Előzetes....

Ma életem egyik legmeghatározóbb férfijáról fogok nektek mesélni és arról, hogy kezdődött minden!

Felkészülni!.....Kalandra fel!

Ez a férfi ki is lehetne más, mint a nagyapám! Ő és az anyu tehetnek mindarról, amivé váltam/váltunk! Még arról is, hogy most itt írom ezt a blogot több-kevesebb sikerrel. J

Honnan is kezdjem! Ugye 4 éves voltam mikor apám lelépett, vitt mindent többek közt a családi ékszereket is a zálogba, és mi ott maradtunk egyetlen fillér nélkül. Anyu munkát keresett, mert még a gyes utáni szabadságát töltötte, és olyan szinten nem volt semmink hogy 3 napon keresztül erőleveskockából főzött nekünk levest grízgaluskával, mert tojásunk még volt.

Vacsira vajas kenyeret kaptunk, ő meg a körbevágott héját ette. A nővérem kapott enni az oviba, én elvoltam a semmin is, az öcsi meg a harmadik napon sírva fakadt és visszahányta a szörnyű levest, és sírt hogy öcsi éhes, öcsinek fáj a pocija.

Akkor jutott anyu eszébe a zálogház, más nem maradt csak a nővérem meg az én fülbevalóm, sokat nem kapott érte, de enni tudtunk. Kicsi voltam, mégis határozottan úgy érzem emlékszem anyu elkeseredett küzdelmére, ahogy toporogtunk a sarkon a zálogház előtt és ő mély lélegzeteket vett, mielőtt zavart mosollyal az arcán beléptünk az üzletbe, az öcsit még kiskocsiba tolta.

(Hogy ez honnan jutott eszembe? Talán, mert karácsonyra gyönyörű fülbevalót kap tőlünk. J)

Anyu még aznap jelentkezett egy multihoz operátornak, másnap kitöltötte a tesztet és harmadnap már ment dolgozni felsőfokú végzettséggel segédmunkásként, ráadásul 3 szakban. Első nap délutános volt, mikor hazajött én az ágyban ültem és sírtam. Bejött hozzám még csak le sem vetkőzött kabátban, és az ölébe vett, én meg elzokogtam, hogy azt hittem te is elhagytál minket, mint az apa, te sem jössz többet haza.

Anyu másnap bement, hogy leszámoljon. Elmondta, hogy nem tud szakba járni, és olyan rendesek voltak, hogy áttették egy szakba, és ott is maradt 7 évig csoportvezetőként, közben lediplomázott.

Jó volt, mert 6-kor kezdett és már fél háromkor otthon volt velünk. Igaz eleinte túlórázott szombat vasárnap is, hogy helyre jöjjünk kicsit. A régi házunkban lakó öreg nénik meg azt pletykázták, hogy lám taxi jön érte hétvégeken, elmegy valahova, ezeket a gyerekeket meg itt hagyja…..… Mert hát, hétvégén nem volt céges busz, anyuért meg akik még mentek, taxi járt. J

És itt jött képbe a papám. Eleinte előtte is titkolta anyu, hogy milyen nehezen élünk. De aztán hamar átlátta, ami szerencsénk is volt, mert apám a zálogba adott ékszereket szart meghosszabbítani, a nagyapám meg addig harcolt a zálogházzal, vitt fotókat is, míg nagy nehezen levetette az árverezésre váró holmik közül a mieinket. Az volt a szerencsénk, hogy a néhány családi ékszerünket, egy címeres tűzzománc berakásos, dupla fedeles női aranyórát, meg egy ezüst férfi zsebórát megtalálták a listán és így, nagy kegyesen megengedték neki, hogy visszavásárolja a saját dolgainkat. Volt áruk rendesen, mert ugye ott súlyra megy, ráadásul ránk cuppant néhány régiségkereskedő az erőszakosabb fajtából, és minden áron meg akarták venni az órákat.

Szegény papám rengeteget fizetett, de megmentette még a gyöngykagyló berakásos bőrkötésű réz csatos családi bibliánkat is. J Az egyetlen, ami nem lett meg az anyu jegygyűrűje volt, de valahogy nem is sajnálta…. Az is lehet apám már másnak adta addigra. J

A családunkban hagyomány, hogy a legidősebb lány örökli a női arany zsebórát, így megy ez már évszázadok óta. A nehéz ezüstöt meg a legidősebb fiú. Így nekem kizárásos alapon nem marad más csak a biblia. L

Ahhoz képest, hogy egy időben kifejezetten gyűlöltem az egyházat…..hát nem a legjobb örökség!

Anyu minden nap 4-kor kelt, ivott egy kávét egy cigivel, elkészítette a reggelinket, körbepuszilt minket, és 5-kor elindult otthonról, mert a céges busz úgy ért oda, ami kivitte az ipartelepekre. Ezért a papám minden nap háromnegyed ötre befutott. Fél 7-kor felkeltett minket, mosdás, öltözködés – ez különösen télen volt nehézkes,- és vitt suliba, oviba, bölcsibe.

A lépcsőn úgy tuszkolt le minket, hogy számoltuk a fokokat. Először magyarul, a nővérem meg visszafelé, már akkor is tudor volt,J  aztán angolul és magyarul, aztán németül végül oroszul, hogy ne legyen unalmas! (Elég sok nyelven tudok számolni!J)

Hogy nyugton maradjunk közben mesélt….mesélt a Nádasdyakról. 

Nekünk ugye nem az volt még akkor a nevünk csak anyunak, meg neki. Csak miután betöltöttem a 18 vettem fel, mert anyu mindig reménykedett hátha apám megtér és fizet gyerektartást!

Én nem mondom, hogy az igazi Nádasdyak rokonai vagyunk, nincs rá bizonyíték, bár arra sincs, hogy nem!

Minden esetre fergeteges volt azt hallani, hogy királyi vér folyik az ereimben, hogy talán hercegnő vagyok, de gróf, az biztosan!

Hát kell egy kislánynak ennél több. Éjjel nappal faltam a történeteit. Ő nevezett el Luna hercegnőnek és azt mondta mikor csúfoltak a hajam meg a szemem miatt, hogy te nagyon különleges vagy, most alakulsz, és egyszer majd olyan szép leszel, hogy ezek itt mind irigyelni fognak. Azt mondta olyan vagy, mint a lepke. A furcsa bábból gyönyörű pillangó lesz! Még csak véletlen sem használta a csúnya szót! Imádtam a pillangókat, és meglepődtem, mikor később láttam, hogy Raikkönen házát, Pillangó Villának nevezik. J

A papa sokat szenvedett, meghurcolták őket a neve meg a származása miatt a háború után, pedig nekünk nem volt vagyonunk soha.

Sokat mesélt a háborúról, a Gulágról, és a kitelepítésről.

A metsző hidegekről ott az alföldi pusztában, az édesanyja, hogy ne fagyjon meg, főt krumplit tett a zsebeibe, ha meg az sem volt akkor követ melegített.

Azt mondta, a kitelepítéskor nem volt más szórakozása, kiment a mezőre, és a szitakötőket bámulta, mert csodálatosak. Rengeteget mesélt róluk, hogy milyen színesek, hogy zúgnak és olyanok akár a helikopter, és hogy haláluk előtt kifakulnak, hogy misztikusak, különlegesek, és hogy angolul Dragonfly-nak nevezik, ami szerintem nagyon ütős név, imádom ezt a szót.

Királykisasszony és sárkánylégy! Hát kell ennél több egy magamfajta furcsa, csúnyácska kiközösített kislánynak?

Ahogy nagyobb lettem egyre többet mesélt az „őseinkről”.

Kutatni kezdtünk utánuk, és szinte minden szabadidőmet könyvtárak, régi történelmi könyvek, meg az internet kutatásával töltöttem. Hihetetlen felfedezéseket tettünk, hogy rokonságban állok a magyar vámpírral, Báthory Erzsébettel, aki cseppet sem volt gonosz, pontosan a bántalmazott nőket védelmezte a birtokán, és ápolta őket a kastélyában. Miután meghalt Nádasdy Ferenc a férje, koncepciós perbe fogták a vagyonáért, és azt mondták fiatal lányok vérében fürdött, hogy fiatal maradjon, de valójában azokat a holtesteket találták meg elásva, akiken már nem tudtak segíteni.

Nem közvetve, mert gyermektelen maradt a házasság, de még a Valois házi uralkodókkal is rokonságban voltunk. Druon-tól az Elátkozott királyok volt a kedvenc könyvem, meg Marqueztől a 100 év magány és Szalai Lenkétől a Hajnali szökés.

Ez nem egy kultuszkönyv, de az egyik legjobb regény,  amit valaha olvastam, és hát ugye egy lányról szól, akit Nórának hívtak, és Ibsen után kapta a nevét….két történet, az egyik az édesanyja, akitől a háború alatt elvesznek mindent, és elrabolják az álmait, mert gyenge és nem harcol, aztán a lánya története, akivel hasonló történik, de ő szembeszáll a sorsával.

Persze mondanom sem kell, hogy egyik ősöm találkozott Ibsennel, mikor itt járt Magyarországon a Nórát rendezni.

Picit magyarul is beszélt, tudtátok? És azt, hogy Norvég volt? J

Mindig ezeket a könyveket olvastam még evés közben is a nővéremmel együtt, anyu szegény csak tűrte, és kénytelen volt az öcsivel beszélgetni, talán ezért lett annyira anyás, és ezért nem olvasott sohasem….. J

Aztán tovább kutatva kiderült, hogy a Szilágyiak révén nem csak Mátyásnak, de az igazi vámpírnak Vlad Depesnek is rokona vagyok! Így magyarázta, látod Luna, ezért a hihetetlen világos szemed! Nagy átfedésekkel eljutottunk még a Honfoglalásig, sőt a norvég Széphajú Harald királyig, akik 22 évesen alapította meg Norvégiát. Később Arthur királlyal csatáztak, sőt Arthur egy ilyen harcban tűnt el.

Széphajú Harald király arról volt híres, hogy hihetetlen sűrű, szőke és göndör haja volt.

Hát innen a hajam! És persze én elhittem, és különlegesnek kezdtem hinni magam, és már nem érdekelt, hogy csúfolnak, mert én tudtam azt, amit a többiek nem.

Különleges vagyok! J

A normannok, vikingek és a druidák csodálatos világában nőttem fel hála egy embernek, aki soha nem volt fáradt, se morcos, ha a múltunkról vagy a történelemről faggattam. A kislányok általában az apjukhoz akarnak feleségül menni, én el sem tudtam volna képzelni, hogy mással élem le az életem és nem a nagyapámmal. Szőke volt és világos kék szemeiben apró fehér pöttyök voltak, amik úgy szikráztak akár a gyémánt.

Mikor elvitt a Nádasdy várba és az idegenvezető hölgy megjegyezte, hogy minden Nádasdy jóvágású és csinos volt, csak mosolyogtam az én nagyapámra.

Művelt volt, vicces, mosolygós, aki a végsőkig harcolt és közben hihetetlenül nyugodt maradt.

Ha mesélni kezdett néha úgy belefeledkezett, hogy órákon át hallgathattam a történeteit, és mindegy volt, hogy a háborúról beszél vagy a középkorról, csak az számított, hogy meséljen. Alaposan megfertőzött a történelemmel, ha lenne jövője, csakis történész lennék, aki izgatottan kutatja a múlt összefüggéseit, levéltárakban, poros könyvek közt, éjjel és nappal, hátha rátalál valamire, ami eddig rejtve maradt az emberiség elől! J

Egyszerűen imádok mindent, az Arthur legendát, vagy bármit, amiben szőke skandináv hosszú hajú pasik vannak. J

Valószínűleg ennek köszönhetem, hogy a támadásom után, a lakásban raboskodva saját börtönömben, különbözetit tettem és emelt szinten leérettségiztem 3.-ban történelemből, hát nem dicsekszem, de megvan egy biztos pontom a felvételihez, elértem, amit lehetett!

Tökéletes nagyapa volt, és a legigazabb ember, akit nem csak imádtam, de csodáltam is!

Azt hiszem, mellette nehéz lett volna jó apának lenni még egy rendes férfinak is.

A történelem mesélése mellett másik kedvenc időtöltései a horgászás, zongorázás és a Forma 1 voltak.

Akkor már a dédi is a nagyapánál lakott.

A dédike nem igazi dédink. Ő a nagyapa édesanyjának a húga. Több mint tíz évvel fiatalabb a papa édesanyjánál. Már nem számítottak rá mikor érkezett, és az ükmama bele is halt a szülésbe. Aztán a dédike férjhez ment és a háború alatt elment élelemért sorba állni, közben meg egy bomba becsapódott a házukba és megölte a férjét meg a gyerekét. Többet nem ment férjhez, nem kellett neki másik család. A mi dinasztiánkban szomorú sorsot élnek a nők…L

A papa egyedüli gyerek, a testvére a kitelepítésen halt meg, anyu is egyke, és a papa mindig szerette nálunk a nyüzsgést.

Vitt minket horgászni, bár utáljuk a halat, és ha véletlen kifogtunk egyet gond volt a levétellel, sőt az öcsém egyszer legényesen dobta be a botját, és kifogta a nagyapát, de csak picit a karján.

Nem számított a büdös halszag, csak az, hogy ott ültünk körülötte az öcsivel és hallgattuk a történeteit, és ettük a leves gyöngyöt. A nagyapának az volt a kedvence, csak úgy üresen eszegette mindig, és persze mi is rászoktunk. Nekem most sincs jobb annál, mint elfeküdni egy könyvvel az ágyon, olvasni, és közben leves gyöngyöt ropogtatni.

Zenét hallgatni jó volt, rendben vagyok a komoly zenével is, Edvard Grieg - Morning Moon/Reggeli hangulat (ő norvég zeneszerző) és Beethoventől a Silencio a kedvencem. A zongorát is benyeltük és bár a papát sosem hallottam kiabálni, néhányszor kifakadt az öcsémre, hogy nem hiszem el, ezen a zongorán 88 billentyű van, te miért nem vagy képes legalább egyszer a jót eltalálni? Na igen!

Viszont remekül szerelték a kocsit együtt, az hogy az öcsém már most szereli a környék kocsijaiban a fűtést meg a világításokat, az is a nagyapának köszönhető! És hordott minket edzésekre, hiába tiltakozott anyu mindent kifizetett, amiről úgy érezte, jó nekünk. Így tanultunk lovagolni, de egyszer a nővérem átszállt a lovardán és orral belefúródott a lószarba. Úgy tele ment a feje, hogy mikor bőgve felkelt, először nem is jó fele indult el. Hordott minket az atlétikai edzésekre, ami kötelező volt a tornatagozat miatt, és jártunk teniszezni, és azt szerettem is, de aztán mikor ő elment, többé nem mentem.

Az öcsit meg kosarazni hordta, és nagyon ment neki, most akrobatikus kosárra jár bírom, ahogy pörgeti a labdát, meg repked. A norvég barátommal is próbálták a pörgetést, mert mutatni akarta, hogy van ám, amihez ő is ért! J

És persze elvitt minket a Forma 1-re is! 2007-ben voltunk persze nem futamon, arra nem lett volna pénzünk, hanem az első napon a szabadedzésekre…..

A nagyapa elkötelezett Schumacher illetve Ferrari rajongó volt, így mi is azok lettünk. Mikor Sumi – Ő hívta így, - elment, ott maradtunk idol nélkül picit tanácstalanul, hogy oké, a Ferrari és győzzön a jobb.

 Mikor a futamon voltunk, ki volt állítva egy csodaszép Ferrari, egy kordon volt köré húzva. Azt mondta a papa, ti most óvatosan menjetek a kordon mögé, mintha rossz gyerekek lennétek, én meg gyorsan készítek néhány fotót, ahogy ráfekszetek a kocsira, aztán majd sopánkodok, hogy nem bírok veletek.J

Persze berontottunk, akkor még én is vadabb kislány voltam és ráfeküdtünk, és van néhány fotó, amin egy gyönyörű tűzpiros Ferrari hátulján terpesztünk és vigyorgunk!

Mindent megnéztünk, zsákmányoltunk posztereket, bejártuk a boxutcát, megbámultuk a pilótákat messziről, még aláírásokat is szereztünk például Trullitól, (volt ilyen nevű pilóta) a papa mindenhova benyomult, minket maga elé tartva.J

Szóval tökéletes nap volt, és csak arra emlékszem, hogy mikor beindították a motorokat akkora hangzavar volt, hogy nem értettük egymás szavát, és a papát hívogatta valami biztosítási ügynök, ő meg már nagyon ideges volt, hiába mondta szegény, hogy ne hívogass te barom, a Forma 1-en vagyok és egy szót sem értek!

Aztán véget ért az első szabadedzés, és kihirdették az eredmény. A második Kimi Raikkönen! A Schumacher utáni érában a papa meglepve nézett ránk, hogy ki is, az a Kimi Raikkönen? Ezentúl érte kell szorítani? Ő legyen vagy Massa?

Hát mi meg csak bámultunk vissza, mert fogalmunk sem volt, de a neve az tetszett! Egy név két határozó kérdőszóból, Ki és Mi, J bírtam!

Aztán persze otthon utána nézett, és mondta, hogy ezt a fiút szeretnünk kell, mert egyedül küzdötte fel magát, meg micsoda hidegvér, és majdnem olyan a szeme, mint neked Luna. Nem érdekelt, és már nem is szerettem!

Néha elgondolkodom azon, vajon mit szólna most ehhez a Ferrarihoz, ahol a politika mindenek felett áll. Ő még Enzóért rajongott, aki különleges ember volt, fia halála után állandóan napszemüveget viselt és minden neki írt levélre válaszolt. Ez a Ferrari és az a mód, ahogy elbántak Raikkönennel valószínűleg nem tetszene neki.

Aztán egy év múlva néztük a futamot, mellette kuporogva, leves gyöngyöt nassolva, mert az járt a Forma 1-hez. A futamot a Palik Laci közvetítette, még erre is emlékszem, annyira meghatározó volt az életemben. Egyszer egy Ferrari kiállt a boxutcába, akkor még tankoltak is, és olyan gyorsan indult, hogy elsodorta a szerelőket. Megállt leszedték róla a tankcsövet és akkor valami ilyesmit mondott a kommentátor, és kedves nézőink, már mehetne, de nem indul, ez a fiú ott áll és nézi hogy feláll- e a szerelője.

Lehet hogy nem ez volt szó szerint, de valami ilyesmi….

 A papa meg csak nézte, és azt mondta, látod Luna, itt a te embered, mondtam én, hogy jó ember, mekkora szíve van ennek a fiúnak.

12 éves voltam, rám úgy hatott akár egy villámcsapás. Csak bámultam azt a bátor, nemes srácot és megjegyeztem a nevét örökre, Kimi Raikkönen.

Futam után fogtam magam, és óvatosan kikerestem a neten, mert hát ugye a nevét nem tudtam helyesen. És akkor megjelent egy fénykép, rajta egy szőke skandináv majdnem olyan világos szemekkel, mint az enyém! Szerelem volt első látásra!J

Abban az évben ment az anyu a mostani munkahelyére dolgozni az irodába, és ez a futam volt az utolsó, amit együtt néztünk a nagyapámmal….

Amikor meghalt teljesen kikészültem….

Pesten volt kórházban a szívével volt gond, vagyis koszorúeret tágítottak nála. Ezt úgy végzik, hogy ballonos katétert vezetnek be, felfújják és beleteszek az érfalba egy hálót, egy sztent, így jobb lesz a véráramlás.

Ott voltunk minden nap, az ő kocsijával jártunk fel, aznap is, még kikísért minket elbúcsúztunk tőle, ő visszament és megkínálta a sütinkkel a szomszéd ágyban fekvő beteget. Aztán az ágyához ment rábukott és meghalt!

Még ki sem értünk a városból már telefonáltak.

Majdnem megőrültem a fájdalomtól, anyu meg csak mondogatta könnyes szemekkel, hogy fogadd el Luna, arra gondolj, nem szenvedett, hogy szép halála volt. Ha egyszer menni kell, így jó elmenni, egy pillanat alatt. Talán azért történt ez vele, mert olyan jó ember volt. Ráadásul még apám eljött a temetésére és nagyon cinikusan viselkedett. Addig sem rajongtam érte, de onnantól kezdve, nem volt nehéz nem szeretnem, és többé már nem is titkoltam ezt…..gyűlöltem az apámat!

Ott áll mosolyogva és azt mondta anyunak, na majd most meglátjuk egyedül is olyan nagy legény leszel-e, mint eddig, hol végzed a kölykeiddel.

Úgy kezdtem tanulni, mint egy gép, és mindent úgy csináltam, hogy maximálisan teljesítsek, és mikor kaptuk a kitűnő tanuló kiváló sportoló díjat, meg szerepeltünk az újságban vagy a közösségi tv-ben, mindig igyekeztem a tudtára adni, le ne maradjon a „mélyrepülésünkről”, amit jósolt olyan kárörvendőn! Bármit megtettünk a nővéremmel, hogy kitűnjünk, és ezzel bosszúságot okozzunk az apánknak L

Akkor örököltük meg a papa kocsiját, az Opelunkat, ami azóta is van. Azért vett ekkora kombit, hogy elférjenek benne a pecabotjaiJ Különben sosem lett volna kocsink.

A halála után egy másik világba menekültem, ez volt Lunavilága, de egy kedves ismerősöm felhívta a figyelmemet a nyilvánvalóra, hogy ezt külön írjuk, ezért változtattam és lett LunaVilága.

Kiskamasz voltam és magányos kirekesztett különc, akit megvetett a saját apja, szóval kellett valami kapaszkodó…..és akkor jött Kimi Raikkönen. Halálos szerelmes lettem belé, és szép lassan kialakítottam magamnak ezt a külön világot, amiben nem volt helye rossznak, meg gonosznak, csak neki meg nekem…..

De hát ugye, elég gátlásos gyerek voltam, ezért nem mertem a nevén rajongani, így átírtam magamban az egészet. Lett egy lány, akit Nádudvari Nórának hívtak, és lett egy csodaszép skandináv, akinek egy focista után, akit szintén kedveltünk a papával – a Donovan nevet adtam. Így lett a fantázia világomban Dany Donovan Kimi Raikkönenből.

Minden egyes napom vele kezdtem, és vele feküdtem le az ágyamba. Ábrándoztam és lassan kialakult egy történet, ami kicsit én voltam, kicsit egy olyan férfi, akit elképzeltem magamnak és a nagyapa. Sokszor ha nem volt kedvem valamihez, vagy nehéz volt, vagy fáradt voltam, azzal hajtottam magam tovább, hogy bezzeg az a Nóra megtenné, az jó ember, és fantasztikus agya van, mindenhez ért, őt szeretik és csodálják, tehát gyerünk….:)

Tudom, gyerekes de mindenen átsegített, amivel nem tudtam a valóságban megbirkózni. Úgy elvoltam az álmaimmal, hogy a valóság el is maradt mellőlem, nem nagyon barátkoztam lányokkal és nem jártam fiúkkal. Egyszer egy bulin hagytam egy kicsit részeg szőke srácnak, hogy lesmároljon, aztán másnap úgy tettem mintha semmi sem történt volna.

Évek óta írom az agyamban, és persze a gépemen is ezt a történetet. Mindig alakul és formálódik.  Ám hiába teltek az évek, hiába változtam én is, ebben a történetben Kimi Donovan maradt, mert egyszerűen képtelen voltam elfogadni más néven. Tudom, kicsit meredek így, de nem fogom megváltoztatni a nevét, mert már hatodik éve él így bennem.

Aztán jött hozzá egy másik történet, amit már a barátnőm különleges világából merítettem, és ott már mertem a Raikkönen nevet leírni. És gondoltam, ha már két történet, két név, bár ugyan az a férfi, miért ne lehetne a két történetet összeírni? Miért ne lehetne két finn a Forma 1-ben? Hiszen volt már ilyen, és most nem Kovalainen lesz a másik, hanem Donovan.

Így aztán a kettőből egy ponton egy történet lesz, és úgy folytatódik, hogy Raikkönen és Donovan barátok….

Na, mit gondoltok erről?

Vlad Depes kastélya és a karácsony

A vámpírok bálja...

A kedvenc rockoperám, nem tudok betelni vele…

Egy kicsit elgondolkodtam azon, hogy egy ilyen visszaemlékezés után írjak-e a másik férfiról, de azt gondolom, nem vesz el a papám iránti tiszteletem és szeretetem értékéből semmit.

Viszont ezzel tartozom Porcicának, akit nagyon megkedveltem a bejegyzései alapján, már csak azért is, mert szinte mindig hagy valami nyomot maga után az oldalamon.

Szóval az „elmesélem nektek, az első találkozásomat Kimi Raikkönennel-re” azt írta, hogy ahogy ő „ismer” engem, biztosan érdekes volt a találkozás.

Én meg elgondolkoztam, hogy ennyire egyszerű és átlátszó lennék? J

Bár én akkor azt írtam, hogy leírom az első találkozásomat Kimi Raikkönennel, és azt az imént meg is tettem, de volt még más is, és ez már egy kicsit érdekesebb volt tagadhatatlan…

Hát akkor jöjjön egy másik szőke! A találkozáskor áthágtunk jó néhány kötött – kógens - és kötetlen szabályt ezért csak nagyon dióhéjban mesélhetem el. A kógens szabály olyan a jogban, amitől nem szabad eltérni, nincs mérlegelési jog, J vagyis szigorú szabály!

El se hinnétek mennyi sztár, világsztár, sportoló, színész vagy éppen énekes járja a Fővárost éjszaka úgy, hogy senki sem tudja, csak azok, akikkel szórakoztak.

Gondolnátok, hogy Keanu Reeves mielőtt befutott színész lett, autóstoppal eljött Magyarországra, és itt csövezett két napot egy magyar lány miatt? És nem ő az egyetlen….

Egy este otthon tébláboltam mikor kaptam egy telefont, hogy Luna, nem fogod elhinni, ki van itt, ha látni akarod, akkor indulj, én addig lefoglalom!

Kicsit gondolkodtam, és bár rettentően izgultam, és a múltamat figyelembe véve hatalmas bátorságról és elszántságról tettem tanúbizonyságot, mikor elindultam. Hosszú éveket töltött velem a saját börtönömben, itt volt a lehetőség, hogy élőben is megpillantsam, nem hagyhattam ki!

Nem egy számára rendezett PR rendezvényen, se nem a pályán találkoztam vele.

Bementek egy helyre, teljesen hétköznapi emberként, 1-2 barátjával, semmi extát nem kértek csak szórakozni akartak. Egy vékony jóképű fiatal szőke srác, talán a vastag nyaka, ami szembetűnő, de semmi más. Egészen máshogy festett, mint a futamokon beöltözve, és sokkal fiatalabbnak tűnt, meg vékonyabbnak. Egy jó fél fejjel magasabb nálam.J

Úgy buktak le, hogy finnül beszélgettek, és ez a nyelv úgy hirtelen, mindenkinek kihívást jelentett, és valaki  felismerte a tetoválást a karján.

Átöltöztem és mentem az asztal felé, ahol ült néhány srác között, vigyorogva hadonászott, ahogy mesélt, egy teljesen hétköznapi vékony szőke pasi, egyszerű fehér pólóban.

Elindultam feléjük és minden érzelem bennem kavargott, amit csak el tudtok képzelni.

Nem is lehettem volna ott, ráadásul még nem voltam nagykorú, és ott ült velem szemben gyerekkori életem szerelme! Ott volt előttem néhány lépésre, én meg profi sminkkel feltűzött hajjal, hogy kicsit idősebbnek hassak, szexi ruhában…..

Ideges voltam és izgatott, meg feszült és kíváncsi, boldog és rémült. A szívem a torkomban dobogott. Én meg csak mentem és zavaromban a mellkasára szegeztem a tekintetem.

Egy idol, a hősöm elevenedett meg a szemem láttára…..hát eléggé fel voltam ajzva!

Teljesen túlpörögtem. Nekem ilyenkor egy pár percre le kell állnom, különben elindítok egy láncreakciót és egyik baj követi a másikat. No, de itt most nem lehetett.

És én ezzel a túlpörögött, túlfeszített idegállapotomban odarongyoltam.

Hát, nem fogom leírni, hogy hol, hogy mikor, és hogy mi történt, mert nem tehetem…..csak egy apró szösszenetet, Porcica kedvéért.

Elindultam felé, és azóta is azt csodálom, hogy nem csuklottam össze, mielőtt odaértem hozzá. A lényeg, hogy zavaromban és idegességemben össze-vissza csapongtak a gondolataim, egy épkézláb mondat nem volt a fejemben, csak hatalmas segélykiáltás, hogy Istenem most mi lesz? És közben néztem őt, de még elég messze volt ahhoz, hogy a szemébe nézzek, ezért a mellkasát bámultam, és arra lettem figyelmes, hogy a pólóban mennyire meredeznek a mellbimbói. Azóta is, ha látok róla képet, lesiklik a pillantásom a cicijére, és csak nézzétek meg, szinte minden képen olyan mintha izgalomban lennének. Szóval közeledtem és néztem a mellét – egyébként nagyon szép gömbölyű mellkasa van, - és arra gondoltam, hogy mi lenne, ha megfognám a cici gombját……

Ne kérdezzétek miért, valószínűleg sosem tudnék erre értelmes, vagy logikus elfogadható magyarázatot adni. Szerintem valami euforikus sokkban voltam…..talán…..

Szóval adva van, egy roppan szeszélyes természetű férfi, azt hiszem ez a legjobb szó a viselkedésére és a természetére, - akit egy szénaboglya hajú, világító szemű lány mellbimbón ragadott…..

Egy pillanatra megfagyott a levegő, vagy legalább is az én szívem. Bármi következhetett volna, akár még egy pofon is, így utólag azt hiszem.

Ő rám meresztette a szemeit, kicsit tanácstalan, vagy inkább meghökkent arcot vágott, aztán azt az egyetlen dolgot tette, amiért kicsi korom óta ölni lennék képes, ami miatt az öcsi is két köldököt viselt egy darabig. Lezserül előredőlt, felnyúlt a fejemhez, összeborzolta a hajam és azt mondta, oké most én a tiedet....J

Prosztó módon beleborzolt a hajamba!

Kell még többet mondanom?J

Később mikor már nem kaptam idegrohamot, ha eszembe jutott a belépőm, nem téptem a hajam, és nem temettem a kezembe az arcom kínomban istenhez sopánkodva, szóval később sokat gondolkoztam a sorson vagy a karmán.

Hogy néha nagyon kegyetlen az élet, ugyanakkor megpróbál a maga módján kárpótolni, ad neked valamit, ha észre veszed. Minden ember kap egy második lehetőséget az elrontott életére, vagy egy kis esélyt a boldogságra, de vannak sokan, akik másodszor sem látják a hibát, vagy csak gyengék meglépni, amit kéne és újra a sorsuk csapdájába esnek. Hogy miért írom most ez?

Mert 6 évnyi őrült rajongó szerelem után akkor találkoztam vele szerencsémre, mikor már másé volt a szívem. A norvég barátommal ugyan abban a hónapban jöttünk össze, mikor vele is találkoztam, és az sem volt egy mindennapi történet. Úgy tűnik az a hónap felszabadított a gátlásaim alól, és egyre inkább látom és tapasztalom, milyen jól is tette…. J

Ha ez nem így történik, azt hiszem nagyon fájdalmas lett volna, egy ilyen találkozás után egy ilyen rajongó szerelemmel tovább élni a magányos kis világomban.

Így viszont, egy idővel kellemessé fakult maradandó élménnyel gazdagodtam.

Van egy tökéletes barna pötty a szemében, és a halvány sebhelyeket leszámítva, úgy tökéletes, ahogy van. Nem ront semmit az összképen a picit ferde orra, és az a néhány kósza hosszú szemöldök sem J

Azt mondta nekem, és erre nagyon büszke vagyok, hogy ha lánynak születek biztos így néznék ki, mint te, és kiszedette a nagy gonddal feltűzdelt hajamból a csatokat.

Ja, és megkérdezte tőlem, mi az, hogy basszus?

Én meg rövid gondolkodás után, Little fuck, kis baszd meg!

Borítsunk fátylat a folytatásra…… J

U.i:  Rágja a körmét, ahogy én is, szerencsére nem annyira. L Jobb kezén hordja az óráját, ahogy én is. Elhúzza a száját, ha mosolyog, ahogy én is, és bal kézben fogja a cigijét, ahogy én is. Bal kézzel telefonál, ahogy én is, és bal kézzel nyúl dolgokért, ahogy én is, és gyakran teszi a szája elé a kezét, ahogy én is. Van néhány elvakart bárányhimlője, ahogy nekem is, egy pont a köldököm alatt.

Rokon lelkek vagyunk!J

Ez róla a kedvenc fotóm, mert itt majdnem olyan világos a szeme mint az enyém!

Hát ennyi lenne ez a sztory!

Legközelebb részeket hozok a két történetből. Vagyis egyszer az egyikből, aztán a másikból is, jó hosszú részeket.

És várom a véleményeteket J

Puszi, mindenkinek Luna

Mindenkinek nagyon Boldog Új Évet kívánok! J

Aztán vigyázzatok a bulizással, csak csínján az itallal nehogy Ti is így ébredjetek reggel! J

33. rész - Kibontod az ajándékod?

                                   

Remélem eljut hozzátok ez a rész és elnyeri a tetszéseteket!

Kriszti…..

Szuszogva nyomkodom a derekam mindkét kezemmel és közben picit hátra döntögetem a törzsem.

-         Fáj? – kapja rám Seb a fejét.

-         Neeem….csak elszoktam az emelgetéstől…

-         …. Mondtam, hogy ne emeld fel….ez a tehetetlen tömeg itt több mint 70 kiló. Nem egy gyenge nőnek való cipelni.

-         Hol látsz itt tükröt?

-         Mi? – bámul rám olyan tekintettel, hogy lám az iménti hórukknál lemaradt az agya.

-         Me' csak abban láthatsz gyenge nőt…. – vigyorgok.

-         Hehe…látom visszajöttél.

-         El sem mentem Sebi csak eltévedtem picit ebben a nagy házban. Az egyik folyosón rossz irányba kanyarodtam….és nagyon sajnálom. Amúgy meg inkább neked nem kéne emelgetned. Na próbáljuk meg újra. – pillantok a lábam elé és a látványtól vigyorognom kell.

-         Mi van? – méreget sandán. Ezek szerint hangosan is kuncogtam.

-         Úgy fekszik itt ahogy fogjuk a két kezét meg lábát ahogy otthon a karácsonyi disznó pihengetett a hátán mielőtt lepörzsölték a szőrét.

-         Most is lesz pörzsölés?

-         Ahhoz disznó is kéne.. – mosolygok.

Nem válaszol csak levigyorog a lába előtt hortyogó finnre, aztán hoppára megemeljük. Ő a vállainál én meg jobb híján belekapaszkodom a farmerjának a végébe. Ha elszakad koppanunk…. Lassan haladunk, mert szegény német tolatgál felfelé ráadásul ha rosszul emeli az emberterhet annak lemarad a feje és az imént édesen bedugta azt a szomszéd combja közé, az meg riadtan összezárt és rám kapta a fejét. Majd a kimeresztett tekintetemtől laza terpeszbe vágta magát a finnt meg a földhöz. Szóval át kell gondolni minden lépést és fogást az ilyenek elkerülése végett.  Felajánlottam hogy cseréljünk engem nem zavar ha a combom közt van a feje, de nem ment bele.

-         Mindig csak az a fránya szex! –dohogott. – Majd gyűrheted ha ágyba tesszük, addig bírjál a libidóddal.

Csúnyán nézhettem rá mert sietve folytatta.

-         Ez a fele nehezebb.

-         Nyilván a sok észtől. – bólintok és nyögdécselve felérünk végre a csúcsra. – csak dobjuk az ágyra onnan már elboldogulok vele.

-         De tiszta vér…..

-         Jó, akkor tedd le egy picit.

Gyorsan előkapok egy kockás plédet és ráterítem az ágy egy részére.

-         Ide tegyük!

-         És? A kockás háttér előtt kevésbé foltos?

-         Pontosan. – bólintok. – Köszönöm, a segítséget…

-         ….de most már húzzak haza.

-         Hálátlanság lenne a részemről ezt mondani, de ha úgy érzed….

-         Ne emelgesd Kriszti….

-         Nem fogom, majd görgetem, mint a hógolyót…. köszönöm, hogy segítesz….lekísérlek.

Az ajtóban megölelem és egy pillanatra összekönnyezem a kockás ingét.

-         Köszönöm Seb….mindent köszönök….

-         Nincs mit Kriszti…..én, - kezdi dadogva hosszú szünet után, - én….nekem az utolsó emlékképem a te hangod arról a napról. Tisztán emlékszem ahogy sikoltoztál, hogy ne bántsák nem szabad, és egy pillanatig még láttam hogy rohannál felém. Szóval….neked nincs miért köszönetet mondanod, oké?

-         Oké! – borulok újra a vállára. – Add át Hannának is a köszönetem és az üdvözletem. Remélem, hogy nem gyűlölt meg ebben a néhány hétben és látom még őt itt veled együtt..

-         Dehogy gyűlölt…mind tudjuk milyen nehéz időszak volt ez…a lényeg,hogy túl legyél rajta….és látom, erősen dolgozol ezen. Ha visszajöttünk első utunk leszel. - Átölel és magához szorít egy pillanatra.

Jól esik az érintése, jól esik egy védelmező kar körülöttem, már hetek óta nem ért senki hozzám, mert még azt sem viseltem jól, ha a közelembe jöttek. Szeretem ezt a német kölyköt aki korántsem olyan kölyök mint amilyennek kinéz, és gondolkodás nélkül kész volt a védelmemre sietni. A barátom…az egyetlen igaz barátom.

Felsietek és óvatosan vetkőztetni kezdem a hortyogó férfit. Az arcát nézem, és összeszorul a torkom. Szemei alatt fekete karikák, arca tiszta vér, beesett és sápadt. Süt az egész férfiből a boldogtalanság.

Miattam! Ezt én tettem vele! Sírásra görbül a szám, de megkeményítem magam, most erre nincs idő.

Óvatosan kihámozom a ruhájából. Lecibálom a farmerját és a boxerét meg a zokniját is. Hát lent könnyebb dolgom volt mint fent. Előbb mindkét kezét a feje mellé fektetem, aztán előre mászok és megpróbálom felfelé húzni a pólóját. Közben fordulni próbál és az egyik kezével úgy tarkón vág akár egy nyulat.

Néhány perces kemény küzdelem után lihegve arra jutok, hogy egy fehér pólóval kevesebb lesz a szekrényben ezentúl. Ollót ragadok és óvatosan belevágok a nyakától lefelé. Nem merem megkockáztatni  hogy esetleg akkor üljön fel mikor a mellkasánál járok és csinálok neki egy soron kívüli gégemetszést.

Immár meztelen talpig a tetkóiban hever előttem. Hát vizsgálgatom, az alsóbb régiókban nincsenek sérülések szerencsére, csak felül. A mellkasa véres a karjai, a kezén a bütykök mind lehorzsolódtak, és hát a feje hordoz némi külső behatást magán. Kicsit lilás szem megduzzadt száj és csúnyán vérző orr, ami összevérezte a mellkasát is.

Jól van, mindjárt rendben leszel, sietek ki a fürdőbe egy műanyag tállal. Meleg vizet engedek és egy puha kéztörlővel mellé telepszem. Óvatosan törölgetem az arcát és az orrát, nehogy fájdalmat okozzak. Dühösen morgolódik és ahogy csápol a kezeivel majdnem rám borítja a vizet. Kétségbeesésemben simogatni kezdem a haját, ujjaimmal gyengéden beletúrok a homlokánál és végig fésülöm a párnáig. Mindjárt lenyugszik sőt kéjesen felnyög. Aha! Akkor így csináljuk. Egyik kezemmel kurkászom akár majom mama az ő kismajmát a másikkal meg gyengéden lemosom az arcára száradt vért. A másik kéztörlőt óvatosan leszárítom a bőréről a vizet. Nem olyan vészes, szerencsére csak az orra vérzett mindent össze. Kicserélem a vizet és következik a mellkasa, aztán a kezei. A kézfeje viszont csúnyán megsérült, nem csak véres, koszos is a seb. Óvatosan megtisztogatom, aztán az arcomra fektetem a tenyerét és belecsókolok.

Miután tisztának ítélem meg, oldalra fordítom és a takarót felgyűröm a háta mellé. Aztán a másik oldalára gördítem, és szépen ügyesen kihúzom alóla a vizes és kicsit összevérzett plédet. Immár a tiszta ágyában fekszik. Betakargatom, kicsit lejjebb van a feje mint a párna, ezért fogom az egyik kispárnát és a feje alá teszem. 

Mellé telepszem hátamat nekivetem az ágy fejtámlájának, és simogatni kezdem a haját. Gyengéden beletúrok, ujjaimat átfűzöm a sűrű vastag fürtjein, cirógatom az arcát a nyakát és a vállain is gyengéden húzogatom a körmeimet. Elmosolyodik álmában és kedves részegen mortyog valamit. Fejét az ölembe fúrja, karjával átöleli a csípőm, egyik combját rápakolja a lábaimra és már hortyog is tovább.

Remek, foglyul ejtett!

Nem baj, úgy sincs más dolgom, csak kényeztetni és van rá egy egész éjszakám. Szórakozottan ráhajtom az ágytámlára a fejem és cirógatom ezt a gyönyörű izmos férfit.

Miért gondolom Sebet az egyetlen barátomnak? Mert így igaz…Kimi a szerelmem, az atya apám helyett apám, Lotte az anyám Fritz meg afféle nagyapa szerepkörét tölti be nálam. Markot kedvelem, mert elkötelezett híve Kiminek és más nincs….

Talán majd egyszer Hanna, aki egy kedves teremtés, de ahhoz hogy a barátomnak nevezzem alig ismerem. Egyszer találkoztunk előző napon, és másnap egy kellemesen eltöltött délelőtt után ott sírt és tördelte a kezeit a betegágyam mellett, és nyugtatgatott, hogy semmi baj ahelyett, hogy a szerelme mellett üldögélt volna. Tudta, hogy szükségem van rá, a jelenlétével meggátolt abban, hogy artikulátlan hangon kezdjek ordítozni és nekiugorjak annak a fáradt érzéketlen orvosnak aki azt mondta az én picikémről, hogy magzat…

Ott volt végig mellettem és próbálta tartani bennem a lelkem és erősíteni a jelenlétével. Nem vigasztalt….nem mondogatta, hogy sajnálom, meg majd lesz másik, hisz oly picike volt még, nem is tudtad…..nem mondott semmit csak szorongatta a kezemet halott sápadtan és tájékoztatta Kimit az állapotomról, igyekezett a szobámból nagyon határozottan kiterelgetni mindenkit beleértve a rendőröket is, akik a nyomozás érdekében szerettek volna néhány kérdést feltenni, és személyleírást készíteni.

Szerencsére kimentek, gondolom Hanna titokban elmondta nekik, hogy elvesztettem a babámat. Nem lettem volna képes személyleírást adni. Nagyon nem is emlékszem rájuk, csak a katonai gyakorlóruha maradt meg az emlékezetemben. A fejükön sapka volt, és a szájuk előtt egy kendő. Csak akkor láttam a fekete szemeit és a sötét arcát az egyiknek mikor a hajamba markolva üvöltözött az arcomba….de személyleírást azt nem…csak a fekete gyilkos csillogásra emlékszem a szemében és a fekete göndör hajára. Semmi más, se az arcforma, se egy száj vagy egy orr….semmi. Ha holnap becsöngetne a postás ruhájában nem ismerném fel egyiket sem.

Hajnalban ébredek meg, még mindig bennem van a régi reflex. Tudtam, hogy fel kell ébrednem és meg is tettem. Óvatosan kiosonok, az óra pontosan négyet mutat. Feloldok egy fejfájás gyógyszert egy pohár vízben, felmegyek, és gyengéden ébresztgetem az alvó férfit. Azt sem tudja hol van és hogy mit akarok. Nehezen sikerül befókuszálnia a tekintetével. Egy poharat dugok az orra alá.

-         Idd meg Kimi. – kérlelem suttogva.

-         Mi ez? – mered fejét lassan ingatva a pohárra. – Eeeh, mindegy, - nyögdécsel rekedtes hangon, - add ide. – érte nyúl és egy hajtásra megissza.

Elégedetten sóhajt miközben kiveszem a kezéből. Talán jól esett neki egy kis friss víz.

-         Gyógyszer ….fejfájásra. – suttogom feleslegesen, mert már alszik.

Ennyi alkohol után még neki is fájni fog a feje. Ha most beveszi, elmúlik mielőtt még felébredne. Így megelőzzük a bajt, megpróbálok segíteni, ha már eddig ellöktem magamtól.

Aztán lemegyek a konyhába, és neki állok az elmaradt szülinapi tortának….

Kimi....

Reggel viszonylag kipihenten ébredek. Ahhoz képest mennyit ittam, nem is vagyok rosszul, még a fejem se fáj, csak az állam. Amit néhány másodpercig nem értek, de aztán bevillan, ha szakadozva is a tegnapi történet, a szilikon picsa meg a hatalmas benga gorilla és az ökle.

Fintorogva húzom össze az orrom és grimaszolgatok, de viszonylag rendben van minden, nincs törés a fejemen. Még más se kellene csak egy jó kis arccsonttörés, meg operáció, amivel helyre teszik az elmozdult részeket, ahogy szegény Lempinek tavaly egy vadabb hoki meccs után. Kicsit elszabadultak az indulatok, aztán hetekig úgy tartotta az orrát, mintha egyensúlyozna rajta valamit.

Kiülök az ágy szélére, és végig bámulok magamon. Meztelen vagyok és…..szimatolgatom a karom,  nahát….dobban akkorát a szívem, hogy talán még a szomszédban is hallja egy kedves német kölyök, akit tegnap alaposan kiboríthattam a megjelenésemmel. Nahát!

Mélyet szippantok saját magamból, lehunyt szemmel hagyom, hogy az érzékeim becsapjanak, és újra azt képzeljem, hogy itt fekszik mellettem egy karcsú vadmacska, aki megelevenedik minden érintésemre, és olyan odaadóan csókol, ahogy senki más nem képes csak ő, és én közben mélyeket lélegzek, hogy elraktározzam magamban a későbbi órákra ezt az egyedi ribizli illatot, amit most én árasztok.

Hm, ha nem tévesztettem az éjjel tusfürdőt, akkor….mi is történt tegnap? Az éjjel felébredtem, mert ő egy poharat adott a kezembe…..megittam aztán visszafeküdt ide mellém….és cirógatni kezdte a hajam meg a nyakam, én meg és nyögdécselve élveztem az érintését, amit már olyan régóta vagyok kénytelen hiányolni.

Itt volt! Az éjjel itt volt mellettem, pillantok a párnákra és látom a testének a lenyomatát. Itt volt!

Az órát keresem, már dél is elmúlt.

Szív dobogva tántorgok ki a fürdőbe és belebámulok a tükörbe. Hát igen, egy halványnyit lilás a szemem körül, de nem az a brutál fekete. Nyilván belenyomtam a képem egy öklösbe. Ha kicsit messzebb állok nem is látszik.

-         Eeeh, kit érdekel? – teszem fel a tükörképemnek a kérdést. – A kutya sem törődik velem!

Beállok a zuhany alá, és sokáig folyatom magamra a vizet. Jól esik a langyos víz simogató masszírozása, és közben emlékezni próbálok valamire a tegnapból. Nem tudom, hogy mikor és főleg hogyan jöttem haza. Szinte belefájdul a fejem, úgy koncentrálok, de nem ugrik be semmi arról, hogy kerültem az ágyamba.

Minden esetre nagy baj nem lehetett, nincs összetörve semmi, talán nem folytattuk a veszekedést.

Itt volt! Feladta végre az állásait és bejött a szobánkba. Nem járt itt azóta, hogy haza hoztam a kórházból. Talán…ki tudja, talán eszébe jutottam végre?

Kriszti….

Reggel felhívom Hannát. Nem mutatja, hogy meglepődne, inkább öröm van a hangjában. És a kérésemen sem lepődik meg, csak annyit kérdez.

-          Átvigyem később vagy küldjem át az éppen futni készülő Sebbel? Akkor küldöm. Örülök hogy hallottam a hangodat. Ma még itthon vagyunk, már itt van Heikki is, mert egyedül nem engedem ki Sebet…. ha esetleg lenne kedved beszélgetni…..

Lent megterítem az asztalt, ünnepi ebéd középen egy valódi csoki tortával. Csak egy szál gyertya díszíti semmi más. Nem írtam rá semmit nem tettem rá semmit, mert még nem tudom, lesz –e okom, okunk ünnepelni. Vajon megbocsájt vagy most ő taszít el magától?

Hajnal óta talpon vagyok, mégsem érzem fáradtnak magam. Pedig az utóbbi napokban elszoktam a mozgástól, csak feküdtem naphosszat az ágyamban a plafont bámulva.

Nincs sok időm és kedvem se, hogy szabás-varrást játsszak. Jó, hogy Hanna lakberendező és akadnak nála ilyesmik, simítom végig a kezem a tenyérnyi széles vörös selyemcsíkon. Szépen be van szegve, jó néhány méter….talán valami dekoráció lehetett. Most egészen mást fog díszíteni, mint egykoron ebben biztos vagyok. Nincs türelmem varrogatni, levágok egy darabot a tépőzárból, és pillanatragasztóval ráragasztom az anyag egyik felére, a másik oldalát meg a másikra. Így egy pillanat alatt össze lehet kapcsolni. Alaposan megküzdök a masnival. Én nem vagyok dekoratőr, bár ha virágboltom lenne sok masnit kéne gyártanom. Végül csak összehozok egy nagyon gusztusosra sikeredett óriás masnit.

Egy utolsó simítás mindenen körbehordozom a pillantásom. Az étel kész, a torta az asztal közepén poharak kikészítve és a hűtőben árválkodik egy nyomorult pezsgő arra hivatva, hogy segítse a kibékülésünket, vagy legalább közelebb hozzon egy kicsit egymáshoz, ha nem távolodtunk el véglegesen.

Lezuhanyozom az aprócska fürdőmben, előtte megetettem senor Pezot, és az éhségtől félholtan durcáskodó senor Sangriát.

Aztán álldogálok a lépcső aljában és bámulok felfelé. Szemem előtt megelevenedik a kép, ahogy szegény Seb mély terpeszben befogyasztott térdekkel nyögdécselve és német szitkokat mormolva a fogai közt tartja, én meg a térdeinél próbálom megemelni az édes terhet, de nem bírok vele. Ráadásul, ahogy megrántja az egyik

lábát elbotlok és még rá is esem. Seb meg a hátsójára tottyan és dühösen felszólít hogy nem ez a paráználkodás ideje, várjak már míg haza ér.

Hiába a felidézett emlékképek egy cseppet sem nyugodtam meg, ez a görcs továbbra is feszíti a mellkasomat és úgy verdes a szívem, mintha az utolsó métereket futná a maratonin.

Idegességemben az izzadó tenyeremet gyűrögetem. Pont olyan érzés kerít hatalmába mint néhány hónapja, mikor először tettem meg ezt az utat dobogó szívvel kacsás köntösömet markolászva, hogy aztán a karjaiba omolva megtaláljam a tökéletest a boldogságot.

Így lesz vajon most is?

Nagyot sóhajtok és elszántan felsietek. Szív dobogva csukom be magam mögött az ajtót és idegesen nekidőlők. Nem merek beljebb menni. Félek, hogy kizavar és akkor innen hamar kijutok a szobából.

Már jön is istenem…..

Kimi….

Derekamon egy törölközővel botorkálok elő. A másikkal a hajamat dörzsölgetem, hogy minél előbb megszáradjon. Lezuhanyoztam, fogat mostam, megborotválkoztam, most szinte újjászületve készen állok mindenre. Lemegyek és meglátjuk mi lesz. A tegnapi nap után valaminek történnie kell. Tegnap riadtan hátrált mikor hozzá akartam érni. Félt tőlem. Undorodott az érintésemtől….

Eddig jutok, mikor megdöbbenve lassítok le és bámulok arra a látomásra, ami a szobám ajtajában áll hatalmasra tágult riadt szemekkel, elszánt arccal száját rágogatva, idegesen pislogva.

Ez az arc….akaratlanul önti el a mosoly az enyémet is ennek a riadt, de rettenetesen elszánt lánynak a látványa. Akár a régi szép időkben…igen, ez az első ami eszembe jut róla, csak ezúttal nem egy kurta Donald kacsás köntöst, hanem egy hosszú puha fehéret visel.

-         Szia… - suttogja nem is hallom olyan halkan.

Nem mondok semmit hosszan sóhajtok, és meredten nézem a szemét. Egy pillanatra lehunyja, nyelvével végig nyalja az ajkait, és hatalmasat nyelve próbál higgadt maradni.

-         Gondoltam szólok, hogy kész az ebéd…..van kedved beszélgetni?

-         Miről? – csikorgok.

-         Kettőnkről….a kapcsolatunkról.

-         Van olyan? – teszem fel neki kegyetlenül kérdést.

-         Én…én szeretném, ha lenne. És te?

-         Nálam ez sosem volt kérdés.

-         Haragszol rám?

-         Nem! Én egy pillanatig sem haragudtam….és nem vádoltalak semmivel, csak aggódtam és féltettelek.

-         Igen…tudom… Kimi! – úgy ejti ki a nevem akár egy segélykiáltást. –

A legszívesebben hozzá rohannék, és a karjaimba zárnám, hogy belefojtsam a csókjaimba, de nem mozdulok. Neki kell, neki kell megtennie az első lépést. Azt mondta az orvos, várni kell, várni, amíg ő nem lesz kész a folytatásra. És ha kész lesz, azt majd tudatni fogja velem.

Azért segíteni tudok….

-         Valami ebédet emlegettél…?

-         Igen, persze – lép el egy aprót az ajtótól. Arca fokozatosan nyeri vissza a színét, már nem annyira sápadt. Megkönnyebbül, látom az arcán tükröződő örömöt. – A kedvencedet főztem….lejössz, vagy felöltözöl?

-         Minek, itthon vagyok!

Kíváncsi vagyok mit csinált nekem ez a riadt lány. Nincs kedvem az öltözéssel vacakolni, amúgy is szaunázni indultam volna, hogy méregtelenítsek egy alaposat a tegnapi nap után.

Lassan sétálok utána. Fentről rálátok a terített asztalra, középen a tortával….szóval csak eszébe jutott? Előttem lépeget kezével görcsösen kapaszkodik a korlátban. Baj van?

A lépcső aljában felém fordul.

-         Ennél előbb vagy megnézed az ajándékodat?

Előtte álldogálok karba font kezekkel, és ahogy összenézünk, muszáj mosolyognom. Talán megérint, vagy megölel végre azzal az ajándékkal….

Nem mondok semmit, csak egyre jobban mosolygok. Ismer már tudja, hogy ez is egy válasz.

Akkorát sóhajt, hogy majdnem elfúj engem is. Ujjaival görcsösen csomózza a köntösét. Ahogy szétnyílik a puha anyag, ledobja magáról.

-         Kibontod az ajándékod? – suttogja, és legalább kettőt nyel egymás után, szeme megrebben, ahogy az enyémbe néz, de állja a pillantásom.

 Állok megkövülten, arcomról elvesztem a mosolyt, csak bámulom tátott szájjal kikerekedett szemekkel a nyilvánvalót, hogy teljesen meztelen az összes öltözéke egy széles piros szalag masniban a melleinél átkötve.

-         Ki….kibontod az ajándékodat? – csuklik el az idegességtől a hangja.

Hozzá botorkálok, valamikor elhagyom a hajamat törlő nedves törölközőt. Előtte állok és nézem az izgatottan szaporán lélegző nőt. Nem értem, és nem merem megérinteni. Csak bámulok rá.

-         Ne haragudj, - biggyed le a szája, akár egy kisgyereknek, - kérlek, ne haragudj rám Kimi. Nem akartam, soha nem tudnálak bán..

Nem hagyom neki befejezni, a szájára teszem a tenyerem. Ujjaim lágyan simogatják az ajkait, lehunyt szemekkel tűri. Tenyerem az arcára siklik, lassan simogatva haladok a nyaka felé, gyengéden ráfonom a kezem és felemelem. Kényszerítem, hogy a szemembe nézzen.

-         Isten éltessen Kimi.. – suttogja az ajkaimnak könnyektől csillogó szemekkel.

Alig merem megérinteni a száját, gyengéden csókolom, szinte hozzá sem érek. Azonnal mohón viszonozza, de nem ölel át, hanem ujjai a törölközőt bontogatják a derekam körül, hogy aztán szabadesésben, a lábaink elé hulljon.

Ez a mozdulat felszabadít. Nem értem, nem tudom mi történ vele, mi okozta ezt a hirtelen hatalmas változást, de már nem is érdekel. Ahogy tenyerét végig húzza a meztelen bőrömön, hogy aztán ujjaival a hajamba túrjon bebizonyosodom róla, hogy nem álmodom, igen ez a valóság, őt ölelem és csókol hevesen mintha semmi sem történt volna, mintha csak egy rossz álom lenne, ez a két hét….

Észnél legyél, vegyél vissza nem lerohanni, üvöltöm magamnak, közben két kézzel simogatom az arcát, apró csókokkal lecsókolom róla a könnyeket, elborítom a száját, a nyakát és a nevét dadogom újra meg újra.

Kezem a finom selyemhez ér, hűvös tapintásától kicsit lehiggad az agyam. Próbálok normális ütemben lélegezni, miközben két oldalról húzom szét a masni lelógó szárát. Pislogás nélkül figyelem, ahogy a selyem felfedi a melleit, amik az izgalomtól ágaskodva merednek rám, aztán lassú suhanással a törölköző mellé omlik.

Gyengéden zárom a tenyerembe a mellét, érintésemtől lehunyt szemmel lihegve kapkodja a levegőt.

Nem sokáig hamar a szájára talál a szám. Egyre hevesebben csókolom, kezeim közben bebarangolják a testét és ő sem tétlenkedik.

-         Kár volt lejönni, - dadogom a szájába. Mikor megérzem, hogy elmosolyodik, a feneke alá nyúlok. Engedelmesen ugrik, combjaival átöleli a derekam, ahogy megindulok vele felfelé.

Bezuhanunk az ágyba, de egyetlen pillanatra sem engedem el. Simogatom és csókolom, ahogy ő is és mikor kezét rám fonja, akadálytalanul hatolok a testébe. Egy pillanatig mozdulatlan bámulom, ő lihegve néz vissza, szemeiben újra látom a vágyat, a csillogást, amit az én érintésem idéz elő. Ahogy megmozdulok felnyög, megállnék, attól tartok talán fáj neki, de akkor már derekamon átkulcsolt combjaival húz még mélyebben magába, miközben apró fogaival marcangolja a nyakam és a vállam, ujjai a hajamba markolnak….

Talán felhorkanok mikor mozogni kezdek….és csókolom és simogatom mindenütt, és az ő érintését is magamon érzem mindenütt, meg a fogait is, és ahogy a fülembe liheg még hevesebb vágyat idéz elő, pedig már most is felrobbanok.

Fetrengünk, őrült vad szeretkezésben, öntudatlanul hörögve, sikoltozva robbanok, és szikrázó csillagokkal érkezik az édes megkönnyebbülés, lüktetve borít el a gyönyör és az alattam sikoltozva vergődő, aztán egész testében megfeszülő lányt is.