Csak megköszönném....

Talán megleplek benneteket, hogy máris újra írok, de itt most pihi van, így van időm is. Akár méteres hó is eshet, és hatalmas vihar elé nézünk. Teljes a készültség, az évszázad hóvihara néven emlegetik az elkövetkező napokat, hát érdeklődve nézünk elébe!

Olyan a vidék, mintha a Holdon járnék – hát legalább is így képzelem – kietlen, kopár, illetve hóval borított, amerre a szem ellát. Csak a kitett madáretetők körül tobzódnak a pici madárkák, és egy rettentően elszemtelenedett mosómaci család kamasz tagja nézelődik befelé a nappali üvegajtaján, rengeteg kis koszos maci tappancs nyomot hátrahagyva. Elhatároztam, ma éjjel lesben állok, egy kancsó forralt bor és elmaradhatatlan életem párja társaságában, mert meg akarom nézni a kis kíváncsit élőben is, nem csak a kamera felvételéről. Annyira szeretnék egy házi mosómacit, mint az Iráéknál, hátha hajlandó lesz a barátom lenni!:)

Dani szerint egy ideig biztos lufi üzemmódban fognak köpködni rá a cicák, de majd összeszoknak és megszeretik egymást!

És vannak már mókuskáink is, én teljesen oda vagyok tőlük. Apu is örül nekik, olyan mint a régi otthoni háza kertjében!

Bezártak a sulik – hát Lucus eléggé elvarázsolódott a hír hallatától – a boltok, intézmények, szórakozóhelyek és a Központunk is szünetel átmenetileg.

Megyünk majd szánkózni, és nagyokat sétálni, már ha a szél engedi. Én imádom a telet, és a lámpák fényében a hatalmas pelyhek fantasztikusan szépek, olyan mesebeli ábrándos az egész!:)

Nem azért, hogy vészmadárként huhogjak, de egyre nehezebbnek tűnik a hétfői visszatérésem, remélem ez nem megint valami intő jel!:)

 Bevételeztünk rendesen, családom minden épkézláb tagja vásárolt, és most úgy betankoltunk, hogy akár egy hónapot is átvészelünk a legnagyobb dínom-dánomban, szóval nem fogunk se éhen, se szomja, halni.

Mivel mókus harcos szombaton ünnepli megalakulásának első évfordulóját, már most elhoztak a bárból mindent, és Miska meg Moira is beköltöztek átmenetileg hozzánk. Így már semmi se akadályoztatja a szombati ünnepséget!:)

Előfordulhat, hogy egy ideig nem fogok tudni jelentkezni, nem tudom, hogy bírja majd a net, ezt a szélsőséges időjárást. Itt valóban nagy a készültség, elég komoly hóesés és viharok várhatóak!

Vasárnap Washingtonba mentünk volna az Operába, a Peti sikeres vizsgáját és kinevezését ünnepelni a főnökeivel, de ez is tolódik, mivel rendkívüli állapotot hirdettek ki. Nem baj, legalább addig is nő a hajam!:)

Ezért arra gondoltam, most van is egy kis időm, és mielőtt elszakadnánk egymástól egy időre, megosztok még veletek egy bejegyzést.

Tegnap kaptam egy csodás levelet, és arra gondoltam egy részét kiteszem ide.

Sokáig gondolkoztam, hogy helyes-e ez, illetve etikus dolog, amit teszek, de úgy gondolom, ezt a levelet nem is igazán nekem írták, hanem én írtam, és a saját elfelejtett soraimat osztom meg veletek. És azt is hiszem, hogy a levél írójától a haragos gondolatok, és a sértődés nagyon távol áll, szóval nem fog rám neheztelni azért, ha kiteszem egy részét a levelének.

Ez a levél, ahogy olvastam, olyan mélyen eltemetett érzéseket hozott felszínre belőlem, hogy egyszerűen, nem is tudok mint mondani. Végig olvastam, megkönnyeztem, és arra gondoltam, hogy gyönyörű, hogy boldog az a nő, aki így tud írni a férjéről, a szerelméről, és irigyeltem azt a régi önmagamat.

Nagyon elérzékenyültem, és ahogy ott ültem könnyek között, hirtelen eszembe jutott valami, és odahívtam a Petit. Mondtam neki, nézd, ezt egy kedves netes barátnőmtől kaptam, elküldte a régi gondolataimat, amiket neki írtam Rólad, hogy segítsen emlékezni, vagy inkább bízni benned. Hogy a megrendült hitemet visszaállítsa kettőnkről, az érzelmeinkről. Olvasd el!

Azt hittem, hogy majd ódákat fog zengeni, ha végigolvassa, mert hát van neki is beszélőkéje rendesen. De nem ez történt. Miután végzet, rám nézett, és igyekezett leplezni az elérzékenyülését. Sokáig nézett azokkal a csodás szemeivel, mintha most látna először.

Én meg próbáltam egy kicsit oldani a feszültséget és azt mondtam, nem hiszem, hogy van nő, aki képes ennél jobban szeretni téged. Szebbet, jobbat gondolni rólad, jobban csodálni, szeretni és tisztelni. Ne rontsd el! Ne öld meg a szerelmünket!

Akkorát nyelt, hogy az ádámcsutkája le fel ugrált, megköszörülte a torkát és csak annyit mondott, köszönöm! Aztán magához húzott és nagyon szorosan átölelt. És elkezdett ömleni belőle a szó, ahogy egy szerelmes férfi vall az imádott nőnek, és engem ezek a meghitt percek érzelmileg, lelkileg olyan különleges érzelmi állapotba emelnek, amit nem tudok leírni, de ha tehetném, ott maradnék vele örökre!:).

Íme részlet a levélből:

Drága Nórám!

Nagyon sokat gondolok Rád, és nagyon szeretném, ha végre meg tudnál
nyugodni, és főleg, hogy újra teljes életet tudj élni.
Aggódva olvastam amit blogon írtál, és nagyon elszomorodtam. Aztán
eszembe jutott mindaz amit a Te Tarzanodról írtál régebben, és annak
alapján elképzelni sem lehet azt, ami most bánt téged. Ezért arra
gondoltam, hogy összegyűjtök néhány mondatot, amit a Petiről írtál,
hátha az segít helyre tenni a dolgokat.

Akkor az idézetek Tőled:

Utóbb kiderült, a Peti egészen máshogy élte meg ezt a találkozást!
Abban a pillanatban, ahogy összenéztünk, úgy érezte, belecsapott a
villám, és képtelen volt kiverni engem a fejéből, mert megbabonáztam a
tekintetemmel. Megpróbálta, és gondolt mindent, hogy csak azért érzett
így, mert én vagyok az első páciense, meg még gyerek vagyok, egy nagy
kamasz, ő meg egy végzős orvos, nem egy beteg pedofil. De úgy tűnik
nem sikerült neki.
Egy évig jártam hozzá, lassan megszelídített. Figyelmes volt, kedves,
tapintatos, és soha egy ujjal sem ért hozzám addig, amíg én nem tettem
meg felé az első lépést. Láttam ott ajándékkosarat, meg italokat, és
mondta, hogy a születésnapja van, én meg felköszöntöttem. Innentől
kötetlenebb lett a kapcsolatunk, de soha nem éreztem azt, hogy
szerelmes lenne belém.
...
Néha arra gondolok, talán soha nem lettem volna egészséges nő, ha nem
találkozom a Petivel. … Aztán egy év múltával elköszöntem, és egy
ideig nem találkoztunk a dokival.
Ő azt hitte, majd elfelejt, de úgy tűnik, nem így lett.
….
A Peti nagyon őszinte, azt mondja, mindent meg kell beszélni, mert a
duzzogó hallgatásból lesznek idővel, az egymást elválasztó
kilométerek!
...
Nem igazán értettem akkoriban, hogy miért mondja ezeket nekem, és
miért célozgat mindenki időnként a Petivel. Utólag kiderült, mindenki
tudta, hogy mit érez irántam, csak én nem vettem észre.
…
A legjobb barátom lett. Nem voltak titkaim előtte, hiszen látott, még
kiterítve a műtőasztalon is, nem volt értelme titkolózni.
….
Ő volt az, aki eszembe jutott, ha valami öröm ért, és őt hívtam, ha
bánatos voltam, ha fájt valami. Neki mondtam el a boldog perceimet, a
fájdalmam, a sérelmeimet, amik a többi lánytól értek. Vele kezdődött
és vele végződött a napom!
...
… a jövőnket képzeltem el a Petivel, hogy majd ott dolgozunk együtt,
közös praxist viszünk, ha elvégeztem az egyetemet! (Látod, még a
barátom mellett is a Petivel terveztem a jövőmet!:))
...
csak mosolygott és egészen közel állt hozzám. És én attól a mosolytól
úgy éreztem, felrobban a szívem, és folyton nyelnem kellett, hogy ne
ugorjon ki a torkomon.
..Már akkor ott hiányzott, szerettem volna, ha visszajön, és újra
megcsókol, és soha nem enged el!
...
Egészen lassan hajolt fölém, és nem csókolt meg, amíg nem emeltem fel
a szám, és nem tartottam oda. Amikor átölelt és a számra tapadt,
megszűnt számomra minden, és úgy éreztem, egy álomvilágba kerültem.
És ez az álom, azóta is tart, 24 órán keresztül. Olyanok vagyunk,
mintha részegek lennénk, csak téblábolunk egymás körül, hogy
megérinthessük a másikat, és valahányszor egymásra nézünk, mosolygunk.
…
Régebben mindig írtam a történetem végére magamról, akár boldog
voltam, akár szomorú, jó volt leírni. Mostanában nem merek, valami
fura szemérmesség megakadályoz ebben.
A szemérmesség alatt nem a magánéletemet értem vagy bármit, ami
köztünk a Petivel van, mert az olyan csodálatos, hihetetlen és
nagyszerű, hogy nem szégyellem egy cseppet sem. Bármiről mernék írni,
ami köztünk történik, mert a legszebb és legjobb és legcsodálatosabb
dolog az életemben, a Peti!
És pontosan ez az, ami zavarba hoz. Tudod Kata, én olyan nagyon boldog
vagyok a Petivel, hogy szégyellem leírni. Félek attól, hogy megbántok
másokat, hogy hencegésnek fogják fel, mert én órákon át tudnék a
Petiről mesélni.
…
Ma van a Peti névnapja, és arra gondoltam, hogy ha szépen megkérnélek,
és valamikor ha időd engedi kicsit mesélnél erről a napról is - mert
azt tudom például, hogy ilyenkor kezdték régen az aratást - de ha
valamit esetleg a te szépséges szavaiddal letudnál írni, nagyon
örülnék. Tudod, Ő nem magyar, csak egy picurit a mamája révén, de
imádja az országunkat és a kultúránkat. Odavan a közmondásokért, ezért
állandóan példálódzom is velük, had tanuljon, és tudom azt is örömmel
venné, ha mesélnék valamit a neve napjának hagyományairól.
...Előre is köszönöm, a válaszod, és elnézést kérek, a különmunka
miatt, de ismétlem nem sürgős, reményeim szerint nem szökik meg a
Peti, még sokáig itt lesz, és lesz időm megosztani vele a válaszod.

Drága Kata!
Én olyan, de olyan boldog vagyok! …. Délután elutazunk a férjemmel -
hát nem fantasztikus még leírni is ezt a szót:) - de, ha
visszajöttünk, igyekszem majd minél előbb írni, mert hiányoznak a
leveleid!:)
Jaj, képzeld csak, még azt is tanulnom kell, hogy írjam le a nevem!
Eleinte annyira izgatott voltam, hogy még itt a blogon is rosszul
írtam, Sullivennek, pedig Mrs. Sullivan vagyok!:)
…..
Tarzan is megbékélt, és kicsit később azt mondta nekem. Emlékszel?
Egyszer meséltél valakiről, akivel levelezel és írt neked a nevemről,
meg arról, hogy a Hold milyen nagy hatással van az életünkre.
Mondtam, igen, emlékszem.
Ő meg úgy folytatta, igaza volt a barátnődnek! Az enyémre például
végzetes hatással van, a végzetem lettél Luna hercegnő!
Hát lehet egy ilyen pasit nem szeretni?:)
….

Fura ugye, hogy a sors mindig odavezérli az életemben, ahol a
legnagyobb szükség van rá, és ő mindig helytáll. A kisöcsém is majdnem
nála született meg, már csak a véghajrában érkeztek meg a mentősök. A
részem volt már akkor is, mielőtt még rájöttem volna, hogy mennyire
szeretem!
Na jó, nem fogok elkezdeni megint áradozni róla!:)

....
Idézetek vége.

Ezúton is megköszönöm még egyszer Katának. Rengeteget segített az érzelmeim tisztázásában. A legszebb és legtökéletesebb módját választotta a meggyőzésemnek, a saját szavaimat!

Nagyon bizakodom benned, hogy nem haragszol meg rám azért, hogy a leveled részletét kitettem ide. De ahogy elgondolkoztam itt a sorok fölött valami nagyon eredeti, jó dolog jutott az eszembe. Mostanság a családom egyre többet célozgat a házasságkötésünkre. Peti esküdözik, hogy világraszóló fantasztikus esküvőt fog nekem leszervezni, mert én nem vehetek részt benne, az egész egy nagy meglepetés lesz. Hát kételyem sincs afelől, hogy nagyon meg fogok lepődni, az biztos!

De mindenki izgatott, ha szóba kerül, és már most sutyorognak, pedig még odébb van a nyár.

Szóval én teljesen ki vagyok rekesztve, sőt amit találtam magamnak ruhát, azt is lefujjogta, hogy ez túl egyszerű, majd bejárjuk Washingtont meg New Yorkot egy csodás hercegnő ruháért, és hogy reméli értékelem ezt az önfeláldozást a részéről. Én meg mondom, te azt nem láthatod, mert azt mondják, szerencsétlenséget jelent.

Ő meg leszarom a babonát, aztán gondolkozott egy kicsit, hogy milyen szerencsétlenséget?

Hát erre nem tudtam válaszolni, de Sziszi közbe szólt, hogy inkább te ne hívd ki magatok ellen többet a sorsot, volt már baj elég, majd mi választunk a Lunával szép ruhát, meg lesz az doki, nélküled is!

Szóval míg fellángolt a vita felettem, nekem az járt a fejemben, hogy az esküvői ceremónián, itt a párok fogadalmat tesznek egymásnak. Valami szépet, különlegest, maradandót mondanak a legmélyebb érzelmeikről.

Én meg arra gondoltam, hogy mi is lehetne szebb, minthogy felolvasom ezt a levelet. Ebben a levélben nem csak az én érzéseim lettek megörökítve, az első találkozástól az első esküvőnkig, hanem egy másik ember, egy barát szerető tiszta gondolatai is, egy olyan nő iránt, aki elvesztette élete legszebb hónapjait. Őszinte, egyszerű, mert nem a nagy nyilvánosságnak készült, hanem csak nekem, és ettől olyan emberi, különleges!

Bármit is írnék, az nem adná jobban vissza a kapcsolatunk hangulatát, mint ezek a hosszú hónapok alatt íródott levelekből kiragadott részletek. Persze mondok majd egy összekötő szöveget, bevezetőt meg a végére is valamit, de a fogadalom lényege ez a levél lesz, mert ennél őszintébb szavakat nem tudnék találni az érzéseimre, a Petire, mint amit ide kigyűjtött nekem egy nagyon kedves és különleges ember!

Bármilyen fantasztikus is lesz az esküvőm, az biztos, hogy nem lesz sok vendég, illetve akik ott lesznek, azok mind közeli ismerősök, tudják majd, hogy milyen dolgokon mentünk keresztül a múltban, és meg fogják érteni, ennek a fogadalomnak a különlegességét!

Szóval ez a levél nem csak az érzéseimet kavarta fel, hanem lendületet is adott, hogy belevessem magam újra a munkámba, és a kezembe vegyem az életem!

És ha már a köszöneteknél tartok, akkor köszönöm az én lelki gurumnak is, akivel már előtte való napokban is sokat, hosszan beszélgettünk egy kis szünet után, és én már ettől a beszélgetéstől elkezdtem hinni, bízni és nyitni a Peti felé.

Valamint az én lelkiismeretes Anita barátnémnak, aki soha nem lanyhuló lelkesedéssel írogatja a bátorító leveleit. Ő mindig azt írja, türelmetlen, pedig nagyon is türelmes velem, főleg ami a válaszaimat illeti!:)

És nem csak nekik köszönöm, hanem mindegyikőtöknek, aki vette a fáradságot és írt, mert célozgatva, vagy nyíltan felvállalva a véleményeteket, mind arra jutottatok, hogy szeret engem a Peti, és nem árulna el soha!

Nagyon-nagyon hálás vagyok nektek ezekért a sorokért. Nagyon sokat jelent, így egy kicsit elveszve a gondolataim, emlékeim között, hogy nem csak a családom, hanem a múltamból felbukkanó régi, itteni barátaim is mind kiállnak a Peti mellett!:)

Fokozatosan ráébredtem arra, hogy ha a rendőrség nem tartóztatta le még a nővért sem, akkor valószínűleg nem találtak terhelő bizonyítékot ellenük, pedig elég alapos a nyomozás, hiszen még most is foglalkoznak az ügyemmel, pedig a főgyanúsított már nem is él! Ha csak a gyanú legkisebb szikrája is felvillanna, biztosan nem maradhatna a nővér a kórház alkalmazásában.

Igaz elmegy, azt mondta kérte az áthelyezését, mert szégyelli magát, és képtelen elviselni a rászegeződő megvető pillantásokat, amiért bevonta a kórház egyik orvosát a hazugságaiba, és mindezt nyíltan hangoztatta, aminek beláthatatlan következményei is lehettek volna.

Ugyanis egy új hipotézis látott napvilágot a rendőrségen. Azt feltételezik, hogy akkor, mikor visszatért a kórházba egy pisztollyal, nem is biztos, hogy engem akart lelőni. Elképzelhető, hogy a férjemmel, a Petivel akart végezni, mert nem volt képes feldolgozni, hogy teherbe ejtett engem, és mikor a suliban meghallotta tőlem, hogy ikreink lesznek, teljesen bekattant. Nem hirtelen jött neki, hanem már előre eltervezte ezeket a dolgokat, csak a lehetőséget használta ki, mikor utánam jött és elrabolt a parkírozóban.

Nem csak rám, hanem a Petire is haragudott, és valamiért most azt mondják lehetséges, hogy a támadás a Peti ellen irányult. Szerencsénk volt, hogy lefegyverezte, és nem történt nagyobb baj.

Kiderítették, hogy a férfi többször is járt a kórházban a nővérnél. Jól kiismerte magát, el tudott igazodni a folyosókon, akár még a számítógépes rendszerbe is betekinthetett, hiszen a suliban is meghackelte a könyvtár nyilvántartását, hogy többet megtudjon rólam. Tökéletesen tisztában volt a Peti irodájának elhelyezkedésével, a napi rutinjával, és tudta, hogy bent van mellettem, egy percre se mozdul mellőlem.

Bele se tudok gondolni, mit éreznék, ha arra tértem volna magamhoz, hogy elvesztettem az édesanyámat és a férjemet, hiszen anyu is ott volt akkor a szobában, akár őt is lelőhette volna az az őrült ember!

Hát csak ennyit akartam megosztani, és főleg megköszönni nektek.

Most úgy vagyunk akár a kis herceg meg az ő rókája. Én lépegetek a szőke hercegem felé - akinek végre már nőtt egy kicsit a haja, és bele lehet túrni, meg markolni:) – ő pedig lelkesen teszi a dolgát, beszél hozzám, szelídít és simogat!:)

Sok mindent megbántam már, amit a múltban tettem. Illetve arra gondolok, talán boldogabb lennék, ha azok a dolgok nem, vagy másképp, mással történtek volna meg.

De egyben biztos vagyok! Életem egyik legjobb döntése volt, hogy vettem a bátorságot, és elkészítettem ezt a kicsit régimódi dizájnos blogot, bár be kell vallanom, ez is felerészben az én lelki gurum munkája, mert totál hülye vagyok az arculat kivitelezéséhez.

Voltak időszakok a régi életemben, amikor ez a blog és a leveleitek okozták nekem az egyetlen örömöt a mindennapjaimban.  Meggyőződésem, hogy aki blogot vezet, annak valamilyen formában nem teljes az élete. Nem feltétlen a szeretet hiány vagy a magány az, lehet, hogy olyan pörgős típus, hogy kell még valami a napi rutin mellett, amiben kiteljesedhet, vagy itt tudja kibontakoztatni írói kreativitását. A lényeg, hogy a bloggal valamit pótolunk, én nem szégyellem, az apakomplexusomat, a szeret hiányomat, a kisebbrendűségemet és a bizonyítani vágyásomat, hogy én is számítok, és érek annyit, mint bárki mást akartam kompenzálni.

Apám, ha részeg volt, mindig azt mondta, engem anyu a papámnak, illetve a nagyszüleimnek szült, és volt egy teóriája, amit gyakran megosztott velünk. Szerinte egy férfinak csak két gyereke legyen, mert ha jön egy háború, akkor az egyik kezébe kapja a nővéremet, a másikba az öcsémet, ha menekülni kell, de nekem már nem maradna szabad keze.

És hogy mennyire nem jutottam még mindig túl a sértésein, a mellőzéseken, a megalázásain, azt onnan veszem észre, hogy ha most élne, boldogan megüzenném neki, hogy ne aggódjon, van már, aki mind a két kezét nyújtja felém minden nap, olyan szeretettel, ami számára ismeretlen volt, és nem kell hozzá háború.

Azt tanulom, hogy egy többgyerekes családban mindig van egy gyerek, akin csattan az ostor. Akit többet szidnak, több feladattal bíznak meg, kevésbé ölelgetik, mint a többit. Hát tudnék erről mesélni….meg is tettem, csak egy másik oldalon.

Azon gondolkodom, hogy megnyitom a többi blogom is. Nem szoktam reklámozni magam, se cseréket kérni, mert számomra nem az a fontos, hogy minél többen itt legyenek, hanem hogy írjak, és olyanok olvassák az oldalt, akik a barátaim. Nem a hibákat keresik, a leleplező részleteket, vagy azt, hogy hol köthetünk bele, hanem elfogadnak úgy, ahogy vagyok! Olyan emberek maradtak itt velem, akik régóta olvasnak, és már rengeteg dolgot megtudtak rólam eddig is. Akikkel valamilyen szinten így a távolból bár, de barátok lettünk.

Nem vagyok egy barátkozós típus. Olyan sokan vagyunk a családban, hogy nekem ők elegek, nem volt szükségem másra. Soha nem kerestem senki társaságát, de ha valaki mellém csapódott, nem küldtem el, nem bántottam meg, csak kevésbé nyíltam meg neki, mint itt nektek. Jobban belegondolva nem is volt barátom!

Bár most van valaki, aki a barátom lett, de rá sajnos egyelőre még nem emlékszem, és így elég fura az egész! De biztosan kedveltem, mert neki meséltem el, hogy ikreink lesznek, mikor kihallgatott minket az a férfi.

A Lelki szemetesem afféle naplószerű, az egyszer majd születendő gyerekemnek írom. Őszinte, egyszerű, tele rengeteg érzelemmel, emlékkel. Egy olyan napló, amiben leírom neki, milyen voltam, mik történtek velem, kik vettek körül, milyen gondoltak foglalkoztattak, bántottak vagy éppen tettek boldoggá. Szeretném, ha megismerne ilyennek is, amilyen most vagyok, mert 15-20 év múlva ezek a mostani dolgok már eléggé történelem lesznek, és nem biztos, hogy az élet forgatagában emlékeznénk ezekre a napokra. A nevetésekre, bulikra, a hétköznapokra, és a fájdalomra, szomorúságra is természetesen. Nem gondolnám, hogy egyszer majd megfeledkezem arról, hogy milyen érzés fiatalnak lenni, tele kérdésekkel, kétségekkel és lázadásokkal, de ha mégis, akkor itt lesz az a blog, hogy emlékezzek!

Szeretném, ha egyszer majd elolvasná és szégyenkezés, zavart szemérmesség nélkül tudnánk beszélni mindkettőnk életéről. Arról, hogy mi tesz boldoggá, mitől szomorodunk el, a vágyainkról, a szerelmi életünkről, terveinkről, szóval az érzésekről, amik körülölelnek és vezérelnek minket.

Remélem lesz majd egyszer valaki, akinek írom, és aki majd elolvassa, és én biztosan tudom, hogy igyekszem majd jó anyuka lenni. Nem kell sokat agyalnom rajta, mert a jó példa itt van előttem minden nap!:)

Ezen is sokat gondolkoztam. Mármint, hogy a régi barátom mennyire rá volt pörögve a gyerekkérdésre, a Peti meg azt mondja, lesz majd, ha eljön az ideje, és ha nem, akkor itt leszünk mi egymásnak, hogy szeressünk!

Biztosan neki is fontos a gyerek, úgy mesélik végtelenül boldog volt, és rengeteg butaságot műveltünk az alatt a rövid idő alatt, míg remélhettük, hogy szülők leszünk. Mégis, talán tapintatból, vagy szeretetből, soha nem beszél úgy, hogy gyereket akar, csak nyitva hagyja a kérdés lehetőségét, hogy lesz majd, ha eljön az ideje, és ha itt lesz, szeretni fogjuk!:)

Hát bocsi, úgy látom megint megszaladt a „tollam” és eléggé sokat írtam. Úgy érzem, az írásaim terjedelme egyenesen arányos az érzelmi állapotommal. Minél jobban érzem magam, bizakodóbb, boldogabb vagyok, annál bővebbre engedem a mondandómat.

Sajnos az életben is eléggé csicsergősre sikeredtem. Ha nem vagyok itthon, azt mondják üres a ház, hiába vannak otthon a többiek!:)

És ha már ez a bejegyzés ilyen idézetesre sikeredett, végezetül had osszak meg én is két idézetet veletek.

„Mindenkinek szüksége van arra, hogy néha odabújjon valakihez, és megmutathassa a legsérülékenyebb arcát is.”

„A szeretethiányosak tudnak a legjobban szeretni…csak nem tudják, hogy mutassák ki.”

Itt nálunk most mindenki pánikoz. Állítólag tornádó és száz kilométeres szél is végigsöpörhet, főleg rajtunk, mert Washington és Maryland között lakunk.  Rendkívüli állapotot hirdettek ki, de én nem félek, mert van kaja, és mind itthon vagyunk, tudom, hogy nem lesz semmi baj. Ma délutánra várják a vihar magját, és több mint fél méteres havat.

Azért elgondolkoztam azon, hogy milyen szerencsénk volt tavaly az időjárással. Ha kicsit megkésve is, de végül csak sikerült a Petinek szereznie egy mentőt a kis mókus harcos születésekor. Hát ez most biztos nem sikerülne, még neki sem!

Tegnap még meglátogatott a barátnőm is, akire nem emlékszem, és mesélte, hogy ők Erdélyből származnak, és az ottani rokonaik mondták, hogy valami vörös riasztás van és mínusz huszonnyolc fok. Szóval arra otthon is elég cudar idő lehet!:)

Nagyon szép és tartalmas hétvégét kívánok mindenkinek.

Millió puszi, rengeteg szeretet és ölelés, Luna

Életjel...

Hát új résszel még nem szolgálhatok, de ez a beszámoló elég hosszúra sikeredett! Akit nem érdekel annyira az életem, inkább neki se álljon, számomra jó volt! Peti este jött meg, aztán későig beszélgettünk, most alszik még, de én nem tudok.

Egyszerűen csak elkezdtem írni, hogy végre kiírjam magamból a kétségeket, a félelmet meg a tehetetlenséget. Aztán azt vettem észre, hogy ennyi lett! Hát bocsi, nem muszáj elolvasni!:) Nekem jót tett, hogy ezeket leírhattam, és még vissza is fogtam magam, egy csomó minden bennem maradt, mert akkor még holnap is olvashatnátok!

Sziasztok!

Arra gondoltam írok ide néhány sort, mert már nagyon szégyellem magam, hogy úgy eltűntem, és hogy nem válaszolok azokra a kedves érdeklődő, és aggódó levelekre sem, amiket írtok.

Nagyon türelmetlen és feszült vagyok. Képtelen arra, hogy sokáig egy dologgal foglalkozzam. Nem köt le semmi, és felidegesít minden, főleg ha nem sikerül. Az meg főleg, hogy tudom, írnom kellene, de nem megy, csak tologatom, és ettől még idegesebb leszek. Azt hiszem eléggé lelkiismeretes, kötelességtudó voltam mindig, és nagyon bosszant, hogy most képtelen vagyok a legalapvetőbb dolgokat megcsinálni, ami régen örömet okozott!

Valóban úgy érzem, kötelességem lenne már írni, de annyira még nem érzem, hogy szeretném csinálni. Meg át is kellene olvasnom, hogy mit írtam eddig, mert annyira nem emlékszem rá. Ugye milyen szörnyen ostoba lettem? :(

Én próbálom összeszedni magam, de néha arra gondolok, hogy talán nem a jó úton járok, de tudjátok, nem tudom, fogalmam sincs róla, mit kellene tennem!

Mert itt ez a férfi, a férjem, akit amióta csak ismerem és hajlandó voltam ránézni és beszélni vele, egyfolytában csodálok. Már kamaszként is, ha irkált, miközben beszélgettünk azt figyeltem, milyen szép arca van. Hogy gyönyörű aranyszínű a haja, és a szeme, olyan csodálatos meghatározhatatlan színű, hol kék, hol zöldes és van, hogy szürke, szóval gyönyörű volt!

Pontosan olyan szeme van, mint a Kiminek, vagy Benedict Cimberbatch-nak, a színésznek, aki a Sherlock Holmes-t játssza, ha például szürke pulcsiba van, akkor szürke, de ha kékben, akkor kék. A fogai viszont pont olyan szuperek, mint az enyémek. Az egyetlen amire mindig büszke voltam azok a fogaim. Úgy is hívtak otthon kicsinek, hogy fogtündér, mert mindig fogat mostam, hogy örüljön a papám, és mindig hajtottam a Tomit is. Ha kiakadt rám, akkor lila hangon ordítozott, hogy moss fogat, moss fogat! Ez jut eszembe, ha rád nézek fogtündér!:)

Arra is emlékszem, hogy ha beszélgettünk róla, én mindig azt mondtam, soha nem mernék egy ilyen tökéletes pasival járni, nem csak szép meg jó testű, de még okos is, ugyan ki lehet egy ilyennek elég jó? Biztos, hogy nem én! Láttam, ahogy falkában loholtak a doktor úr után a nővérek, és tudom, hogy az egyik még be is vett egy csomó altatót szerelmi bánatában, mikor leszámolt, hogy ide kiköltözzünk, szegény keresztanyu mosogatta a gyomrát és szidta a Petit!:)

Szóval azt hiszem, nagyon elvarázsolhatott, és nagyon kellett szeretnem, vagy inkább bíznom benne, ha meg mertem azt lépni, hogy hozzá megyek.

És tudjátok, most ezt a bizalmat veszítettem el. És mikor már nagy küzdelem árán sikerült valami kis vékony hidat újra építenem, akkor bejött két rendőr és megkérdezték, tudok róla, hogy a férjem viszonyt folytat egy nővérrel a munkahelyén, és ez a nő kapcsolatban állt a támadómmal? Hogy jelenleg azt vizsgálják, szerepe volt-e a támadásomban, mint felbujtó?

Mit is írhatnék erre?

Én úgy éreztem akkor, hogy rám dőlnek a falak. Akár csak akkoriban, mikor nem mertem kilépni a lakásból. Hogy megfulladok, és megáll a szívem.

Nagyon sokáig bámulhattam rájuk, mert arra eszméltem, hogy az egyik megkérdi, értette a kérdést asszonyom?

Néztem őket teljes halálos nyugalommal, miközben haldoklott a lelkem, és azt mondtam, igen, értettem. Azért vagyok most itthon, mert megtámadtak és amnéziás vagyok. Lehet, hogy tudtam, lehet, hogy elmondta, de az is lehet, hogy nem! Nem tudom!

Arra gondoltam, hogy talán nem véletlen azok a képzelgések, amiket akkoriban éreztem, mikor magamhoz tértem. Úgy éreztem mindenki ellenem van, hogy be akarnak dugni egy diliházba meg ilyenek. És most úgy érzem néha, hogy talán nem véletlen, lehet, hogy a tudatalattim jelzett nekem, hogy tudtam, amit a rendőrök kérdeztek, vagy legalább is sejtettem?

Persze mindenki azt mondja, hogy ez butaság, hogy tudtak róla, mert a nő zaklatta a Petit, és hogy láthatom, mennyire szeret, mindent megtesz értem.

És én ezt tudom is, és hálás is vagyok érte minden percben, de közben meg arra gondolok, hogy a másik is szeretett. Az is mindent megtett értem, hiszen egy olyan életet biztosít nekem, sőt nekünk, amit önerőből soha nem lennék képes elérni. Szeretett, és azt mondta még most is szeret, csak a mi hajónk már elment. Mert bármennyire is szeretett egy nap csak elém állt, hogy gyereke lesz egy másik nőtől...

Én nem akarom ezt még egyszer átélni! Inkább menjen! Hagyjon békén, nem kell szeretni, nem kell semmi, csak ne bántson, ne csapjon be hónapokon keresztül, mert abba belepusztulna már ez a maradék kis lelkem!

Mikor hazaért akkor este, mert őt is behívták és kihallgatták, le se vetkőzött, csak rohant fel hozzám, és mondta, tudja, hogy most meg vagyok zavarodva, ne is kutassak az emlékeim közt, mert nem mondta el. Azért nem, mert nem volt semmi, nem jelentett neki semmit, a nő zaklatta, ő meg áttetette egy másik osztályra, nem akarta, hogy elveszítse az állását, és nem akart felzaklatni. Akkoriban otthon voltam, a Tomiék érettségiztek, és mi még sehogy se voltunk egymással. A családom tudta, de nem látta értelmét, hogy nekem is elmondják. És egyre csak kérdezte, ugye hiszel nekem? És minden szépet mondott.

Én meg bámultam az arcába, mintha soha nem láttam volna még, és csak bólogattam engedelmesen, hogy igen, hiszek, de nem akartam vele aludni, nem akartam, hogy megérintsen.

Állandóan összeesküvés elméleteket gyártok, és igyekszem egy kis távolságot tartani vele, miközben úgy teszek, mintha hinnék neki, és ez nagyon felemészti a lelkem.

Félek hinni neki, de nem merem eltaszítani magamtól. Pont olyan szófogadó jó kislány lettem, mint annak idején, mikor megismertem. Főleg mert a rendőrök után anyu kapott egy idegrohamot, és egy csomó tányért a földhöz vágott, és csak sírt meg sikoltozott, hogy meddig bántod még, mit akarsz még Isten? Hát nem volt még elég?

Soha többé nem akarom, hogy miattam így szenvedjen anyu. Elfogadom, ami van, mindent, nem fogok lázadozni, inkább jó leszek, csak ne lássam így többet!

Nagyon nehéz együtt élni valakivel, akiben nem bízol. Akiről olyanokat képzelgek, ha mellette fekszem, hogy az életemre akart törni, hogy egy másik nővel is ezt teszi, vagy arra gondolok, hogy vajon közben, ha együtt vagyunk, rá gondol?

Az ember azt gondolná ez butaság, ilyenek nem történnek meg, de hát megtörtént már annyi minden más is!

Ránézek és látom a szemében a szeretetet és a féltést, de közben meg hallom a rendőr kérdését. Nagyon nehéz így, bizalom nélkül élni!

A sógorom egyik nap kijött utánam Kevinhez, leült és beszélt velem. Azt mondta, ő nem szívesen avatkozik senki életébe, de most szeretne elmondani valamit. Tudjátok, ő a Peti barátja 18 éves koruk óta. Nem csak barátja, testvére is. Együtt laktak az egyetem alatt, együtt látogatták meg a szüleit Texasban, ismerték egymás gondolatait is. Elmondta, hogy beszélt rólam a Peti, mikor elvittek hozzá annak idején. Az első pillanatban magamba bolondítottam, és ez tart azóta is. Áradozott rólam, hogy különleges vagyok, állandóan rám gondol. Dani meg kérdezte, akkor miért nem mondod el neki? Erre azt felelte, mert még csak 16 éves! Egy gyönyörű félszeg kamaszlány olyan szemekkel, amikkel ha egyszer rád néz, soha többet nem felejted el!

És néhány hónap múlva a szülinapján azt mondta, az élete sínen van, ott tart ahol lenni akart, már csak én kellek a boldogságához. Vár, amíg meggyógyulok és nagykorú leszek, hogy ne érje etikai vétség. Vár, amíg csak kell, de én leszek a felesége vagy senki.

Azt mondta a Dani, hogy a mi kapcsolatunknak köszönheti, hogy megismerte a Barbit. És ő volt az, aki elmondta a Petinek, hogy lemaradt, már van valakim, nem vagyok már kislány, mert a nővérem elmondta neki.

Azt mondta, ott ültem a Petivel és végignéztem, hogy fájdalmában megivott egy üveg whiskyt, hogy ne gondolkozzon.

És mondott még valamit a Dani, ami nem csak elgondolkoztatott, hanem meg is nyugtatott egy kicsit.

Azt mondta, nekem a szüleimen kívül két fontos ember van az életemben. Peti, a barátom, sőt szinte már a testvérem, és a feleségem, a nővéred, akit imádok és el se akarom képzelni nélküle az életem. De ha becsapnálak, vagy ha tudnék arról, hogy a Peti megcsalt és nem mondtam el, akkor a nővéredet is elveszíteném. Hidd el, soha nem kockáztatnék ekkorát!

És hittem neki, mert láttam honnan jött, kik a szülei, milyen helyen és hogyan élt! Tudom, hogy mennyire nagyon kell szeresse a tesóm, ha képes volt otthagyni azt az egészet miatta!

Az érzések azóta is kavarognak bennem. Nagyon rossz így, gyökértelenül, képzelgésekkel és félelmekkel teli világomban élni.

Azt mondják az első vizsgálat alatt összeomlottam. Nem volt türelmem végigcsinálni a teszteket, felálltam, ki akartam menni, képtelen voltam koncentrálni. A szívem legalább 120 vert és totál bepörögtem. Azt hiszem pont az nem sikerült, ami a lényege volt a vizsgálatnak, hogy mennyire vagyok képes kontrollálni magam, és koncentrálni. Nem emlékeztem a képekre, nem tudtam az ügyességit, szóval semmit, és egyszer csak fogtam magam és kijöttem, mert úgy éreztem felrobbanok. Rángatózott a fejem, még a legalapvetőbbet, az érintsem meg az orromat se ment.

Ez ugye a rendőrök látogatása és másnap a vallomásom felvétele után volt, ahova a Petivel mentem.

Totál kiborultam, és milyen szerencsém volt? Mikor mentünk a második vizsgálatra, egyszer csak odalépett hozzám egy nővér, megragadta a kezem és azt mondta, sajnálja, nem akart semmi rosszat! Csak dicsekedni akart, nem gondolta, hogy ez lesz belőle, meg ilyenek. Totál megrémültem, hogy mit akar, meg az ugrott be, hogy mindjárt ez is azt mondja nekem, hogy gyerekünk lesz a Petivel…..

De nem mondta, a Peti meg olyan volt, mint egy sárkányharcos. Felmordult, magához rántott, és egy mozdulattal verte le rólam a nő kezét, és taszította mellbe, hogy tűnj el innen, nem tettél már elég bajt? És még ordítozott egy csomót, a nő meg csak sírt és hajtogatta, hogy sajnálja, meg, hogy bocsássak meg neki….

Ott álltam totál hülyén, teljesen leblokkolva, szétesve és lefagyva, és az jutott az eszembe, hogy milyen ügyes ez a Peti, kellene járjon edzésre, de miattam már egy ideje kung-fut se tartanak.

Hát így indultam neki a második vizsgálatnak!

Mielőtt beléptünk, az ajtóban két kezébe fogta az arcom és azt mondta! Meg tudod csinálni, mert erős vagy, a legcsodásabb lény a világon, akit ismerek, pedig sok embert ismerek! Erős vagy és hatalmas a szíved és az akaraterőd! Akarjad Nóri, ha nem értem, akkor akarjad anyudért! Koncentrálj, én itt leszek neked mindig, küzdjél Remetelány!

Mosolygott rám, nyugodtan, ahogy csak ő tud, és a szemembe nézett. Régen hívott így még az ismeretségünk elején, amiért nem mertem kimozdulni a lakásból! Ez a régi, kedves becenév erőt adott.

És koncentráltam meg küzdöttem, szóval sikerült a vizsgálat, pedig egy pillanatra se tudtam kiverni azt a jelenetet a fejemből.

Azt mondják itthon, hogy annak a nővérnek a bátyja vette el a támadóm nővérét. Hát nem kicsi a világ?

És egy beszélgetés alkalmával említette meg a lány, hogy van egy új orvos, Sullivan nevű, és mennyire tetszik a nővéreknek, de a dokinak ő jön be, hajt rá!

És a támadom megemlítette, hogy érdekes, neki is van egy évfolyamtársa, aki Sullivan, és mennyire szép meg kedves és lehet, hogy rokonok…..

Szóval így indult és a lány azt állította az email-jeiben, hogy kapcsolatban van a férjemmel, titokban szeretik egymást, mert a Peti nem akar még elválni, mert ott a vagyon, meg én olyan labilis vagyok, nem akar kiborítani, mert akkor ellene fordítják a válóperen.

De állítólag nem volt köztük soha semmi, és nem is bíztatta a megtámadásomra azt a férfit, csak dicsekedni akart!

Biztos így van, különben nem lenne szabadlábon, és nem dolgozhatna. Szóval nem volt felbujtó, csak fantáziált a férjemről. Hát legalább is szeretném így hinni, hogy nincs több ebben az egészben.

Vannak azért jó változások is az életemben.

Elhatároztam, hogy célokat tűzők ki magam elé. Apró célokat, és mindent lejegyzetelek, hogy emlékezzek, és hátha egyszer majd történik valami. Bármi, akár jó, akár rossz, mert ennél a bizonytalanságnál minden jobb.

Úgy teszek, ahogy a férjem mondta. Felállok és tovább megyek. Elkezdtem tervezni a napjaimat. Egyelőre nem megy másként. Minden nap lejegyzetelem, ha vannak gondolataim, ötleteim. Azt hiszem régen a történeteimet írtam így!:)

Régen ezer fokon pörögtem a családom szerint, hát most újra elindulok. Van néhány dolgom. Szombaton egy hét múlva lesz egy éves a mi kis csodánk, a kis mosolygós mókusharcosunk! Édes kicsi Andy baba már csacsog néhány szót, és imádja a mangót, banánt, barackot és a shanont.

Már alig várom, hogy megkóstoltassam vele az ananászt is. A levecskéjét jóízűen szürcsölgeti, de gyümölcsöt nem mertünk még adni neki, de majd most!:)

Megígértem, hogy megszervezem a szülinapi partiját. Illetve az Ildivel, mert kiderült, hogy volt nekem anno, már asszisztensem is a személyében. Hát nagyban nyomathattam az már biztos!:)

Szóval most nyakig vagyok a szervezésben, mert mindennek szuperül kell mennie. Az édességeknek, tortának felejthetetlennek kell lennie!:)

Készülünk egy kis műsorral is mókusnak, kedves kis gyerekdalokkal, mindenki nagyon készül, nekem meg nevetnem kell, ahogy hallom Gabó rettentő mély baritonján, a számára kiosztott gyerekdalt.

Január másodikán női napot tartottunk, illetve a fiúk hozattak nekünk kínai masszőröket és egész nap lent kényeztettük magunkat a medencénél. Ők fent melegítették a kaját és rendezték mókit. Mikor felosontam egy pillanatra, mókusharcos a mosogatóban feszített a habok között és egy merőkanállal verte a csempét, aztán jött a Gabó és rázendített egy dalra, hogy megnyugtassa. A hangjától mókinak kikerekedtek a szépséges kis szemecskéi és azonnal letette a merőkanalat!:)

Közben hallottam apu riadt hangján, hogy cumiriadó! Hol az a kurva cumi? Petya hozd a pelust!:)

Vasárnap meg programom van a Petivel. Az operában egy páholyban leszünk az igazgatósággal, és utána vacsorázunk is ott. Peti szerint nem bújhatunk ki tovább a programokból, nekünk ezek kötelezettségeink, és egyébként is az ő sikeres vizsgáját ünnepeljük, szóval mennünk kell!

Megint napokig keresgélem majd a megfelelő ruhát. Ami szexi, de takar, ahol még kell, és mutat is valamit, hogy ne mindenki a rövid hajamat bámulja. Bár már annyira nem is rövid! Olyan, mint bármelyik extravagáns nőnek, aki rövid frizurát visel. Sőt már fésülködtem is, bizony!:)

És utána visszamegyek dolgozni! Sokáig képtelen voltam énekelni, de aztán szilveszterkor a Himnuszoknál megtört a jég. Azóta már gyakorlok, van néhány új szám, amit tanulok, és van új koncepcióm is, mivel nem táncolhatok még, és nem erőlködhetek. Marad az ének, Tomi szerez két hatalmas orgonát, egymásnak toljuk, és míg duót éneklünk két szólamban, ami nem könnyű, de a világon mindennél jobban szeretem, a vendégek a zongorákra terítve fogják elfogyasztani az ünnepi vacsorát. Ezt még megspékeljük korhű ruhákkal. Az előzetes felmérések alapján van rá kereslet. Mindenki vár vissza, gondolom kíváncsiak, hogy fest egy túlélő!:/

Gyertyafénynél, libériás inasok szolgálják majd fel a „korhű’ étkeket. Talán római selyem tógákban, vagy valamelyik régi század ruháiban lesz meghirdetve a dresszkód.

Tegnap ezt a dalt tanultam. Megtaláltam magyarul is, ha érdekel valakit. Időszerűnek érzem és tetszik is.

Ezt biztosan eléneklem majd, a Tomi meg tercel egy másik szólamon, ő nagyon jól csinálja!

Nekem valamiért nem jelentek meg a klippek, ezért beteszem a linket, ha esetleg megnéznétek, milyen dalt tanultam most, és a többi is.

https://www.youtube.com/watch?v=VZpg4S7E8UE

És van itt még valami. Olvastam, hogy meghalt Alan Rickman. Igen tudom, ő Perselus Piton a Harry Potterből, de nekem egy másik filmből a kedvencem. Ő játszotta az Értelem és érzelemben, Brendon ezredest, az egyik kedvenc filmem, kedvenc karakterét formálta meg, és senki sem tudott nála szebben Shakespeare verseket szavalni. Ebben a klipben is szaval, hallhatjátok a hangját!

Nagyon kedveltem őt. Én hiszek az első benyomásban, és abban, hogy az embernek az arcára van írva a jelleme, és neki jó arca volt, a negatív karakterek ellenére is.

https://www.youtube.com/watch?v=SJIaRnsyaIc

Hát most itt tartok! Arra gondolok, bárcsak ne emlékeznék erre az egészre. Bárcsak egy nap úgy ébrednék, hogy ezt is elfelejtem a többivel!

Hétfőtől újra kezdem, hiszem, hogy pozitív változást hoz a munka és az elfoglaltság az életembe. Próbálok alkalmazkodni és visszatérni. Próbálom elhinni, hogy az életem boldog, és a férjem nem árult el, és nem akart az életemre törni. Ha ránézek, hallom a hangját, érzem az érintését, ezt akarom hinni!

Nem könnyű ez a hullámvasút érzés. Néha elhiszem, hogy minden jó és rendben van, aztán egy nehezebb napon újra megrohannak a kételyek. Nem vagyok őrült, de mi van, ha nem jut eszembe az elfelejtett életem? Egy csomó embernek szüksége van rám a munkahelyemen is, ahol már megvan a jól kitaposott ösvényünk és az összhang. Hogy fogok végigmenni újra azon az úton, amit elfelejtettem?

Remélem sikerül valamit kihámoznotok ebből a bejegyzésből, néha írás közben is úgy csapongok, ahogy a valóságban.

Hétfőtől minden erőmmel azon fogok dolgozni, hogy visszaszerezzem az emlékeimet, és a régi életemet, mindazzal együtt, amit, és akiket közben elfelejtettem!

Addig is sok-sok szeretettel puszil és ölel mindenkit, az ébredező öntudatú Luna:)

u.i.: Ha van kedvetek, van itt néhány klipp. Mivel elhatároztam, hogy visszatérek, és ezt a tervemet a férjem lelkesen támogatta, rögvest küldött is három linket az alábbi szöveggel.

Az elsőnél, hogy erről a lányról mindig én jutok eszébe, nem csak külsőleg, hanem mert lehunyt szemmel énekel, csodás átéléssel, ahogy én is, és olyan szépen :) – ez persze csak nagyon szubjektív kijelentés részéről.

https://www.youtube.com/watch?v=C3bw_DZH88g

A másodiknál, hogy nézzem meg jól, és memorizáljam, mert mi is így csináltunk hangulatot a bárban a Tomival, és mindenkinek hiányoznak ezek az esték.

A klippet sajnos nem tudom feltenni, csak a linkjét. Szerintem érdemes megnézni!:)

https://www.youtube.com/watch?v=jMnRRlaPhVw 

Azt hiszem a férjem kedveli ezt a Torit! Jó lesz résen lennem, mert lehet, hogy van olyan jó hangom mint neki, de az biztos, hogy az ő haja sokkal hosszabb és szebb az enyémnél!:)

https://www.youtube.com/watch?v=Nck6BZga7TQ

A harmadiknál meg, hogy mi is így mentünk reggel dolgozni és jöttünk este haza. Végig gyakoroltuk a számokat, és megállás nélkül pörögtem, be se állt a szám. (Ezt mondjuk, nehezen hiszem, mert ő az, akinek soha nem áll be a szája!:))És hogy én is ilyen jóízűen, nagyokat nevettem régen, mint itt Adele, és jó lenne, ha újra gyakorolnám, mert neki hiányoznak ezek az utazások, a nevetésem. 

Azt hiszem jó életünk volt!
Sok puszi, Luna

Kicsit csúszunk....

Sziasztok!

Úgy terveztem, hogy a héten megpróbálok harmóniába kerülni az írással, és megörvendeztethetem magam, és talán titeket is egy új résszel. Egyelőre csak a másik történetből, de hát az is haladás lenne.

Sajnos azonban történtek dolgok, amik megakadályozták ezt a harmóniába kerülést.

Új fejlemények derültek ki a balesetemmel kapcsolatban. Olyanok, amik felfoghatatlanok számomra.

Tudom nem baleset volt, de én így emlegetem, ha beszélnem kell róla, könnyebb így.

Azt hittem már megjártam a poklot, de aztán jön két rendőr, és mindent összedönt, amit olyan nehezen eddig újra felépítettem. Nem tudom, hogy hány fokozata lehet a kétségbeesésnek és a magánynak, hogy van-e még ennél lejjebb, mint ahol voltam. Én ezt se akartam soha megtapasztalni.

Egy napig úgy éreztem, nincs értelme tovább csinálni, ezt az egészet, nincs értelme az életemnek.

Aztán hagytam meggyőzni magam, hogy minden rendben van, csak egy ostoba félreértés az egész. Főként az anyu miatt, mert ő még nálam is rosszabbul viselte. Földhöz vágott egy csomó tányért és sikoltozva veszekedett Istennel miattam.

A kórházban is találtak valami problémát, vissza kell mennem hétfőn. Hát eléggé be vagyok feszülve tőle. Az ember akkor kezd ragaszkodni igazán az életéhez, amikor megtudja, hogy baj van.

Félek! A félelem, a rettegés, a pánik, a bizonytalanság és a bizalmatlanság lassan már elválaszthatatlan barátaim! És kezdek ebbe belefáradni!

Hétfőn majd kiderül, hogyan tovább…

Addig hétvégén New Yorkba repülök, mert az ügynökség nem akarja felbontani a szerződésem. A férjem és a nővérem is velem jönnek. Szerintük is jobb így, legalább láthatom milyen értékes, pótolhatatlan ember vagyok…

Néha vannak nehezebb napok, gödrök, ahonnan nehéz kimászni. De ha nem lenne az anyu, én már nem is akarnék mászni sehová.

Nem jelentkezem most már a kórházig. Nem vagyok túl jól.

Remélem, lesz még alkalmam elmondani, és kiírni magamból, hogy mik derültek ki az ügyemmel kapcsolatban.

Őszinte szeretettel, Luna