48. rész - Érezlek, mert a részem vagy....

Kriszti….

Ez a váratlan utazás teljesen felbolydította a lelkivilágom meg a szervezetemet is. Olyan furcsán érzem magam, én nem is tudom.

Nem szólok a finnek, mert még riasztaná az ügyeletet, csak mosolyogva hallgatom, ahogy tervezgeti a jövőnket.

Elválok elveszlek megszülsz…. Hát ez így az ő szájából nagyon egyszerűnek tűnik, tartok tőle minden ponttal lesznek problémáink.

Rá se merek kérdezni a válóper jelenlegi állására, mert ha lenne pozitív elmozdulás, azt már fennen újságolta volna. 

Akkor meg minek tervez? Ezt a ruhát se értem, nekem nem fontos a fehér ruha, nincs kinek parádézzak benne, hiszen nincsenek barátaim, nincs senkim. Ha mégis összeházasodnánk, azt nyilván az atya celebrálná, és ott lenne Lotte meg Fritz is hivatalból.

És hát ennyi! Én pontosan ennyi barátot, rokont és ismerőst tudok felmutatni. Előttük meg inkább szégyellném a fehér szűzies ruhát, sem mint dicsekednék vele.

Minden más ismerősöm Kimi barátja vagy rokona. Az édesanyja, a testvéréék, Sebék, edződ, menedzserek, szóvivők, mind hozzá tartoznak.

Kínos lenne, ha vendéget kéne hívnom, mert nem lenne kit….

Persze ő ezt nem érti, neki biztos inkább gond a bőség szarujában válogatni. Megtölthetne akár egy stadiont is vendégekkel, míg az én oldalamon minden szék üresen maradna, sóhajtozom.

-      Mi van?

-      Semmi csak sokat ültem. Mostanában ellustultam, jó lenne lefeküdni. – teszem a combjára a kezem.

-      Együtt? – vigyorog előre, mert éppen egy hókotrót próbálunk kikerülni.

-      Akár …. – sóhajtozom tovább.

-      He! Baj van?

-      Álomkór!

-      Akkor hagyjuk a szexet?

-      Ha nem bánod….

-      Dehogy cica, csak szólj ha valami gond van.

Az út hátralevő részében nem is beszéltünk, a kezem a combján pihent, és ha nem kellett két kézzel fogja a kormány, ráborította a tenyerét a kézfejemre. Láthatta rajtam, hogy tényleg fáradt vagyok, mert nem baromkodott a szokásos módon, és nem markoltatta meg velem a férfiasságát.

Döccenve állunk be a garázsba, mire átjön az én oldalamra már félig kiszálltam.

-      Kifárasztott a ruhapróba? – ölel át.

-      Igen, de lelkileg. – kornyadozom. – Azt mondják, szerencsétlenséget okoz ha látod a ruhámat az esküvő előtt…

-      Ez baromság! El akarlak venni és kész! Leszarom a babonákat megmondtam már.

-      Várjunk még…

-      De miért? Azt hittem neked is fontos…

-      Anyámat elvette apám aztán az utcán árulta! Nem a papír a fontos hanem a szív! – teszem a tenyerem a mellkasára.

-      Csak jót akartam…egyszer majd örülni fogsz neki…

-      Tudom Kimi! – csókolok a szájára.

Levetkőzöm és bemegyek a lenti hálónkba. Elfekszem az ágyon és próbálok egyenletesen lélegezni. Kimi szavai járnak a fejembe, Sisu 13,5 centi és 70 deka, olvassa a könyvből nagy tudálékosan. Akkora, mint egy narancs, vigyorog. Van már haja és szemöldöke, és érez fájdalmat, úgy hogy nagyon vigyázz rá, meg ne üssed magad. Sokat kell vele beszélgetni, és valami kellemes zenét is kereshetnél a kis Sisunak.

Nem értem, olyan furcsán érzem magam. Ugye nincs semmi baj ott bent picikém, csúsztatom a hasamra a tenyerem.

És ekkor kihagy a szívem egy ritmust, aztán akkorát dörren, hogy ijedten kapom az ajtó felé a fejem, mert attól félek, mindjárt berobban a szőke azzal, hogy he, mi van?

Nem vagyok biztos abban, amit éreztem, feszülten figyelek visszatartott lélegzettel, és ekkor újra. Valami remegésszerű hullámzás fut át a tenyerem alatt. Istenem!

Összeszorítom a szemem és ráharapok a számra, hogy elfojtsam a feltörő sírásom. Lassan mélyen lélegzem, igyekszem ellazulni.

Megmozdult! Sisu itt mozgolódik a tenyerem alatt. Édes pici szívecském, egyetlen drága babám, hát itt vagy? Hát végre jeleztél nekem? Jaj istenem! Hát tényleg valóság vagy? Nem csak egy fotó és egy monitoron ásítozó csoda, itt mocorogsz bent a tenyerem alatt?

Ahogy telnek a percek egyre erőteljesebben, és biztosabban érzem a picikém rugdalózását. Fogalmam sincs mennyi ideje estem ki a világból, csak fogom két kézzel a hasam, és kimeredt szemmel, eltátott levegő után kapkodó szájjal figyelek arra a csodára, ami a testemben zajlik immár érezhetően is.

Összerezzenek az ajtónyitásra.

-      Miért zárkóztál be, kérsz egy szendvi… - elharapja a mondatot, és rám mered.

Próbálom összeszedni magam, de már késő, döbbenten bámulja a könnyeket a szememben, és szétfolyva mindenütt a párnán.

Lassan lép hozzám, kikerekedett szemekkel bámul. Ha nem lenne szinte hihetetlen, azt mondanám, félelmet látok az arcán, mint aki fél attól, amit válaszolni fogok a kérdésére.

-      Mi a baj Kriszti? – nyögi rekedten. – és lassan leereszkedik mellém az ágyra.

-      Semmiii! –bömbölöm immár szabad folyást engedve az érzelmeimnek.

-      A semmiért zokogsz? – nyel egy nagyot.

-      Jaj…Kimi…nincs semmi baj. Én érzem…érzem, ahogy mozog. Hallod? Érzem Sisut! – sírok egyre erősebben és a nyakába vetem magam.

-      Mi…mi van? - hebeg.

-      Érzem, ahogy mozog. – maszatolom össze a pólóját a könnyeimmel. – Érzem őt végre. Jaj Kimi itt van igazán, már érzem is. Hallod? Ez olyan hihetetlen, olyan döbbenetes…én annyira boldog vagyok.

-      Én…had fogjam meg én is. – nyögi rekedten.

-      Persze fogd csak. –dőlök vissza, - De nem hiszem, hogy érezni fogod. Én sem a tenyeremmel érzem, hanem ott belül valahogy, ahogy rugdal a kis lábacskáival.

-      Tényleg nem érzem…Aki szerint még egy hónapot kell rá várnom. – mosolyog bánatosan. – Nem baj, az a lényeg, hogy te érzed őt. Akkor minden rendben van! – hajol a számra. – A frászt hoztad rám, te nő! – sóhajt egy hatalmasat, hogy még a hajam is meglebben tőle. 

Mellém fekszik és átkarol a két erős karjával. Arcát a hajamba temeti. Nem szól egy szót sem, csak a légvételét érzem, ahogy meglebben a hajam, és szívdobogását a tenyerem alatt. Nyugodt egyenletes ritmusban ver, nyugalmat, biztonságot sugároz.

Szeretném elmondani neki, hogy mennyire szeretem,  hogy ő a legfontosabb ember az életemben, de mire megtudnám fogalmazni az érzéseimet szavakban, elalszom….

Kimi…

Mostanában nem hetekben vagy a hét napjaival számolok, hanem Sisu szerint. Minden reggel, ha kinyitom a szemem, hozzáadok a tegnapihoz egyet gondolatban. Soha nem érdekelt az idő múlása, most mégis szeretném siettetni a napokat.

Nem a tavaszt várom meg a jó időt, hanem azt, hogy Aki kimondja végre. Most már minden rendben lesz, még soványka a pici, de már a miénk, ha megszületik.

De erre még várni kell jó néhány hetet. Próbálok nyugodt maradni, de valamelyik nap olvasgattam a terhesség szövődményeiről, meg az adódható problémákról. Baromság volt, azóta tiszta ideg vagyok. Mi az, hogy terhességi trombózis? Meg agyérgörcs az erőlködéstől? Mondom Akinak, nem kellene akkor inkább hagyni ezt az egész szülés, és elvenni császárral? Erre ő, hogy akkor meg tüdőembóliát kaphat, az a császározás szövődménye, és azt sokáig, évekig kell gyógyszerrel utókezelni.

 Aztán meg, mi az, hogy rácsavarodhat a köldökzsinór a nyakára? Megfulladhat úgy ott bent, hogy nem is tudjuk? Szegényke ott vergődhet, mi meg nyugodtan vagyunk, azt gondoljuk minden rendben? Micsoda baromság ez?

Aki szerint, ha már elég nagy, nem tud majd annyit forgolódni, és akkor már nem tekeredhet rá. De mikor lesz elég nagy?

Hát most még biztos nem, de ma vége többet megtudunk rólad kicsikém.

-      Valami baj van? – rezzenek fel a hangjára.

-      Nem, miért?

-      Olyan furcsán meredsz magad elé. Nem megyünk?

-      Igazad van…Induljunk! – nyúlok a kabátjáért. – Szeretnék minél előbb odakérni.

-      Hát én meg vissza…. – morog összevont szemöldökkel.

-      Most nem vizsgálnak úgy…

-      Biztos? – néz szigorúan

-      Aki mondta… - tárom szét a kezem. – de ha neked hiányzik?

-      Mindjárt kapok egy hormonális idegrohamot… - fenyeget.

-      Jól van na. Gyere!

Az úton csendesen nézelődik mellettem. Nem akarom zavarni látom, hogy nem szívesen beszélgetne, inkább hagyom. Átnyúlok és megszorítom a kezét. Rám mosolyog, és lazán összefonja az ujjainkat. Feszült és ideges, eh nem ő az egyetlen.

A szakkönyv szerint ez az időszak kéne életünk legkiegyensúlyozottabb, és legboldogabb időszaka legyen. Kíváncsi lennék volt-e annak gyereke, aki ezt a baromságot írta!

Beérünk a városba, elengedem a kezét, hogy két kézzel vezethessek. Nem szeretnék koccolni valami barmot, időre megyünk.

-      Kimikém! -  jön elém Aki. Megölel, aztán Kisut is. – Mi újság? Minden rendben van? – faggatja a megilletődött kismamát.

-      Igen…

-      Reggeli rosszullét?

-      Egyre ritkábban…szerencsére.

-      És napközben?

-      Nem, olyan már nincs!

-      Jól van, már ideje volt. Alaposan megkínzott az elején ez a kisember. Hát akkor álljunk is neki. – kíséri egy székhez.

-      Nem kell lefeküdnie? – érdeklődöm.

-      Előbb vért veszünk Kimi és elvégzünk néhány vizsgálatot. A desszert majd a végére marad. Kíváncsi vagy?

-      Hogy a francba ne! Ezt most minek kell?

-      Egy vizsgálatot végzünk, mellyel a magzati máj fehérjetermelését mérjük. Ha túl sok AFP kerül az anya szerzetébe, az jelenthet nyitott gerincoszlopot vagy koponyát. Ezzel a vizsgálattal a velőcső záródási rendellenességeket szűrjük ki.

-      Értem….  És mikor lesz eredmény?

-      Majd telefonálok. De biztos minden rendben lesz, eddig az UH vizsgálatokon nem fedeztünk fel semmi rendellenességet. És miért is lenne?

-      Eeh….

-      Jó, Kriszti még a súlyodat megnézném, aztán lefeküdhetsz a géphez. Rendben is vagyunk. – írja be az adatokat a füzetbe. – Már az is eredmény nálad, ha végre nem fogysz! Eszel rendesen?

-      Persze, már nincs bajom az ételektől.

-       Rendben! Na, akkor lássuk a kisembert! – veszi a kezébe a tubust és nyom valami átlátszó trutyit Kisu hasára, amit kis grimasszal fogad.

-      Kicsit hideg… - heherész Aki. Majd otthon meglehelem, vigyorgok egy kényelmetlen széken ücsörögve.

-      Na! Itt is van!

Hirtelen mozdulok meg, még Aki is megszakítja a mondatot ahogy felém néz.

-      Mi van? – faggatom előre dőlve, Kisu kezét simogatva.

-      Várj már Kimi! Ne ijesztgess itt a hátam mögött! Most lemérem a kicsit. Addig hallgasd, hogy ver a gyereked szíve – fordul el vigyorogva.

A legszebb zene a fülemnek! Csak úgy zakatol, dübörög az, az aprócska kis izomköteg. Hát csak dolgozzál is, majd szépen lenyugszol, ha kijössz. Megtanulod aputól a relaxálást, nem kell ilyen izgatottnak lenni, csak nyugodtan picim. Tökéletes vagy, gyönyörű ütemben zenélsz… - bárgyú mosollyal veszem a számhoz Kisu kezét és megcsókolom. Látom, hogy ő is elérzékenyülve hallgatja ezt a mesebeli csodálatos dallamot. Legközelebb megkérem majd Akit, vegye fel nekem, talán még csengőhangnak is kiteszem. Hát van szebb dolog, mint a gyermekem szívdobogására ébredni?

Aki nyomogat, meg csavargat valamit a gombokon, aztán diktálni kezd az asszisztensnek néhány adatot, amiről szemmel láthatóan egyikünknek sincs fogalma se. – Na szóval, - fordul felénk mosolyogva, - a pici 16 cm és körülbelül 100 gramm, mondjuk, mint egy avokádó. Nézzétek csak! Ráncolja a homlokát!

-      Nahát! Mily meglepő! – pillant rám Kisu ahogy homlok ráncolva előredőlve meredek a monitorra.

-      Ne kóstolgass asszony! – dörmögöm. – Azt nem látod, hogy minek készült?

-      Szeretnéd tudni?

-      Hát hogy a fa..fenébe ne szeretném! – csattanok. – Te se kóstolgass, hanem mond már fiam lesz vagy lányom?

-      Mit szeretnél?

-      Éppenséggel baromira mindegy! Majd a másodiknál kérdezd, most csak kíváncsi vagyok!

-      Lesz második is? – pillant mosolyogva Kisura.

-      Persze, ha ő hordja ki! – grimaszol a lány.

-      Hát Kimikém még várnod kell pár hetet. Mondjuk kettőt! Mire legközelebb jöttök elárulhatom, de most még korai lenne találgatni. Addig hagyjuk még, hogy ő is átgondolja.

-      Még nem látni?

-      Nem…nem egyértelműen. Találgathatnék persze, mert hát 50 %-ék hogy eltalálom, de nem akarok butaságot mondani. De ígérem, két hét múlva addig innen nem engedem el Krisztit, míg ki nem derítem a picitek nemét. Jó lesz így?

-      Eeeh, a picsába…két hét? – meredek rá figyelmen kívül hagyva Kisu rosszalló tekintetét. Jól van na, kicsúszott!

-      Igen, 18 hetesen el kell végeznünk néhány fontos vizsgálatot…mondjuk március 4.-én pénteken.

-      Nem leszek itthon!

-      Nem is téged akarlak vizsgálgatni! – mosolyog.

-      De én itt akarok lenni minden alkalommal!- húzom össze a szemöldököm, ahogy a gyermekem is próbálgatja az övét a monitoron.

-      Hát mikor jössz meg?

-      Hétfőre, ha nagyon sietek. Mexikóba lesz futam!

-      Akkor gyertek a következő pénteken. Addig te is ki tudod magad pihenni, és nem kell rohannod! És addigra már egészen biztosan látni fogom amit tudni akartok!

Haza felé mindig felszabadultabb. Egyik kezével folyamatosan szinte öntudatlanul simogatja a pocakját. Néha megáll a mozdulata, és titokzatosan elmosolyodik. Ilyenkor bosszús boldogsággal, irigykedve harapok az ajkamba, mert tudom, hogy érzi őt. Mozgolódik a kicsikém, és most alakul ki köztük valami láthatatlan kapocs, ahogy szavak nélkül beszélgetnek, és ezt én bármennyire is igyekszem figyelmes férjnek lenni és apának, soha nem fogom megérteni. Vannak dolgok, amikből mi férfiak kimaradunk, sóhajtok egy nagyot.

-      Szia anya! – pillantok a kijelzőre. – Te mindig tudod, mikor hívjál.

-      Dehogy, minden rendben csak pont az orvostól jövünk. A szokásos vizsgálat.

-      Nagyot nőttünk már, és Sisu ráncolja a homlokát, és akkora, mint egy avokádó…Anya, mit keresel a házunk előtt? – meredek a feljáróra, ahol anyám mellett felbukkan a bátyám feje is.

Megölelem, Rami addig Kisut.

-      Krisztikém! – röppen Krisztire anyám. – Hát még semmi pocak? Olyan vékonyka vagy, mint voltál. Eszel te lány?

-      Persze már nem vagyok rosszul. Miért nem szóltatok hogy jöttök, nem készültünk….

-      Mert csak néhány órára maradunk. Egy jótékonysági rendezvényre megyünk egy franciaországi S O S Gyermekfalu meghívására. Gondoltuk erre kanyarodunk, eltöltünk veletek néhány órát, és innen megyünk tovább. Már nagyon szerettelek volna látni.

-      Hát ez remek ötlet. Akkor gyertek be gyorsan. – indul anyámmal befelé kézen fogva.

-      Kértek egy kávét? – megyünk a nappaliba.

-      Igen, de majd együtt megcsináljuk. – indul anyu egy szatyorral. – Hoztam ám neked valamit. Hallottam hogy egy haspók befalta a pirakkáimat és neked alig jutott. Nézd csak! Itt egy hatalmas tállal, frissen készítettem mielőtt indultunk, még az is lehet, hogy meleg. – nevetgél anyu.

Grimaszolva nyelek. Még hogy haspók. Azóta is ezt hallom.

-      Hogy voltál képes az elől a vékonyka lány elől felzabálni? Hát olyan akár egy fáradt ropi! Te meg lassan pocakot eresztesz, mint apátok!

-      Nem gyilkoltam… - védekezek a lesújtó pillantások súlya alatt,- csak néhány sütit…

-      Néhányat? Konkrétan egy tálcával! – olvassa a fejemre valaki az angyali Kisu bőrébe bújva. – Csak két darabot hagytál…

Nem foglalkozik tovább velem, inkább halkan sikongatva kikerekedett szemmel veszi át a csomagot és megnyalja a száját. Akaratlanul is elmosolyodom. Anyu rakétaként indul utána, és van benne áfonya is…. – veszik el a hangja.

-      Azért megkínálsz, vagy rendeljek valamit a cukrászdából? – kiabálok utánuk.

-      Na, hogy bírod tesó? – huppan mellém a bátyus.

-      Eeeh, rendben leszünk Rami. Szeretem ezt a lányt…egyre jobban. Már mozog a kicsink, …ő érzi….én még nem! – sóhajtozom.

-      Majd fogod, - paskolgatja a vállam, - aztán egyszer csak arra eszmélsz, hogy valaki kifúrt az ágyadból. És még csak nem is egy másik fasz, hanem egy kibaszott párna!

-      He? – meredek rá. – Anyu vezetett, te meg suttyomban leittad magad?

-      Majd meglátod! Előbb csak egy kispárna a pocakom alá, hogy kényelmesebb legyen…aztán még egy, és a végén már egy párnacsata, ha meg akarod érinteni. De már inkább nincs is kedved hozzá… - legyint. – Fog az majd rugdalni, te meg hallgathatod, hogy jaj, lerúgta a hólyagomat! Hát most jöttem a mosdóból, és megint mehetek vissza. És akkor persze segítesz a rohadt párnát kivenni, aztán mikor visszatér, betenni, mármint a párnát, mert másról ugye szó sem lehet. Még pár hét, az is lehet csak nap, mindenkinél máshogy van, ő nem a szakkönyv szerinte fog jelentkezni.

-      Nem? – röhögök.

-      Gondolom, nem olvassa! – pillant a konyha felé. – Kristii a lelkemre kötötte, hogy figyelmeztesselek, nehogy valami baromságot művelj most, hogy elkezdődött a szezon. Ez a lány nem érdemli, hogy elszomorítsd, mert szégyenbe hozod valami ribanccal.

-      Eh, nem is gondolok ilyenre. Az már rég volt. Azért mond, hogy köszönöm, amiért figyel rám! Azokban az időkben nagyon magányosak voltak az éjszakáim.

-      És most?

-      Megőrül a szexért! Kihajtja a belem! – vigyorgok. – Aki szerint van egy ilyen periódus, hát én nem bánnám, ha érzelmileg, meg hormonálisan  itt stagnálna, úgy 10-20 évre. – dobom magam hátra a kanapén.

-      He, rohadt egy mocsok szerencsés vagy te, hallod. Nekem csak egy nyitott méhszáj jutott, meg egy veszélyeztetett terhesség, te meg térdig gázolsz az erotikában, és ez még látszik is azon a tenyérbe mászóan elégedett képeden. – bokszol vállba. – Kristii köszöni a sapka szettet, - pillant a tálcával közlekedő anyám mögött felbukkanó Kisura. – Meg én is! Biztos, hogy neked jutott eszedbe feladni, ha ezen múlna lefagynának a füleim.

-      Marad ott még elég, ha egy kicsit megcsípi a dér…

-      A töködet csipkedje öcsi!

Ez a dal lett volna a másik választás a táncvizsgámra!
Nekem tetszik! A címe is találó, nyalóka!:)

Sziasztok!

Ma aztán tényleg nagyon el voltam havazva!

Utolsókat futottam az ajándékért, aztán egy kis szervezés, mert holnap nem csak szülinap lesz, vagyis ma, hanem titkos eljegyzés is!:)

Gondolhatjátok mennyit főtt a fejünk az ajándék miatt. Mit lehet egy férfinak adni, akinek van egy borászata meg egy pálinkászata vagy hogy mondják.

És akkor még ott voltak az anyuék is! Esély se volt rá, hogy otthon tortát süssünk. Hát ezt különösen nekem nem javasolnák, bár elméletben rohadtul tudom…erre a nővérem, Luna inkább szavald el nekik, hogy mit sütöttél volna.J

Intézni kell a konyhát is, mert lehet, hogy beesik a barátom, és akkor kell az a hülye szauna is:(

Menta színű konyhám lesz. Kitaláltam és rákerestem a neten, aztán már nem is kutakodtam tovább,  mert egyszerűen gyönyörű!

Neki biztos nem fog tetszeni, mert csak a letisztult skandináv…. Minden faszínű, meg barna és drapp. Hát itt meg minden színes, mert én nem vagyok halszagú skandináv…bár most, ha úgy jobban belegondolok, talán mégis!

Ráadásul valami össze-vissza csipkedte a jobb lábszáramat az éjjel. Égész nap vakaródzok, mintha rühes lennék. Öcsém reméli, hogy az a picuri pók volt, akit úgy védelmeztem!:)

Aztán meg valami mondvacsinált ürüggyel, egyeztetés céljából fel kellett osonnom a szomszédhoz behabzsolni egy kis kolbászhúst. Próbálnak letiltani róla, mert hogy egészségtelen, de hiába. Éhes könyörgő cicaszemekkel koldulok!

Ugyanis a szomszéd bácsi egy egész pocát vágott erre a nevezetes napra. Juditkám, egyszer élünk! – nyugtatgatta az aggódó anyut.

Ez egy nagy nap, azt szeretném, hogy emlékezetes maradjon, amíg csak élek még, mert a nyolcvanadikon már valószínűleg nem leszek ilyen virgonc!

Így hát szegény cocából, kolbász meg hurka és fokhagymás pecsenye készült. Én befaltam a részemet nyersen, ráadásul még megettem egy íncsiklandozó Rio mare olajos halat is, mert úgy megkívántam, pedig nem is szeretem. Hát remélem nem lesz baj holnapra!:)

Nővérem biztos sorolná hogy milyen olajak, enzimek, meg omega3-ak hiányoznak a szervezetemnek.

Este meg a barátnőmmel kellett beszélgetnem. Dolgozni ment, mert azért ő még bősz spórolásban van, és gyűlöli a pénteket meg a szombatot. Ilyenkor elözönlik a fővárost a zombik.

Részegek, drogosok és külföldiek hömpölyögnek a félhomályban. Már a vonaton inzultálták, és nehezen viseli.

Előbb az egyik vagonban szólították le, hogy szegény anyám most szóltak, hogy kórházban van, csak egy kétszázast, hogy be tudjak menni hozzá.

Erre átment a másik vagonba, ott meg szegény testvérem volt az intenzíven.

Ha jó kedve van, ilyenkor felajánlja, hogy megveszi a jegyet, mert csak kártyája van. Még senki sem élt a lehetőséggel.

Most nem volt jókedvű, dühöngött nekem, hogy nincs is a keletinél kórház, legalább nézné meg!

Mondtam neki, ne kekeckedjél, mert még valaki a homlokodra szegez egy térképet!

Aztán leszállt a buszról, és felsikoltott. Ez nem lehet igaz, lomtalanítás van, ma én itt alszom! Ugyan is ilyenkor megindul a harc a kitett holmikért, a belvárosban néha meglepően jó dolgokat dobnak ki.

Mondtam is neki, néz körül, nincs egy szauna?

Ő meg csak sopánkodott, most még több hülye az utcán, jönnek a rossz-arcúak, leteszlek, mert keresem a tömeget!

Izgalmában elfelejtett cigit venni, erre nyargalhattam még azért is!

Hosszú nap volt, vagyis már nem is péntek van, hanem szombat!

Na, mindegy! Gondolom most nem sokan olvassátok a kitett részt, de majd valamikor a szombati nap folyamán kellemes időtöltést kívánok hozzá. Remélem mi is remekül fogunk szórakozni!

Puszi mindenkinek, Luna