42. rész - Ünnep előtti készülődés

Sziasztok!

Ezzel a résszel még magamat is megleptem, mert gyakorlatilag egy mély melankóliában, a kiválogatott képek alapján írtam, meglepően rövid időn belül.
Mindenkit kérek,  hogy nagyvonalúan lépjen, illetve nézzen át a hibákon, mert már félálomban készült, ráadásul menten éhen halok, ilyen jóféle étkek fényképeit nézegetve.
Remélem sikerült, ha nem is maradandót, de valamelyest élvezhetőt összehoznom.
Jó olvasást és szép álmokat mindenkinek!

puszi, Luna

"Enának szeretettel:)"

Kimi…

Lefekvéskor egy kisebb palotaforradalomnak vagyok tanúja, ami cseppecskét meg is rettent a rám váró elkövetkezendő időszaktól. Az ajtóból izguljuk végig, gyakorlatilag páholyból, Kristiiék szobájában futkározó gyerekek és az anyjuk csatáját.

Justuuék úgy érezték még nincs itt az alvás ideje, és különben is jön a karácsony, és látni akarták, ahogy megérkezik az ajándék. Volt némi harc, és láthattam miért is ilyen megalkuvó riadt szemű az én bátyám.

Kristii akár egy megafonos házisárkány úgy ordított, hogy a szomszéd házból is határozottan láttam a lámpákat felkapcsolódni. Ehhez még jött két törpesárkányfi sikoltozása, hát igen, bólogatattam is elismerően a sápadozó Kisunak.

-         Remélem, nem ikreink lesznek.

-         Igen….talán egyszerre egyel is megelégednék…talán egy kedves kislánnyal. – találgatja bizonytalanul.

-         Van olyan? – méregetem oldalra billent fejjel a felhevült sógorasszony lila arcát.

-         Hát…talán. – bizonytalanodik el egyre jobban az asszony.

-         Ha még egy üveg kólát meglátok ebben a házban, kint alszotok holnaptól a szaunában! – dörög az anya amazon.

-         Gondolod, hogy ezért a kóla lehet felelős? – fordulok a csendesebb nőneműhöz.

-         Higgyük, hogy igen! – mosolyog bágyadtan. – És mi majd száműzzük ezt az italt az otthonunkból.

-         Nem vitatkozom veled. – ölelem át.

Végül megérkezik a kipirult arcú asszonytárs. A hálóból nyíló elcsendesedett gyerekszobából csak némi hüppögés hallatszik, meg úgy sem alszom, megvárom a mikulást, és a bátyám elkeseredett hangja.

-         A mikulás csak akkor jön, ha csend van és biztos benne, hogy itt csak jó gyerekek vannak, különben átmegy Olléhoz a szomszédba.

Kriszti…

Az évek folyamán sikerült bepillantást nyernem más ország karácsonyi készülődéseibe, ami azért nem mondható teljesen hagyományosnak, hiszen egy pap és a házvezetőnője mellett éltem át ezeket az impulzusokat, ráadásul a pap magyar, a házvezetőnő német származású, vagyis valójában egyikük sem törzsgyökeres svájci.

A karácsony leginkább Jézus és a templomi ünnepek köré épült, így nem tudom valójában egy hétköznapi svájci, miként ünnepli a karácsonyt, ahogy arról se tudod semmit vajon a finnek miként.

Szerencsére most teljesen jól vagyok és érdeklődve figyelem a fejleményeket.

Kimi kikocog a megtört apával és bevonszolnak egy jókora fát, ami eddig a szomszédban kuksolt. Na, tehát fenyőfa akkor itt is lesz, állapítom meg nagy éleslátóan.

Régen nekünk az erdőkerülő hozta a fenyőt, a mamám meg cserében megvendégelte egy finom meleg vacsorával és saját készítésű házi borral. Erre az alkalomra mindig sütöttünk kemencében kenyeret és pogácsát, és a nagyi gyorsan összedobott egy vizes piskótát, amit csokoládékrémmel töltött és pillanatok alatt elkészült vele. Én kevertem a csoki krémet kakaóból, vajból meg cukorból, nem volt benne tejszín, meg olvasztott csoki, meg ilyenek, mégis meggyőződésem, hogy sosem ettem annál a csoki tortánál finomabbat. Jó sokáig kevertette, hogy elolvadjon a cukor, de nem számított, mert imádtam.

A karácsonyban ez a nap volt az első amit csillogó szemekkel vártam. A Miska bácsi fenyőfája! Nem értettem pontosan mi is az, az erdőkerülő, de irigyeltem a munkáját. Sokáig titokban haragudtam, hogy lánynak születtem, mert ha fiú lennék, biztosan erdőkerülőnek megyek.

Sajnos a nagyi elmagyarázta, hogy erdőkerülő csak férfi lehet. Vannak férfias szakmák, mondogatta kicsi búzavirágom, ilyen a katonaság, az aratás, a puttony cipelése szüret idején, és az erdőkerülés. Te most inkább csak törjed azokat a diókat!

Elfogadtam és beletörődtem, hogy ezen már nem lehet változtatni. De a napot mikor jött nagyon vártam, mert ilyenkor kolbászos, csipetkés babaleves és párolt káposztás disznótoros volt, meg finom ropogós héjú kenyér és pogácsa. Miska bácsi szuszogva, mosolygósan érkezett, lerázta magáról a havat, letopogta a csizmájára ragadt sáros avart, aztán nekivetkőzött, felhörpintett egy lélekmelegítő szilvapálinkát, és beállította a csodás sötétzöld tűlevelekben pompázó fenyőt a tartójába.

Ez volt a legfontosabb, hogy ne nekünk kelljen farigcsálni a fa törzsét. Számomra pedig főleg kisebb koromban, az első lépcsőfok a karácsonyhoz.

Nem tartottunk teljesen hagyományos ünnepi ebédet, mert egyikünk se rajongott a halért, meg az nem is lett volna otthon.

Ugyan minek vásárolni mikor teli volt a hűtő szegény Gerzsonnal, aki pár hete még elégedetten és boldogan röfögött a hátsó udvarban, és hátul gágogtak a libák meg hápogtak a barátságosabb kacsák, a kapirgáló tyúkok közt.

Ilyenkor finom tyúkhúslevest ettünk, egyben sütött libát párolt káposztával, aminek a fantasztikus máját, a mama külön elkészítette nekem hagymás krumplipürével.

Meg volt hagyományos mákos guba és diós guba is, aminek a tésztáját a faváró kenyértésztából készítettük, hosszú kukacokat gyúrva, és a kemencében sütve.

Volt bejgli és rengeteg apró süti lekvárral összeragasztva, hiszen a gyümölcsfákról sok gyümölcsízt tettünk el télire.

Imádtam a karácsonyt, nem csak a finom ételek miatt, hanem mert olyankor mindenkiben előjött a szeretet és sokkal kedvesebbek figyelmesebbek lettek az emberek a faluban. Eltakarították az idősebbek elől a havat, segítettek belapátolni a késve érkezett szenet, vagy behordani a farönköket, amiket aztán eleinte még a papám, később a szállítmányt hozó erdőkerülő aprította fel szívességből.

Mikor már elbírtam a baltát, ez az én dolgom lett, hiába tiltakozott a nagyi, ragaszkodtam hozzá. Miska bácsi megmutatta, ha beleköpök a tenyerembe nem lesz hólyagos a baltanyéltől.

-         Igen? – rezzenek fel.

-         Gond van? – néz a férfi, akiért kitépném a szívem a mellkasomból, szerető aggodalommal a tekintetében.

-         Nem…csak elgondolkoztam a gyerekkoromon. Azon, hogy nálunk milyenek voltak a karácsonyok. Itt is van Mikulás?

-         Micsoda kérdés ez? Hát nem tudod, hogy itt lakik nálunk?

-         Persze tudom…de úgy értem, ő hozza a karácsonyi ajándékot?

-         Hát ki más hozhatná?

-         Nálunk a Jézuska… - mosolygok rá.

-         Hm? – kerekíti rám a csodás szemeit.

-         Hát igen, ez most nekem sem tiszta. De nálunk este lefeküdtünk, és a Jézuska angyalkái berepültek, és letették az ajándékukat, amit levélben kértem tőlük. De a TV-ben a Mikulás csusszant be a kéményeken és pakolta le az ajándékot, hogy aztán elfogyassza a cukros tejet meg a kikészített sütit. Itt mi történik?

-         Hát nálunk nem kéményez, egyszerűen csak bekopog, megkérdezi van-e itt jó gyerek és bejön.

-         Praktikusabb, mint a kéményekben préselődni. – bólogatok.

-         Azt kérdeztem az előbb, hogy segítesz feldíszíteni a fát?

-         Persze, addig mesélhetsz a ti karácsonyotokból.

-         Finnországban már egy hónappal karácsony előtt nekilátunk a készülődésnek, hogy minden tökéletes legyen. Mielőtt megérkezik a Mikulás, elkészítik az ünnepi menüt.

-         Ami nálunk, - veszi át Paula a szót, - Sajtleves és sonka lesz, meg lazac és rakott krumpli, sült rénszarvas a fiúknak, de a te kedvedért pulykát is sütünk.

-         Miattam igazán nem kell, - szabadkozom zavartan, - nem hiszem, hogy túlságosan megdézsmálnám most az élelmiszerkészletet.

-         Nem csak miattad, gondoltam kipróbáljuk azt a pulykát, neked meg igen is enni kell végre, mert lassan elfúj az északi szél a fiam mellől. Nagyon sápadka vagy lányom és szerintem fogytál mióta itt vagy. Nem szeretném, ha éheznél, csak szólj nyugodtan, hogy mit ennél és előteremtem akár a föld alól is, mert meg kell erősödnöd és tudod, ilyenkor a kicsi helyett is eszel. Ha te éhes vagy, ő is nélkülöz, és nem szeretném, ha az unokám korgó pocakkal töltené ott bent az első karácsonyát, ráadásul pont nálam.

-         Értettem! – mosolygok felszabadultan. – Akkor ígérem falni fogok, és egy igazi húsos kis pockot fogok itt bent felhizlalni.

Kimi mögém lép, átöleli a hasam, és a nyakamat puszilgatja. Egyre erősebben szorít, és a hátamban érzem a felgyorsult szívverését.

-         Ha majd kinyalakodtad magad, esetleg jöhetnél fát díszíteni. – morog Rami. – Ha időben elkészülünk, még szeretnénk kicsit elidőzni a szaunában.

-         Ilyenkor? – csodálkozom rá a zaklatott lelkű apára.

-         Ez nálunk egy hagyomány. Nálatok nincs ilyen?

-         Ilyen nincs, - mosolyog, - de mi szentestén éjféli misére megyünk, és Betlehemet állítunk, ahol a gyermek jézus születését ábrázoljuk faragott fa szobrokkal.

-         Templomba mentek? Mi meglátogatjuk karácsony előtt a halottainkat. – szól az időközben lehiggadt Kristii.

-         Mi is, és viszünk ki tobozból koszorút, meg mécsest gyújtunk értük.

Paula kisiet az elkészült mézeskalács sütikhez. A házat elárasztja a kellemes süti, meg fahéj illat. Kristii egy tálcával tér vissza, amin egy üvegkancsóban gőzölgő bort látok.

-         Ez a Glög. – mutat a kancsóra. – Megkóstolod?

-         Nem akarom, hogy részeges legyen a gyerekem! – morog valaki a hátam mögött.

-         Akkor nem kellene annyi vodkát vedelj! – csattan az amazon. Úgy tűnik a Raikkönenek közül nem csak a férjét, és a csemetéit neveli. – Ez egy gyenge vörösbor, ami jót tesz Kisunak. Kihagytam belőle a vodkát, úgy hogy te máshol keresgélj, viszont van benne cukor, fahéj, szegfűszeg, mazsola, mandula, amiket nyugodtan fogyaszthat egy kismama, és legalább lesz tőle egy kis színed végre.

-         Talán álljak én is a sarokban? – morog Kimi durcogva.

-         Tőlem nyugodtam, - vigyorog Kristii, - ha meg maradsz, esetleg feltehetnéd a csillagot a fa tetejére.

-         Én? – mered rá Kimi.

-         Ki más?

-         Tudom én? Talán Rami, ő a rangidős.

-         Ez nem katonaság! Itt nincs rangidős, csak olyan, aki megérdemli! Tavaly ő tette fel, az idén viszont téged illet, mint új apukát.

-         Heh, kösz… - mosolyog zavartan.

Nahát még az én faarcúmat is zavarba lehet hozni? Hát itt látszik a rutin meg az évek munkája. Azért Kristii már csak lehúzott ezekkel a zárkózott finnekkel néhány évet, és tökéletesen tudja kezelni őket, miután megtalálta a páncéljuk rejtett zárját.

-         Meleg? – nyúlok a gőzölgő pohárért.

-         Persze! Úgy az igazi! Óvatosan kortyolj, ne mohó Raikkönen módra. – csak nem fér a bőrébe, és folyamatosan piszkálódik, de látom, hogy közben jókedvűen csillog a szeme.

-         Hallottam! – recseg valaki egy széken egyensúlyozva egy aranyló csillaggal.

-         Akkor megnyugodhatunk, hogy a férfiasságod, és a reflexeid mellett a hallásod is rendben van.

-         Ha megittad indulunk lefeküdni! – pillant rám a magasból. – Egy kedves angyalka vagy, nem akarom, hogy megfertőzzön a sógorasszony.

-         Hehe! Jobb, ha maradsz a fenekeden, és nem kötözködsz velem.

-         Lehozom az ajándékokat. – emelkedek fel vigyorogva.

-         Inkább én. –ugrik le a székről. – Te csak pihengessél.

-         Nem vagyok fáradt….

-         Úgy értem, - vet egy lapos gonoszkás pillantást Rami felé, - örülök, hogy nincs hányingered, és jó lenne, ha így maradna ez lefekvésig....lenne néhány ötletem kettesben.

-         Ah, hát akkor maradok, és erősen koncentrálok, jó?

-         Ezt várom el egy figyelmes társtól. – iramodik meg nevetve, mert Kristii utána dob egy karácsonyi motívumokkal hímzett kék-fehér párnát

A dobás célt tévesztett, a lelkes Ajax viszont azt gondolja, itt a játék ideje, és nosza kapja a vánkost, ez viszont Paulának nem tetszik. Üldözőbe veszi a bohókás négylábút, aki lelkesen lohol a zsákmánnyal, nyomában a csendesen kiabáló háziasszonnyal. Ajax lába a kanyarban kipörög, zárt szájjal vakkantva lohol tovább a folyosó felé vezető zsákutcába. Néhány másodperc múlva egy elégedett szemüveges szőke fej jelenik meg, akkurátusan törölgetve a megbecstelenített párnát.

-         Nahát, hogy összenyalta ez a lüke kutya! Hát te lányom mit alkotsz?

-         Szegfűszeget dugdosok a narancshéjba. Régen a nagymamám almával csinálta, nekünk nem volt narancs, és csodás kellemes illata lett tőle a lakásnak.

-         Nahát…. Ezt megjegyzem! – hunyorgat Kristii.

A versenyfutásról lemaradt Kimi is visszatér ajándékokat egyensúlyozva maga előtt, majd egy felháborodott vonyítás után, hirtelen megtorpanva irányt változtat, és hozzám döcög.

-         Bolond kutya, hát nem látod, hogy én nem látok? – faggatja a sértődött ebet.

-         Mit tennél, ha most válaszolna a kérdésedre? – teszi az asztalra a kiürült glöggis poharát Kristii.

-         Menten megtanítanám neki a finn himnuszt és a Kalevalát!

Rami beleprüszköl a vodkával dúsított glöggijébe, a viccbajnok mosolyogva emeli szájához a sajátját.

Paula elégedetten pillant végig a karácsonyi díszekkel feldíszített szobán, és igazít egyet az ebédlőasztalra terített karácsonyi terítőn.

Rami a kapcsolókkal küzd, és némi halk visszafogott szitok, meg testvéri segítség után, csodás fényárba öltöznek a kertben a fák és a bokrok.

Ellesem Kristii ügyeskedését, és színes díszeket aggatok az ablakokra, míg Paula nagy elégedetten az asztal közepére helyez egy cserepes mikulásvirágot és a délután készített mézeskalács sütiket.

-         Ezeket ki csinálta? –pislog a tálba Rami.

-         Kisu! Ugyan kinek lenne türelme ennyit pepecselni a sütikkel. Látnád a másik tálat! Azt majd csak az ünnepi ebédhez hozzuk be. Igazi remekművek.

-         Hihetetlen eredeti dolgokat művelsz az étellel. Talán tanultad ezt?

-         Nem…csak úgy eszembe jutnak dolgok.

-         Hát tesó.. – vakargatja a feje búbját Rami, - szerintem lehet hogy nem a kertészet felé kellene terelgetned Kisut, hanem a gasztronómia felé. Akinek ilyen ötletei vannak, még sokra vihetné.

-         Ha akar majd vált. – ölel át az én Raikkönenem. – Azt kezdhet az életével, amit csak akar…én mindenben támogatni fogom.

-         Szegény apátok mennyire szerette. – sóhajt és egy zacskóval indul a folyosó felé.

-         Hova mész? – torpan elé Kimi.

-         Gondoltam kiviszem én a madaraknak. – emeli meg a zacskót. – Tudod, azelőtt mindig apátok feladata volt. Ő soha nem feledkezett meg erről a szokásról. Karácsonykor meg kell etetni az állatokat és a madarakat. – mosolyog bánatosan felém.

-         Miért pont karácsonykor? Úgy értem én mindig etetem őket….

-         Régen azt gondolták, ha ilyenkor megvendégelik őket, akkor nyáron nem eszik ki a termést.

-         Nálunk erre madárijesztőt alkalmaznak. – simogatom meg a vállát. – Én is kikísérlek…

-         Azt már nem! – húzza ki magát a hisztis. – Ebben a hidegben innen már senki sem megy ki. Éjjel a madarak se jönnek, majd reggel kitesszük azt az élelmet, úgy is ki kell vinni Ajaxot.

-         És ki fogja kitenni? Talán te hétalvó?

-         Igen én! Most felmegyek, kérek egy hajnali ébresztést, aztán belopakodom hozzátok, felkaplak, kiteszlek a hóra, és megszórlak eleséggel, hátha jön egy sas madár, és magával ragad….Tudod, mit? – vág gondolkozó arcot. - Előtte még beragasztom a szájadat is, különben félútról vissza hoz az a nyomorult griff!

-         No, majd csak figyelj, hogy mit találsz a reggeli rizskásádba! – morog gonoszkás mosollyal Kristii.

-      -         Hát te megint mit művelsz? – áll a hátam mögé kíváncsian feledve az iménti fenyegetőzést.

-         Gondoltam kiteszek ide egy kis édességet meg tejet a ti télapótoknak, és egy kis ropogtatni valót annak a Rudolfnak is, ha már holnap ezek a fickók, az egyik tesójából fognak falatozni.

-         He, Titusék odáig lesznek ettől. Örülök, hogy itt vagy, szauna után jegyzetelni fogok az ötleteidből.

-         Ki ezt, ki azt! – ölel át Kimi hátulról. – Most már ideje lenne lefeküdni.

-         Álmos vagy? – döntöm az izmos mellkasának a fejem.

-         Feküdni mondtam, nem aludni. – kapja finoman a fogai közé a fülcimpámat, miközben pontosan olyan hangerővel suttog, hogy mindenki jól értse a szobában.

-         Igen! – élénkül meg Paula is, lepakolva a glögis poharat. – Tegyük el magunkat, holnap nehéz napunk lesz a konyhában.

-         Sok még a tennivaló?

-         Nem, csak valahogy főzés közben féken kell tartani a két lurkót, akik majd ajándéklázban égnek, és feltehetően felforgatják az össze szobát a csomagok után.

-         Te nem jössz szaunázni? – fordul Rami felénk.

-         Nem…- érzem a hajamban a vigyorát. – Nekem más programom van.

-         Akkor jó éjszakát! – rebegem zavartan és indulok felfelé, magam után húzva a tapintatlan finn tapírt, és elkapva némi finn szavakat Rami mormogásában. Most az egyszer örülök, hogy nem értem!

Kimi…

Amint felértünk titokzatoskodni kezd, és a táskákban kotorászik. Nem siettetem, akkurátusan rázárom az ajtót, és vetkőzni kezdek. Ahogy eldobom a pólóm mögém áll, átölel, és a vállamra csókol. Azonnal reagálok. Megfordulok, kezeimet a derekára csúsztatom, és magamhoz ölelem, hogy megcsókolhassam.

Lehunyt szemmel sokáig játszanak egymással az ajkaink. Nem akarok elkapkodni semmit, végre jól van és még miénk az egész éjszaka. Olyan jó így ölelni, és végigsimogatni a karcsú derekán.

-         Olyan vékony vagy Kisu…. – suttogom. – olyan gyönyörű és kedves…látod, Kristii is azonnal a szívébe zárt. Téged nem lehet nem szeretni.

-         Te is így éred?

-         Az első perctől fogva tied a szívem. Csak vigyázz rá kérlek, már sokat szenvedett. – húzom végig a nyakán a szám.

-         Várj egy kicsit. – tol el gyengéden magától.

-         Mi…mi van? Rosszul vagy?

-         Nem csak egy pillanatra kimegyek a mosdóba. Addig ne mozdulj, jó?

-         Ha akarod…

Azt gondoltam pisilnie kell, mostanában éjjel is felébred, hogy kimenjen, és Kristii szerint ez még rosszabb is lesz, ahogy nő majd odabent a kis Sisu. De mikor kilépve megpillantom, egy pillanatra elakad nem csak a szavam, még a lélegzetem is.

 -         Eeeh, hát ez….? – nyögöm vigyorogva.

-         Arra gondoltam, hogy nem hozok ide neked semmi csomagot. Minek cipeljük el, hogy aztán meg visszavigyük? De hogy ne maradj ajándék nélkül…emlékszem még mennyire tetszett a születésnapi meglepetés is…szóval arra gondoltam, hogy ezt a masnis csomagot most neked készítem és csak arra vár, hogy kibontsd végre. – sétál hozzám, és ahogy rám néz és sóhajt egyet, izgatottan megnyalja a száját.

-         Eh, ezt a formaruhát gyakrabban kéne viseld. – nyúlok remegő kezekkel a masniért. Most kibontom a meglepetést!

-         De akkor lepődj is meg!

-         Rettentően megfogok….és meg is foglak. – ígérem csillogó szemekkel.

Két ujjammal megcsippentem a masnit és lassan széthúzom, aztán a tenyerem a kerek fenekére borítom, és magamhoz húzom.

-         Áll a cerkám!

-         Akkor hívj segítséget gyorsan! – mosolyog.

-         Hisz azt teszem! Már alig várom, hogy benned legyek. Kemény leszek, azt akarom, hogy sikoltozzál!

-         Ne már! Itt vannak a szomszédban a testvéredék, meghallják.

-         Hát csak kiabálj nyugodtan, akarom is, hogy hallja, csak nyugodtan sikoltozzál cica, ahogy jól esik. Szeretem, ha hangos vagy, csak hallja Rami és irigykedjen.

-         Miért vagy ilyen gonosz a testvéredhez? – öleli át a nyakam.

-          Idejövet egész úton el akarta venni a kedvemet a gyerektől meg az apaságtól. Megérdemli, hogy most kiboruljon… én pedig most kipróbálom az ajándékom…. – fektetem végig az ágyon.

-         Az életem két fő tevékenységre oszlott. – borul a mellém úgy fél óra múltán izzadtan lihegve. Szemében még az iménti gyönyör fénye csillog. 

Szexelek és hányok.

-         Eeeeh, - vigyorgok hülyén a plafonra, – nem olyan rossz arány ez…                                


                                                                  *  *  *


Nos már nagyon fáradt vagyok és szerintem most nagyon késő is van.
Azért szeretném elmondani, hogy a héten minden elmaradásomat pótolom azokkal szemben akiknek ígértem valamit, és még nem válaszoltam. 
Pénteken addig nem fekszem le, amíg nem készülök el mindennel, és nem érem végre utol magam.

Ja, igen! És még két dolgot el kell mondanom rólam, ami úgy érzem fontos és kimaradt.
Az egyikre reggel döbbentem rá, mikor Tubi a vadgalambunk dühösen és éhesen zörgetett, mert hogy picit elaludtam. 
Szóval az állatokról, még annyit, hogy van egy félig szelíd, félig vad vadgalambunk, akinek szabad bejárása van hozzánk, és nyáron gyakran meg is tiszteli a lakunkat. Szeret kíváncsiskodni, belekukucskál mindenbe, és imádja a szőke pasikat. Előszeretettel kurkássza a sárga kandúrunkat, az öcsémet, és ha itt van a barátom egyszerűen elbűvöli és nem tud elszakadni tőle. Sajnos most nem olyan hosszúak a szöszke fürtjei mint régen, de remélem visszanöveszti, és nem a galamb miatt mondott le róluk, mert nekem jobban tetszett hosszabb hajjal.:(

A másik hiányosságra ma egy levél olvasásakor döbbentem rá. 
Nos, nem! Én sem tudnám abbahagyni véglegesen az írást. De úgy remélem, jövőre valami mással leszek elfoglalva, viszont azt tervezem, hogy komolyabban fogok foglalkozni a dologgal. 
Először csak egy mesekönyvet tervezek, aminek egy vörös pandamedvelány, Pandóra lesz a főszereplője, és köré építek majd történeteket, amiket talán én fogok illusztrálni is. 
Olyan kedves kis mesékre gondolok, amiket én is szívesen olvasnék fel a gyermekemnek. 
Aztán a későbbiekre nézve vannak merészebb elképzeléseim is az írás területén. 
Úgy hogy nem fogom abbahagyni az írást, mert nekem ebben és a táncban van a kiteljesedésem és a megnyugvásom. Ebben a két tevékenységben találom meg önmagamat, és békülök meg nem csak magammal, de a világgal is!:) 
Hát ennyi lenne mára belőlem. Hétvégén ami elképzelhető, hogy csak szombaton lesz, megpróbálok egy dupla résszel jönni, az állandó késedelmekért kárpótlásul.:) 
puszi mindenkinek 
Luna