Sziasztok!
Végre ide értem! Bocsi, de kicsit elhúzódott a buli.:)
Gyors tisztáznom kell egy félreértést! Nem nekem, hanem az anyunak volt eljegyzése!:)
Meg még egy párat, de majd legközelebb!:)
Szép napot és jó szórakozást!
Kimi….
Sikerül
legyűrnöm a mosolyom azon, ahogy Kisu tömi magába anyám pirakkáját. Annak meg
úgy ragyog a szeme, mintha most súgta volna meg neki valaki az öröklét titkát.
- Örülök,
hogy ízlik lányom! A másik zacskóban tojásos van, gondoltam hozok sósat is, de
látom, inkább az édes fogy.
- Hm,
isteni ez az áfonya!
- És
nagyon egészséges! – pattan fel.
- He,
mi van? Lekésed a gépedet? – vigyorgok, mert olyan hirtelen ugrott fel, hogy
megijeszt.
- Milyen
bolond vagyok, hát hoztam neked még valamit! – kotorászik a jókora táskában. –
Nézd csak, ez valódi áfonyalekvár. Házi! – susogja titokzatosan.
- Te
csináltad? – hüledezek, mert anyám újabban tele van meglepetésekkel a számomra.
- Nem,
de egy olyan idős hölgytől vettem, aki ezzel foglalkozik. Ő termeszti és készíti. Ebben nincs vegyszer
meg semmi káros dolog Krisztikém.
- Legalább
egy tojásost mááár… - morgolódok dühösen.
Erre
az arcomba nyom egyet. Azért se sértődöm meg, mert ha elmentek anyuék lesznek
ötleteim a revánsra.
- Majd
én is belegyömöszölök egy tojást a te szádba! – súgom egy gyors puszi kíséretében
a fülébe.
Csak
vigyorog tele szájjal, nem válaszol. Helyette anyám repked megint.
- Van
ám itt még valami!- kotorászik a feneketlen táskában. – Ezt az unokámnak
gondoltam. - emel ki egy bamba tekintetű lógó fülű plüss nyuszit.
- Úgy
is jön a húsvét, ne csak jegesmedvéje legyen annak a gyereknek.
Kisu
elgondolkodó arccal öleli magához. Úgy tartja azt a gombszemű plüsst, mint egy
gyermeket.
Azt
hiszem, tudom, mire gondol…. Olyan szép, olyan törékeny múlékony jelenésnek
tűnik egy pillanatra… .
Valami
rossz előérzet szorítja össze a torkom, hirtelen ürességet érzek. Visszatért az
érzés, ami a felbukkanása előtt állandó társam volt. Nem tudom miért féltem ennyire
őket, valami megmagyarázhatatlan rossz telepszik untalan a lelkemre, hiába
igyekszem elhessegetni. Mintha valami szörnyű tragédia közeledne
feltartóztathatatlanul, és bármennyire is igyekszem, nem tudom megakadályozni.
Elgondolkozva
figyelem az arcát, aztán lesiklik a pillantásom a hasára. Alig domborodik, de
ott van már. Aki tudja, az már látja az én kicsimet.
Beledöglenék,
ha elveszíteném őket, robban a tudatomba villámcsapásszerűen a felismerés. Az ő
létük az enyém is!
Képtelen
lennék újra kezdeni. Az hogy ő az utamba akadt egy csoda. Nem kellett kísérleteznem,
hogy valóban szeret vagy csak az anyagi jólét, meg a hírnevem hajtotta az
ágyamba? Nem voltak kételyek és próbák, mert ez a lány úgy, ahogy van maga a nyíltság
és az őszinteség. Soha nem merülne fel bennem még csak gondolatként sem a
kétely, hogy megcsalhatna, hogy féltékenynek kéne lennem. Biztonságot adott és
stabilitást az összekuszálódott életemben, és ezért örökké hálás leszek neki. Még
akkor is ha elhagyna egyszer, mert ha ez megtörténne, az biztos az én hibám
lenne.
- He?
– kapom Rami felé a fejem.
- Már
másodszor szólok, de nagyon elgondolkoztál tesó!
- Eeh,
a csapatomon járt az agyam….
- Mi
is jön most? Mexikó? Micsoda kontraszt lesz, itt még hó, ott meg perzselő
napsütés, kaktuszok meg tequila! – vigyorog.
- Eeh,
azt a tequilát most egyedül issza meg Block.
- Na,
mi van? – foszlik le a mosoly az arcáról.
- Meggondoltam!
Nem megyek….
- De
hát miért? Hisz most csináltál egy csapatot!
- A
csapat attól működik. A motoros srácokat nem érinti az én WRC szereplésem.
Nincs kedvem elmenni olyan messzire. – mosolygok grimaszolva. Nem probléma,
kihagyhatok néhány tengerentúli futamot.
Kétségbeesetten
próbálom legyűrni a lelkemet megszálló riadalmat az arcomról. Rami a testvérem,
megért engem szavak nélkül is.
- Nem
lesz baj! – bokszol a vállamba. – Erős, stramm csaj és imád téged! Tudja már?
- Csak
most döntöttem el…. – ingatom a fejem.
- Lesz
még egy csomó időd kipróbálni a kaktuszszagú levegőt.
- Én
is azt hiszem. Tudod, Loeb mindig magával hozza a feleségét meg a kislányát.
Helyes gyerek és az asszonya is tökéletes választás. Még futamokon is indulnak
együtt. Nem érdekel az idei verseny, se a szezon…. Majd jövőre én is viszem
őket magammal mindenhova. Saját gépem van, berendezünk rajta egy babasarkot.
Azt akarom, hogy mindig mellettem legyenek.
- És
mi lesz a kertészetével?
- Eh,
majd vezeti hétköznap, a szünetekben. Akkor majd én megyek neki lapátolni,
hétvégén meg ők jönnek velem szurkolni.
Kriszti….
Nem
engedi, hogy sokáig integessek, megfázol gyerünk befelé, terelget. Igaza van,
csak úgy örültem, hogy itt vannak.
- Ha
nem szeretnélek ennyire, akkor most utálnálak és irigykednék rád. – dőlök hozzá
szomorkásan.
- Na!
Még jó, hogy szeretsz! Ez új asszony, és miért utálnál?
- Mert
ilyen anyukád van! – sóhajtozom. – Te nem is tudod milyen szerencsés vagy. Csak
úgy elfogadod, hogy ilyent kaptál, én egy időben mindent odaadtam volna, ha
csak egyszer megsimogat az anyukám. Később már nem érdekelt csak a nagyi, mikor
megértettem, hogy nem kellek neki.
Fogalmam
sincs milyen az, ha egy édesanya felkap, és nevetve forog velem, vagy este
mellém fekszik, és titkos huncutsággal megbeszéljük az óvodai szerelmemet.
- Volt
olyan? Kell aggódnom? – igyekszik elhülyéskedni a rosszkedvemet.
Lemondón
rálegyintek. Indulnék tovább, de visszatart a karomnál fogva.
- Értem
mit mondasz, de nem akarom, hogy olyan dolgokon agyalj, meg szomorkodj, melyek
már megmásíthatatlanok. Már sosem beszélhetitek meg az óvodás kicsapongásaidat,
sőt nem is akarok ilyenekről hallani. Ha bármit meg akarsz valakivel beszélni,
akkor itt az én anyám! Nem kell kínálgatnom neked, azt hiszem, magadtól is
látod és érzed, hogy mennyire szeret. Nekünk jutott belőle mindkettőnknek,
sosem éreztem gyerekkoromban, hogy kevesebbet törődne velem, mint Ramival. Ahol
kettőnek jutott belőle, ott jut a harmadiknak is. Ezennel ünnepélyesen
beveszlek a „Paula anya gyermekei” körébe.
- Bolond
vagy…. – mennék tovább.
- Nem…nem
vagyok az! Nézd, nem akartalak ilyenekkel terhelni, mert nem tudtam, hogy
reagálnál rá, de anyám minden egyes nap felhív mióta haza jöttünk tőle, és
nekem be kell számolnom az egészségi állapotodról meg a hangulatodról. Nem is
én érdeklem, hanem te!
- Komoly?
– biggyed le a szám.
- Hát
szoktam én hazudni? – vigyorog.
- Akkor
miért nem mondtad?
- Mert
nem tudtam, hogy fogadnád. Vannak nők, akiket idegesít, ha az anyósuk ennyire
érdeklődik utánuk. Jenni például ki nem állta, ha anyu kettőnkről faggatta.
Mondjuk ennyire nem is érdekelte, mint te.
- Biztos?
– hullatom a könnyeimet.
- Kisu
ne kezd nekem megint bömbölni! – morog kedves zsörtölődéssel. – Persze, hogy
biztos. Anyu tudja, hogy nincs édesanyád, ezért megpróbál a maga tapintatos
módján helyette is szeretni. Vagy szerinted normális az, hogy engem letilt a
sütiről, neked meg két tállal is hoz?
- De
megfeküdte a lelkivilágodat az a pirakka… - sóhajtozom.
- Hát
neked meg nehogy a gyomrodat! – puszilgatja vigyorogva a nyakam. – Ne gondold,
hogy felzabálnám előletek. Ha vodka lenne, az más… - hajol el a legyező kezem
elől nevetve.
- Részegesebbnek
állítod be magad, mint amilyen valójában vagy.
- Így
legalább nem kell történeteket kreálniuk rólam. Magam szolgáltatom azt. –
mosolyog. – Zavar téged, hogy részegesnek tartanak?
- Ha
az ördögnek hinnének se érdekelne! – ölelem át a nyakát.
- Akkor
jó! – puszil a számra. – Arra gondoltam, egy kicsit sétálhatnánk Ajaxal. Mit
gondolsz?
- Most
komolyan az miatt, a tál pirakka miatt aggódsz?
- Két
tál volt…. – jegyzi meg halkan.
Ahogy
rákapom a tekintetem, mosolyogva emeli fel a két kezét és rántja fel a szemöldökét
oldalra billentett fejjel. Hát hogy is lehetne rá így haragudni?
- Jó
menjünk! – sóhajtozom.
Ajax
lelkesen lohol a komoly finn nyomában. Mosolyogva figyelem, ahogy öregesen
kocognak egyet.
- Muszáj
néha megfuttatni, - trappol mellém, - mert teljesen ellustul. Majd tavasztól
veled futkározhat, hogy ledolgozd azt a sok pirakkát ami ide lerakódik. – markol
a fenekembe.
- Nahát!
Szégyelld magad! Kövérnek tartasz? – aggodalmaskodom.
- Inkább
terhesnek Kisu. És nekem tetszik ez a kis lerakódott zsírszövet itt, - markolja
meg a másik kezével is, és húz közel magához, - a másik helyről meg, - céloz a
melleimre, - ne is beszéljünk, mert csak felizgatom magam, aztán siethetünk
haza.
Este
kinyúl értem, és magához húz az ágyban. Szórakozottan cirógatja a karom, látom,
hogy valami nagyon foglalkoztatja. Arra gondolok valami rossz hírt kapott…talán
megint Jenni, biztosan nem megy olyan simán az a válás.
Kibújok
a karjaiból, és én húzom magamhoz. A mellkasomra fekteti azt a gyönyörű fejét,
és érzéki hümmögéssel fogadja, ahogy ujjaim a haját fésülik. Simogatásom áttér
a nyakára, sőt még a lapockájára is. Egyre jobban átadja magát a
kényeztetésnek, érzem, ahogy gyorsabbá válik, megemelkedik a légvételeinek
száma. Végül, egy hatalmasat sóhajtva fölém könyököl, és hosszú másodpercekig
bámul, hatalmas kitágult, tiszta tekintettel. Szinte megigéznek ezek a
különleges csodaszép szemek.
- Itthon
maradok! – jelenti ki tömören.
- Tán
készültél valahova? – somolygok.
A
számra puszil, halványan mosolyog, ahogy elhúzza a száját, csak bámulok rá
vissza, milyen eszméletlen jóképű ez a pasi. Megnyílt ajkakkal várom, hogy
csókoljon már meg….
- Nem
megyek a futamra. – rezzenek fel az ábrándozásból rekedtes hangjára.
- Mi…
- nyögöm zavartan.
- Lemondtam
a Mexikói futamot.
- De
miért? – értetlenkedek.
- Mert
nem akarok elmenni! – felel olyan hangsúllyal, amiből értem, ez a vita itt van
lezárva.
Nem
faggatom tovább, csak nézem. Várom, hogy adjon valami magyarázatot erre a
hirtelen döntésére, hiszen az orvosnál még hisztizett az időpont miatt.
Nem
akar indokolni. Csak néz, hosszan pislogás nélkül, ha mégis megrebben a szemhéja,
akkor lustán pislog egyet, aztán tovább bámul. Olyan a tekintete, mint egy kígyónak,
aki meghipnotizálja a szegény kis nyuszikát, mielőtt rácsavarodik és felfalja.
Lehunyom
a szemem úgy sóhajtok egy hatalmasat. Már nem bírom elviselni a tekintetét,
szinte fizikai fájdalmat okoz, annyira vágyom az érintését.
Nem
kell tovább hiányolnom, mielőtt még megérezném azt a gyönyörű vékony száját, az
ajkaimat meglegyinti a forró lehelete.
Halkan
felnyögök, érte nyúlok, és magamra húzom. Csókol, vad szenvedéllyel egyre
hevesebben, keze a mellemre csúszik, ahogy óvatosan megmarkolja, ő nyög fel. Körmeimmel
finoman végigkarmolom a hátát, le egészen a fenekéig. Megrándul rajtam, és már
mozdul is mohón. Széthúzom a combom, segítek, hogy befeküdjön közéjük. Feltérdel,
hogy ne nyomja a hasam, lassan fúrja magát a testembe.
Kezeimet
felhúzza a fejem mellé, ujjaink összefonódnak, mielőtt megmozdul. Hangosan
lihegve feszítem hátra a fejem és hagyom, hogy az agyam elborítsa a szenvedély.
A szemét nézem, ő meg az enyémet. Fogva tart ez a különleges tekintet, kimeredt
szemmel hallgatom, ahogy lihegve dadog és mozog, egyre gyorsabban, mielőtt
magával ragadna, és lerántana a végtelen semmibe a szenvedély….
Kimi…
A
19. hétben járunk. Kisu kezd szépen kigömbölyödni, anyu elégedetten hümmögött a
titkon lekapott és átküldött pocakfénykép láttán.
Már
harmadszor nézi végig a ruhatárát és álldogál elkeseredett arccal a szekrény
előtt.
Nem
zavarom meg, inkább feltűnően lapozok egyet az újságban. Ha akarja, majd úgy is
elmondja, már megint mi nyomasztja ennyire.
Na
ugye, vigyorgok magamban, de roppantul figyelek, meg ne jelenjen valami érzelem
az arcomon. Tudtam, én! Úgysem bírja megállni szó nélkül, annyira egyszerű ez a
női lélektan, sóhajtozom összehajtogatva a lapot.
-
Mondjad Kisu….
-
Pockos vagyok? – aggodalmaskodik
előttem illegetve magát.
-
Pockos vagy. – egyezek bele a
nyilvánvalóba. – De én meghalnék ezért a pocokért! – nyúlok a kezéért és húzom
az ölembe.
Mindjárt
el is mélyedek a nyakába, tenyerem a mellére siklik.
-
Anyám…! – nyögök a csókba. – Ez
igen….
-
Kéne venni egy melltartót.
-
Ha szükséged van még egyre,
akkor veszünk cica.
-
Szükségem van, mert ebből már
kilógok. – rángatja a vállait hátrafelé dühösen. Az említett ruhadarab mintha
csak erre várt volna, lepattan és feltárja hófehér kebleit.
-
Heh, tegnap óta határozottan
kikerekedtél… - keresem meg a számmal is, azt a duzzadva meredező fantasztikus
mellét.
-
Hm…, - nyögdécselek, mert érzem,
hogy ágaskodó mellbimbója felkarcolja a nyelvem, és a mellkasa egyre hevesebben
emelkedik. Keze tétován beletúr a hajamba, halkan nyögdécsel, és akkorát nyel,
hogy idáig hallom. Na kész! Eddig bírtam!
-
Ne…. – nyöszörgi, mikor már
éppen fel akarom kapni, hogy az ágyra döntsem.
-
Mit ne…? – lihegek.
-
Tu..tudod, hogy megvizsgálnak.
– dadog a csókjaim közt.
-
Ó, a faszomat…. – szitkozódok
csendesen.
-
Ne duzzogjál máár… - hízeleg
kedveskedve.
-
Dehogy duzzogok, csak felrobban
a farkam. – nyögök. – Engedj, had álljak fel…
-
Hisz most is állsz már! –
csodálkozik, és meg is tapogatja a biztonság kedvéért, hogy csak had szenvedjek
még jobban….
-
…a lábamra! – vigyorgok. – Így
nem férek a gatyámba. – igyekszem magam valahogy begyömöszölni a farmerba.
-
Ne aggódj már! – simogatom,
kitudja hányadszor végig a hátát.
-
Szerintem te sokkal jobban idegeskedsz!
– pimaszkodik zaklatottan.
Mielőtt
válaszolhatnék, nyílik az ajtó, és Aki siet felénk mosolyogva. Már messziről
nyújtja a kezét.
-
Ne haragudjatok, de egy
komplikált esetnél voltam. Jöttem, ahogy tudtam.
-
Semmi baj, nekünk még van
időnk! – heherészek.
-
Hogy érzed magad? – veszi két
kezébe Kisu tenyerét is mosolyogva.
-
Remekül…
-
Látom, már alakul ott bent a
kisember. – méregeti Kisum domborodó pocakját nagy elégedetten.
Mielőtt
még tőle is megérdeklődhetné az oly fontos súlyproblémáját, egyetlen szóval
tovaröppenti, mintha nem is lett volna soha.
-
Előbb megvizsgállak! – szól a
varázsszó, mely letörli a mosolyt szegénykém arcáról. – Aztán elvégezzük a
szükséges vizsgálatokat, de ezen már bent lehet ez a türelmetlen kispapa is. –
csapkod kedélyesen lapockán, miközben bemegyünk a szobába.
-
Te maradj itt, - legyint, és
magával vonszolja a fájdalmas arccal visszapillantó lányt.
-
Nincs orrvérzésed?
-
Nincs….
-
Remek! Néha előfordulhat a
megemelkedett vér nyomása miatt. Tudod, most kettőtök helyett pumpálod a vért….
Lazítsd el magad Kriszti. Azonnal végzünk, csak a méhszájadat nézem meg. Remek,
teljesen zárt, nincs semmi probléma….de hát tudtuk mi ezt igaz? – engedi egy
kicsit jobban ki a hangját.
-
Kisu elég vérszegényen válaszolgathat,
mert nem hallok semmit a szavaiból.
Amíg
öltözik a felbukkanó Akihoz fordulok.
-
Hogy lesz, ha már a futamokon leszel,
és szükségünk lenne rád?
-
Megoldjuk Kimikém! Majd egyeztetünk,
és úgy végezzük a vizsgálatokat, hogy ne ütközzenek a futamokba. Ha meg itt
lesz az idő, akkor természetesen prioritást élvez a kismama. Ezt a babát ki nem
hagynám semmilyen futam kedvéért sem, nyugodj meg Kimi. Augusztus 7.-én első
kézből veheted át a gyermeket. Hogy mit, azt majd mindjárt meglátjuk! –
mosolyog. – Csak előbb még megmérlek, és vért veszünk, és csinálunk néhány
vizsgálatot, lepi meg egy újabb örömhírrel a felbukkanó Kisut. – Nem viszed túlzásba,
eddig 4 kilót híztál.
-
Az kevés? – puhatolódzom.
-
Nem, de ha kevesebb lesz már
igen! Eszel rendesen?
-
Persze! – pislog a megszeppent
aggodalmaskodó pockos.
-
Főleg ami a foga alá
való…imádja a pirakkát. – vigyorgok.
-
Jó is az! – szusszan Aki, egy injekciós
tűvel a kezében.
-
Most elvégezzük a második
genetikai ultrahang vizsgálatot. Az AFP eredmények alapján szűrjük a fejlődési
rendellenességeket, a nyitott gerincet vagy koponyát és a kromoszóma-elváltozásokat.
Aztán megnézzük a csontrendszert, az arcot, és a végtagokat. Leellenőrizzük a
szív négy üregének meglétét, a rekeszizom épségét, a hasfal záródását, a veséket, húgyhólyagot…szóval mindent!
-
Az arcát miért nézed? –
értetlenkedek.
-
Mert az orrcsont hosszának a
mérésével kiszűrhetjük a Down-szindrómát.
-
Nahát! – csodálkozom, míg
Kriszti idegesen rágcsálja a szája szélét.
-
Nem lesz semmi baj! – simogatom
meg a haját, mielőtt mellé ülnék.
-
Na, 22 cm és 260 gramm. Remek! Mint
egy avokádó!
-
Az jó?
-
Tökéletes! – somolyog.
Ideges
vagyok, és látom Kisun, hogy ő is. Ma minden kiderül. Kisfiú vagy kislány? Mit
szeretnél, teszi fel már vagy századszor a kérdést.
- Elsőre
mindegy, de másodiknak az ellenkezőjét! – vigyorgok.
- Ne
rugaszkodj így el a valóságtól… - morog miközben az idegességtől hideg kezét a
tenyerembe zárom.
- Jó,
inkább arról beszélj, te mit szeretnél. – igyekszem elterelni a gondolatait.
- Nekem
teljesen mindegy, nem hiszem, hogy számítana a neme. Ugyan úgy szeretem majd
fiúnak, ahogy lánynak is. – nyel egy hatalmasat.
- Na
akkor lássuk! – ül a gép elé frissen, ropogósan Aki. – Nézzétek! – mutat a
képernyőre. - Milyen kedves arca van…és milyen formás a válla! Azt mondom így
látatlanban, hogy ez a gyönyörűség csak kislány lehet.
- Kislányom
lesz? – bicsaklik ki Kriszti hangja.
- Ez
még csak a magán véleményem. – heherész Aki. – De mindjárt meglátjuk.
- Nézzétek,
most pont erre néz…és mosolyog!
- Játszik
az ujjaival… - nyögöm. – Nézd Kriszti, ez hihetetlen, ide néz ránk!
Kisu
nem válaszol, csak bámul potyogó könnyekkel, és úgy szorítja a kezem, hogy
kifehérednek az ujjai.
- Látod…
- leheli, és rám mosolyog a könnyei mögül.
Összeszorítom
a szám, egy pillanatra erőt kell vennem magamon, hogy visszaszorítsam a
könnyeim. A gyerekem, aki még sosem látott, ott bent az anyja hasában, pont úgy,
ahogy én szoktam, kísérteties hasonlósággal simított végig a jobb kezével a bal
arcán.
Csak
bámulom vigyorogva, teljesen szétesve hosszú percekig azt a csodát!
- Kislány!
Gratulálok, kislányotok lesz! – rezzenek fel Aki hangjára.
- Biztos?
– leheli Kisu.
- Teljesen!
– bólint az orvos. – Nézd, ott van…vagyis nincsenek herék, viszont látszik a
petevezeték! – mutogat valamit, de nekem fogalmam sincs, csak bámulom a lányom
tátott szájjal.
Gyere
ide, - húzom az ölembe. Nem tétlenkedik, szépen belehuppan. Egy fasz vagyok, hogy
előtte nem vetkőztem le….
- Gondolkoztál
már valami néven kicsim?
- És
te? – kérdez vissza szinte azonnal.
- Nincs
különösebb elképzelésem…Paula inkább ne legyen és a Krisztikből is elég már,
ebben a családban, nem?
- De
igen! – ölel át mosolyogva.
- Akkor?
Neked van valami ötleted?
- Nem
is tudom…
- Dehogy
nem! Már akkor láttam, hogy megcsillant a szemed, mikor Aki közölte a nagy
hírt. Ki vele mit szeretnél? Úgy illik, te válasz nevet, te fogsz megdolgozni
azért, hogy itt legyen köztünk.
- Komoly?
- Persze,
hát szoktam én viccelni? – vigyorgok. – Na?
- Tudod,
anyu nekem nem fontos, sose láttam, most már maradjon ott, ahol van… de a
nagyim…őt Máriának hívták…és arra gondoltam, ha esetleg nem bánod, a Marie név
nagyon kedves, és olyan finom hangzású…mit gondolsz? – néz aggodalmaskodva.
- Marie…
- ízlelgetem akár egy jó vodkát. – Marie…Marie Raikkönen…szerintem jól hangzik.
Nekem tetszik.
- Biztos?
– görbül le a szája.
- Hát
hazudok én?
Lustán
nyújtózkodom, még a szemem se nyitom ki, csukott pilláimon keresztül érzem a
vakító napsütést. Végtére is holnap lesz a csillagászati tavasz első napja. Ma
viszont….? Elvigyorodom a gondolattól, hogy milyen kényeztetések várnak ma még rám
itthon.
Most
sincs mellettem, arra ébredtem, ahogy óvatosan kiaraszolt mellőlem, és kiment a
konyhába. Tudom, hogy kávét főz, és behozza nekem az ágyba. Mostanában ezt én
teszem neki, igaz a kávé előre be van készítve. Inkább vettem egy modern
masinát, akit csak feltöltök egy zacskó kávéval, a tetejébe kap egy üveg vizet,
és kész. Kimegyek megnyomok egy gombot, ő meg kiadja a kávét, épp csak meg nem
keveri nekem.
De
ma engem kell kényeztetni, vigyorgok kéjesen, aztán gyorsan rendezem a
vonásaim, immár fapofával szuszogok tovább nagy lelkesen.
Halkan
beoson. A tálcát lepakolja a kisasztalra, nyögdécselve bemászik mellém, a
pocakját rendezgeti, kicsit vitatkozik is vele, és én képes vagyok ezt végig
hallgatni, rezzenéstelen arccal.
Picit
liheg, mire megtalálja a tökéletes pózt, megérzem a kapkodó, kedves leheletét az
arcomon.
Egy
apró puszit nyom a számra, aztán még egyet és még egyet….
Ujjai
alig érezhetően simogatva csiklandozzák az arcom, és elkalandoznak a hajamban.
- Jó
reggelt…hát ki ma az ünnepelt? Kinek van ma a névnapja? – hallom azt a hangját,
amivel senor Pezót szokja köszöntgetni etetéskor, és én mindig kicsit irigykedve
hallgatom.
- Ha
hozzá teszed, hogy tökös manó, akkor a hörcsögre tippelek.
- Nem-nem!
- ingatja a fejét. - Hörcsög, de csak a természete, nem a szőrős fajtából. – vigyorog.
- Majd
adok én neked hörcsögöt mindjárt! – pattannak fel a szemeim.
A
fölém hajló, mosolygó tekintetével találom szembe magam.
- Boldog
névnapot Kimi….
Egy
hosszú végtelennek tűnő percig bámulunk egymásra. Ő fölöttem mosolyog
kikerekedett, gyönyörű arccal.
Én
itt lent imádom, egyre kétségbeesettebben és ijedtebben, az eddig ismeretlen,
orvul rám törő féltéssel, rajongással fűszerezett, őrült szerelemmel.
A
számra hajol. Érzékien, lassan csókol. Kávé ízű a nyelve, csalt, ő már ivott
egyet.
Felnyúlok
érte. Óvatosan belemarkolok a hajába, aztán lecsúsztatom a nyitott tenyerem
végig a nyakán, és miközben gyengéden harapdálom az ajkait, elfektetem az
ágyon.
- Köszönöm!
– hajolok fölé. – Pont ilyen ébresztésre vágytam….
- És
másra nem? – mosolyog kacéran.
Csak
felrántom a szemöldököm, és már hajolnék is a szájára, de megállít.
- Igyuk
meg előbb a kávét…esetleg kihűlik, ha elmélyedsz ebben a csókban.
- Tervbe
volt…. – mosolygok halványan.
- Akkor
jó! – szusszan egy nagyot, ahogy feltornássza magát.
Szolgálatkészen
a háta mögé teszem a párnáját, és közben fülig ugrik a szám, mert Rami párnafrusztrációja
jut eszembe.
Hát,
igen! Íme már nálunk is megjelentek a párnák, vigyorgok egyre szélesebben.
- Hogy
vagy? – próbálom palástolni.
- Remekül….
- És
Marie?
- Szerintem
ő is….Mit vigyorogsz, mint a tejbe tök? – faggat gyanakodva.
- Csak
úgy…boldog vagyok! – adom a kezébe a csészét.
- Akkor
jó! – szusszan megint egyet.
Mellé
ülök, ő meg féloldalasan nekem dől. Míg iszogatunk csendesen, átölelem a
karommal, és szórakozottan simogatom a pocakját.
Hirtelen
megtorpanok, megnyalom a szám, és hatalmasat nyelek. Az egész tenyeremmel a
hasára tapadok.
- He…-
lehelem, ahogy megérzem a tenyerem alatt a finom hullámzó mozgást.
Nem
tudok megszólalni, elakad a szavam, csak bámulok a fénylő szemű lányra, miközben
a kislányom újra meg újra a tenyerembe rugdal.
Istenem,
milyen régóta, hány éve már, hogy várok erre az apró pici mozdulatra. Itt van! Immár
számomra is érzékelhetően, itt mozog a tenyerem alatt a gyermekem, a világ legcsodálatosabb
kislánya. Tudom, már most érzem, hogy az lesz! Kicsi Marie…ti adtátok nekem a legszebb
ajándékot.
Képtelen
vagyok elszakítani a pillantásom a szemmel láthatóan is mozgolódó pocaktól. Lassan
fölé hajolok és rácsókolok a finom bőrére, ami alatt egy új élet jelzi a jelenlétét
egyre határozottabban. A lányom!
Észre
sem veszem, hogy az arcomon végig folyó könnyek fényes csíkot húznak maguk
után.
* * *
There was a fire!
A hétvégém így indult! Szó szerint felgyújtottam anyu konyháját...véletlen.:(
Elcsíptem egy felrántott szemöldökű, kimeredt szemű ügyvéd, férj és apajelölt meglepett tekintetét, a felköszöntött ünnepelt picikét eltévelyedett praszliai láttán.:) Az eddig magányos agglegénynek, immár 5 nőre kell felügyelnie!
Aztán orosz munkásmozgalmi dalokat énekeltünk zongorakísérettel...mindenki!:)
Láttam egy raszta hajú pszichológust a rúdon csimpaszkodni, és közben fennhangon biztatta a barátnőmet, hogy toljad már a fenekemet!
Anyu bemutatta a lambada tudományát!
Az ügyvéd úr pontosan úgy rántotta fel a szemöldökét és bámulta anyu fenekét réveteg tekintettel, ahogy az enyémet az én skandinávom mikor a rúdon voltam.
Mi bemutattunk egy páros erotikus rúdtáncot, aztán twekeltem a twerk királynővel.:)
Mindezt egy fennakadt szemű skandinávnak, egy nyálát csorgató pszichodokinak, egy leesett állú állatorvosnak, és egy elakadt lélegzetű nyurga szomszédnak!:)
Soha életemben nem voltam még ekkora buliban!
Ha érdekel benneteket, legközelebb szívesen elmesélem!:)
Puszi, Luna
Szia Luna!
VálaszTörlésEseménydús fejezetet hoztál nekünk. Imádtam!!! Paula nagyon aranyos, igazi anya típus. Tudtam egyszerűen éreztem, hogy kislány lesz! :) És rugdalózott a kis Marie. Szép neve lett a babának. :) Nagyon nagyon szuper rész lett!!! A vége nagyon megható lett. Egy szóval IMÁDTAM az egészet!!!
Örülök, hogy jól sikerült a buli. :)
Anyukádéknak az eljegyzés alkalmából sok boldogságot kívánok!!!!
Sok puszi Gréti
Szia Gréti!
TörlésHát nagyon örülök, hogy tetszett és annak is, hogy rád mindig számíthatok!
Szerintem is szép név a Marie, olyan kis finom, és hogy mi a jelentése azt a következő részből megtudhatod!:)
Köszönöm, az anyuék nevében is, nagyon kedves vagy!
Igyekszem az új résszel, de egyszerűen két napja olyan vagyok mint egy mormota, és állandóan alszom. Még evés közben is elszundítottam, azért ez már nem semmi!:)
Látszik hogy nem vagyok az a bulizós fajta, szerda éjjel ment el a barátom, de azóta se tudom kipihenni magam.
Azért ha választhatnék, inkább szívesebben lennék még fáradt!:)
puszi, Luna
Drága Luna,
VálaszTörlésnagyon izgalmas rész lett :) Tudtam, hogy kislány lesz, éreztem az előző részekben lehagyott megjegyzésekből :) Betegen fekszek az ágyamban, és az egyetlen szórakozásom az hogy izgatottan várom az újabb részeket.
Alig várom hogy kibújjon a kis Marie. Imádom a babákat :) Imádom ahogy írsz :)
Üdv: Chistine
Drága Christine!
TörlésSajnálom, hogy beteg vagy!:( Jobbulást!:)
Én nem vagyok beteg, de egyszerűen képtelen vagyok ébren maradni. Olyan fáradtság tör rám, hogy csütörtökön például minden órán elszenderedtem picit, és sajnos az egyiken nem is tudtam miről van szó!:( Így aztán megkaptam a lehetőséget, hogy kifejtsek angolul egy piaci bevásárlást! Bár nem kötődik túlzottan az érdeklődési körömhöz, de szerencsémre, az utóbbi napokban olyan sokat beszéltem angolul, hogy pozitívan jöttem ki a dologból. Azért kínos volt, de az osztály a tavaszi fáradtsággal magyarázta az eseteket, mert nem én voltam az egyetlen.
A másik padba egy srác durmolt, ráadásul a felelésem közepébe belehorkantott, aztán meg úgy mentegetőzött, hogy csak pihentette a szemeit.
Még jó, hogy az angoltanárunknak van humorérzéke!:)
Köszönöm, hogy minden fejezet végén számíthatok rád is!:)
Puszi, Luna
Köszönöm, már egész jól vagyok :) te meg nem ám túlhajszolod magad, pihenj azért. Nem lehetett semmi ahogy a srác hortyog :)
TörlésNaná hogy számíthatsz, imádok idejárni és amíg itt vagyok addig nyugalmam van és egy kicsit elrepülhetek a mindennapok gondjaitól.
Puszi, Christine