi se történt volna, és csak a vezetésre koncentrál. Aztán egy idő után hagyja szétterülni az arcán a mosolyát, a combomra ejti a kezét, és egy piros lámpánál hozzám hajol, és egy pillanatra a számra csókol.

Alig érünk haza, már megint szól a mobilja. Rábámul aztán rám, és int, hogy fel kell vegye, miközben kisétál a szobából.

Nem mintha izgatna, hogy nem akar előttem beszélni, csak mégis…

Mostanában néha arra gondolok, hogy vajon meddig tart majd köztünk ez a harmónia? Nem akarom még magamnak se bevallani, de féltékeny vagyok. Eddig nem ismertem ezt az érzést, de Marie kihozta belőlem. Ahogy nő a pocakom, úgy terjed bennem ez az érzés is, akár egy gonosz fertőzés.  

Most is, hogy Portugáliában volt, éjjel egyedül az ágyban arra gondoltam, talán most ölel magához egy gyönyörű karcsú egzotikus szépséget. És ugyan azt mondja, meg ugyanazt teszi vele, amit velem is.

Nem akartam ilyenekre gondolni, de nem tudtam elterelni, ezeket a rossz dolgokat. Szerettem volna felhívni, hogy megbizonyosodjam arról mit művel, de persze sose tettem.

Most se akarok arra gondolni, hogy egy nehézbombázóval nevetgél ott a másik szobában. Talán olyasvalamiről beszél, amit nem szeretne, ha hallanék, talán pont az ügyvédjével.

Azt mondta, átíratta a végrendeletét és rám meg Marie-ra hagyta a vagyona nagy részét. Mondana ilyent, ha nem szeretne? Biztos nem, hisz sosem kértem tőle.

Gondoskodni akar rólunk, és ha így van, akkor biztos, hogy szeret, próbálom nyugtatgatni magam sóhajtozva.

-    Sokáig telefonáltam? – jön vissza.

-    Az attól függ. Ha egy baráttal beszéltél igen, ha az emlékirataidat mondtad tollba, akkor nem. Arra szerintem több idő kell..

-    Hehe, szemtelen vagy. Látom már, kiheverted Akit.

Mielőtt válaszolhattam volna, csöngettek.

-    Nagyobb a forgalom itt, mint a Flughafenen. Az a Zürichi reptér. – magyarázza a felemelt szemöldökömnek.

-    Szia Mark! Hívott valaki? – fordul a tréner felé, akit már senor Sangria is lelkes dörgölőzéssel üdvözöl.

-    Te! – vigyorog a kérdezett.

-    Eh, biztos részeg voltam…. – tárogatja a karjait a szoba felé indulva.

-    Ülj le Mark, - kapom el a felszállni készülő finnről a tekintetem. Lám nem véletlen emlegetett repteret az imént! – Kérsz egy kávét…vagy ásványvizet?

-    Nem köszönöm semmit. Hogy érzed magad? –fordul felém.

-    Jól. Miért?

-    Grimaszolsz és hátra döntögeted magad. Fáj a hátad?

-    Egy kicsit. – adom meg magam.

-    Akarod hogy megmasszírozzam?

-    Majd én! – érkezik vissza közénk a hirtelen távozó. – Most megyek és futok egyet, aztán hagyom ennek a kiéhezett kopasznak, hogy megkínozzon. Utána kikérdezem hogy csináljam, és nagyon alaposan megmasszírozom a hátadat…..és ezentúl minden nap, és dühös leszek komolyan, ha van még valami, és azt sem mondod meg. – vonja össze a szép szemét meg a száját is.

-    Nem…nincs más. –pislogok riadtan, miközben megölel és rápuszil a számra.

-    Akkor induljunk Mark! – szól a mosolyogva integető trénernek. - Az előbb Rikkuval beszéltem és várom, hogy visszahívjon.

-    Gond van? – hallom a hangját kifelé menet elhalkulva.

-    A szokásos….

Kimi….

Hunyorogva nézek fel. Kint még világos van, a TV-ben valami sorozat megy. Átpillantok a másik oldalra és mosolygok. Kisu alszik és olyan akár egy elvarázsolt királykisasszony valami mesefilmből. Hosszú sötét haja szétterül a párnán, arca  halovány mosolyban fürdik, egyik keze a feje mellett, a másikkal Marei-t fogja.

Alaposan megmasszíroztam a hátát, pontosan követve Mark utasításait. Élvezettel nyögdécselt a kezeim alatt, aztán máshogy is nyögdécselt a kezeim alatt, de akkor már nem a hátát masszíroztam, sóhajtozom!

Nincsenek rá szavak, hogy mennyire szeretlek, hajolok fölé. Előbb a pocakon nyugvó kezét csókolom meg, aztán a finom bőrét, mely azonnal megremeg.

-    Ne haragudj! – suttogom a pocaknak. – Felébresztettelek? Szundizzál még, anyu is alszik! – puszilok egy mozgó kis dudorra.

Kisu is ébredezik. Kéjesen nyöszörögve nyújtózkodik.

-    Mi lett a vége? – pislog rám nagy álmos szemekkel.

-    Fogalmam sincs! – vonom meg a vállam. – Átszexeltük az egész futamot, a befutó előtt meg elaludtunk.

-    Szegény Seb…nem ezt érdemli. Szeretném tudni hányadik lett.

-    Majd mindjárt megnézem a mobilon. Ilyenkor már ontják nekem a sok baromságot. Ha arra gondolok, mennyi ostobaságot olvasok arról, hogy könyörögném magam vissza a királykategóriába, de senkinek se kellek, közben meg szó szerint baszok az egészre…. – vigyorgok elhajolva a legyező keze elől. – Ne legyen lelkiismeret furdalásod, megnyerte a német!

-    Igen, na ennek örülök! Majd küldök neki SMS-t.

-    Küldök én, ha már fogom ezt a szart. Nem’tom miért érzik úgy, hogy meg kell osszák velem, a futam minden izgalmas pillanatát az unalmas részletekig.

-    Nem morgolódj már….mert fontosnak tartanak azért! Szeretnék, ha ott lennél! Mond csak, - teszi hozzá félénken rövid szünet után, - soha nem gondolsz arra, hogy jó lenne visszamenni?

-    Mint lehetőségre igen….mint vágyra nem! Nézd Kisu…már két évet kihagytam…nem azt mondom, hogy lehetetlen, de nem könnyű innen újra belerázódni abba a mókuskerékbe, meg a sok politikába. Felszedtem vagy 15 kg, és jól érzem magam a bőrömben. Nincs kedvem levesen meg banánon élni, meg csont soványra lefogyasztani magam. Volt pár szép évem és volt szar is…ez egy ilyen sport. Sajnálom, hogy akkor nem ismertelek. Boldogabb lettem volna, ha velem vagy a futamokon, és nem éreztem volna magam sokszor olyan magányosnak. És valószínűleg kevesebb városi legenda is született volna rólam, ha már akkor ismerlek. – csókolok a szájára mosolyogva.

                                                 *  *  *

Sziasztok!

Most már pár perc ide vagy oda, gondolom nem számít, ezért ha nem bánjátok csak írok pár gondolatot.

Először is bocs, de elaludtam! Valami nagyon nem volt okés velem az éjjel..és nappal sem.

Az ütődött öcsém szerint telehold van, és vitt volna a vérem….(

De a lényeg, hogy nagyon rosszul aludtam. Vagyis nem is aludtam semmit az éjjel. Lefeküdtem úgy éjfél körül, és rettentően igyekeztem elaludni, miután lenyomtam 3 féle táncedzést, gondolván egy nap alatt bepótolom a múlt hetet. Ebből kifolyólag most kicsit úgy járkálok, mint Munkácsy Rőzseszedő nője, de legalább alaposan szemügyre tudom venni, hogy mi van a lábam előtt. Legalább is ezt gondoltam, de erről majd később.

Szóval vergődtem és nagy nehezen csak elaludtam, gondolom, mert valami orbitális baromságokat álmodtam és fel is ijedtem rá.

Nem rémisztőt vagy ilyenek, inkább érthetetlent.

A barátommal álmodtam, és igazából nem szoktam. Talán néha, de nem is emlékszem, hogy mikor.

Ráadásul azt, hogy rendőrök vagyunk tühtig kis sötétkék egyenruhába, ami különösen neki állt jól. Rendőrautóban ültünk, persze ő vezetett és üldöztek vagy mi üldöztünk valami rossz fiúkat, aztán lövöldözni kezdtünk, kiugráltunk a kocsiból és én lelőttem egy embert. És szörnyen megviselt még rendőrként is, hogy valakinek elvettem az életét, akármilyen dög is volt. A barátom meg odajött hozzám, kivette a kezeim közül a pisztoly, és nézegette, közben meg ezt mondta.

-     Hogy célozhat valaki ilyen jól, ilyen szénaboglya hajjal?

Ekkora baromságot?

Totál felébredtem, de annyira, hogy még csak vissza se tudtam csukni, hogy próbálkozzam aludni. Valami zsarus filmet néztem az éjjel, talán azért álmodhattam ezt, nem tudom.

Közben megjött Pussyka is, és kis harc alakult ki, mert semmi áron nem akart haza menni az akváriumába. Kiugrott a kezemből és eliramodott, én meg rőzseszedegető üzemmódban loholtam utána.

Képtelen voltam elaludni, folyton a barátomon meg az álmom járt az eszem. Azon gondolkodtam, ha elmondanám a pszichodokinak azonnal rám támadna, hogy még mindig nem tudok megbarátkozni a kinézetemmel, meg az egyenruha a szexuális vágy stb.

Inkább nem mondom el, úgy is tudom mint mondana.

Éjjel 2-től 8-ig fetrengtem az ágyban, és véresre rágtam majdnem minden ujjamat. Tudom, ez meg az elfojtás meg a szorongás és belső feszültség. Valamiért borzasztó ideges voltam. Próbáltam jó dolgokra gondolni, a barátomra, akivel volt egy kis szópárbajunk a minap.

Felhívott a világ másik végéről és morcosan faggatott, hogy milyen mondattal foglaltam mintegy keretbe az ő farkát?

Apropó fallosz!  

Legalább tudja milyen az, mikor elől hátul összeír morcos dühös intelmeket, átkokat, meg igézettekkel, az idegen behatolóknak, meg fenyegető stoptáblákkal tudatva mindenkivel,  hogy ez az ő magánterülete!

Lassan már száras bugyiba kell járnom ha itt van, mert egyre jobban belejön a rajzolásba. Hát most visszakapta. Még jó hogy nem szaladt meg jobban a tollam….:)

Gondoltam én is megtréfálgatom, és utolsó éjjel mikor már csak pihizett egy kicsit indulás előtt le az ágyéka mellé rajzoltam filccel egy nagyon virgonc két kézzel puszikat meg szívecskéket dobáló, nem kicsit eltúlzott fejű sombrerós szerelmes tekintetű falloszt és alá írtam egy nyíllal lefelé az eredetinek, hogy „Stand up!”

Aztán még egész mélyen körbe írtam, hogy „Gyerünk, emelkedj és nőj fel a feladathoz! És Uri Geller után szabadon még azt is, hogy Mukodj!:)

Szó se róla, kicsit elkapott a művészi hév, mégis csak rajzversenyt nyertem egykoron Japánban!

De aztán valahogy nem foglalkoztunk vele, és ez az ő művéhez képest szinte semmi, aztán meg indult és elfeledkeztünk az egészről.

Most meg mondta, hogy ott kint levetkőzött az edzés után, valami közös zuhany, szauna meg masszás, és csak mikor bámulták érezte, hogy nem az impozáns méreteivel kápráztathat. És hát sokat gondolt rám a szexel kapcsolatban, miközben igyekezett eltűnni a mosolygós tekintetek elől.

Kicsit zabosan kérte számon tőlem, hogy mivel kereteztem be a hímtagját, én meg ráadásul nem is emlékeztem rá.

Mondom küld át fényképen. Na, hiszem! Az ő farka ugyan nem lesz a neten. Hiába említettem halkan, hogy nem arra rajzoltam, mert hát gyönyörű, impozáns darab, de ennyi minden nem fért volna rá!

Akkor se!

Mondom, akkor olvasd fel. Hát nem jó az, ha egy hidegvérű pasi kacagni kezd! Hogy tán tükörből nézegesse magát?

Mondom, most fogytál, le tudsz hajolni. Na végül kibetűzgette, hát igen…kicsit mogorva volt, de amúgy sincs túlzottan feldobva. Lehet, hogy tényleg van valami a levegőben, bár ezt ő ott nem érzi!:)

Megnyugtattam, hogy ugyan azt jelenti, amit angolul is, csak ahogy találóan néhányszor már megjegyezte, a magyar egy szószátyár nép!

Ráadásul nem hagytak némán szenvedni, mert a Tomi addig nyüstölt, míg beleegyeztem, hogy elmegyek velük valami autó kiállítást, meg versenyt nézni.

Mentünk mind, én kb. úgy, mint egy téli álmából felriasztott kótyagos medve. Zsebre dugott kézzel félálomban, morcosan. Az öcsém meg Kakukk közre fogtak és csak mondták, mondták, pedig rohadtul nem érdekelt semmi.

Picit összevesztünk az öcsivel. Szerinte minden hülye szokást átveszek a barátomtól. Mert mostanában elég sokat ábrándozom, már nem úgy, hogy jaj, de jó meg milyen boldog vagyok, inkább pont ellenkezőleg,hogy ha nem úgy történnek a dolgok ahogy történtek, akkor most mi lenne, meg hogy lennék, és észre se veszem, de néha órákat ülök valami pontra bámulva és baromira elvagyok magammal.

A Tomi meg idegrohamot kap, mert attól fél megint magamba fordulok. Pedig nem, csak jó így kifelé bámulni a fejemből, és nem törődni semmivel.

A másik rossz szokásom meg, hogy egyre jobban rágom a körmöm. Nem tudom miért, senki nem rágja nálunk, csak én. És mindenki ki van akadva tőle, suttyomban rágcsálom, és lassan már majdnem olyan érzéki gyönyört okoz, mint a szex. Ha megfeledkezem magamról, elcsócsálgatom az ujjaimat. A Tomi meg rám mordul, hogy átveszek tőle minden szart, pedig ő csügg rajta ábrándos kutyaszemekkel, ha itt van.

Szóval már elegem volt, csak vigyorogtam ki a fejemből, hogy anyu örüljön előttem, és akkor ott volt egy nagy tócsa a lábam előtt. De láttam, hogy csak egy kis felületi víz, nem volt kedvem arrébb lökni a Tomit, hogy kikerüljem, hát beleléptem. Még kicsit rá is dőltem gonoszul, gondoltam lefröcskölöm ezt az erény bajnokát itt mellettem.

Hát térdig lemerültem, valami fedő nélküli vízcsap vagy mi volt, és ahogy elvesztettem az egyensúlyom, szokás szerint lezserül zsebre dugott kezekkel, ami szintén felvett rossz szokásom, egy vérszegény sikollyal előre borultam, és pont hátba fejeltem az új apámat, aki annyira meglepődött, hogy kutyába négykézláb tette meg a következő néhány métert, anyut is magával vonszolva a kezénél fogva. Ráadásul a sportcsukám meg beragadt a mélyben.

Az ütődött öcsém röhögő görcsöt kapott, miközben előbb anyut szedte fel a földről, aztán engem próbáltak Kakukkal kiszedni a gödörből, mert álltam csak benne, mint a rendíthetetlen ólomkatona.

Álmos voltam fáradt és rossz kedvű, csak egy hajszálon múlott, hogy nevettem, és nem haragudtam meg rájuk, ahogy kiröhögtek! És az a pata öcsém még elvonszolt volna térdig vizes nadrágban cuppogó cipővel, miután félmeztelenre vetkőzött és kihorgászta a csukám.

Haza mentünk anyuval, a pasik meg maradtak. Aztán elaludtam és csak most ébredtem fel! Itt pötyögök a haldokló számítógép felett, és most sincs jó kedvem!

Nagyon remélem, hogy nektek jobban sikerült ez az ünnep!

Mindenkinek puszi és jó éjszakát!

Luna