Sziasztok!
Nagy nehezen ideértem a következő résszel!:)
Én jókat mosolyogtam, ahogy írtam, remélem, nektek is tetszeni
fog!
Jó olvasást, és szép napot, mert gondolom, Ti már csak holnap olvassátok!:)
Sara…
Kitartott kézfejemre egy jókora hópehely
pottyan. Közelebb emelem a szememhez és mosolyogva nézem, kristályos
szerkezetének mintázatát.
Csodaszép dolgokra képes a természet. Azt
olvastam, nincs egyetlen egyforma hópehelycsillag. Elég hihetetlenül hangzik,
hogy a természet képes ilyen megszámlálhatatlan csodára.
Sóhajtva törlöm le az apró kis nedvességet,
melyet a kimúlt hókristály hagyott maga után. Megöltem szegényt, nézek a szürke
égboltra, amit szinte eltakar előlem a szakadó hó. Maradt még elég, ugyan ki
venne észre egy apró cseppet? De annak a cseppnek a kezem melege a véget
jelentette.
Ilyen aprócska hókristály vagyok én is az
emberek közt. Elvesztem, csak nem egy meleg kézfej volt a végzetem, hanem egy
vonat. Bár ki tudja? Azt a mozdonyt is egy kéz vezette, filozofálgatok.
És most senki se keres, nem hiányzom
senkinek, hiszen olyan sok ember él még a földön, biztosan volt valaki, aki a
helyembe lépett és pótolta a hiányom. Észre se venni, hogy nem létezem.
Na tessék! Már megint itt tartok, pedig az
előbb még boldog voltam ettől a csodaszép látványtól. Ha a temetőbe indulok,
képes vagyok a legvidámabb dolgot is szomorúságba fordítani. Ma meg mondjuk,
még jön hozzá egy jó nagy adag feszültség is.
Nehéz napom lesz, szükségem van egy kis
feltöltődésre, és hol kaphatnám ez meg máshol, mint a kislányom mellett? Kimegyek
a sírjához egy kicsit elmélkedni, mielőtt felveszem a műszakom.
Karácsonyi partit szervez a Red Bull
vezetősége, minden versenyzőjének, a kísérő személyzetnek és a dolgozóknak.
Amit persze nem értek egészen pontosan, mert hát mi is dolgozók vagyunk, mégis
mi fogjuk lebonyolítani a rendezvényt. Nekünk nem jár egy buli? Nem mintha
annyira menni akarnék egyre, ezt is szívesen kihagytam volna. Próbálkoztam is
egy cserével, helyébe beajánlottam a váltásnak plusz két műszakot, de persze
Adriann megkeresett és megkért, külön annak a Vettelnek a kívánságára, hogy én
is emeljem a rendezvény színvonalát, elmaradhatatlan jelenlétemmel és csodás
kávékölteményeimmel.
Nem vagyok már biztos, hogy jó dolog volt
ez a kávédíszítés, sóhajtozom. Most majd jön megint az a vigyorgó német a
kedves barátnőjével, egész éjjel nyomulni fognak és a festményért lobbiznak
nálam. Miért van az, hogy egyes emberek nem értik azt az egyszerű szót, hogy
nem? Persze Vettel esetében ez nem meglepő, vigyorgok akaratlan, ahogy eszembe
jut a tudálékos feje, ahogy azt az ominózus magyar mondatot odavágta nekünk.
Mentségére legyen mondva, később le is
nyilatkozta, hogy a magyar nyelv volt az összes közül a legnehezebb.
Hosszan lélegzem és igyekszem minél tovább bent
tartani a tiszta friss levegőt a tüdőmbe. Mikor már nem bírom tovább, kiengedem
és figyelem a számból előtörő ködfelhőt.
Hideg van! Ilyen időben még a macskát se
dobják ki.
Hát ez meg honnan jött, indulok csodálkozva
a parkoló végében szomorkodó kis kocsimhoz. Néha nagyon fura gondolatok
motoszkálnak a fejemben.
Szegény Nono, csak itt volt már hely, mikor
megjöttem Beckyéktől, még mindig bent tárgyaltak valamiről. Pedig elég késő
volt, Bradley nagyon titokzatoskodott, az mondta, ma ünnepelünk Sara.
Kérdésemre, hogy mit is, csak annyit felelt Mona Lisa mosollyal az arcán, hogy
egy új élet kezdetet!
Hát mondtam, rendben örülök nektek, de
nekem ehhez semmi közöm. Ám Brad ragaszkodott hozzá hogy nagyon is sok, mert
általam ismerte meg Beckyt, és nekem köszönheti, hogy élete új, boldogabb
szakaszához ért.
Nagyon titokzatos és emelkedett hangulatban
volt, melyhez hozzájárult néhány pohár pezsgő, amit az új élet kezdetének
tiszteletére kellett fogyasztanunk.
Így aztán aludtam néhány órát a hazaindulás
előtt, és nagyon elcsodálkoztam, hogy éjjel még ilyen sok autó állt a
parkírozóban.
Ha nem lenne ez az idióta party haza se
jöttem volna. Kikaptam a szabadságom és Beckyékkel töltöm a karácsonyt. Bradley
egy pompás házzal lepte meg a barátnőmet, új élethez, új otthon dukál, mondta,
és itt elfér anyukád is.
Átmentem, hogy segítsek berendezkedni. Úgysem
tudnám ennél hasznosabb célra fordítani a szabadságom, így legalább hasznomat
veszi az a két ember, akiket szeretek. Nincs különösebben más célja az
életemnek mostanság, mint Beckyék otthonának szépítése, és kijárni Sarahoz,
ahova az esetek többségében Bradley is elkísér.
Akár egy testőr, nem tudom mitől félt, de
jól esik a baráti gondoskodása, más úgyse törődik velem.
Mielőtt beülnék, lepillantok a
pedálokhoz. Koszos sár gyűlt össze a
szőnyegen. Igyekszem vigyázni a tisztaságra, de vezetésközben, leolvad a
talpamon maradt latyak.
Lopva körbelesek. Sehol senki. Gyors
mozdulattal kiragadom a szőnyeget, és leterítem a puha, frissen hullott,
egybefüggő hótakaróra. Hátra megyek, és a csomagtartóból egy kis söprűt szedek
elő, meg egy furán megtört vonalú szerszámot, ami Brad szerint a kerékcseréjének
elengedhetetlen eszköze, ezzel lehet meglazítani a csavarokat.
Hát most másra használom, nem kifejezetten
rendeltetésszerűen, gyorsan odaverek néhánya a szőnyegnek. Bár fogalmam sincs,
honnan jön ez az egész, valahogy úgy érzem ettől szebb lesz, mint új korában. Aztán
megfordítom, szürke poros lenyomata ott marad, a megbecstelenített hóban. Gyorsan
lesöpörgetem a ráragadt pihéket, és visszateszem a kocsiba. Na ugye, hogy
igazam van!
Behuppanok, és vidáman indítok. Nem tudom
miért, de valahogy felszabadult lettem, valamiért örömmel tölt el az iménti
tevékenység, pedig fogalmam sincs honnan szedtem, hogy a koszos szőnyeget a
puha friss hóba verdessem, de a folt láttán, úgy tűnik jó ötlet volt.
A temetőben mindenütt érintetlen frissen
hullott hó fedi a sírokat. Soha nem jövök rá, honnan érzi meg a jöttömet, de
ahogy közeledem, vörös bozontos farkinca vágódik le a törzsről, és lobogva
vágtat felém. Lábacskái apró nevetséges nyomokat hagynak a hótakarón.
-
Szia! Hát hogy van az én hős bundás
harcosom? Egy igazi kis túlélő vagy te, egy mókus Rambó! Nem fázik a talpikád?
Kéne neked is egy kis zoknicska! Nézd mit hoztam neked? Nahát, te boho kis
mohócskám.
Magamhoz ölelem a vörös bundást, aki első
felindulásában az orromhoz dörgöli a sajátját, aztán úgy befészkeli magát a
kabátom ujján lévő szőrmébe, hogy csak a kis gomb szemei látszódnak, amik vidám
cinkossággal figyelik, a mozdulataimat.
Másik kezemmel a táskámba kotorászok, és
egy mandarint tartok elé. Két kézzel ragadja meg, és nem sokat tétovázik, mohón
beleharap, és vadul nyeldesni kezdi. Megsimogatom az arany kis pofáját és nem érdekel,
hogy a gyümölcs leve végigcsorog a kabátomon. Ez csak egy dzseki, majd kimosom
és kész, de milyen kis boldog!
A falatozó Rustyval a karomban lépek a
sírhoz. Megdermedek és zavarodottan bámulom. Nem értem, semmit se értek! A kis
halom szépen letakarítva, csak az imént megindult havazásból került rá egy
kevés, és a közepén egy csodálatos, hatalmas szív alakú fehér orchideákból
kötött koszorú fekszik. Felette a kereszt tövében üldögél a viseltes mackó
mama, akinek az a dolga, hogy vigyázzon az én kis Saramra. Most a kopottas
barna plüss mellett, egy vadonatúj, hófehér jegesmedve mosolyog egykedvűen a
világba.
A medve láttán valami furcsa zavart érzek,
és rettentően belenyilall a fejembe a fájdalom. Csak egy pillanatig tart, de
olyan intenzív, hogy akaratlan odakapok. Ezzel a mozdulattal megrázom a táskám,
és a benne levő mécsesek vadul csörögni kezdenek. Francba, mindjárt összetöröm
őket!
Nem emlékszem, mégis tudom, valahogy belül
érzem, hogy ismerem ezt az érzést. Volt már nekem ilyen fehér mackóm, vagy
valami közöm a fehér medvékhez.
Elképzelhető, hogy állatkertben dolgoztam
azelőtt? Végül is imádom az állatokat. Vagy esetleg a déli sarkon kutattam a
jegesmedvék életét? Hát az valószínűleg kalandosabb lehetett. Kapásból tudom
például, hogy a jegesmedvék bőre fekete! Elég paradox helyzet, hogy a régi,
valódi nevem viszont nem jut az eszembe!
Visszabámulok a gyönyörű koszorúra.
Hihetetlen szépség! Istenem, vajon kinek lehet ennyi pénze? Ki tud ennyit
költeni egy koszorúra?
-
Sara, szia kicsikém! Hát látod milyen
gyönyörűséges, hercegnős virágokat kaptál valakitől? Kicsi lányom, nem tudom ki
volt ez a csodás ember, de az Isten áldja meg, hogy ilyen csodálatos ajándékot
hozott neked karácsonyra. Vajon ki lehetett? Miért tette? Hisz nincsenek
barátaink Bradley-ékon kívül, ők meg említették volna, de nem is lehettek,
hiszen éjjel jöttem el tőlük. Nem hinném, hogy reggel ide vezetett az első útjuk.
Akkor meg ki lehetett? Milyen különös, én ma nem virágot hoztam neked kicsim,
hanem mécseseket. Nézd milyen szépek! Persze nem annyira, mint ez a koszorú, de
azért! Kis angyalkák vannak rajta amilyen te is vagy. Szép hosszú gyertyákat
tettem a belsejükbe, ha most meggyújtom neked, még éjjel is világítani fog.
Látod majd a hófehér hópelyheket a sötét éjszakában, és nem kell félnetek
mackókkal. Már ketten is vigyáznak rád! Remélem Rusty nem jön ide kíváncsiskodni,
és nem égeti meg a mancsocskáját.
Már régen elengedtem a kezdeti
merevségemet, és minden zavar nélkül, fesztelenül beszélgetek a kis sírral.
Közben lesöpröm a padot, hogy lepakoljak rá. Kevés hó telepedett meg rajta, úgy
tűnik, aki itt volt, eltöltött itt valamennyi időt, mert itt üldögélt ő is.
Kiszedem a mécseseket és körbeteszem a
síron. Elrendezgetem, és közben csak beszélek és mesélek az én alvó
angyalkámnak. Miután megtaláltam
mindennek a helyét, meggyújtom őket és leülök a padra.
Rusty visszatér hozzám, nyilván
elraktározta a megmaradt mandarint. Kap még néhány szem diót, mogyorót és
áfonyát is, mert mókuséknak is kell a vitamin. Visszahuppan az ölembe és kedves
kis huncut gomb szemeivel, érdeklődve hallgatja a szavaimat.
-
Képzeld kicsikém, anyu tud magyarul! Hát
nem döbbenetes? Azt hiszem valami közöm lehetett ahhoz az országhoz, különben
honnan érteném és tudnék ilyen tökéletesen beszélni azon a nyelven? Lehet, hogy
ott születtem? Vagy talán ott éltem egy ideig? Esetleg az apukád lehetett
magyar? Nagyon különös ez az egész. Véletlenül jöttem rá, egy túlbuzgó bácsi
csicsergett anyu fülébe, én meg kijavítottam, mert butaságot mondott. Aztán
hazamentem, bekapcsoltam a tv-t, kerestem egy magyar adót és mindent értettem,
amit csak mondtak!
Lehet,
hogy rossz helyen keresgélek? Nem itt kellene, hanem oda kéne utaznom?
Jövőre
már együtt megyek majd a csapattal, és nyáron oda is megyünk, Magyarországra.
Talán lesz valaki, aki rám ismer, vagy esetleg én valamire, egy helyre…. Jó
lenne!
Sara mellett rohan az idő! Észre se vettem,
és már egy órája itt ücsörgök a padon, mesélek és elmélkedek. Indulnom kell,
hamarosan kezdődik az a nyomorult party.
Sóhajtozva szedelődzködöm, elköszönök
Saratól, és a kapuig a karomban utazó Rustytól.
Kimi….
Zavartan, még az álom határán kapok a
fejemhez. Próbálom védeni, mert a hangból ítélve, most fog rám omlani a plafon.
Hirtelen fogalmam sincs, melyik részén vagyok a világnak, de az bizonyos, hogy
földrengés van.
-
Te még ágyban vagy? – horkan fel
szemrehányóan a földrengés epicentruma.
Ki a faszom….ezek szerint nem természeti
katasztrófa történt, csak bejött valaki a szobámba.
-
Seb…? – nyögöm.
-
Én hát! Mégis kit vártál? A masszőrlányt?
-
Neki se örülnék, még ennyire sem. Tudnál
kicsit csendesebb lenni?
-
Nem! Mi a bajod? Részeg vagy? Kimi te
megittál egy üveg vodkát? – emelkedik a legfelsőbb szintig a hangja, miközben
egy üres üveget lóbál az orrom előtt.
Remélem, nem szándékozik ezzel kiverni a
fejemből a benne fészkelő fájdalmat.
-
Hanna kicsim, hozzál ennek az elázott
faroknak egy kávét! Lehetséges, hogy egy egész kannával kell!
-
He, Hanna is itt van? Hol vagyok? – ülök
fel riadtan, és bekukkantok a takaró alá. Ott minden rendben, áll aminek állnia
kell, szerencsére gatyában alszom.
-
Szia Kimi – lép be mosolyogva a szőke
tündér.
-
Ehh, mi….szia – nyekegek és elveszem a
felém nyújtott csészét. – Valami gyógyszer is kellene. Hol vagyunk?
-
Jézus, te fehérre ittad az agyad? Hát hol
lennénk? Egy szállodába! Kivettünk egy lakosztályt, ez a te szobád. Már nem
győztünk várni….
-
….kihűl a kávéd – veszi át a lány a szót.
Lágy hangja sokkal kedvesebb a fülemnek, a
mutáló istencsapásénál. Hirtelen melegem lesz, és még élesebb fájdalom hasít a
halántékomba. Eszembe jut, miért vagyunk itt!
-
Mi történt Kimi? – faggat a lány. – Miért
ittál ennyit? Olyan későn jöttél haza az este, hogy észre se vettük.
-
Hol voltál? – támad a másik. – Hát
elfelejtetted hova megyünk ma? Én kiteszem a lelkem, hogy elintézzek neked egy
találkozót végre Kisuval, te meg fogod magad, és jól bebaszol? Ráadásul
egyedül? – válik mosolygóssá a hangja. Mégis csak van empátia ebben a kölyökben….
-
A temetőben voltam….. – mormogom.
-
Olyan sokáig? – méreget és bizalmatlanul
körbepillant. Remélem, nem egy zombit keres. Csalódnia kell, egyedül jöttem,
itt vagyok zombinak.
-
Igen…vittem egy koszorút a
kislányomnak….meg egy plüss jegesmedvét. Leültem gondolkozni, aztán valahogy
elment az idő.
-
Kimi – simít végig a karomon Hanna – minden
rendben?
-
Eeh, nem igazán – sóhajtok. Kibaszottul
ideges vagyok. Muszáj volt innom valamit. Teljesen kikészít, hogy végre
találkozom Kisuval.
-
Nem lesz semmi baj – próbál lágy hangon nyugtatni.
– Megviselt a temető, tudom én. Nem kell mindig erősnek mutatni magad, tudjuk,
hogy te is ember vagy. A kislányod sírjánál voltál és kiborultál. Nem a
legmegfelelőbb módját választottad a lazításnak, de a lényeg, hogy segített, és
túl vagy rajta. Legközelebb inkább kopogj be és beszélgessünk. Jó?
-
Igen, kösz Hanna!
-
Sara miatt pedig ne aggódj! Pont olyan kedves,
mint Kisuként volt!
-
Eh, mi lesz, ha megismer? Mit tegyek, ha
hirtelen beugrik neki minden és zokogni kezd? Mi lesz, ha még valami bajt
okozok nála?
-
Nem tudom Kimi, de ott leszünk mi is, és
ahogy tudunk, segítünk. Valahogy megoldódik majd minden. Ne gyötrődj olyanon,
ami nem feltétlen fog bekövetkezni. Hozassak neked reggelit?
-
Semmi se menne le a torkomon, és felrobban
a fejem.
-
Minek iszik aki nem bírja….
-
Hallgass Sebi! – csattan a lány, nyoma
sincs már az iménti kedvességnek a hangjában. – Inkább igyekezz megkedveltetni
magad Saraval. Ne produkáld magad megint előtte, a végén még bolondnak hisz.
-
És nem alaptalanul –sóhajtok
meggondolatlanul.
-
Te is hallgass Kimi! – néz szúrós
szemekkel.
-
Jó, akkor talán induljunk – üt meg
békülékeny hangot a kis német.
-
Induljunk – nyelek egy nagyot, hogy
visszaparancsoljam a felfelé igyekvő gyomromat. – Azonnal összekapom magam!
Némán tesszük meg az utat a központig. Nem
úgy festünk, mint aki buliba megy, irgalmatlanul kikapcsolódni és lazítani
egyet, sokkal inkább egy temetési menetre hasonlítunk. Elég hülyén festünk a
mikulás sapka alatt, feszülten összeszorított szájjal. Idegesen rágom a körmöm,
felszisszenek, mikor a fogam a húsomba mar.
Rosszul vagyok, az egész belsőm remeg, de
nem az alkoholtól. Ilyen az, mikor rettegsz valamitől, közben meg alig várod,
hogy megtörténjen végre. Hamarosan látni fogom őt. Még néhány perc és ott fog
állni az én Kisum előttem. Mit mondjak neki? Ezerszer lejátszottam magamban
tegnap este a temetőben ezt a jelenetet. Voltam kedves, figyelmes, lazán
vicces. Átgondoltam, hogy szólítom meg, mit teszek, ha felsikolt és a nyakamba
borul a nevemet kiabálva. Felkészültem, mit érzek majd, ha mosolyogva átnéz
rajtam és tovább megy. Mit érzek, ha megérzem a feledhetetlen ribizli illatát,
a szelíd hangját, amivel a nevem suttogta szerelmes éjszakákon.
Felkészültem….de tudom, hogy soha nem lehet mindenre felkészülni. Valami mindig
történik. Valami, ami felülírja az előre eltervezett szépen átgondolt
mondatokat, zavart dadogássá és kínos csenddé.
-
Most nem történhet semmi. Életem
legfontosabb percei következnek. Minden az első benyomáson múlik. Úgy kell
megismerkednünk, hogy ha már nem emlékszik rám, legalább megkedveljen. Ez a
lényege mindennek, különben baszhatom! A rohadt életbe, ennem kellett volna valami
gyomornyugtatót. Kidobom a taccsott, ha megcsap a kajaszag! – idegeskedem.
-
Nyugi Kimi – érinti meg a vállam Hanna. –
Melletted leszek és minden rendben lesz!
Ebbe a határozott szellembe lépve várom,
hogy Seb végre leparkoljon és ezzel az elhatározással lépek az épületbe.
Azonban hiába keresgélem a piros
mikulásvirágokkal feldíszített asztalok közt halkan surranó mosolygós
személyzet közt, sehol se látom.
Egyre nyomottabb a hangulatom. A fejem
szétrobban, és már a gyomrom is rendetlenkedik a nehéz sültek illatától. Ebben
az egész szerencsétlen helyzetben az egyetlen jó, hogy csak négyen ülünk az
asztalnál, bár negyedik party társunkat Mr. Neweyt még nem volt szerencsénk
köszönteni.
Nyoma veszett, ahogy Hannáéknak is. Itt
ülök az elcseszett jókedvemmel egyedül, merev arccal, egy idióta mikulás
sapkában, akár egy gyomorbeteg Santa Claus, és a jókedvűen betóduló, helyüket
keresgélőket figyelem. Néhányukat felismerem a boxutcából. Mérnököket meg a
Team-et, akik Seb kerékcseréjét végzik. Többen felém intenek, igyekszem
mosolyra húzni a szám, de olybá festhetek, mint akit irtózatosan tökön rúgtak,
aztán a felismerés, és a fájdalom pillanatát kihasználva lefagyasztották, majd
most kezdenék kiengedni. Mosolyom egyre hervatagabb. Sehol se látom az én Kisumat.
Ugyanakkor rettegek a pillanattól, hogy egyszer csak megfordul, és szembe
találom vele magam.
Nos, nem Kriszti érkezik, hanem egy
túlvezérelt, vidám Newey. Irtózatos sapkában nyomatja, már nem is mikulás,
hanem varázssüveg, ráadásul időnként teljesen váratlanul, hahotázni és rázkódni
kezd a kalpag a fején. Kezet nyújt, mond is valamit, de nem értem az idióta
süvegtől. Minden kacagó roham után rám mosolyog, én meg kötelességtudóan
visszavicsorgok rá. Hát ez egyre rémesebb, törölgetem elgyötörten a homlokom.
Szerencsére megérkezik a vacsorája és
Adriann elmélyed a gasztronómiai élvezetekben.
Meddig kell még szenvednem? A kérdés
költői, de sóhajtásom eredményeként legalább feltűnik a Vettel páros.
Igazgatottan ülnek mellém, és rendkívül
boldognak látszanak, nekem meg fogalmam sincs, minek örülhetnek ennyire?
Sebi…
-
Remélem ez jó ötlet volt kicsim – ölelem át
egy pillanatra Hannát, aztán a kezéért nyúlva indulok az asztalunknál jégszobrot
játszó Kimihez. – Jó étvágyat! Maradj csak – intek Adriannak, aki
megjelenésükkor illedelmesen abbahagyja az evést, és felállna, hogy megadja a
tiszteletet a kedvesemnek.
Hanna tudja a dolgát, azonnal beszédbe
elegyedik a mérnökkel, hogy nekem legyen időm a kornyadozó skandinávra.
-
Jaj, ne legyél már ennyire boldog! A végén
még kitiltanak innen is, olyan veszett hangulatban bulizol.
-
Szarul vagyok Vettel, üres a gyomrom és
tele a tököm!
-
Na látod, Hanna mintha csak kitalálta volna
a kívánságodat, megkért itt egy kedves lányt, hogy készítsen neked egy kis
gyomorkímélőt. Csak segíts te is, legyél
kedves, ha kihozza, ha már külön a kedvedért fáradozott.
Idegesen tekergetem a nyakam, de már látom!
Ott jön Kriszti, pont úgy mintha csak most lépett volna ki az otthoni konyhából,
a híres diós kalácsával, hogy körbe kínálja nekünk a nappaliban. Ó, add istenem,
hogy valami csoda történjen végre, ezzel a haldokló jégszoborral itt mellettem,
és visszataláljon ennek a lánynak az oldalán a boldogsághoz, fohászkodom
magamban.
Közben Sara hozzánk ér, és miközben
kedvesen rám mosolyog, aztán még kedvesebben Newey-re, a finn elé teszi a
tányért.
Az meg, fel se néz, csak egykedvűen fogta a
kanalát, és a tányér fölé hajolt. Kicsit elbizonytalanodik a zabkása láttán.
Hát igen, jobb az íze, mint ahogy kinéz,
ebben biztos vagyok, mert emlékszem még milyen elképesztően jól főzött Kisu.
Úgy tűnik meggyőzi magát Kimi is, mert
belemeríti a kanalát, és egykedvűen bekapja az első falatot.
Az imának hála lemaradok néhány
pillanatról, de ennek a finnek annyi is elég, hogy tönkretegyen és elbasszon
mindent.
-
Ez egy szar! És forró is! – mordul és
dühösen ledobja a kanalát, ami terebélyesedő foltot hagy az abroszon.
Próbálnék közbeavatkozni, de már késő.
Látom, hogy Hanna arcából kifut a vér, a nevetés, Newey idétlen kalapja
kacagásától benn reked a tüdejébe, falfehéren bámul fel a finn felett álldogáló
megalázott lányra.
-
Jaj, inkább ne segíts Kimi – nyögöm
kínomban és Kisu elvörösödött arcát figyelem.
Emlékszem még, bal láb picit előre, támadó
sárkányállás, nagy levegő aztán csata! Pontosan ez történik, már lendül is
előre a lába, akkora levegőt vesz, hogy mindjárt elfújja ezt az egykedvű
balfaszt, innen mellőlem.
-
Beképzelt pöcs! – hallom a lány jól ismert,
annyit visszaálmodott hangját.
Nem akarom elhinni, hogy ezt hallom, és az
arcot, amit a beképzelt pöcs vág, a hang hallatán se tudnám leírni szavakkal, de
kénytelen vagyok úrrá lenni a döbbenetemen, mikor látom, hogy Hanna, aki az
imént zavarába a szájához emelt találomra egy poharat, most a tartalmát az
asztalra köpve felnevet.
Riadtan felpattanok. Még nem tudom, mit
fogok mondani, de mentem a menthetőt.
-
Üdv Sara – emelem fel a kezem a fülem
mellé, akár egy űrből érkezett idegen, aki így jelzi, békével jöttem! Csak épp
azt nem mondom, bi-bi!
Hanna nevetőgörcsöt kap, felcsuklik, kezét
a szájára tapasztva próbálja elfojtani a feltörő kacagását. Hasztalan! Úgy
tűnik, most nem ő lesz a segítségem. Newey se, mert ahogy elnézem, pont azon
morfondírozik a zavartalanul kacarászó sapka alatt, hogy kapja azt a nyomorult
kását Kisu kezéből, és alaposan képen törli vele a mozdulatlanságba dermedt,
kigúvadt szemű skandinávot.
-
Tudod ki ő, Sara? – próbálom oldani a jeges
hangulatot és a kínos csendet, a finnre pillantva.
-
A Forma 1 álló csillaga! – bólint
összeszűkült szemekkel. – Legszívesebben beleköpnék a kávédba, te öntelt flegma
pöcs – morogja elmenőben, miután felkapta, a tátott szájjal lemerevedett,
örökös bajnok elől a tányért.
Barátom és mentorom, az élet nagy tanítómestere,
bénán, leesett állal bámul az elviharzó jelenség után. Még nyelni is elfelejt.
-
Seb….. – nyög egy végtelennek tűnő
másodperc után.
-
Igen… - fészkelődöm kínomban, és leveszem
végre az esküre feltett kezem. Lerogyok, Hannát elvesztettem, még mindig a
szájára szorított kézzel megállíthatatlanul nevet. Olyan szürreális ez az
egész, szeretnék az asztalra hanyatlani, mint egy megfáradt virág az
asztaldíszből. Hát én feladom! – Ez lett volna a meglepetés! Megtaláltam neked,
idehoztuk, te meg mindjárt bemutatkoztál. Rendesen beloptad magad a szívébe!
Még jó, hogy pofán nem csapott azzal a nyomorult tányér kásával. Látszik,
mennyire kell szegénynek ez az állás, meg a pénz! Fénykorában már zuhanyoznál,
és az ügyeletes orvos kenegetné az égési sebeket, meg a karmolásokat a pofádon!
Kimi….
-
Vettel!
-
Igen, igen, hát fantasztikusan bevágódtál
nála! Nekem legalább is úgy tűnik, elsőre szívből megkedvelt! Nem, ne próbálkozz
többet, és ne is köszönd meg nagyfőnök! – hergeli magát.
-
Meg foglak ölni! – suttogom vészjósló
hangon. – Te nem fogsz természetes halállal elpusztulni, mert most megfojtalak!
Csak hogy még valószínűtlenebb legyen az
egész, az eddig duzzogva hallgató sapka, egy harsány ho-ho-hooó-t enged ki
magából.
-
Nanana! – teszi a német a kezeit az asztalra,
hogy bármikor felpattanhasson. Nézd már hol vagyunk! Ne csinálj még nagyobb
botrányt!
Nem akarom elhinni, hogy Kisu viharzott el
mellettem. Arca szinte lángolt a visszafogott haragtól, gyönyörű cica szemei
tűzben égtek.
Figyelem Vettel megfeszült izmait, kész a
menekülésre, gyorsan kell támadnom. Ugranék, mikor valami megmagyarázhatatlan
érzés visszatart, és arra késztet, hogy oldalra pillantsak.
Elernyedek, akaratlanul nyúlok a szívemhez,
mielőtt felrobban vagy leáll.
Rosszul vagyok, szívem a torkomban lüktet,
a gyomrom teniszlabda méretűre ugrik és akkora adrenalin bombák robbannak a
bensőmben, ami felér a világ legnagyobb extázisával. Kábultan emelkedem fel,
megremegnek a lábaim, ahogy a zöld szemébe nézek.
-
Kriszti….Kisu, tényleg te vagy? – nyögöm
rekedten.
Visszanéz rám, nyugodt, tiszta, tágra nyílt
tekintettel. Nem álom, hanem valóság, hogy itt áll előttem. Szemében nyoma
sincs a hajdani csillogásnak. Annak, az öntudatos fénynek, amit azelőtt láttam
benne, ha rám tekintett.
-
Elnézést kérek az iméntiért – szól halkan.
– Természetesen azonnal hozok egy másik tányérral, vagy bármi mást, amit kér.
Nem tudom mi ütött belém…nagyon sajnálom….- suttog lemondón.
Elfordul, és az asztalt kezdi törölgetni
egy nedves kendővel ott, ahova a kanalam dobtam.
Nekem fáj, hogy megalázkodik. Istenem, mit
tett veled az élet kicsim?
-
Nem, erre semmi szükség…. - szabadkozom –
bunkó voltam…elnézést, ne haragudj….és ne magázz megint…kérlek…
Megszakad a mozdulata, újra felém fordul és
rám néz. Talán most először méltat igazán pillantásra. Hosszan bámulunk
egymásra. Könnyes szemekkel kapkodok a levegő után.
-
Megismersz? – nyögöm – Kicsim… - csuklik el
a hangom.
-
Hát persze! – mosolyog már kedvesebben – Jégember,
a buszmegállós plakátfiú. Rengeteget vártam veled a buszra. Érdekes látni így élőben is. Pont olyan vagy,
mint a plakáton, csak ott sokkal kedvesebb voltál. De hát, így van ez a
pasikkal – sóhajt színpadiasan.
-
Mi? Mit mondasz? Emlékszel rám Kisu?
-
Sara vagyok! – intéz el egy kötelességtudó
mosollyal, aztán egy másikkal, az olvadóval fordul Newey felé. – Azonnal hozom
a kávékat!
Bármilyen hihetetlen is Vettel az, aki
némiképp igyekszik együtt érzőn viselkedni velem. Legalább is próbál nem
röhögni, és lekötni a kopasz testőr figyelmét, amíg beszélgetni próbálunk. Oldalra
billent fejjel, nagyon kikerekített szemekkel figyel Newey-ra, aki az imént
feltett kérdésére elfelejt válaszolni, helyette elnyúlt szájjal, elhűlve
figyeli a jelenetet, aztán faképnél hagyja Manga szemű tanítványát, hogy Kisu
után siessen.
Nem jut messzire, egyenest a vidor Horner
karjaiba rohan. A düledezve közeledő Christian, már túl van az első
pohárköszöntőn, sőt a másodikon is, baráti mozdulattal karol a kopaszba, és
vonszolja magával a lüktetve hullámzó tömegbe.
-
Mi a faszt műveltél Kimi! – veti le a Manga
álarcot és támad akár egy felajzott kobra a kis német.
-
Baszd meg Vettel, legalább figyelmeztethettél
volna.
-
Mégis mire? Hogy ne legyél paraszt egy
nyomorult pincérlánnyal, mert Kisu az? Hát ki gondolta, hogy ekkora fasz vagy!
-
Eeeh- veszek levegőt egy hosszabb mondathoz,
amit egykoron majd biztosan nem idéznének szó szerint, sőt még részleteiben
sem, az önéletrajzi könyvemben, de lenyelem a mondatot.
Kisu érkezik újfent. Már mosolyogva, mintha
az iménti incidens meg se történt volna, egy jókora tálcát egyensúlyoz, aztán
egyenként helyezi elénk a kávékat róla.
-
Te nem kedvelsz engem… - bámulok a
csészémbe.
-
Hát ezt meg miből gondolod jégember? –
kérdez vissza flegma mosollyal, amitől csak még jobban fáj, mert ez már ő, az
én Kisum.
Seb újfent öntudatára ébred és nagyon nem
adja fel. Összeszedi az arcát, a kávém láttán, és felegyenesedik.
-
Nagyon szépen köszönöm, ezek a kávék….hm, mind
egy valóságos remekmű.
A lány már-már elmosolyodik, ezen
felbátorodva folytatja.
-
Sara, szereted még a ribizli illatát?
Kisuban benne reked a mosoly. Riadtan
méregeti a fürtös fejű németet.
-
Minden sikeres, gazdag férfi idióta? –
morogja fejcsóválva, ahogy tovább lép. Ám a német terminátor újratöltött és
beindult.
-
Kriszti…Kisu…- szólongatja a riadtan
távozni készülő lányt.
Na tessék! Teljesen elriasztotta! Hát én
mindjárt leütöm!
-
Miket beszélek….Sara! – kap a fejéhez
szórakozottan. – Szóval Sara, csak szeretném újra megköszöni, hogy kijavítottad
az a nyomorult magyar mondatot. Nem hagytad….neked köszönhetem, hogy nem
égettem magam ronggyá egy világ előtt. Komolyan hálás vagyok!
-
Valószínűleg úgy is lett volna valaki, aki
kijavít – mosolyodik el a lány – de azért köszönöm, hogy eszedbe jutott, jól
esik ez a figyelmesség.
Seb úgy néz rám a távozó Kisu mögött,
mintha ebben a pillanatban cáfolta volna meg, megdönthetetlen számításokkal Einstein
relativitás elméletét. A nevető és sírógörcsből felépülő Hanna szerelmesen dől
imádottja oldalához. Eh, végtére is ügyesen megoldotta ezt a kis problémát.
A vacsora végeztével felerősödik a zene.
Egyre többen táncolnak, az egyik fejlesztőmérnök átszellemült arccal
karaoke-izik, cseppet sem zavartatva magát, hogy a zenétől eltérő dallamot
mennydörgi. Úgy tűnik, a táncolókat se zavarja. Mindenki táncol, a pincérek,
köztük Kisu, piros pólóban, mikulás sapkával a fejükön hordják az italokat.
Konfetti, repülő színes papírcsíkok, villogó fények, pezsgődurrogás, túlcsorduló
italok. Kisu egy szőke lánnyal pohárpiramist épít. Felnevet, ahogy a habzó ital
végigcsorog a legfelső pohár vékony szárán, aztán az alján túlfolyva, egyre
lejjebb csorogva az alsóbb poharakat is kezdi megtölteni. Mellette egy suttyó
fényképész csattogtatja a masináját. Késpengére szorítom a szám, miközben
tolakodón egyre többet ölelgeti és fogdossa az én vonakodó Kisum. Beállítja a
poharak elé, aztán egyet a kezébe nyom, kéri, hogy nevessen, és csak fotóz,
egyre nagyobb hévvel. Fesztelenül igyekszik fogdosni a lányt, aki végre
észreveszi és próbál finoman eltávolodni a felhevült fényképésztől.
A megrogyott Newey most tér vissza, eddig
tartott, hogy megszabaduljon a hirtelen öntudatára és hangjára talált
Hornertől. Vajon hova vezet ez a nagy dalolgatás Christian-nál?
Hálás mosollyal fogadja a felé kínált
üveget. Nem keverem, csak sört iszom, amúgy se rajongok a pezsgőért, és úgy tűnik,
itt ma mindenki abban akar fürödni.
Az ünneplők igyekeznek egymást és a zenét
túlkiabálva sztorizni, és megszerezni a nap Humor Haroldja címet. A hallgatóság
meg próbálja magát boldogra inni. Vettelék táncolnának, bár egyre több az
önkéntes dalnok, a Chris Brown-ok és a Ed Sheeran-ok, egymást túlordítva
szeretnének hódítani.
Ugyan ki törődne egy kétségbeesetten
menekülő riadt pincérlánnyal, és egy magáról megfeledkezett fotóssal? Hát én!
Akkor lököm ki magam alól a széket, mikor
megragadja Kisut, és megpróbálja egy sötét sarokba vonszolni. A lány tiltakozni
próbál, de nem akar botrányt csapni, és a pasi épp ezt igyekszik kihasználni.
Közelebb érve még hallom Kisu riadt elcsukló nyikkanását, aztán elönti az
agyamat a vér. Úgy hangzott, akár egy haldokló madárka utolsó jajkiáltása, akár
egy vonat alá szorult ember kétségbeesett segélykérése….
Letépem a lányról a magából kiforduló
fényképészt, és a levegőben tartva, cseppet se visszafogottan adom a tudtára,
hogy kibaszottul mellényúlt, és jobb, ha elhúz, amíg még teheti. Nem érti.
-
Ha még egyszer hozzányúlsz, eltöröm a kezed
– próbálom elmagyarázni neki.
-
Most mi a fasz van…csak egy hülye
pincérlány – motyogja – miért indul így be mindenki?
Hát igen, többen is érkeznek, élükön a
dühös Newey. Úgy öleli magához a remegő Kisut, mint egy igazi apa. Fáj, hogy
nem hozzám menekül, de jó, hogy legalább van, aki szereti és vigyázz rá.
Vettel engem próbál leszakítani a
megszeppent fotósról. Nem hagyom. Kitépem magam a szorító ujjai közül,
megragadom a magáról megfeledkező művészt és a hátsó személyzeti kijárat felé
rángatom.
Mikor már nem látnak, felkenem a falra, a
düh megkétszerezi az erőmet, hatalmas jobbost viszek be az állára. A lányt
vigasztalók nem látják, csak hallják a puffanásokat, és az elfojtott szitkokat.
-
Ha még egyszer hozzá nyúlsz, megöllek! –
adom a tudtára miheztartás végett, mielőtt egy cseppet se kecses és úriemberhez
nem méltó farba rúgással, az útjára engedem.
Az öklömet simogatva sétálok vissza a
többiekhez.
-
Simán ment? – érdeklődik Seb a véres
kézfejemet bámulva.
-
Eeh, ezt a szót kerestem egész este –
heherészek véresen nagyokat nyelve, mert Newey közeledik Kisuval.
-
Kimikém – így a mérnökzseni – Sara szeretne
köszönetet mondani – terelgeti elém a riadt, remegő szikrázó szemű
gyönyörűségem.
-
Köszönöm….. – suttogja könnyes szemmel.
-
Ha még egyszer a közeledbe megy, én
megölöm! – horkanok fel dühösen.
Összeszorítom a szám, hogy az enyémek ne
teljenek meg könnyel.
Ebbe a meghitt pillanatba rongyol bele
szokása szerint Vettel.
-
Na látod? – lép közénk a lány felé fordulva
a mindig jókor érkező német. – Ez egy pöcs volt!
* * *
Akkor most néhány mondat az elmúlt hetekről, ahogy ígértem. Annyi
minden történt, hogy egy regényt is írhatnék belőle, de hát nem ezért jöttök
ide, úgyhogy megpróbálom csak röviden!.:)
Nagyon felzaklatva készülődtünk a texasi útra. Igyekeztünk
lehiggadni, és ebben a Peti segített, mert indulás előtt, mindenkivel egyenként leült és beszélgetett. Komolyan
mondom többet dolgozott, mint bent a kórházban egy hét alatt. Előző nap is
egész végig bent volt a Cleoval, és addig duruzsolt neki, és csinálta a
szokásos műsort a kezelés alatt, a visszakérdezést, a nyomulást, míg a Cleo
leeresztett és megnyugodott. Elfogadta, ami történt, és nem görcsölt azon, hogy
nem lehet többet gyereke. A Peti bevitt egy rakat szakirodalmat, ahol egy
petefészek mellett még ikrei is születtek az alanyoknak, és addig beszélt és
nyugtatta a Cleot, amíg az átesett a holtponton.
Nem azért, gondolom, már nagyon elegetek van a Peti iránti csodálatomból,
de egy igazi fős az én emberem! Mikor kiderült mekkora a baj, nincs idő
mentőre, rohantak a kocsihoz, és úgy vitték kórházba a Cleot. A Peti vezetett,
mellette ült a Gabi, hátul a Sziszi ölében feküdt a Cleo, a nővérem meg a
pótszéken dekkolt. Azért ment velük, mert ha valami, bármi történt volna útközben,
azért ő mégis csak orvos, ha egyelőre még nem is praktizál, mert még mindig
tanul. Hát a Peti nem egy autóversenyző, de megtette, amit tudott, és nagyon
gyorsan száguldottak a város felé. Aztán egyszer csak mögéjük csapódott egy
rendőrautó szirénázva, és mikor megálltak, a rendőr már úgy pattant ki, hogy
fegyvert fogott a Petire, aki egyből kiugrott és feltartott kézzel sietett a
rendőr felé, pedig ilyenkor nem szabad kiszállni, hanem a kormányra kell tenni
a kezeket, hogy jól lássák. Járnak hozzánk rendőrök, tőlük tudom. A rendőr meg
kiabálta, hogy lássam a kezét…
A Peti meg sorolta hangosan a nevét, hogy orvos és, hogy a
kórházba rohan, súlyos sérült van a kocsiban, segítsenek.
Jellemző a közbiztonságra, hogy egyből rákérdezett, lelőtték?
Mondta a Peti nem, méhen kívüli terhes és elvérzik, ha nem érünk
be vele a kórházba.
A rendőr bekukkantott a kocsiba, aztán visszasietett, beült és
szirénázva végig rohantak a városon, egészen a kórház bejáratáig, ahol már várták
őket, mert beszóltak.
Megvárta, amíg megoperálják a Cleot, aztán otthon velünk is leült,
hogy szedjük össze magunkat – ugye különösen én – mert a Dani nem ezt érdemli,
és most hozzájuk készülünk, és a szülinapját fogjuk a szüleivel megünnepelni,
akik hónapok óta várják ezt a hetet, nem ronthatjuk el!
Igaza volt, mindenki olyan elszántan indult a reptérre, mintha a
Mont Everestet készültünk volna megmászni. Megegyeztünk, hogy csak annyit
mondunk, sajnos elment a Cleo babája, így nem tudtak velünk jönni.
És persze nem figyeltem eléggé, mert az ütődött öcsém folyamatosan
morgott, hogy neki miért pont egy lila virágos bőrönd jutott?
Végig puffogta az utat, hiába mondta a nővérem, hogy ne izguljon,
senki se fogja kikapni a kezéből, ha meg igen, majd utána fut és visszaszerzi.
Hát mondtam, különösen azért, mert benne vannak a jegyek.
Aztán a reptéren leeresztettem, míg Tarzan egyre jobban elemében
érezte magát. Gyógyított, életet mentett, szex is volt és most utazunk!
Szárnyalt!
Egészen addig, míg gyanússá nem kezdett nekem válni a dolog.
Kérdeztem az ezerrel intézkedőt, hogy feladtad a bőröndöket? Mondja, nagy
büszkén, hogy igen!
Mondom, és be is fóliáztattad?
Ja, hogy miért? És akkor még elégedetten vigyorgott.
Hát, mondom, mert benne felejtettem a lila virágosba a jegyeket!
Nem volt már őszinte a mosolya, nekem meg lebiggyedt a szám, hogy
most utálsz?
Mondta, hogy nem, csak arra gondolt, hányan fognak most vele meg
szegény anyukájával a szexre gondolni, aztán nem túl daliásan elcammogott
visszaszerezni a jegyeket.
Hát így indultunk útnak….
Texas egyébként újfent elvarázsolt. Egyszerűen hihetetlen ez az
állam, ha tehetném, ott maradnék. Egyre többet gondolok arra, hogy egyszer, majd
ha már minden tervünket megvalósítottuk, és már nem lakunk együtt a nagy
házban, hanem egy szanatóriumot üzemeltetünk ott, akkor lehet, hogy idejövünk a
nővéremék után, és ha nem is itt telepszünk le, de valami kis bungalót, egy
régi farmot nagyon is elképzelhetőnek tartom, hogy veszünk. Biztos vagyok
benne, hogy a nővéremék csak idő kérdése, és oda költöznek.
A Dani szülei egyszerűen csodálatosak. Nagyon szeretem őket, és
úgy érzem ők is minket. Tele vannak érzésekkel, szeretettel. Néhány napot a
tengerparton töltöttünk az ottani nyaralójukban. A Dani szülinapján az anyukája
elsírta magát, ahogy az öreg Dani mondta, hogy nem gondolta néhány éve még,
hogy ilyen örömmel néz majd a fiára és a feleségére, és az a tény, hogy a fiú,
akit fiaként szeret – ez a Peti – a menyének a húgát vette el, és látszik,
milyen boldogok vagyunk mind a négyen, ez számára a legszebb ajándék a világon.
Aztán lementünk a tengerre és ott lovagoltunk, aztán bicikliztünk
és röpiztünk. Hát már a tekerésnél is megalapoztam a hangulatot, mert valahogy
nem megy nekem, és mikor behajtottam a vízbe, imádott sógorom kurjongatott,
hogy Floridánál, majd fordulj balra, de Tarzan begázolt értem, dacolva az
elemekkel!:)
Aztán röpiztünk, és hát én a volt ifi csapat tagja, már csak megmutatom,
mit tudok. Nagyon lelkesen játszottam, a nővéremmel voltunk ketten, öcsém és
Kakukk ellen, a küzdelem vérre ment. És egy nyitásnál mindenáron menteni
akartam, és nem figyeltem. Megbotlottam, és ahogy térdre estem, támadó
kobrakígyóként vetettem magam a vonalnál szurkoló sógor ágyékára, és vadul
beleharaptam…szerinte, de én csak nyitott szájjal nevettem!
A hatás elmondhatatlan volt, mert persze minden jelenlévőnek volt
hozzáfűzi valója, nem is egy, miután a sógorom ahelyett, hogy felszedett volna,
inkább feltartotta a kezeit, és azt mondta a tesómnak, látod kicsim? Hozzá se
érek, pedig még harap is! Tarzan persze próbált védeni, egy nincs is mibével,
de alapjában véve az egész társaság a földön fetrengett a röhögéstől. Én is! És
ráadásul már ott volt a skandináv is, aki a sógor szülinapjára érkezett, hát
neki is jó kedve volt!
A szülinap szuper lett, irtózatos erőfeszítések árán, a nővéremet
egy üzletben vett jelmez segítségével dögös Marylin Monroe-vá változtattuk, és
szigorú gyakorlás után előadta a Happy Birthday-t átírva Mr. Mithcellre. Tomas
annyira komolyan vette magát, hogy egy zsákmányolt hajszárítóval, még a híres
szellőt is imitálta a ruhán, ami olyan jól sikerült, hogy a Barbi feje csak
néha látszódott ki a szoknya mögül, ahogy nagy átéléssel dalolt, és közben
legyezte a szoknyát az arcából!
Ja és aztán ott a Star Wars bemutató és a Vissza a jövőben ugye,
amiben pontosan a Dani születésnapjára jósolták meg a visszatérést a
Doleriennel, Marty Mcfell-ék, ezért retró partyk voltak mindenfelé. Beneveztünk
egy tviszt versenybe, és megnyertük szépöcsémmel. Egy akkora üveg pezsi volt a
fődíj, hogy én el se bírtam. Hát ugye elfogyott, és a nap végére igen jó
hangulatba kerültek a fiúk, és miután sikerült kicsalogatnom őket a vízből,
elheveredtek a parton.
És hogy mekkora a mi családunkban az összefogás, mi sem mutatja
jobban ennél a párbeszédnél.
Tengerparton részegen fekszenek, egyszer csak azt mondja Kakukk a
skandinávra mutatva, aki fejjel előre, menetirányban a víz felé durmolt.
-
Ne húzzunk arrébb?
-
Minek? –nyög az én életem.
-
Mert jön a dagály – így szépöcsém.
- Mit gondolsz? Okoz még neked problémát?- érdemlődik a sógorom.
-
Hát, ha így hagyjuk biztos nem – így Tarzan.
Mindenki nyugodjon meg, él még a
szép szőke skandnáv!:)
És nem bírom ki, muszáj dicsekednem!:)
Voltunk egy rendezvényen, már a városban, ami hatalmas volt, nem
csak a nagyságát nézve, hanem a hangulatát is. A Dani szülei egy kis elővárosi
részben laknak, ahol mindenki ismer mindenkit. Hatalmas házak, nyugalom, béke
és szeretet. Ez egy nagyon jó környék, tele kedves, cseppet sem sznob
emberekkel. A Dani apukája állatorvos, járja a farmokat, mindenki ismeri őket,
az anyukája az asszisztense. Otthon is van egy kis rendelőjük, éjjel-nappal
jöhetnek, ha valami baj van egy házi kedvenccel, aztán meg a rendelőjében
dolgoznak, és kijárnak a birtokokra. Van egy mosómacijuk, akinek Berry a neve
és én imádtam, ahogy két lábon állva várt minket haza!:)
És most ez a
rendezvény volt, mert valami western lóverseny lesz hamarosan, egy nemzetközi
verseny, és mindenki lovas lázban ég. Rengeteg minden volt, és a fiúk mindenre
beneveztek. Volt evőverseny, bikalovaglás, lasszópörgetés, lasszóval elkapni a
kisbocit, egy másikat meg a szarvánál fogva elkapni és leteperni, western
lovaglás ugye, meg sörívó verseny és whisky is –na, ezt kihagyták!
A lényeg, nem akarom hosszan mesélni, hogy beneveztünk a western
táncversenyre – ugye erre gyúrtunk már nyáron is, és mindig előadjuk ezt a táncot,
mert írtó jó – a Dani apukája nagyon szívén viselte a dolgot, és helyezettek
lettünk!:)
Közben meg mindenkinek egy számot kellett viselnie, mert később
szépségverseny volt, amire a szavazatok alapján kerültek be a résztvevők.
Hát kérem bizony, mi nyertük meg a Barbival. Volt benne egy picurka
csalás, de próbáltuk mi megmagyarázni, hogy nem vagyunk ikrek csak tesók, de
senkit se érdekelt. Az első helyen mi végeztünk a nővéremmel – holtverseny
lett! Ezért jó volt! Még sose nyertem ilyesmit, én a régi rút kiskacsa!:)
Tarzan meg egyenesen elvarázsolódott, hogy micsoda szexi és
gyönyörű – ez vagyok én - felesége van neki!:)
De nem is ez a lényeg, hanem, hogy a férfi versenyt, egy ottani
pasi nyerte elsöprő fölénnyel. Hát nem azért, de én még ilyen ronda ürgét, aki
ennyire nevetős és kedves, meg jópofa nem láttam. A fülei konkrétan
derékszögben elálltak a fejétől, olyan sok haja volt, mint nekem, majdnem olyan
hosszú, mint a Petinek, de rikító vörösben, és az orra akkora volt, mint mikor
Pinoccio már javában hazudik!:)
Hatalmas farkasüvöltés volt, mikor kihirdették az első
helyezettet, mert itt fordítva történt az eredményhirdetés. Viszont az elsöprő
többség után, a második helyet az én Tarzanom kapta, és a harmadikat meg a Dani
érdemelte meg. És ami még büszkeséggel töltötte el a szívemet, Tomas a hős
gladiátor, aki megmérkőzött, küzdött és alul maradt egy kölyökbikával szemben,
szóval szépöcsém is kapott jó néhány szavazatot.:)
És hát akkor már sejtettük, és volt nekünk kettőnknek, egy édes
kis titkunk! Tarzan konkrétan akkor szembesült a valósággal igazán, mikor egy
éjjelen utánam lopakodott, mert már nem bírtam tovább, és leosontam pirított
kenyeres tonhalkrémet falni, és hozzá jóízűen fokhagymát ropogtattam!
Nem szegte kedvét a fokhagyma, és nagyon boldogok voltunk, már ha
éppen nem hánytam. Ami felettébb zavaró volt, hogy Tarzan úgy érezte, mindenütt
ott kell legyen, és miközben a wc előtt térdelve haldokoltam, ő a hátam simogatta
és lelkesedett, hogy jaj, de boldog.
Hát mondtam, én is, nagyon!
Később kicsit elbizonytalanodott, és riadtan mesélte a sógornak,
hogy képzeld, a Nóri agyvelőt eszik!
Főt velő volt, a Dani anyukája levesben főzte, és miután
elkészült, összekeverte nekem kelbimbóval, olyan pempő lett, mint amit a móki
eszeget otthon. Ezt rákente pirítósra és én gátlástalanul befaltam az egészet.
A Peti szerint morogtam is hozzá, de néha szeret túlozni az én emberem. Az
viszont tény, hogy ezek után, az Ira még rendelt egy hatalmas adag rántott
velőrózsát sült krumplival, és azt is felzabáltam!
Persze a nővérem már gyanította, de aztán mikor a hazafelé utat
végighánytam, pedig nem volt semmi légörvény, közben meg a megdicsőült Tarzan
hülyén vigyorogva simogatta a combom és adogatta a zacsikat, már tudta. Kértem,
hogy ne harsogjon itt, maradjon csendben, és otthon is, mert még nem akarom
elmondani, nem akarom, hogy a Cleonak fájjon úgy, ahogy nekem fájt, mikor
megtudtam, hogy babát vár.
Itthon aztán Tarzan tesztet akart, és mivel nem nagyon akaródzott
nekem előtte, de ő mindenhol jelen akar lenni, azt mondta ő is lepisil egyet.
Hát mondtam, ha pozitív lesz, majd magyarázkodhatsz a Barbinak, mostanában
sokat aludtál a Danival.
És megcsináltuk, és pozitív lett! Csak az enyém, a Petié nem!:)
Ha ezer évig próbálnám, se tudnám leírni és visszaadni azt az érzést,
amit éreztem, és azt, ahogy a Peti fogadta a hírt. Vannak dolgok, amiket sajnos
képtelen vagyok megfogalmazni.
Csak feküdtünk az ágyon, én könnyezgettem, ő meg felváltva puszilgatta
a számat meg a hasamat. Aztán mögém feküdt, két kezével a pocakomat fogta és
mikor azt suttogta, apa itt van, ne félj, vigyázok rátok, na akkor már
bömböltem is!:)
De a Peti mellett nem lehet szomorkodni, és valahogy el kellett
mondani itthon.
Ragaszkodott hozzá, hogy ő tegye meg a fiúkkal, mint férfi a
férfival, ezért mindjárt szépöcsémmel kezdte. Felhívta és letette Tomas elé a
tesztet, már amit én pisiltem le, hogy na mit szólsz? Tomas meg, ugye, aki
annyira nem jártas még szerencsére az ilyesmiben, riadtan meredt az öntudattól
duzzadozó Tarzanra, hogy mi van, lázas vagy?
Tarzan grimaszolt egyet, hogy ne nevessen fel, és közölte, ez nem
lázmérő te ütődött! Erre Tomas megkönnyebbült, hogy wow, de tuti pendrive!
Hát Tarzan picit ismét rácsodálkozott imádott sógorára, aztán
közölte, ez itt az unokaöcséd vagy húgod első üdvözlése, te pupák! Én nem
mondtam semmit, mert annyira nevettem, hogy szokás szerint csuklani kezdtem.
Ekkor meglepő dolog történt, ahelyett, hogy gratulált volna, vagy
legalább engem megölelget, szépöcsém felkapta a tesztet, levágtatott és anyu
kezébe nyomta, egy nézd anyu felkiáltással.
Hát ugye, anyu a konyhában tevékenykedett, mellette móki
dolgozgatott a járókájában, szegénykémet annyira váratlanul érte, a hihetelen
dolog, hogy csak bámulta a tesztet, közben mi is leértünk félig, és már
hallottuk, ahogy riadtan faggatta az öcsémet, hogy Tomi te terhes vagy?
Szóval anyunál is totál rövidzárlat lett. Szépöcsém kb. ekkor tért
magához és kikérte magának, hogy ő nem, de a Luna igen, és mivel épp leértem,
hozzám rongyolt és mielőtt még más mozdulhatott volna a nyakamba borult. Hát
ezek után egy ideig csak sírtunk meg nevettünk felváltva, közben mindenki beszélt,
de én semmire se emlékszem.
Öcsém röviden elintézte szegény Peti által órákon át fogalmazott
szépséges családalapító beszédét! Pedig biztos érdemes lett volna
meghallgatni!:)
Apu ütögette meg ölelgette szegény Petit, aztán mindenki, a végén
már elég vérszegényen mosolygott, és próbát elhúzódni az újabb gratulációktól.
Az egyetlen, ami megmaradt, hogy az öcsém nyerít és ütögeti szegényt, hogy mi
van sógor, célba lőttél? De mivel Tomas is velünk bömbölt, nem haragudtam!:)
Pedig mondtam neki, hogy elrontotta a meglepetést, mert azt
terveztük a Petivel, hogy elrejtjük anyu keze ügyébe a terhes tesztet. Kíváncsi
lettem volna, kire kezd el gyanakodni, illetve, az én tapintatos anyukám, hogy
próbálja kideríteni, hogy vajon ki lehet a szerencsés tulaj.
Gratulált a Cleo is, én meg csak sírtam, hogy sajnálom, amiért így
alakult.
Csak mosolygott és azt mondta, komolyan azt hitted nem tudom?
Ránéztem a nővéremre és nagyon dühös lettem, de ő csak a fejét
ingatta.
Cleo meg folytatta. Luna, mióta visszajöttetek, olyan szinte
körbenyüzsögsz, hogy az első óra után sejtettem, hogy van valami. Aztán mikor
láttalak tonhalkrémet enni, már tudtam is.
De én csak sírtam, hogy ne haragudjon, ő meg, hogy nem tudnék rád
haragudni soha. Én meg igen, azt én se, de irigyeltelek a baba miatt, és utálom
magam ezért.
Tarzan meg csak vigyorgott és néha megjegyezte, elkelne itt egy
kollektív kezelés ennyi őrült egy rakáson!:)
Azt hittük, már túl vagyunk a nehezén, de ott volt még a Luca!
Aki izgalomba jött és teljesen felbolydult a hír hallatán. Több
kérdése is volt, melyeket nem átallott, késlekedés nélkül feltenni.
Először is a legfontosabb, most, hogy a Cleo után én várok babát,
ki fog következni utánam? A Barbi, a Sziszi vagy esetleg Ő? Mielőtt tovább
fejtegette és bogozgatta volna ezt a kérdést, lerohanta szépöcsémet, hogy
tisztázzák a felállást, miszerint szereti-e még. Hát szegény Tomas még mindig
az események hatása alatt, csak hebegett, hogy hát persze. Erre a kislány
kicsit megnyugodott, gondolkodott, aztán támadott.
Mert hát, hogy is van ez? Azt tudja, hogy akkor lesz a kisbaba, ha
két ember szereti egymást. És az is rendben, hogy kell hozzá egy apa meg egy
anya, akik majd felnevelik a babát. De akkor neki mikor lesz gyereke, mert hát
ugye ő is szereti a Tomit. Kérdi ezt tőlem!
Hát mondom Lucus azért ahhoz még kell más is, nem elég, ha csak
szereted, ahhoz szerelmeskedni kell, mert hát szereted a fagyit is, mégsem
születik jégkrémed!
Bizonyosan nem a legmegfelelőbb oldalról közelítettem meg a
választ, de mentségemre szolgáljon épp egy rosszullét rohammal küzdöttem, fagyit
kívántam, és nagyon a terhemre volt szegényke. Látta ezt mindenki, de hiába
akarta az Ildi elvonszolni tőlem, csak nem tágított.
Aztán feltette azt a kérdést, amitől rettegtem!
Szóval, így a kis tudor, azt értem, hogy szeretni kell, meg
szerelmeskedni is, látom, hogy ölelget, meg csókolóztok folyton, de azt nem
értem, hogy honnan szedte a Peti neked ezt a pici babát, ami most ott van a
hasadba, és azt se értem, hogy hogyan tette be neked oda?
Lehet, hogy tévedek, de akkor úgy éreztem minden anyuka, nagynéni
vagy csak simán nő ettől a kérdéstől tart a legjobban. A legegyszerűbb módját
választottam a válasz megtagadásának, kivágtattam hányni, nyomomban nyargalt az
elmaradhatatlan, izgatott Tarzan!:)
Gyáva nyúl módjára, igyekeztem elkerülni a további faggatózást,
ráhagytam a választ az idősebbekre, én meg fogtam mókit, felvittem, hogy
tisztába tegyem, mert gyanús nyugodtan üldögélt, egy még gyanúsabb bűzfelhőben.
Mókusharcos kikészít!
Felhúzom az egyik zoknicskáját nagy küzdelmek árán, lapul, les és
figyel, aztán míg a másikkal foglalatoskodom, lazán a nyakába teszi a combiját,
és lerántja a zoknit, kacag, és eldobja. Nekem bezzeg dolgoznom kell azért,
hogy ilyen hajlékony legyek.
Fura, de Tarzannak is ez jutott az eszébe. Te is így csinálod,
ilyen lazán, könnyedén, duruzsolta, és mikor ránéztem, lelkesen bólogatott.
Nem akartam kiábrándítani, hogy hamarosan a csizmafelhúzás is
komoly gondot okoz majd nekem, mert úgy szeretem!
Hát nagyjából ennyi történt velem az elmúlt hetekben.
Egy ideje a napjaimat, valami boldog réveteg állapotban töltöm, és
ez alól a Peti sem kivétel. Feledhetetlen élmény látnom, azt a boldogságot és
örömet, amit olyan nagyon ki tud mutatni.
Hamarosan megyünk egy orvosi megerősítésre, aztán már nem lesz más
dolgunk, csak várni ezt a hihetetlen csodát!
Nem lesz több fotózás, se tánc, se edzés meg semmi. Lassítani
fogok, mert a világon semmi se fontosabb nekem a Petinél és ennél a picurka kis
emberkénél, itt a szívem alatt!
A hétvégén még át kell esnem egy szomorú dolgon. El kell búcsúznom
Kevintől! Már megint itt az a szomorú, tragikus nap. Ha belegondolok….milyen
nagy fiú lenne már!
Ezt a hétvégét neki szántam, vele leszek ott kint a keresztnél, és
én is beszélgetni fogok, mert sok mindent el kell neki mondanom!
De nem akarok szomorkodni, mert ő mindig velem lesz! Itt lesz a
szívemben, és soha nem felejtem el, amíg csak élek!
Millió puszi mindenkinek, Luna
