2015. május 31., vasárnap

Tarzan szereti Janet mint állat

Sziasztok!

Nos, úgy tűnik, egy kicsit változtatnom kellett a terveimen!
Sajnos nem sikerült ide részt írnom, tudjátok itt már nagyon célegyenesbe fordultunk, és figyelni kell nagyon, ráadásul, határozottan emlékszem, hogy leírtam valahova Bradley leszámolását a bérgyilkosokkal, egy egész napot elpocsékoltam azzal, hogy átnéztem a pendrive-jaimat, de nem találom. 
Pedig már a szemem is megfájdult, annyira meregettem és picit bevérzett. Lehet persze ettől fájt. A lényeg, - merthogy van orvos a családban most is – a fejek doktora által azonnali ágynyugalomra és lehunyt szemre lettem ítélve.
Egy ideig most nem lesz monitor, de még villanyfény se. Eléggé izgatott vagyok, hogy fog nekem menni a varázslatos középkor. Az őseim akkoriban tündököltek, úgyhogy nekem is össze kell szednem magam!:)
Szóval szerdán éjjel érkeztünk haza, mire kijöhettem, addigra már attól féltem, lefogják a rendőrök, mert az én lajhárnyugalmú dokim, izgatottan rohangászott le-fel a szálloda előtt, és mikor kiléptem, akár egy vércse csapott le rám, és egyszerre csókolt és vonszolt a kocsiig, ami eléggé úgy festhetett kívülről, mintha egy erőszakoskodó perverz, éppen most készülne elrabolni és a kocsijába tuszkolni.
Nem kapcsolták le, és szerencsésen hazaértünk. Aki még fent várt, azt körbecsókoltam, aztán bementünk a szobámba, és hát ugye nem álltam neki az új fejezet írásának.:)
Reggel arra ébredtem, hogy felettem könyököl és bámul. A véreres szemeiből arra következtettem, hogy túl sokat ő sem aludt. Kérdésemre csak annyit mondott, néztelek, mert hiányoztál, és olyan szépen alszol.
Remélem, nem változik az idő múltával a látása, és a szemünk is egyszerre vöröslik, szóval rendben leszünk!:)
És nem azért, mintha annyira tervezném vagy ilyesmi, de be kell vallanom, képzeljétek vettem egy ruhát, olyan menyasszonyos típusút. Kedvezményesen megkaptam, egyszerű, mégis olyan különleges, odáig voltam érte. Alig kell valamit alakítani rajta, - amúgy nagyon eredetin oldották meg a bevételt a derekamnál, egy tűzőgéppel, a cicimet meg sokszor egyszerűen leszorították, ha túl nagynak bizonyult.
Na, a kis kitérő után, az a lényeg, hogy ide sajnos nem készültem el résszel, de a másik törihez igen. Sőt, két részt is megírtam, ne kérdezzétek hogyan és mikor, én sem érteml:)
Az éjjel fantasztikus „vendégvisszacsábábító” partyt adtunk, ahol apu kivételével, családom minden férfitagja képviseltette magát és karaoke tudományát. Muszáj volt nekik!
Na jó, a mókusharcos is kapott még felmentést!:)
Hajnal felé, az én emberem – dédike nevezte el így – mióta egy reggelen, álomittasan könyékig a gatyájában vakarászgatva lekocogott a kávénkért, anyuék meglepték. Hamar kivágta magát, előrántotta a kezét, és egy ölelés felkiáltással indult feléjük lelkesen. Anyuék menekültek, a dédi meg közölte velem, szoktassam rá az emberem a fürdésre.
Szóval emberem, már mikrofon nélkül is dalolgatott, valami „Tarzan szereti Janet mint állat” dalt, amit én nem ismerek, fogalmam sincs honnan szedte, de a Gabi is állítja, van ilyen magyar szám, viszont megállíthatatlanul kellett nevetnem rajta.
Mióta egy hajnalon én is angyalnak képzeltem magam, és beindítottam a riasztórendszert, miközben a hóban daloltam, hogy jégből vagyok, és közben kivonult a fél helyőrség, jó kapcsolatot ápolunk velük, és gyakori vendégeink.
Mikor már minden vendég, köztük a rendőrök is követelték, a Tarzan szereti Janet, mint állat, és Tarzan sikolyt hallatott az egész bár, megkerestük a YouTube-on és hamar megtanultam.
Akkora buli volt, az egész bár bömbölte a dalt, mert a doki angolul is nyomatta, a My name is Tarzant, és hajnalban Tarzan ordítást jódliztak a rend éber őrei is a kocsik körül.
Órákon át Tarzanoztunk és halálra röhögtük magunkat. Utóbb még konkurencia lesz nekem ez a Peti, ha így folytatja a zenei karrierjét!:)
Felvettük és hazaküldtem, azóta már szép öcsém is ezerrel nyomatja otthon a kocsiba, fesztelen arccal.
Szóval általunk az UFO együttes újra aranykorát éli, és örülök, hogy rájuk akadt az én Tarzanom. 
Itt a dal, hát tényleg egy állat!:)



A lényeg, hogy ha most olvassátok a másik blogon a részt, akkor a jövő héten is érkezik egy új, szombaton vagy vasárnap, ahogy sikerül az időzítés!:)
Légyszi adjatok egy esélyt annak a törinek is, mert most igenis érdekes, és izgalmas részek jönnek.
És most kalandra fel, vár a végtelen dzsungel és az én Tarzanom!:)
Horgászni fogunk, és tábortűzön sütögetni, és mackók meg hiúzok és baglyok otthonába és életébe beleskelődni! Remélhetőleg csak a biztonságos távolból!:)
A viszontlátásig mindenkit ölelek és puszilok, Luna


2015. május 18., hétfő

A szerelem gyógyíthat...



Sziasztok


Nem akarom megint mentegetőzéssel kezdeni, de mióta ide hazajöttem, az otthon megírt történeteim vázlatait keresem. Átnéztem 4 pendrive-t, de nem találtam. Persze ott volt, kiszúrta a szemem, csak hát….
A múlt héten két dolog történt velem, és ettől olyan érzésem van, mintha egy túlforrósodott finn szaunában ülnék, aztán kirohannék és belevetném magam a jeges vízbe.
A múlthéten elengedtem egy kapcsolatot. Életem első kapcsolatát, amiről azt hittem öröké tart majd. És nem csak a kapcsolatom volt az első, hanem a szakításom is.
Rosszul csináltam, és nagyon rosszul reagálta le a barátom. Az utolsó napokban olyan őrülten szerettem, hogy az már talán tényleg sok volt, például 12 órán keresztül feküdt az ölemben, és én simogattam az arcát és a nyakát, ahol tudom, hogy csikis, és csókolgattam, és figyeltem, ahogy mosolyogva aludt egész úton, hogy örökre az emlékezetembe véssem a vonásait, hogy soha nem felejtsem el.
Ezek után nagyon váratlanul érte a zavart makogásom, a fejezzük be-ről, a kétségbeesett erőfeszítésem, ahogy megmagyarázzam, és bocsánatot kérek tőle, amiért ezt teszem. Oly sok minden más mellett, a szakítás se megy nekem. Nagyon szörnyű volt!
Azután, hogy úgy éreztem, az életem már sosem lesz boldog és normális, egyszer csak történt valami! Néha a boldogság ott hever az orrunk előtt, csak nem látjuk meg, nem vesszük észre, vagy csak nem is merjük elhinni. Velem is ez történt!
Miközben szégyellem ezeket az érzéseket, egy ilyen friss szakítás után, és egy olyan kapcsolat után, amiben a sok fájdalom mellett, rengeteg szép és jó is volt, ami egy új életet és anyagi függetlenséget adott nekem.
Boldog vagyok és szerelmes! Teljesen megzavarodtam, szinte széttép ez a sok érzelem, ami bennem kavarog. És nem csak engem, valahányszor egymásra nézünk, akaratlanul elmosolyodunk, így egész nap egyre hülyébben vigyorgunk, és körözünk egymás körül. Annyira hogy a dédike meg is jegyezte, fiam te olyan vagy, mint egy dürögő pulykakakas!:)
Azt hittem annyira hasonlítanak egymásra, hogy nem szabadulok majd a másik emlékétől, de nem így van. Annyira más, nyílt, őszinte, egyenes, nyitott, ahogy kimutatja az érzéseit, szinte letaglóz, mert nem ehhez voltam szokva.
Még anyut is megríkatta. Kijött a konyhába utánunk, éppen egy dal kezdődött a rádióban, odament felhangosította, aztán hátulról átölelt és együtt énekelték. Az egész családom tátott szájjal bámulta, és van a dalban egy rész, ahol arról énekel, hogy tegyél a láncodba, amit 16 évesen vettél, és az anyu elsírta magát ennél a résznél. Mert bizony kaptam ettől a férfitől egy láncot 16 évesen, apró fagolyókból áll, azt mondta, eddig rám vigyázott és hozott szerencsét, mostantól legyen veled! Most is őrzöm, és bizony suttyomban elvittem még az érettségimre is magammal.
És később az apu lehúzott maga mellé, egy olyan apa-lánya beszélgetésre, amiben nekem még soha életemben nem volt részem. Azt mondta, Luna ez a fiú nagyon szeret téged már évek óta. Én aztán tudom milyen ez, én is vártam eleget anyádra. Nem kell félned ettől a kapcsolattól, mert jobban ismer, mint te saját magadat, de csak akkor menj bele, ha valóban szereted, mert ez a fiú nagyon jó ember, és őszinte, igaz szerelmet érdemel!
Ezt mondta nekem az apu! Persze sírtam akár egy szamár, nem tehetek róla, ha boldog vagyok, azonnal bömbölök, de annyira jó volt! Bárcsak régebben, gyerekkoromban is átélhettem volna ilyent, hogy az apukám így leül velem, és ilyen komoly dolgokról beszélgetünk!
Szóval, csak azért írtam ezt le – hát mert szétrobbanok annyira boldog vagyok, és muszáj volt:) – másrészt meg, hogy megmagyarázzam a késés okát, és ma már dolgozom, és ahogy időm engedi írni fogom a történeteimet!
Tudom ez most egy kicsit összevisszaság, de csak szeretném, ha tudnátok, hogy nem hanyagságból nem tettem ki új részt, hanem mert valami nagyszerű, hihetetlen csoda történt, történik velem!
Milliószor ölelek és puszilok mindenkit a távolból,
Luna


A dal, amin anyu bömbölt, hát nem hihetetlen ezt hallani egy szerelmes pasitól?:)



2015. május 10., vasárnap

Szeretettel búcsúzom....


Sziasztok!

Szerettem volna kitenni egy részt most a hétvégén, mielőtt visszautazom, de annyira ideges vagyok, hogy elmondani sem tudom. Egyfolytában fáj a gyomrom, égnek a füleim és kalapál a szívem. Teljesen bestresszeztem, persze közben próbálom mutatni, hogy rendben vagyok, de nem vagyok!
Az egyik pillanatban rohannék, vinne a lábam, hogy végre megölelhessem az anyut, a kis öcsikémet, és a többieket, és ettől az érzéstől, a szívem csak úgy zakatol.
Aztán a másik pillanatban rádöbbenek, hogy itt hagyom a tesóimat, a fogadott tesóimat, és azt a rengeteg barátot, akik megszépítették és feledhetetlenné tették ezt az egy hónapot a számomra.
És elhagyom a Hazámat is! Azt nem mondom, hogy soha, mert szeretnék még visszatérni, de az egészen biztos, hogy nem mostanában lesz.
Otthon rengeteg tennivalóm lesz, egy jó hónap és jönnek a többiek, aztán nyáron esküvőt tartunk, és ősztől újra tanulni fogok.
Hoztam egy döntést. Nagyon nehéz volt, életem legnehezebb pillanatait fogom megélni, fogalmam sincs, hogy mit hoz majd a jövő, hogy mi lesz tovább, de meg kell tennem!
Nagyon nehéz lesz elengedni valakit, aki a mindenem volt, akivel a jövőmet terveztem, ami mára már teljességgel irreális és megvalósíthatatlan.
Lehet, hogy senkit sem érdekel, és már elegetek van a kifogásaimból, de egy kicsit megkönnyebbültem, hogy ezeket a sorokat leírhattam. Már annyi gyógyszer van bennem, hogy lehet, attól remegek ennyire, de egy cseppet sem lettem jobban. Képtelen vagyok öt percnél tovább egy helyben megülni, mert szétvet az ideg!
Addig, amíg ezeket a sorokat leírtam, legalább nem foglalkozom azokkal a gondolatokkal, amiktől már szétrobban a fejem.
Mindenkit, aki olvassa ezeket a sorokat, végtelen sok szeretettel ölelek még utoljára innen itthonról, a Hazámból, és kívánok jó egészséget, és nagyon boldog jövőt, ebben a kicsi, feledhetetlen országban.
Kívánom, hogy nektek váljanak valóra az álmaitok!
Millió puszi mindenkinek, Luna



2015. május 1., péntek

99/1. rész - Számíthatsz rám....





 Sara…

Igaza volt Bradleynek alig telt el néhány óra, és újabb telefont kaptam.
Adrian volt. Nem beszélt sokat, amit mondott azt is halkan suttogta, akár egy izgatott szerelmes kamasz. Miközben a háttérből, egy unalmas prezentáció részleteit sikerült kivennem, valami hajlítható első szárnyról vagy miről, de nem különösebben hozott izgalomba ez az információ. Sokkal inkább amit Newey mondott.
-    Pakolj Sara és indulj. Csörgess meg, ha megérkeztél, megvárlak és személyesen mutatom meg az új otthonod.
Meg sem várta a hálálkodó szózuhatagom, már ki is nyomott. Nyilván valami fontos megbeszélésen ül, mégis szakított arra időt, hogy nekem szóljon.
-    Hát nem egy tündér ez az ember? – faggatom Bradleyt.
-    De, egy kopasz tündér.
-    Nem a külsőség a fontos – torkollom le. – Nem lehet mindenki olyan jóképű, mint te.
-    Na, szóval szerinted én jóképű vagyok?
-    Elmegy a képed, de láttam már jobbat is – nevetek.
-    Igen? És ki az az elvetemült, aki nálam dögösebb?
-    A plakátfiú – vágom rá habozás nélkül, és fogalmam sincs honnan jutott most eszembe.



-    Az meg ki? – látom, most Bradley-n a meglepődés sora.
-    Nem tudom, de a buszmegállóban van kiplakátozva, ahol vártam a buszt, ha dolgozni mentem. Az volt aláírva, várj velem. Hát… - rántom fel ábrándosan a vállaimat és meredek a plafonra - mit mondjak… szívesen tettem. Dögös pasi – idézem a szavait.
-    Igen? Na, majd ma este megnézem, ha megyek Becky-ért, hogy ki az a nyálas kis pöcs, aki ott feszít neked a plakáton. Most viszont indulj, hogy ne várakoztasd meg a csillogó fejtetős angyalodat.
-    Jó, de mit vigyek ilyen hirtelen?
-    Semmit, csak egy kényelmest, amiben otthon leszel, meg egy hálóruhát. Holnap délelőtt visszajössz, összepakolunk, és elviszed, ami még szükséges. Ami marad, majd utánad hordom. Nincs olyan sok holmid.
-    Hát nincs – helyeselek kapkodás közben – indulhatunk – állok meg az ajtóban, és szomorúan körbe nézek. Az otthonom volt egy ideig, az első önálló otthonom, ebben az új, ismeretlen életemben.
-    Induljunk – taszít rajtam gyengéden Bardley. – Ne állj most itt le nekem sírdogálni. Holnap úgyis jössz pakolni, akkor majd búcsúzkodhatsz.
-    Jaj, Dylan – sikkantok fel – öt viszem magammal.
Egy óra elteltével izgalomtól izzadó tenyérrel rettenetesen elfogódott hangon telefonálok a Red Bull központ parkírozójából. Adrian azonnal felveszi.


-    Szia Sara! Indulok le érted, addig gyere be a recepcióra. Tudják, hogy érkezel, ne izgulj – nyugtatgat, mintha látná mennyire megszeppentem.
-    Rendben, és mit mondjak?
-    Hogy engem keresel, már jövök is le érted. Emlékszel a nevemre? – nevet a hangja.
-    Hehe – nyögöm, mert nem akarom zavarba hozni azzal, hogy nálam az emlékezés, egyáltalán nem olyan vicces dolog. Bármennyire különös, nincs egyetlen rossz élményem sem a gyerekkoromról, sajnos jó sem. Nyilván nem vagyok szokványos eset, az emberek többsége nem is érti, min megyek keresztül, szükségtelen emlékeztetnem rá, hogy valóban nem emlékszem semmire, azért vagyok itt.
Riadtan pislogok a portásra, de a kitáruló felvonó ajtajában, már meg is jelenik Adrian.
-    Isten hozott – siet felém előrenyújtott teátrális kéztartással. Nyilván csak azért nem vigyorogja körbe a fejét, mert ebben a fülei akadályozzák. Én viszont lenyeltem a nyelvem zavarodottságomban.
Newey előzékenyen enged előre a liftben.
-    Nincs csomagod?
-    Majd holnap beköltözök. Bradley segít, most csak a legszükségesebbeket hoztam.
-    Helyes. Megmutatom a hátsó bejáratot. Kártyával nyílik, amíg kapsz egy sajátot, kölcsönadom az enyémet. Ha hátra parkolsz, nem kell a recepción keresztül jönnöd, látom, feszélyez téged, pedig hidd el nagyon előzékeny recepciósain vannak. Nálunk a baráti légkőr és az udvariasság fő szabály! De idegenek nem jöhetnek be – figyelmeztet – a bejáratnál mindenkit ellenőriznek.
-    Értem. Nem állt szándékomban behívni Bradleyt.
Az elsőn azonnal megállunk.
-    Azt hittem a felső szinten lesz a szobám!
-    Az ott van, az enyém meg itt. Nálam vannak a belépőkártyák, és a módosított szerződésed, amit most alá kell írni, és onnantól azonnali hatállyal a Racing dolgozója vagy.


-    Nahát! – lépek be az irodájába. – Ezt nem gondolhattad komolyan!
-    Remélem csak viccből tetted ki, mert tudtad, hogy jövök.
-    Dehogy! Ezek a képek, szobám állandó kiegészítői. Láthatod, állandóan velem vagy!
-    Jesszusom! – lépek egyet hátra riadtan, mert az ízlésesen berendezett szoba falán, a hatalmas rajzasztal felett, ott virítok egy pasztell festményen, az íróasztala mögött, meg egy grafitrajzról nézek farkasszemet a belépőkkel. – Én kétszer is! Ez borzasztó!



-    Miért lenne az? Gyönyörű fiatal nő vagy, mindenkit elbűvölsz, aki belép a szobámba.
-    Sokan járnak hozzád? – faggatom riadozva.
-    Meglehetősen – vigyorog. – Ugyan már Sara, fogd fel pozitívan. Ki tudja, egyszer talán valaki olyan tesz látogatást az irodámban, aki felnéz ezekre a remek alkotásokra, és hirtelen felkiált, nahát, hiszen ez Sara!
-    Hehe, ha majd egyszer ilyen lesz, feltétlenül küld fel utána hozzám a tetőre – próbálok nevetni.
-    Lazíts Sara! Most kezdődik az új életed! Meglátod tele lesz csodával és meglepetésekkel! – jósol nagy bölcsen és nem is sejti, hogy mennyire beletrafált a jövőbe.
Éber tekintetem kereszttüzében, aláírom a papírokat, átveszem a belépőmet, és kapok egy munkaruhát, amiben holnap reggel 5-kor kell a konyhán jelentkeznem, hogy megtudjam mi lesz a munkám.
Beszállunk a liftbe, a legfelsőbb emeletre megyünk. A keskeny folyosót verőfénybe borítja, a felülről sugárban bevetülő napsugarak szikrázó fénynyalábja. Tátott szájjal bámulok fel, az üvegtetőre.
-    Csodálatos – suttogom csillogó szemekkel.
-    Ugye? Modern épület, itt mindenre gondoltak a tervezők. Ezek mögött az ajtók mögött kétoldalt végig szobák helyezkednek el. Mivel hosszú a folyosó, a tervezők úgy gondolták, hogy megvilágítják egy kis természetes fénnyel is. Éjjel, a csillagok alatt feljönni ide, fáradtan az egész napi megfeszített munka után, egészen különleges látvány. Sokszor itt alszunk mi is, vagy a versenyzőink, ha sokáig itt tartózkodnak, szimulátoroznak és már fáradtak ahhoz, hogy visszatérjenek a városba. Nem csak a Forma 1-ben van érdekeltsége a Red Bullnak. A repülőktől kezdődően, különböző gépkocsi kategóriákban és típusokban, valamint hajókban, extrém sportokban is érdekelt. Az iménti telefonod után, éppen egy ilyen érdekes szponzorált versenyzővel volt, egyeztető megbeszélésünk.
Hatalmas szenzációra készül, úgy kb. egy év múlva. A világűrből fog kiugrani, egy egészen különleges ruhában, és szabadesésben érkezik a sztratoszférából, előzetes számításaink alapján, úgy 10 percen keresztül fog zuhanni. Ilyen magasságból, még soha senki nem kísérelt meg, bázisugrást. Ez lesz a történelem legmagasabbról végrehajtott ugrása, a leggyorsabb szabadesése, és a legmagasabbra felérő, emberrel megtett ballonos repülés. Bármi bekövetkezhet, ha elveszti az eszméletét nem lesz képes kinyitni az ejtőernyőjét, és úgy 35 km magasságból csapódna a földbe. Remélhetőleg minden rendben lesz, már évek óta dolgoznak egy 8 fős csapattal, megfeszített munkával, most egyeztetni voltak. Ez nekünk is fontos kísérlet, különböző ruhákat és felszereléseket tesztelhetünk élesben az ugrás során. Az illető a tratoszférából ugrik, átzuhan a vékony réteg tropopauzán, hogy végül a troposzférában földet érjen. Baumgartner a világ legismertebb bázisugrója. Nem csak magassági rekorder, hanem a legalacsonyabb bázisugrás világrekordját is ő tartja. Tavaly leugrott a Rio de Janeiró-i Krisztus-szoborról.
Bocsánat, kicsit elkalandoztam – zökken vissza hirtelen a riadt valóságomba – szóval, ez lesz itt a te szobád mostantól – vált témát hirtelen, mikor rám pillantva észreveszi, hogy tátott szájjal bámulom.
-    Szeretem hallgatni, ahogy mesélsz. Irigyellek, hogy ennyire okos vagy – sóhajtok idegesen.
Már most zúg a fejem ettől a septiben elém tálalt rengeteg információtó. Itt aztán zajlik az élet! Egyre elfogódottabban és elesettebben álldogálok jövendő lakom ajtaja előtt. Hogy fogok én ezzel az ostoba agyammal ennyi információt megjegyezni és eltárolni?
-    Ne vágj ilyen riadt arcot – dugja a kártyát az ajtó nyílásába. – Neked nem kell ilyeneket tudnod, csak végezd rendesen a munkád, és akkor hamarosan előrébb léphetsz a ranglétrán. Most nem lesz valami érdekes, és izgalmas, amit el kell végezned, de ha látják, hogy szorgalmas és elhivatott vagy, hamarosan komolyabb feladatokkal bíznak meg.
-    Nagyon hálás vagyok bármilyen munkáért – biztosítom gyorsan. – Nem vágyom semmi másra, csak egy stabil, állandó állásra a megélhetésemhez. Ahol nem zaklat majd senki, teszem hozzá reménykedve gondolatban, mintha csak megsejtenék valamit a jövőből.
-    A szezon fennmaradó 3 versenyére még nem utazol el a csapattal, de a következő idényben, már te is velünk leszel. Meglátod mennyi izgalmat és érdekességet fog nyújtani az új életed! Na és persze én is ott leszek! Majd ha lesz szabadidőnk, bejárjuk, és felfedezzük magunknak a városokat. Íme, a szobád, Sara.
Félénken lépek be az ajtón és pillantok körbe.
-    Hát igen – köszörüli a torkát mögöttem zavartan. – Nézd Sara, ez itt nem szálloda, itt nincsenek lakosztályok. Itt nem lakik senki folyamatosan, csak akkor, ha egy munka, vagy megbeszélés elhúzódik. Ezért ez csak egy szoba egy mosdóval. A mellékhelyiség, zuhanyozó a folyosón van. Egy mindjárt itt veled szemben, azért kértem ezt a szobát. Az egyik ajtó a zuhanyzó, a másik a toalett. És a zuhany melletti helyiség, egy közös konyha. Ott van tűzhely, sütő, hűtő és egy nagy ebédlőasztal. Mindjárt megnézzük azokat is. Ott el tudod készíteni magadnak az ételt, ha megéheznél, de itt teljes ellátást kapsz, aztán ha van kedved, elfogyasztod ott kint, vagy behozod a szobádba. Egy kis hűtőt, mikrót vagy egy elektromos főzőlapot esetleg beszerezhetünk ide.
-    A szoba tökéletes Adrian. Nagyon hálás vagyok – pislogok rá könnyekig meghatódva az atyai gondoskodástól.

-    Most megyek, te meg vedd birtokba a szobád. Ismerkedj meg a többi helyiséggel is. Néha teljesen üres a felső szint, de azért éjjelre, zárd be magadra az ajtót. Nekem most sajnos mennem kell, még van egy telefonbeszélgetésemmel az egyik versenyzőnkkel, Sebastiannal. Ő a világbajnokunk, és a következő futam után, személyesen is ellátogat a gyárba, segít az új fejlesztésekben.




Sziasztok!

Végül csak sikerült egy újabb részlettel előrukkolnom!:)
Nézzétek, arra gondoltam, hogy egyelőre így fogom folytatni a törit. Amint időm engedi, egy rövidebb részt kiteszek, és majd mindig írom tovább. A 100-ik jubileumi rész akkor jön, mikor Kisu és Seb találkoznak végre!:)
Írni szeretnék, mert határozottan megjött a kedvem, de tényleg mindig közbejön valami.
Nem akarok regéket zengeni a hetemről, csak egy apróságot.
Ballagási ajándékba, Peti, a dilidokink, megbízott a következővel. Szereznem kellett egy-egy NF/Hb38x24x24 cm falazótéglát, illetve kettőt, melyekbe 46 lyuk található. Ezekbe a lyukakba kellett elhelyeznem ötvenezer forintot. Már a tégláért mozgósítottam az egész környéket, mire nagy nehezen sikerült szerezni két egészséges példányt. Ezután fogtam száz darab ezrest – kimondani is fáj, hát még elkészíteni – és először is hosszában kettéhajtottuk, aztán ceruzák segítségével feltekertük, végül betuszkoltuk őket egyenként a lyukakba, sőt néhányba duplán, hogy elférjen az ötven darab, ráadásul úgy hogy ne lehessen kiszedni.
Hát nem azért, hogy sajnáltassam magam, de nem két perc volt mire végeztünk. És akkor még ott volt a csokor rá, ami szintén s.k. volt, konyakos meggy virágokkal pálinkás üveges díszítéssel, egy kosárka alakzatba rendezgetve a téglával, szépséges díszcsomagolásban, - Petitől - felirattal!:)
És ez csak az egyikünk ajándéka volt, szóval eléggé elfoglaltak voltunk a héten elhihetitek.
És akkor még nem beszéltem egy sokkal súlyosabb dologról. 
Ott kint ahol élünk, illetve dolgozunk forrongás van. Baltimore-ban szükségállapotot hirdettek, kivonult a Nemzeti Gárda, kijárási tilalom van, fosztogattak, raboltak, gyújtogattak, és lángokban állt a városunk.
Nem ott lakunk, csak a munkánk köt oda, a házunk fél órára van egy kertvárosi negyedben, nagyjából egyenlő távolságra Washington és Baltimore között.
Csodálatos helyen lakunk, a lehető legjobb környéken, de egy ideig semmit se tudtam a családomról, és kimondhatatlanul aggódtam értük, mert amit a hírekben meg a tv-ben láttam, az ijesztő volt. Közben meg igyekeztünk normálisan viselkedni az öcsémékkel, hogy ne vegyenek ebből semmit észre, mert nem akartuk elrontani ezt a hetet. A bolondballagásukat, a szerenádot és a tegnapi ballagást, mert ez a hét róluk szólt, értük, az ő megérdemelt boldogságukról.
Rettenetes volt a bizonytalanság, a fiúk mind a városban dolgoznak, anyu meg egyedül otthon a dédikével meg az öcsikével.
De szerencsére mindenki jól van, csak a doki ragadt bent a városban, mert mire végeztek a kórházban már kijárási tilalom volt és nem tudott hazamenni. De már otthon van mindenki, sőt a házvezetőnőnk is velünk van, mert ott lángokban áll a város ahol ő lakik, és a magyar szakácsomat is elvitte a Peti, mert ő meg az épületben lakik, és féltünk nehogy fosztogassanak és esetleg valami baja legyen szegénynek. Van biztosítás, nem számít ha feldúlják, csak az embereknek ne essen bajuk. A munkatársaimnak és a barátaimnak. Szerencsére a belvárosban nincs semmi, ott rend van és viszonylagos nyugalom, csak zárva minden, nincs közlekedés, se iskola, és kijárási tilalom egy hétig.
Szóval volt okom a késedelemre, csak nem akartam erről írni. Ma pedig elutazunk valahova és fogalmam sincs mi fog ott történni, egy fiús ballagás utáni After Partyn – ahogy apu barátai nevezik!:) 
Ráadásul a skandináv is jön, és ő is beígért még egy izgalmas meglepetést, bár nem tudom, képes vagyok-e még ennél több izgalmat elviselni!

Puszi, Luna